Nováky Erzsébet, DSc.
tanszékvezetõ egyetemi tanár
BKE Jövõkutatás Tanszék

A jövõkutatás módszertani megújulása része annak az általános modernizációs és paradigmaváltási folyamatnak, amelyik a XX. század végén számos tudományterületen - így a jövõkutatásban is - zajlik. Ezt a megújulási igényt nemcsak a tudománnyal szembeni általános követelmények, hanem a hétköznapok embere tudományba vetett hitének mérséklõdése is generálják. Az instabilitással megnövekedett bizonytalanság ugyanis új helyzetet teremtett a társadalom mindennapjaiban és a tudományos életben, ami új kihívást jelent a jövõkutatás és a jövõkutatók számára.

Az átmenet és az egyelõre tartós jelenségként értelmezhetõ instabilitás idõszakában a jövõkutatás új feladatokkal találja szembe magát. Instabil helyzetben a múlt-jelen-jövõ kapcsolata nem olyan egyértelmû, mint amilyen az a stabil idõszakban volt. A jövõ nagyon sokféleképpen alakulhat, várható a már megélt többé-kevésbé változatlan megismétlõdése, de alapvetõen új események, folyamatok, állapotok és kapcsolatok létrejöttével is számolnunk kell. A korábbiakhoz képest sokszínûbbé válik a jelenbõl kibontható jövõ, hiszen a társadalom tagjai lényegileg eltérõen látják a jövõt, különbözõek az elvárásaik, céljaik és aspirációik, továbbá mind többen, mind több társdalmi csoport kíván részt venni a jövõ megfogalmazásában és megformálásában.

A stabil idõszakokban a matematikai-statisztikai eljárások (még az egyszerûbb trendvizsgálatok is) alkalmasak voltak a jövõ elõrejelzésére. A jövõ útvesztõiben elég jól eligazítottak a kollektív szakértõi megkérdezésen alapuló eljárások. A ma már klasszikusnak tekinthetõ modellezési eljárások is eredményesen alkalmazhatóak voltak. Megbízhatóan becsülték ugyanis az események és tendenciák egymásra hatását, hiszen a kapcsolatokban a linearitás volt a jellemzõ. Ma már túl kell lépni ezeken az eljárásokon. A kialakulóban lévõ új trendek már nem a múlt szerves folytatódásai, nem is a nyilvánvaló fordulópontok következményei, amely fordulópontokat elõidézõ tényezõk ma alig ismerhetõk fel. Következményeik is alig foghatók meg, hiszen a tényezõk nem lineáris, hanem nemlineáris hatásmechanizmussal kapcsolódnak egymáshoz.

A jövõkutatás új szemléletmódot és ennek megfelelõ filozófiát és megközelítési módszereket keres az új feladathoz, és a kihívásra a módszerek megújításával és újak alkalmazásával válaszol. A jövõkutatás módszertani megújulásának/megújításának elemei és jegyei már tetten érhetõk a hazai gyakorlatban is.

1. A jövõkutatás metodológiai megújulása

Eddigi vizsgálataink szerint az általános evolúciós elmélet és a káoszelmélet adhatja azt a két új szemléleti-metodológiai keretet, amelyre építve újfajta válaszok adhatók a ma alapvetõen másképpen megfogalmazódó kérdésekre. Ezek lényege abban összegezhetõ, hogy napjainkban nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy a fejlõdésnek milyen, valószínûen bekövetkezõ jövõje várható, hanem arra, hogy milyen jövõket kívánunk megteremteni magunknak, illetve milyen jövõket kell elviselnünk. Ebben a másságban új megvilágításba helyezõdik a múlt és a jövõ kapcsolata is.

Az általános evolúciós elmélet segít annak megválaszolásában, hogy a szubjektumot is magában foglaló komplexitások között a jövõnek milyen evolúciós lehetõségei és mintázatai tárhatók fel és mutathatók be. A káoszelmélet kulcsot ad az evolúciós pályák feltárásához (Hideg-Kiss-Nováky 1998). Azért lehet jelentõs az elõrejelzés-készítésben (Nováky 1995 (a)), mert segít feltárni azokat a feltételeket, amelyek mellett egy rendszer jövõbeni állapota a hagyományos úton nem követhetõ. Ahhoz is segítséget nyújthat, hogy a kaotikus viselkedés miként terelhetõ olyan pályára, amely stabilnak mutatkozik. A káoszelmélet kezelni tudja az instabilitásból eredõ kaotikus viselkedést és az ebbõl adódó következményeket, módszertani fegyvertára pedig szilárd alapot nyújt ahhoz, hogy segítségével következtetni lehessen arra, hogy valamely rendszer viselkedésében megjelenik-e a kaotikus jelleg, illetve valamely új trajektória (esetleg a kívánatos jövõpálya) kialakulásának lehetõsége. Az itt alkalmazott módszerek eszközt adnak a lehetséges pályák széles körének szisztematikus generálásához is.

Az általános evolúciós elmélet verbálisan jelezheti a stabilitásból az instabilitásba való átmenetet, a bifurkációs mechanizmusok beindulását és a lehetséges jövõk tartományát. A káoszelmélet az instabilitás körülményei között kialakuló különbözõ új helyzetek létrejöttének felvázolásával nemcsak eligazít a lehetséges jövõutak/jövõpályák dzsungelében, hanem kvantitativitásra törekvõ módszereivel szisztematikusan generálja is azokat.

2. Megújult és új módszerek, valamint alkalmazásuk

A jövõkutatás módszertani tárháza az átmenet idõszakában két oldalról is megújult. A jövõkutatás maga is törekedett olyan eljárások kidolgozására és a már jól beváltak továbbfejlesztésére, amelyek alkalmasak arra, hogy az átmenet szülte instabilitás körülményei között eligazítást adjanak a jövõben várhatóan kialakuló lehetséges jövõváltozatokról. A jövõkutatás ugyanakkor a más tudományterületeken - elsõsorban a szociológiában és a természettudományokban (fõleg a biológia és a fizika területén) - használt eljárások körét is vizsgálja abból a szempontból, hogy vajon hasznosíthatóak-e az elõrejelzés-készítésben ezek a specifikus tudományterületi eredmények.

2.1. Régi módszerek új megvilágításban

Az elõrejelzés-készítés leginkább klasszikus eljárásainak a trendvizsgálatok tekinthetõk. A matematikailag számítható trendtípusok közül a jövõkutatási szakirodalomban elsõsorban a lineáris, az exponenciális, a parabolikus és a logisztikus típusú trendek vizsgálata került elõtérbe. A különbözõ trendtípusok esetében más-más elõfeltételezéssel élünk: az idõszakonkénti abszolút változások (lineáris trend) illetve a relatív változások (exponenciális trend) közel azonossága, továbbá az eltérõ növekedési ütemek (parabolikus trend, logisztikus trend) melletti fejlõdés. Amennyiben feltételezhetõ volt, hogy ezek a tulajdonságok (a növekedés mértékét, ütemét és irányát illetõen) a jövõben is fennmaradnak, akkor ezek a trendek sikeresen alkalmazhatóak voltak elõrejelzések készítésére.

A négy trendtípus közül szakmai és részben számítástechnikai gondot csupán a logisztikus trendfüggvény számítása okozott. Ez ugyanis fordulópontot (inflexiós pontot) tartalmazó viselkedést ír le. A közelítõ függvény csak akkor számítható, ha a trendben már bekövetkezett az eltérõ növekedési ütemek által kiváltott fordulópont, azaz a görbe már elérkezett a telítõdési szakaszába. Az elõrejelzés szempontjából releváns fordulópont létére ugyanakkor a fordulópont elõtt (és nem az után) lenne célszerû következtetni. Ekkor viszont olyan függvényviselkedésbõl következtetünk a jövõre, amelyben a múlt-jelen adatai azok töretlen folytatását valószínûsítik, miközben a jelenség viselkedése már más természetûvé válik. A múlt-jelen-jövõ közötti (statisztikai) egyensúly megbillenésérõl van szó. Az átmeneti idõszakban a stabilitás nem evidens.

Az adatsorok vizsgálatában a tartós irányzatok (a trendek) vizsgálatáról a hangsúly áthelyezõdik az adatsorok stablitásvizsgálatára, arra, hogy az adatsorokat mi jellemzi: a szakmai, matematikai és statisztikai értelemben vett stabilitás, annak módosulása vagy teljes hiánya, azaz az instabilitás. Két megközelítési mód, illetve módszer kap ezért kitüntetett szerepet:

• a statisztikai egyensúly vizsgálata és
• a káoszelmélet gyakorlati alkalmazása, azaz a káosz-számítások.

A statisztikai egyensúly vizsgálatakor arra a lényeges elõrejelzési kérdésre kell/lehet megadni a választ, hogy a múlt és a jelen mennyiségi jellemzõi várhatóan megjelennek-e a jövõben, vagy vannak-e jelei a feltárt (meglévõ) jellemzõk várható módosulásának. Ha igen, akkor azok milyen mértékûek: csupán a folyamat egyes paramétereit érintik vagy pedig az alapvetõ folyamattípus teljes módosulását jelentik.

a) Egyensúlyi helyzet áll fenn akkor, ha a múlt-jelen-jövõ kapcsolata változatlan; ekkor az adott jelenséghez rendelt tendencia továbbvihetõ, azaz a múlt-jelen vizsgálata kiterjeszthetõ az elõrejelzési idõtávra is.

Ha a jelenség fejlõdésének adott szakaszában a jelen-jövõ kapcsolódás folyamatos jellege megszakad, akkor konfliktushelyzet áll elõ. Konfliktushelyzet igen gyakori akkor, amikor valamely jelenség folyamata a fejlõdés kezdeti illetve befejezõ szakaszában van, mert általában jellemzõ a kezdeti lassú fejlõdési ütem késõbbi gyorsulása, majd bizonyos szinten lassulása.

b) Részleges konfliktushelyzet áll fenn akkor, ha módosul a statisztikai egyensúlyi helyzet mennyiségi feltételrendszere; így az adott jelenséghez rendelt tendencia nem vihetõ tovább, azaz a múlt-jelen vizsgálata nem terjeszthetõ ki az elõrejelzési idõtávra.

c) Teljes konfliktushelyzet áll fenn akkor, ha felbomlik a statisztikai egyensúly, az adott jelenség korábbi fejlõdéséhez rendelt tendencia megtörik; új feltételek által meghatározott egyensúly alakul ki, ezért az elõrejelzési idõtávra új megközelítés, új vizsgálati módszer alkalmazása válik szükségessé.

Az átmenet idõszakában gyakran vagyunk tanúi a teljes egyensúly hiányának, de a részleges egyensúly-hiány is adhat jelzéseket arra vonatkozóan, hogy vajon a vizsgált jelenség milyen hosszú ideig és milyen formában marad még fenn, illetve mikor és milyen módon várható a megszakadása.

A káosz-számítások azon az alapgondolaton nyugszanak, hogy valamely idõsorban felfedezhetõ kaotikus viselkedésre a görbe menetébõl lehet következtetni. A kaotikus viselkedést olyan idõsorban lehet keresni, amelynek lefolyása logisztikus jellegû. A kaotikus viselkedés az idõsorokra az alábbi ismert képlet szerint illesztett görbe paraméterértékei alapján mutatható ki:

x_t+1 = k . x_t . (1 - x_t)

ahol

x_t , x _t+1 az idõsor tagjai

k a logisztikus görbe együtthatója

A képletben szereplõ k érték az évi növekedés rugalmassága, növekedési képessége. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a k érték az önszervezõdési koefficiens, mert az idõsor idõben késõbbi tagja csak az elõzõ évi értéktõl függ, vagyis a változó új értékét az elõzõ állapotból generáljuk. Amennyiben az ilyen típusú differencia-egyenletekben az egyensúlyi pont instabillá válik, további stabil fixpontok jelennek meg, kialakul a duplaperiódus, a bifurkáció jelensége. A bifurkáció meghatározott, ún. kritikus k paraméterértékeknél következik be. Ha k > 2,8, akkor elõször kétpontú attraktor jelenik meg, majd x_t mozgása a négypontú attraktor felé törekszik, majd a nyolcpontú attraktor felé és így tovább. A különbözõ kritikus k értékekhez újabb kettõzési periódusok tartoznak. Ha k > 3,57, akkor a periódusok száma végtelenné válik, tehát kialakul a teljes káosz. A káosz matematikai mérõszámaként a Ljapunov-exponenst használják, ami két trajktória (a bifurkációs elágazás utáni két különbözõ pálya) távolodásának gyorsaságát méri.

A káosz-számítás segítségével feltárható, hogy valamely adatsorban megjelenik-e a nem-periodikus, a kaotikus viselkedés, megvizsgálható, hogy vajon a jelenség tényleges lefutását kifejezõ görbe és a matematikailag generálható pályák egybeesnek-e, továbbá szisztematikusan generálhatók a jövõ lehetséges pályái. A módszer segítségével a jövõnek nemcsak a mechanikus extrapolációval elõállítható útja hozható felszínre, hanem azok a változatok is, amelyek a múlttól minõségileg eltérõ, új pályát jelentenek. Mindezekre azért kell megkülönböztetett figyelmet fordítani az átmenet idõszakában, mert ekkor még inkább igaz (mint a stabil periódusokban), hogy egyik út kifejlõdéséhez sem erõsek eléggé azok a determináló faktorok, amelyek az egyik vagy a másik jövõpályát generálnák. Így még kevésbé jelölhetõ ki egy lehetséges út, egy lehetséges pálya, hanem a pályahalmaz sokaságát kell feltárni. Ennek szisztematikus elvégzését nyújtják a káosz-számítások.

A káosz-számítással elõállított elõrejelzési információkból tehát következtethetünk arra, hogy a vizsgált rendszerek pályastabilitásában bekövetkezhet-e változás, és arra is, hogy mekkora az evolúciósan lehetséges jövõk tartománya (Nováky-Hideg-Gáspár-Vér 1997). Ebben a formában ez még nem elõrejelzés, de ha ezeket az információkat a rendszerre vonatkozó különbözõ várakozásokkal, más módon számított jövõváltozatokkal összekapcsoljuk, akkor már megmutathatjuk az evolúciósan lehetséges jövõbeni pályákat, illetve az evolúciósan új mintázatokat.

A rendszerdinamikai eljárás eredeti változatában a szintek és a ráták vizsgálatának középpontba állításával a rendszert alkotó események változásának tendenciáit követte. Bár jelentõs szerepet kaptak a rendszerben fellépõ negatív és pozitív hurkok, az elõrejelzés szempontjából a hangsúly mégsem ezeken, hanem a tendenciákon volt. Azt kereste, hogy a szintek és a ráták milyen értékei mellett találhatók stabil pályák. A rendszerdinamikai eljárás az új megvilágításban nem csupán a stabil pályák keresését tartja fontosnak, hanem azt is vizsgálja, hogy milyen feltételek mellett alakulhatnak ki instabil pályák, vagy instabilitást felszínre hozó pályák (Nováky-Cserháti 1996). A korábbiaknál nagyobb hangsúlyt helyezve a pozitív hurkokra, azt vizsgálja, hogy a rendszer elemeinek, alrendszereinek más-más kapcsolódása, más-más irányú és erõsségû visszacsatolási mechanizmusai milyen, a korábbi idõszak pályáitól minõségileg eltérõeket generálhatnak. A rendszerdinamikai eljárás ilyen felfogásában célul tûzi ki az új pályákra vezérlés lehetõségének vizsgálatát is, amelyek között elõfordulhatnak kaotikusan viselkedõk is (Rasmussen-Mosekilde 1988).

2.2. Régi módszerek új köntösben

Elõrejelzések készítéséhez mindenkor nagy elõszeretettel alkalmazták az írásbeli szakértõi megkérdezésen alapuló eljárások klasszikusát, a Delphi-módszert, amelynek segítségével feltárhatók a fejlõdés fõ irányvonalai, a várhatóan bekövetkezõ események és azok idõrendi sorrendje. Átmeneti idõszakokban négy cél - az alternatív fejlõdéstendenciák, fejlõdési pályák kijelölése; a fordulópontok megkeresése; a múlt és a jelen jövõt befolyásoló erejének elõrebecslése; a jövõbeni mozgástér (lehetõséghatárok) becslése - realizálandó egyforma erõsséggel a Delphi-módszer segítségével, amit az csak akkor tud teljesíteni, ha az eredeti eljárástól kissé eltérõen, az átmenet feltételeinek, kívánalmainak megfelelõen módosított formában alkalmazzák.

A Delphi eljárás célorientált módosításának lényege abban van, hogy átmeneti idõszakokban a feldolgozott szakértõi vélemények másfajta megítélés alá esnek, mint a hagyományos, klasszikus eljárásban. A klasszikus Delphi-eljárás alkalmazása akkor fejezõdik be, amikor az egymást követõ fordulókban közel változatlan a vélemények átlagos eltérése. Ekkor nem szükséges a további megkérdezés, mert a szakértõk kitartanak véleményük mellett, a csoportban tehát jól elkülönültek a véleményük mellett kitartók és a véleményüket megváltoztatók. A klasszikus Delphi-eljárásban a szöveges értékelés és összefoglaló ezekre a szilárdan megjelent csoportvéleményekre épül, és az azoktól eltérõeket úgy értékelik, mint amelyek mások, mint az átlagvélemény. Nem tekintik ezeket igazi, minõségileg más alternatíváknak, csupán eltérõ vélekedéseknek, ezért szisztematikus elemzésük is elmarad. Az átmenet idõszakában azonban különös figyelmet kell fordítani azokra a véleményekre, amelyek ugyan jelentõsen eltérnek az átlagvéleménytõl, de amelyek a visszacsatolások, a többmenetes kérdõíves megkérdezések során rendre nem változnak meg. Nemcsak azért fordítunk ezekre megkülönböztetett figyelmet, mert lehetséges, hogy ezek - a csoportvéleményhez viszonyítva - jobban megközelítik a jövõbeni valóságot, hanem azért is, mert a csoporvéleménytõl eltérõ vélemények a jövõnek további lehetséges alternatíváit (variánsait) adhatják, amelyek kialakulása a jelenbõl éppoly valószínû lehet, mint a csoportvéleményé. Az átmenet korában semmi biztosíték nincsen arra, hogy a sokak által mondott szakértõi vélemény szerint fog a jövõ alakulni. Korunkban - a tartós átmenet korában - nem célszerû tehát arra törekedni, hogy a Delphi-eljárás segítségével csak az egyetlen, az esetleg konvergens jövõváltozatot hozzuk felszínre, hanem ugyanolyan figyelmet fordítunk az eltérõekre is. Így vázolható fel a sokszínû jövõ, s így fogalmazható meg az út a színes " jövõcsokorhoz" .

A Delphi-módszer jól alkalmazható arra is, hogy a nem szakértõk - mint például a társadalmi szervezetek vagy a lakosság - jövõvel kapcsolatos vélekedését is feltárjuk. Az átmenet idõszakában ugyanis tisztában kell lenni azzal, hogy a szélesebb rétegeket milyen, a jövõvel kapcsolatos kérdések foglalkoztatják, milyen válaszokat remélnek jelenbeni problémáik megoldására, milyen várakozásaik, aspirációik vannak a jövõre vonatkozóan, milyen tevékenységekkel, cselekedetekkel kívánnak hozzájárulni a jövõ pozitív formálásához, mit tesznek a jövõvel kapcsolatos félelmeik elkerülésére, hogyan készítenek fel másokat a jövõre, milyen a kapcsolatuk más emberekhez és szervezetekhez, milyen elvárásaik vannak arra vonatkozóan, hogy mások mit tegyenek a jövõért általában és az õ jövõjükért különösen. Az egyének (Nováky-Hideg-Kappéter 1994), valamint a hazai nagyvállalatok és szolgáltató vállalatok/vállalkozások (Nováky-Hideg 1998) jövõorientáltságának vizsgálata - aminek eredményei jelentõs adalékul szolgálnak a korszerû jövõkép-vizsgálatokhoz és a szakképzés társadalmi környezetének kutatásához - a Delphi-eljárás sajátos alkalmazásaként fogható fel. A technology foresight kutatások (Nováky-Hideg 1996) szintén a többfordulós, az egyes tudássszinteket ütköztetni képes, a résztvevõk közötti párbeszédet lehetõvé tevõ Delphi eljárást részesítik elõnyben.

Átmeneti idõszakban tehát a kollektív, szubjektív megkérdezésen alapuló módszerek továbbfejlesztése két irányú: egyrészt a szakértõi vélemények mellett a nem-szakértõk jövõvélekedésének megismerése és összegyûjtése is részét képezi az eljárásoknak, másrészt nemcsak a tipikus véleményeket kívánjuk megismerni, hanem az egyidejûleg létezõ különféle vélekedéseket is. Az egyéni vélemények kényszerû egységesítésére irányuló szakaszok tehát instabil idõszakokban elmaradnak a szubjektív módszereknél.

A szcenárió módszer az idõben egymás után következõ események, tendenciák közötti kapcsolatok logikai feltárására, megítélésére és ezek alapján következtetések levonására irányul (Kahn-Wiener 1968). A forgatókönyvekkel válasz kapható arra, hogy bizonyos tevékenységek következtében milyen jelenségek jöhetnek létre, arra, hogy valamilyen feltételezett jelenség miként jöhet létre lépésrõl lépésre, s arra is, hogy milyen alternatívák lehetségesek az egyes lépéseknél, fordulópontoknál a folyamat kialakulásának megelõzésére, elkerülésére, illetve elõsegítésére attól függõen, hogy a jelenben milyennek ítéljük meg a kialakuló folyamatot. A szcenáriók kidolgozása ezért a feltételek és a következmények megfogalmazása révén segíthet a jövõre irányuló döntések sokoldalú megalapozásában. A forgatókönyvben valamely rendszer elemei és kapcsolódásuk (egymásra hatásuk) a rendszer és a környezet közötti kölcsönhatást figyelembe véve úgy kerülnek ugyanis felvázolásra, hogy világossá válik az, hogy adott idõbeli sorrendben milyen alternatívák alakulnak ki.

A forgatókönyvírás eredeti változatában a hangsúly a múlt és a jelen fejlõdését leíró legfontosabb hosszú távú komplex (ún. multifold) trendek meghatározásán volt. Ezek mellett figyelmet fordítottak a váratlan vagy kis valószínûséggel bekövetkezõ, de nagy társadalmi hatást kiváltó események bekövetkezésének és viselkedésének vizsgálatára is. A minõségi változásokat és az új jellemzõket a komplex trendek kombinációiban tárták fel, s a jelenlegi és a várható tendenciák szelektív extrapolálásával vázolták fel az alternatív jövõk forgatókönyveit.

A szcenáriók kidolgozásának különféle módszerei, eljárásai vannak, de a gyakorlatban nincsen egyetlen kitüntetett szcenárió-készítési módszer sem. A szcenárió módszer alapvetõen egy megközelítési eszköz, amely logikailag összefüggõ specifikus lépéseket (rendszerelemzés, stratégia- és szcenárió kidolgozás) tartalmaz. A szcenárióírás sajátos gondolkodási forma, amelyet rugalmassága miatt jól lehet alkalmazni az instabilitás körülményei között is. Úgy tud megfelelni az új követelményeknek, hogy egyik oldalról rendszerébe építi a jövõ sokszínûségét felszínre hozó eljárásokat és azok eredményeit, másik oldalról felépíti a jövõk, az értékek és az akciók egymáshoz kapcsolható rendszerét. A forgatókönyvek szolgálhatják a jelen mélyebb és sokoldalúbb megértését, a jövõre vonatkozó elvárásokat, elõrelátásokat, az ún. foresight-okat is.

A forgatókönyvírás sajátos módszereként sikeresen alkalmaztuk a páros összehasonlítás és a feltételek kombinációja módszertani elvet a szakképzés jövõjének megismerése céljából (Hideg-Kappéter-Nováky 1995). Az eljárás során különbözõ társadalmi csoportok (a szakképzõ iskolák vezetõ tanárai és a munkaadók) vélekedéseiben kerestük az összetartozó, egymásra rímelõ állításokat és azt, hogy milyen lehetséges jövõváltozatokat hoznak felszínre a feltételek és következmények egymáshoz kapcsolásai.

2.3. Új módszerek

A jövõkutatásban az utóbbi években olyan új eljárások is megjelentek, amelyek egyrészt az egyéni kreativitásra, másrészt a csoportos gondolkodásra építenek.

A story telling módszer azért terjedt el, mert a jelen és a jövõ problémái - sem a globális, sem a lokális - nem oldhatók meg a hagyományos értékrend keretei között. Az új értékek felszínre hozatalát nagyban segíthetik az ún. story teller-ek, azaz a sztori mesélõk, akik saját szubjektumukon keresztül, a spiritualizmusnak is teret adva, erõs fantáziával, ugyanakkor a jelenhez való kötéssel a jövõ új történéseit vázolják fel. A story tellerek gondolkodásában erõteljes a globális tudat felé való irányultság és nyitottság, ugyanakkor történeteik, a jövõrõl való elképzeléseik a világ sokszínûségét, diverzitását is kifejezik. Gondolkodásukat áthatják a test, a szellem és a lélek interaktivitását tükrözõ elképzeléseik, amelyek racionális és irracionális elemeket egyaránt tartalmaznak.

A futures workshop technika a kiscsoportos foglalkozásokat állítja a jövõ szisztematikus megismerését lehetõvé tevõ eljárások sorába. Ez a technika - mint résztvevõ és demokratikus elõrejelzési eljárás - olyan önálló elõrejelzési mûhelymunkát lehetõvé tevõ foglalkozások sorozata, amelyek keretében egy-egy témakörrõl egyidejûleg különbözõ alternatív elõrejelzések készíthetõk. A foglalkozásokon a résztvevõk kiscsoportokba szervezõdnek, saját alternatív koncepciójuk alapján ismétlik meg az egyes elõrejelzéseket és értékelik a kialakított alternatívákat. A negatív változatokat és az azokkal kapcsolatos félelmeket a kiscsoportos mûhelymunka során " megszelídítik" .

A futures workshop technikák nem kényszerítik a résztvevõkre a mások által elképzelt jövõket vagy célokat, csupán segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a résztvevõk egy irányított tanulási folyamaton keresztül jussanak el saját jövõképük, céljaik és tevékenységeik megfogalmazásáig. A demokratikus részvételt biztosító módszer serkenti a résztvevõket egyrészt a kritikai szemlélet alkalmazására (ami elengedhetetlen az újtípusú jövõ megalkotásához), másrészt az alternatív jövõképek kidogozására, valamint a jelen és a jövõ közötti kapcsolat megteremtésére. A jövõnek ez a participatív jellegû felépítése nagymértékben hozzájárulhat olyan jövõváltozatok kimunkálásához, amelyeket a kiscsoport résztvevõi megvalósíthatónak gondolnak és amelyeket valóban akarnak. A futures workshop technikák a jövõorientáltság vizsgálattal együtt erõsíthetik a jövõvel való kommunikációt is, közelebb hozhatják a jövõt az egyénekhez, a társadalom jövõalkotó elemeihez, mert a jövõcélok, várakozások és remények összekapcsolódnak a jövõért végzett tevékenységekkel.

A QUEST (QUick Environmental Scanning Technique) technika (Slaughter 1990) a jövõben várható külsõ környezeti hatásokat figyeli, és figyelembe veszi azokat az adott szervezet erõsségeinek, gyengeségeinek, lehetõségeinek és hátrányainak szisztematikus vizsgálatában. Elõrelátási technikaként úgy alkalmazható, hogy az eljárásba többlépcsõs futures workshop üléseket iktatnak be. Az eljárással intézményi szintû foresight alakítható ki, azaz olyan jövõképek, stratégiák és választások rendszere, amelyeket az illetõ intézmény vezetõsége és munkatársai is elfogadnak és preferálnak. Õk ugyanis részt vesznek ezek kialakításában, megvalósításában és a figyelemmel kísérési (follow up) munkálatokban is. A módszer segítségével intézmények, társadalmi csoportok vagy egyének tudatosan alakíthatják a jövõhöz való viszonyukat és a jövõre vonatkozó elvárásaikat. Erre a technikára épül az ún. visionary management, ami egyre jobban terjed mint intézményi elõrejelzõ-elõrelátó tevékenységi forma.

2.4. Új módszerkombinációk

Új módszerkombinációk kiépítésének igénye abból táplálkozik, hogy a módszerek minél inkább megfeleljenek az instabil idõszakokban megjelenõ kihívásnak, és az elõrejelzések úgy készüljenek, hogy azok minél inkább figyelembe vegyék az egyén jövõformáló erejét is.

A Delphi-eljárás a szakértõi és a nem-szakértõi vélekedéseknek meglehetõsen széles tárházát hozza felszínre. Az eljárás - számos elõnye mellett - nem ad választ arra, hogy milyen kapcsolat tárható fel a különbözõ idõintervallumokban várhatóan bekövetkezõ események között, nem mondja meg, hogy egy késõbbi idõintervallumban várhatóan bekövetkezõ események bekövetkezéséhez melyik idõintervallumban milyen esemény(ek) bekövetkezése szükséges vagy éppen melyik (melyek) bekövetkezése kerülendõ el. A módszer arra sem ad választ, hogy az események, tendenciák milyen valószínûséggel várhatók az egyes idõintervallumokban, hiszen mindegyiket azonos valószínûséggel bekövetkezõnek tekinti. A Delphi-eljárás eme hiányosságainak kiküszöbölésére alkalmas a kölcsönhatás módszer, ami algoritmust ad ahhoz, hogyan lehet kiszámítani valamely esemény várható bekövetkezési valószínûségét a többi esemény várható bekövetkezési valószínûségének tételes ismeretében. A módszerrel arra is választ lehet kapni, hogy a rendszer miként reagál valamelyik eseménye kezdeti valószínûségi értékének megváltoztatására, s arra is, hogy a rendszer melyik eseménye kezdeti valószínûségi értékének módosítására reagál a leginkább érzékenyen és hogyan teszi ezt. Azaz: melyik az az esemény, illetve melyek azok az események, amelyek hatására az eseményrendszer többi eseményének várható bekövetkezési valószínûsége a legnagyobb mértékben változna meg. Ha a kölcsönhatás módszerrel sikerül ezeket az eseményeket megtalálni, akkor további vizsgálatukat célszerû a káoszelmélet és káosz-számítás eszköztárával elvégezni. A kölcsönhatás módszer így támpontot adhat ahhoz, hogy mely rendszerek (azaz milyen eseményeket, tendenciákat tartalmazó modell) esetében célszerû a káoszelmélet matematikai eszközeit használni.

A kölcsönhatás módszeren keresztül lehetõség nyílik arra, hogy a kollektív szakértõi megkérdezésen alapuló jövõkutatási eljárások és a káoszelmélet apparátusa közötti kapcsolat teljes vertikumában kiépített legyen. Ily módon lehetõvé válik a módszerek széles skálájának egymásra építése.

A rendszerdinamikai eljárás valamely zárt - egymással kölcsönösen összefüggõ részrendszereket tartalmazó - komplex rendszer viselkedését szintek és ráták segítségével írja le és nyújt lehetõséget elõrejelzési változatok kidolgozására. A szintek és fõleg a ráták módosítása lehetõvé teszi annak elemzését, hogy a rendszernek mely részrendszereiben bekövetkezõ változások változtatják meg jelentõsen a teljes rendszer viselkedését. A káoszelmélettel tovább vizsgálhatók ezek a részrendszerek.

A különbözõ részrendszerek jellemzõi között - a rendszerdinamikai eljárás kapcsán - feltárt függvényszerû kapcsolatokból következtetni lehet arra is, hogy vajon azok milyen típusú (péládul lineáris, exponenciális, hiperbolikus, logisztikus) fejlõdést írnak le, s várható-e valamelyikük kaotikus viselkedése. Amennyiben ilyet találunk, célszerû azt a káoszelmélet eszköztárával tovább elemezni.

A forgatókönyvíró eljárás (szcenárió módszer) segítségével a jövõnek minõségileg eltérõ változatai tárhatók fel. Az alkalmazott apparátus azonban alapvetõen különbözik a káoszelméletben alkalmazottól, hiszen nem feltétlenül törekszik matematikai eszközök igénybevételére. A káoszelmélet és a forgatókönyvíró eljárás összekapcsolásának lehetõségét az adja, hogy a két eljárással adódó eredmények több szempontból is egybevethetõk. Vajon az alapvetõen verbális vagy az alapvetõen matematikai úton sikerült-e inkább feltárni a minõségileg új jövõváltozatokat? Ez mindenképpen érdekes és izgalmas kérdés, s már ezért is érdemes a két módszer összekapcsolt alkalmazása.

A Delphi-eljárás, a szcenárió módszer és a futures workshop technika összekapcsolása különösen akkor elõnyös, amikor a szakértõkön kívül nem-szakértõket is bevonunk a jövõ lehetséges változatainak feltárásába. A nem-szakértõk ugyanis új dimenziót adhatnak a jövõhöz való viszony vizsgálatának, s a jövõre vonatkozó elvárások mellett a jövõvel kapcsolatos félelmek is felszínre jöhetnek.

A káosz-számítások és a jövõorientáltság vizsgálatok összekapcsolása azon a gondolaton nyugszik, hogy a szisztematikusan generált jövõváltozatokhoz való (pozitív vagy negatív) viszony könnyebben tárható fel, ha közvetlenül rendelkezünk információkkal a vizsgált csoportok jövõorientáltságáról. A jövõorientáltság vizsgálattal ugyanis válasz kapható arra is, hogy milyen jövõre irányuló tevékenységek vezethetnek el a kedvezõ jövõváltozatok megvalósításához és melyek a kedvezõtlenek elkerüléséhez.

A módszerek összekapcsolt formái alapot képeznek arra is, hogy elõrejelzési tréningeket dolgozzunk ki. Ezek a tréningek alkalmasak lehetnek arra, hogy különbözõ eljárások eredményeit egymáshoz kapcsolva, a lehetséges feltételezések és a modellek bemenõ paramétereit megváltoztatva szimuláljuk a jövõt. Ebben a szimulációban viszont nemcsak a modell készítõi vehetnek részt, hanem azok is, akik érdeklõdnek a jövõ " megváltoztatása" iránt, akik " karosszékbõl" kívánják kifejezni aktív viszonyukat a jövõhöz. Minél több aktív tréning készül el, annál inkább magunkénak érezhetjük a jövõt, annál inkább részesei vagyunk alakításának, annál inkább kifejezzük pozitív attitûdünket a jövõ irányába.

Ennek analógiájára egymáshoz kapcsolhatók a futures workshop technikák és a jövõorientáltság vizsgálat. Minél aktívabban vesz valaki részt valamely jövõmûhely munkálatban, annál inkább van lehetõség arra, hogy jövõorientáltsága is erõsödjék.

A jövõkutatási eljárások, módszerek multimédiás megjelenítése és összekapcsolása szintén az interaktivitást erõsítheti ember és számítógép, illetve jelen és jövõ között. A multimédia lehetõvé teszi azt, hogy több irányból gyakoroljanak hatást az elõrejelzés-készítõkre és azok felhasználóira. Nemcsak képi, hanem hangeffektusok is generálhatók, azaz az elõrejelzési változatok nemcsak a képernyõ monitorján jelennek meg adatok vagy görbék (ábrák) formájában, hanem ezeket hanghatások is kísérhetik. Pozitív jellegû elõrejelzési eredmény esetén dinamizmust tükrözõ, lágy muzsika hallható, kedvezõtlen jövõváltozatok generálásakor pedig kemény, harsány (esetleg disszonáns) hanghatások vagy szomorú hangzások kísérhetik a képernyõn megjelenteket.

3. Összegezés

A jövõkutatás az instabilitás körülményei között jelentõs és határozott lépéseket tett abban az irányban, hogy az új feltételek mellett is teljesítse feladatát. Az új kísérletek - mind a metodológiában, mind a módszerekben - még nem álltak össze koherens rendszerré, de már kitapinthatók a megújítás fõ irányai. Ez ad reményt arra, hogy a jövõkutatás e változó korban is magas szinten tölthse be hivatását.

Felhasznált irodalom

1. Gáspárné Vér Katalin - Hideg Éva - Nováky Erzsébet (1995): A társadalmi-gazdasági makromutatók és a káoszelmélet. Statisztikai Szemle 12.
2. Hideg Éva - Kappéter István - Nováky Erzsébet (1995) (Szerk. Hideg Éva): Válaszúton a szakképzés. Munkaügyi Minisztérium, BKE Jövõkutatás Tanszék, Honfoglalás Betéti Társaság, Budapest
3. Hideg Éva - Kiss Endre - Nováky Erzsébet (1998) (Szerk. Hideg Éva): Posztmodern és evolúció a jövõkutatásban. BKE Jövõutatás Tanszék, Budapest
4. Kahn, H. - Wiener, A. ( 1968): The Year 2000. The MacMillan Company, New York
5. Laszlo, E. (1991): The Age of Bifurcation. Gordon and Breach Science Publishers, Philadelphia
6. Nováky, E. - Hideg, É. (1993): Futures Research under Chaotic Period in Hungary. In: Coherence and Chaos in Our Uncommon Futures - Visions, Means, Actions - Selections from the XIII World Conference of the World Futures Studies Federation. Turku, Finland, August 23-27, 1993 (ed: by Mannermaa, M., Inayatullah, S., Slaughter, R.), Futures Research Centre, Finland
7. Nováky Erzsébet - Hideg Éva - Kappéter István (1994): Jövõorientáltság a mai magyar társadalomban. Magyar Tudomány 4.
8. Nováky Erzsébet (a) (1995): Jövõkutatás kaotikus körülmények között. In: Nováky Erzsébet (szerk.): Káosz és jövõkutatás, BKE Jövõkutatás Tanszék, Budapest
9. Nováky Erzsébet (szerk.) (b) (1995): Káosz és jövõkutatás, BKE Jövõkutatás Tanszék, Budapest
10. Nováky Erzsébet - Cserháti Ilona (1996): A magyar gazdaság és környezet kapcsolata rendszerdinamikai megközelítésben - Jövõtanulmányok 8. BKE Jövõkutatás Tanszék, Budapest
11. Nováky Erzsébet - Hideg Éva (1996): Módszertani útmutató technológiai elõrejelzések (technology foresight) készítéséhez (az OMFB megbízásából készült tanulmány), Kézirat, BKE Jövõkutatás Tanszék, Budapest
12. Nováky, E. - Hideg, É. - Gáspár-Vér, K. (1997): Chaotic Behaviour of Economic and Social Macro Indicators in Hungary. Journal of Futures Studies 2.
13. Nováky Erzsébet - Hideg Éva (1998): A hazai nagyvállalatok jövõorientáltsága - Jövõtanulmányok 15. BKE Jövõkutatás Tanszék, Budapest
14. Prigogine, I., Stengers, I. (1995): Az új szövetség. A tudomány metamorfózisa. Akadémiai Kiadó, Budapest
15. Rasmussen, D. R. - Mosekilde, E. (1988): Bifurcations and chaos in a generic management model. European Journal of Operational Research
16. Slaughter, R. (1990): Assessing the QUEST for Future Knowledge. Futures 2.
17. Ziegler, W. (1991): Envisioning the Futures. Futures 5.

Az elõadás az V. Magyar Jövõkutatási Konferencián hangzott el.

Az utolsó módosítás: 2005.05.29.
© miau