Sokan feltették már nekem a kérdést, hogy egy városlakó ember miért foglalkozik a vidékkel, mi lehet olyan vonzó számomra, hogy még a diplomámat is e témakörben írom. Miskolcon születtem, és ebben a “szürke” iparvárosban is nõttem fel. Nyaranta sok idõt töltöttem a nagyszüleimnél egy csereháti kis faluban, ahol bele-bele kóstoltam az igazi falusi életbe, amirõl már kisgyermekként is sokat faggattam szüleimet, nagyszüleimet és a falubélieket. Néha órákon át csillapíthatatlan érdeklõdéssel hallgattam az öregek elbeszéléseit nagyanyám meleg kis nyári konyhájában. Bevallom õszintén tizenévesként sokszor nem értettem õket, sõt volt, hogy megmosolyogtam vagy igazán figyelemre se méltattam tanításaikat. Ma már tudom mennyi bölcsesség bújt meg szavaik mögött, ma már megértem érzéseiket, kitartó munkájukat, iszonyú ragaszkodásukat a földhöz, szegényes kis portájukhoz, állatkáikhoz és ahhoz a városi szemmel sokszor túlontúl nyugodtnak, egyszerûnek tûnõ vidéki élethez.

A falusi turizmusról egyetemi tanulmányaim elõtt inkább csak a médián keresztül hallottam, az igazi falusi vendégszeretetet, s azt, hogy valakit ismeretlenül is szeretettel, természetes közvetlenséggel fogadnak, elõször az elmúlt év nyarán tapasztalhattam meg, mikor is a három hetes gyakorlatomat egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistérségben töltöttem egy falufejlesztési program kapcsán, ahol ez a típusú vendéglátás – ugyan még csak csírájában – de néhány éve és néhány faluban már jelen van. A program, aminek köszönhetõen eljuthattam ebbe a csodálatos térségbe, egyike a már régóta hagyományoknak örvendõ bajor-magyar birtokrendezésen és falufejlesztésen alapuló vidékfejlesztési kooperációknak. A magyar - korábbi nevén - Földmûvelésügyi Minisztérium és a Bajor Területfejlesztési Hivatal között az 1990-es évek elejétõl személyes kapcsolat van, amely a szakemberek személyes látogatásaiba is megnyilvánul. 1996-ban a bajor Élelmezési, Mezõgazdasági és Erdészeti Minisztérium E (vidékfejlesztési) osztályának akkori vezetõje, Dr. Ing. H. Magel professzor felhívta a magyar illetékeseket, hogy egy közös falufejlesztési programhoz jelöljenek ki megfelelõ falvakat. 1997 májusában J. Schulze miniszteri tanácsos úr budapesti látogatása során megtörtént a végleges kiválasztás, s Baskó, Fony, Mogyoróska, Regéc és Hejce falvaknak sikerült fennmaradni a szûrõn. Ezek a települések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy többszörösen hátrányos helyzetben lévõ, a Zempléni hegység lábánál fekvõ, un. Gergely-hegy kistérségben találhatók. Az együttmûködés célja egy olyan mintaprogram volt, mely a falufejlesztést településhez kötött súlypontokra alapozza, mely nem pusztán az endogén források hatékony kihasználását jelenti, hanem igen nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a szakemberek egyfajta segítõ-moderátori feladatkört lássanak el a programkészítés során. Ezáltal szabad teret biztosít a helyi közösség tényleges elképzeléseinek, igényeinek, az önerõn alapuló fejlesztésnek. Ebbe a munkafolyamatba csöppentem én bele 1998 nyarán a Minisztérium jóvoltából, ahol is megbíztak egy a késõbbiekben kidolgozásra kerülõ komplex kistérségi szintû - 14 érintett települést feltérképezõ - fejlesztési lehetõségeket tartalmazó tanulmányhoz szükséges alapadatok begyûjtésével. A térségben eltöltött néhány hét során rengeteget tapasztaltam, tanultam és nagyszerû embereket ismertem meg. Sikerült betekintést nyernem a falufejlesztés utolsó egyeztetõ tárgyalásaiba; rájöttem mennyire összetett dolog egy fenntartható célokat megjelölõ fejlesztési program elkészítése, a helybéliekbõl szervezõdött munkacsoportok elképzeléseinek szakmai szempontból helyes úton történõ terelgetése. Már tudom, a vidékfejlesztés többet jelent az érintett térség gazdasági-társadalmi fejletlenségének bebizonyításánál és a potenciális “kiutak” papírra vetésénél. Rendkívüli türelmet és jártasságot igényel szociálpolitikai szempontból is.

A gergely-hegyi élmények nem múltak el belõlem nyomtalanul. Azóta is tartom néhány igen segítõkész, - s talán nem túlzok, ha azt mondom - jóbarát helybéli lakossal a kapcsolatot, akik óriási motivációt jelentettek témaválasztásom során.

Ezúton is megköszönöm nekik kedves, önzetlen segítségüket, valamint azt a sok idõt és fáradtságot, amit rám áldoztak.

Hazánkban a gazdasági fejlõdés területi egyenlõtlenségei a vidék elszegényedését és a városi agglomerációktól való folyamatos lemaradását, elszigetelõdését eredményezte, illetve eredményezi. Ez a folyamat nagyon sok esetben a kisebb települések elöregedésével, elnéptelenedésével jár.

Sokáig az emberiség közvetlen kapcsolatban állt a földdel és annak gyümölcseivel. Életét nagyban meghatározta ez a függõség, amint az a régi idõk szobrászatából, festészetébõl is kitûnik. A változás lehetõségét azonban valamennyi társadalom magában hordozza, amint azt már az elõzõ évszázadok tudósai is megállapították. A változás iránya viszont társadalmanként eltérõ lehet, s egyáltalán nem biztos, hogy eredményként fejlõdést produkál. “Az észak-amerikai indiánok például – annak ellenére, hogy hozzájutottak a lóhoz, a lõfegyverekhez, s más európai technológiákhoz – nem érezték fejlõdésnek azt a változást, aminek tanúi, s alanyai voltak. Ez a változás a végén szétrombolta a társadalmaikat”- írja Madarász Imre egy általa szerkesztett szöveggyûjteményben. A területi egyenlõtlenségek a gazdasági-társadalmi folyamatokban szinte a világ minden országában megfigyelhetõk, konkrét megnyilvánulásai ennek az elmaradott, hátrányos helyzetû, alulfejlett, vagy más jelzõkkel illetett térségek. A területi egyenlõtlenségek magukban hordozzák a társadalmi feszültségeket. Ennek legbiztosabb tünete a migráció, amikor is a népesség – különösen a fiatalabb, képzettebb réteg - elvándorol a fejlettebb, s jobb megélhetési feltételeket kínáló térségekbe, városokba. Ez a folyamat öngerjesztõ, hiszen a fokozatosan leépülõ kor és képzettségbeli struktúra csak újratermelõdik, csökkentve ezáltal a felzárkózás esélyét. A gazdasági fejlõdéssel párhuzamosan mindig megfigyelhetõ az átrendezõdés folyamata is, – legyen az térbeli, területi, vagy ágazatok közötti – ami általában hátrányosan érinti a vidéket (centrális helyek kialakulása). A vidékhez hagyományosan kötõdõ mezõgazdaság, illetve agrárgazdaság (mezõgazdaság, erdõgazdaság, élelmiszeripar, halászat) szerepe lecsökken a gazdaságon belül. A vidék érdekérvényesítõ képessége ezért nyilvánvalóan romlik, s megjelenik a hanyatlás a reális veszélyek között. Európa nyugati felén már évtizedekkel ezelõtt felismerték a rurális térségek hanyatlásának veszélyeit, megfogalmazták a célokat és a problémakezelés eszköz-, intézményrendszerét. Lassan tudatosulni látszik az emberekben, hogy a vidék hanyatlása pótolhatatlan természeti, társadalmi (közösségi, építészeti, stb.) értékeket tehet örökre tönkre.

Az Európa Tanács 1995-ben elfogadta a Vidéki Térségek Európai Kartáját, mely szerint a vidék hármas funkcióval bír:

1. Gazdasági (termelési) funkció
2. Ökológiai funkció
3. Társadalmi (közösségi) és kulturális funkció.

A Karta számos javaslatot megfogalmaz továbbá azért, hogy a vidéki térségek képesek legyenek hosszú távon is ezen szerepkörök ellátására (pl. a falusi közösségek mûködésére, foglalkoztatási viszonyok javítására, a vidéki térségek jellegéhez igazodó vállalkozások fejlesztésére).

A falusi turizmus alapvetõ célja a vidéki lakosság – ezen belül elsõsorban az agrártermelõk – kiegészítõ jövedelemhez juttatása, ezáltal megélhetési gondjaik mérséklése, életszínvonaluk növelése, s nem utolsó sorban a helyben tartás, az elvándorlás megakadályozása. Gazdasági és társadalmi funkciói mellett azonban jelentõs ökológiai szerepe is, elsõsorban az egészséges élet természeti alapjainak védelme, a tájak sokszínûségének, a tájjellegnek a megõrzése, az erdõ és más természeti élõhely megóvása, általában az ökológiai rendszerek védelme tekintetében. Mindemellett kiemelkedõen fontos szerepet játszik a vidéki életformához szorosan kapcsolódó közösségi és kulturális értékek megtartásában, a falusi közösségekben megtestesülõ értékek megõrzésében. A bemutatott célrendszer alapján látható, hogy a turizmus ezen válfaja illeszkedik a Kartában megjelölt feladatkörhöz, azáltal, hogy:

1. az adott lokalitás turisztikai értékeit hasznosítja (üdülés, rekreáció alapjai),
2. az egészséges élet természeti alapjaira, s a tájak sokszínûségének, jellegének megõrzésére fókuszál (ideális esetben) – pl. biogazdálkodás elterjesztése,
3. és a közösségi-kulturális értékek megtartásában is tagadhatatlanul fontos szerepet tölt be.

A falusi turizmus fejlõdését, a vidékfejlesztési programokban és helyi kezdeményezésekben betöltött, ma már jelentõsebb pozícióját (és egyáltalán a meglétét) az elõbb említetteken túlmenõen a társadalomban fölmerülõ igények is elõsegítik. A modern társadalomban növekszik a szabadidõ aránya, a rövidebb munkaidõ, a hétvégéket szabaddá tevõ munkarend lehetõvé teszi a hétvégi utazásokat. A WTO (World Tourism Organization – Turizmus Világszervezete) felmérése szerint egyre kevésbé jellemzõ a világ üdülési szokásaira a tömegturizmusban való részvétel. Az emberek érdeklõdése egyre inkább az érintetlen természet, a kultúrtörténeti emlékek, valamint a hagyományok és a népmûvészet felé fordul. Ezt igazolni látszik hazánk turisztikai keresletének változása is: a nemzetközi turistaérkezések száma 1950-95 között a 23-szorosára nõtt, a forgalomból eredõ bevételek összege pedig 177-szeresére. A WTO elõrejelzése szerint 2010-ig megmarad ez a növekvõ tendencia, amelynek következtében helyszûke alakulhat ki azokban az országokban, ahol a hegyi és parti lehetõségek már egyébként is zsúfoltak. Az elmúlt évtizedek természeti katasztrófái – a túl erõs napfény bõrkárosító hatása, a vizek szennyezettsége – is egyre inkább a falvak felé fordítják a figyelmet (jóllehet, a tengerpartok jelentõsége még nem mutat csökkenést).

A falusi turizmus elsõsorban a többgyermekes családok, s az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezõk számára lehet vonzó (viszonylag alacsony árfekvése miatt). Sokszor azonban nem a jövedelem, hanem a pihenés egyéni formájának keresése a mérvadó, és inkább a nyugalom, a csendet nyújtó tevékenység alakítja a keresletet. A nagy városközpontok zsúfoltságával, anonimitásával, sebességével szemben a városlakók egyre inkább kezdik elõnyben részesíteni a természet közelségét, a nyugalmat, az emberek közvetlenségét.

A turizmus ezen típusa kiegészítõ jövedelmet nyújthat azoknak a gazdáknak, akik eddig pusztán mezõgazdasági termelésbõl éldegéltek, s ma már csak ebbõl nem tudnának megélni, a társadalom más rétegeivel való kapcsolatba kerülés pedig egyrészt elõsegíti, hogy problémáik ismertebbé és érthetõbbé váljanak e rétegek elõtt is, másrészrõl maga a vidéki ember is új, szemléletét formáló ismeretekhez jut (érdekérvényesítés!). Ha okos fejlesztési politika formálódik, akkor a vendéglátás fejlesztése érdekében új építmények létesülnek, a lakások komfortosabbá válnak, az infrastruktúra fejlõdik. Fokozatosan megszûnnek azok az okok, melyek miatt a lakosság számottevõ része elhagyta a falvakat. A falusi turizmus tehát igen fontos szerepet tölthet be a települések népességmegtartásában. Emellett elõsegíti a népi értékek, hagyományok fennmaradását is, hiszen kínálatában a vendégfogadó ember vendégszeretetén, a település hangulatán, az épületeken, a mûemlékeken kívül a helyi népmûvészet és a népszokások megismertetése is szerepel. Kovács (1995) így írt errõl egyik cikkében: “A falusi turizmus a helyi, sok esetben kihasználatlan, értéktelennek vagy eladhatatlannak tûnõ erõforrások feltárását, piacképessé tételét, piacra vitelét is jelenti. Összetett tevékenység eredményeként sok részelembõl termékcsomagot kínál, amelynek egy része – mint: jó levegõ, természeti látványok stb. – eredendõen a közös javakhoz tartozik, más része – mint pl. a szabadidõs létesítmények, programok, hagyományok stb. – legtöbbször csak közös erõfeszítéssel tehetõ piacképessé. A termékcsoport harmadik részét – mint: szállás, étkezés, saját termék eladás stb. – az egyén többnyire maga vagy családja lehetõségeire, a kerítésen belüli infrastruktúrára és a családtagok tudására, szorgalmára alapozva biztosítja.”

Diplomadolgozatom célja, bemutatni miként alakulhat ki és fejlõdhet tovább a mai viszonyok között a falusi turizmus egy elmaradott kistérségben, konkrétan Gergely-hegy kistérség települései esetében, rávilágítva az elõzõekben említett konfliktusforrásokra is.

Másrészt elemzem a kistérség jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetét (elmaradottság mutatói), röviden bemutatom ennek történelmi okait, és végezetül megvizsgálom a falusi turizmus szolgáltatásának jelenlegi helyzetét a térségben, valamint javaslatot teszek a fejlesztéssel kapcsolatosan.

1. A FALUSI TURIZMUS NEMZETKÖZI ÁTTEKINTÉSE

Az Európai Közösség tagállamaiban a falusi turizmus a nemzeti sajátosságok és lehetõségek függvényében fejlõdött, ezért nem mutat egységes arculatot és struktúrát, sõt egy országon belül akár tartományonként is változhat. Két alapforma azonban mégis megkülönböztethetõ: az egyikben a falusi turizmus alanyaként a vidéki lakosság jelentkezik, míg a másik formában ugyanezt a szerepkört az agrárnépesség tölti be.

Franciaországban a falusi turizmus a teljes vidéki lakosságra épül, tekintet nélkül a foglalkozásra. Már az EGK megalakulása elõtt, 1955-ben a GITES DE FRANCE (“Franciaországi Szállások”) létrehozásával kialakult a falusi turizmus fejlesztését szorgalmazó országos szervezet.

Az elzászi régió rendelkezik mind közül a legnagyobb hagyományokkal. A falusi turizmusnak két fõ típusa létezik: a FERMES-AUBERGES, vagyis a fogadó farmok és a GITES-RURAUX (lásd hivatkozás), ami magyarul falusi szállásokat jelent. A fogadó farmok több mint száz éve “szállást és fedelet” biztosítanak a természet megszállottjainak. A falusi szállások intézményrendszere újabb keletû dolog, alapvetõen a hagyományos szálláshelyekre támaszkodik, házakban és különálló villákban is kínálnak szállásokat, amelyek mindig farmon vagy farm közelében találhatók. Mindkét tevékenységi forma a turizmusra vonatkozó általános törvényi és rendeleti keretek között folytatható, de azt elsõsorban az országos és megyei Minõségi Charták szabályozzák, amelyekhez a szállásadók csatlakoznak. A mûködési engedély kiadása és az általános igazgatás a Megyei Turisztikai Egyesület (ADT), a Megyei Közgyûlés (Conseil Général) és a Mezõgazdasági Kamarák (Chambre d’Agriculture) (lásd hivatkozás) hatáskörébe tartozik.

Lotharingiában a falusi turizmus – Elzaszhoz képest – újabb keletû, viszont igen dinamikusan fejlõdik. Az elmúlt kilenc év alatt a falusi – mezõgazdasági környezetben lévõ vendégfogadók száma 821-rõl 1433-ra nõtt. Lotharingiában a falusi turizmus két fõ formája mûködik: a GITES DE FRANCE és a BIENVEU Á LA FERME (“Üdvözöljük a farmon”) (lásd hivatkozás). Ez utóbbi esetében a Mezõgazdasági Kamarák Állandó Közgyûlése a meghatározó fórum. Tulajdonos ez esetben csakis mezõgazdasági termelõ lehet, és szállásadás mellett a farmon megtermelt termékekkel is el kell látnia a vendégeit, valamint bizonyos esetekben további szolgáltatásokat is nyújtania kell (pl. a farm mindennapjainak megismertetése, gasztronómiai kóstoló, lovaglás stb.). A Gites de France koncepció vezérlõ elve az, hogy bárki lehet szállásadó. A vendéglátás e formájának rendeltetése elsõsorban a vendégek szezonális, illetve vakációs idõszakokban történõ fogadása. Ennek megfelelõen tagozódnak: téli sportszállások, gyermekszállások, természetbúvár szállás, horgászparadicsom stb. Tevékenységüket az Országos Charták szabályozzák.

Németországban és Ausztriában az URLAUB AUF DEM BAUERHOF (“Üdülés a parasztudvarban”), Nagy-Britanniában a HOLIDAY IN FARM (“Üdülés a farmon”) típusú falusi turizmus az agrárnépességre épül, és a vendégeket fogadó gazdáknak fel kell tudni kínálni a vendégeknek saját maga által megtermelt agrártermékeket is lásd hivatkozás).

Németországban nincs külön törvény a falusi turizmus tevékenységére, ugyanakkor számos törvény és rendelet kihat rá valamilyen mértékben. Közülük néhány fontosabb: Vendéglátó-üzemi Törvény (Gastsattengesetz), az Ipari Rendelet (Gewerbeordnung), továbbá számos munka- és adóügyi, valamint élelmiszerek és más szükségleti javak forgalomba-hozatalára vonatkozó és járványügyi szabályozások. Szövetségi szinten a falusi turizmus nem tartozik a kiemelt területek közé, azonban tartományi szinten már nagyobb a súlya. 1991-ben hozták létre szövetségi szinten a Munkaközösséget, amelynek célja a falusi turizmus támogatása, annak szélesebb körben történõ megismertetése, az egyes tartományok marketing tevékenységének segítése, szakmai-politikai érdekképviselete. A szolgáltatási színvonal javítása érdekében 1996-ban a szövetségi kormány támogatásával megkezdték a falusi turizmus területén mûködõ szálláshelyek kategorizálását. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre a falusi turizmus tényleges nagyságáról, elsõsorban az agrár- és idegenforgalmi statisztika közötti jelentõs átfedés miatt. Az agrárstatisztika nem veszi figyelembe azon kisüzemeket, melyek ezt a szolgáltatást kínálják, de a mezõgazdasági tevékenységük csekély (1 ha alatti gazdaságok), ugyanakkor vannak olyan mezõgazdasági üzemek, amelyek ebbõl a szempontból (6 vendég-férõhely felett) vendéglátó-ipari kategóriába soroltatnak. Az agrár-beruházási támogatási program keretében maximum 15 férõhely létesítéséig lehet támogatást igénybe venni.

Olaszországban az “agrárturizmust” és a “falusi turizmust” külön kezelik. Mindkét általános szabályozását nemzeti szintû törvény látja el, míg részletes szabályozásuk tartományi, illetve megyei szinten történik. Az agrárturizmus mezõgazdasági tevékenységnek minõsül, csakis agrárgazdálkodók végezhetik, szemben a falusi turizmussal, mely az egyéb szereplõk által végezhetõ.

Turisztikai tevékenységet folytató gazdaságok három nagy, nemzeti szintû érdekképviseleti szövetséggel rendelkezek, ezek a TERRANOSTRA, az AGRITURIST és a TURISMO VERDE.

Az európai országok falusi turizmus szervezeteinek összefogására EUROGITES néven nemzetközi szervezet alakult, amelynek elnökségében Magyarország képviseletében a Falusi Turizmus Országos Szövetsége is helyet kapott.

 

2. A FALUSI TURIZMUS HAZAI ÁTTEKINTÉSE

A falusi turizmusnak hazánkban a második világháborút megelõzõen jelentõs hagyományai voltak. Különösen a Balaton vidékén, a Mátra-Bükk környékén a 1930-as évek második felétõl 1942-ig jó színvonalú szálláshelyekkel és vendéglátással bíró fogadók, magánpanziók mûködtek. Ekkor az ország üdülési igényének 30-35%-át a falusi szálláshelyek elégítették ki. Ekkor tájt a falusi turizmus elsõsorban gyermekek üdültetését segítette ki.

Az 1934-ben megjelent “Falusi vendéglátás mestersége” címû füzet igen nagy segítséget nyújtott az akkori gazdáknak tanácsaival a sikeres és jövedelmezõ vendéglátás megvalósítása érdekében. Ebben a kis könyvecskében megtalálható minden, amit a higiéniáról, az egészséges táplálkozásról, a tálalásról és felszolgálásról tudni kell. Az elõszóban fölhívják a figyelmet a falusi turizmus gazdaságra gyakorolt hatására, ami egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a külföldön magas vámmal súlytott mezõgazdasági temékek ez éltal itthon sokkal inkább eladhatóvá válnak. “Arra kell tehát törekednünk, hogy a külföldiek útját hozzánk irányítsuk, utazási kedvüket hazánk iránt fokozzuk, természeti szépségeink, mûkincseink, gazdag múzeumaink és népszokásaink iránt kíváncsiságukat felkeltsük. Velük szemben legyünk kedvesek, szolgálatkészek, nemcsak azért, mert ezt kívánja tõlünk a nemzeti becsület, a híres vendégszeretet, hanem saját érdekünk is. A vendég ugyanis nem ingyen akar nálunk lenni. Mindent jó pénzen megfizet: a lakást, az élelmet, a fáradtságunkat.”

A füzet kihangsúlyozza ugyanakkor a belföldi turizmus fontosságát is: “Hazafias kötelesség, hogy itthon nyaraljunk! Elvész reánk, magyarokra nézve minden fillér, amit e címen idegenben költünk el. Azonban nemcsak az itthon nyaralás hazafias kötelesség, hanem az is, hogy az itthon nyaralóknak kényelmet, rendes ellátást és általában olyan feltételeket biztosítsunk, amelyek a kellemes nyaralásnak, pihenésnek elengedhetetlen kellékei.”

1936-ban megjelent “Az utas könyve” címû tájékoztató, amely a vendégfogadásban résztvevõ községek adatain kívül információt nyújtott a megközelítési lehetõségekrõl, a szálláshelyi és ellátási adottságokról, az egészségügyi ellátásról, fürdõzési, sportolási, szórakozási lehetõségekrõl, valamint az adott községbõl megközelíthetõ kirándulóhelyekrõl. Ekkor hazánkban – a kötet szerint - már jól mûködõ falusi vendéglátásra berendezkedett magánlakások egészítették ki a szállodák és panziók nyújtotta vendéglátó-hálózatot. A könyvben fellelhetõ adatok alapján pontos tervet és költségvetést állíthattak össze a nyaralni készülõk vagy a kirándulók, és e kalkulációk alapján kiválaszthatták a számukra leginkább megfelelõnek látszó fogadóhelyet.

A világháború elõtti falusi turizmus virágzását egyrészt a Községfejlesztõ Bizottságok lelkes és hozzáértõ munkájának, másrészt egy sikeres marketing politikának köszönhette.

Az 1980-as évek fordulópontot jelentettek a hazai falusi turizmus történelmében: új erõre kapott a falusi turizmus fejlõdése. Szórványosan megkezdõdött a falusi házak kiadása a szállóvendégeknek. A megyei idegenforgalmi irodák ismerték fel és indították el megyéjük területén a falusi turizmus szolgáltatását, majd pedig kezdték bekapcsolni a falusi házakat a fizetõvendéglátás hálózatába.

A falusi üdültetés alatt azt értjük, hogy a faluban élõ ember, fõ foglalkozása (mezõgazdaság, egyéb) megtartása mellett részt vállal az üdültetés lebonyolításában, s a saját házán belül lévõ férõhelyeket az üdültetés szolgálatába állítja. Így a falu megmarad eredeti állapotában, a tevékenység pedig nem csak a szálláshelyet biztosító személynek, hanem a falunak is jövedelmet eredményez (közlekedés, étterem, múzeumok látogatása, stb.). Tovább bõvítve a kört, mondhatjuk azt is, hogy a falusi turizmus a helyi jövedelem termelésével az ország gazdasági bevételeit is növeli.

Az Országos Idegenforgalmi Bizottság megfogalmazásában “A falusi turizmus minden nem városban és turisztikai szempontból nem országos jelentõségû vidéki területen folytatott vendégfogadás, amely komplex turisztikai termékként egy település illetve kistérség turisztikai kínálatát viszi piacra a falusi vendégfogadás sajátos (település- és szálláshely-specifikus) elemeivel.” A Lotharingiában és Olaszországban fellelhetõ két turisztikai alapforma, a bárki által végezhetõ falusi turizmus és az agrárfoglalkozáshoz kötõdõ agroturizmus hazánkban még kialakulóban van. (Igaz, felfogható úgy is, hogy az agroturizmus része a tágabb értelmezésû falusi turizmusnak.)

A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium valamint az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium agroturizmus támogatására az elmúlt évben kiírt közös pályázati felhívása szerint: “Az agroturisztikai, falusi vendégfogadói szolgáltatói tevékenység az agrárgazdaság egyes szereplõinek olyan kiegészítõ jövedelemszerzõ tevékenysége, amelynek keretében a vidéki településen élõ és agrártevékenységet folytató természetes személy, saját tulajdonú szálláshelyen vendégfogadást folytat, és piacra viszi komplex turisztikai temékként a település vagy kistérsége turisztikai kínálatát, az arra a vidékre jellemzõ vendégfogadás (település- és szálláshely-specifikus) elemeivel, továbbá ennek során vendégeinek fel tud kínálni illetve értékesíteni tud saját maga által megtermelt agrárterméket (hús, gyümölcs, bor stb.) is.”

Látható, hogy az agroturizmus a falusi turizmustól egyrészt abban különbözik, hogy olyan agrártermeléssel foglalkozó személyek végezhetik, akik vendégeiknek fel tudnak kínálni saját maguk által elõállított agrárterméket, másrészt csak magánszemélyek végezhetik, társaságok, szövetkezetek nem. Lehetséges azonban, hogy ez utóbbi megszorítás csak a támogatás igénybevételére vonatkozik, és hosszabb távon nem érvényesül.

Szakmai körökben még vita folyik arról, hogy minden várost célszerû-e kizárni a falusi turizmus tevékenységébõl, hiszen egyrészt Magyarország településszerkezete közel sem azonos az iparilag fejlett országokéval, és pl. egy tizenötezer lakosú mezõváros nyugat-európai szemmel igencsak falusi képet mutat. Másrészt figyelembe kell venni a városok közigazgatási területéhez tartozó tanyákat és kistelepüléseket is.

Hazánkban a falusi turizmus újraindítása a Magyar Falusi Tanyai Vendégfogadók Országos Érdekképviseleti Szövetség megalakulásával vette kezdetét 1989-ben. A Szövetség Törökbálinton alakult meg, mint az Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetség és a Magyar Falusi Nyaralóhelyek Központi Irodája jogelõdök örököse. A meglévõ falusi – tanyai – vidéki épületek üres kapacitásainak vendégfogadásra alkalmassá tételét, piacra vitelét, a vendégfogadó személyek tájékoztatását, képzését tûzte ki céljául.

A Falusi Turizmus Országos Szövetsége 1994. áprilisában alakult meg 34 alapító taggal. Tagságát jogilag önálló szervezetek alkotják, amelyek között minden, a falusi turizmus fejlesztésében érdekelt szerzõdés képviseltetve van: önkormányzatok, megyei-, kistérségi- és településszintû egyesületek, a piacravitellel foglalkozó vállalkozók, település és térségfejlesztõ társaságok. A Szövetség szervezi a vendégfogadók képzését, minõsítését, a közös megjelenést, és egy megbízható vendégfogadói hálózat fokozatos kialakítását tartja állandó jelleggel szem elõtt.

Önálló jogszabályi rendelkezés a falusi turizmus tárgykörében Magyarországon még nincs, a “magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról” szóló, több ízben módosított, 1991. évi XVIII. törvény, és a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvény rendelkezéseit kell értelemszerûen az érintetteknek alkalmazni.

1990 óta adómentességet élveznek azok a falusi vendéglátó magánszemélyek, akik a saját lakóházukban fogadnak vendégeket és megfelelnek a személyi jövedelemadó törvényben leírt feltételeknek. A falusi vendéglátásból származó adómentes árbevétel 1998-ban évi 400 ezer Ft volt, és évi 500 ezer Ft árbevételig mentesülnek a vendégfogadók az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség alól, természetesen mindez akkor érvényes, ha a magánszemély állandó lakhelye is a hasznosított ingatlanban van.

A magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló kormányrendelet a szállásadók jogait és kötelezettségeit szabályozza. E rendelet kimondja, hogy a falusi szállásadás a kiemelt üdülõhelyek kivételével a községekben és a már kialakult tanyás térségekben folytatott magánszállásadói tevékenység, ami legfeljebb tíz ágyig (öt szoba) vállalkozói engedély nélkül végezhetõ, a szállásadónak mindössze a települési önkormányzat jegyzõjénél kell regisztráltatnia magát. Tíz ágy feletti kapacitás esetén a tevékenység vállalkozói engedéllyel végezhetõ vállalkozásnak számít.

Elsõ alkalommal 1998 márciusában hirdetett meg a Földmûvelésügyi Minisztérium és az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium közösen pályázatot az agroturizmus fejlesztésére. A támogatás célja a mezõgazdasági termelésre kedvezõtlen adottságú térségek jelentõs foglalkoztatási gondokkal küzdõ településein élõ és agrárgazdasági tevékenységet folytató lakosság kiegészítõ jövedelemhez jutásának elõsegítése, a lakosság helyben tartásához szükséges életfeltételek javítása volt az agroturizmus, falusi vendégfogadás fejlesztésével. Ennek eredményeként a hátrányos helyzetû térségek idegenforgalmi fogadóképességének javítása, a lakosság turisztikai és vendégfogadói szakmai felkészültségének fokozása, valamint környezetének és turizmusbarát szemléletének alakítása elõtérbe került. A beérkezett pályázatok száma 340, ebbõl az Agroturizmus Bizottság elfogadásra 184 került. Ez szám végül 182-re csökkent az elfogadások utáni visszavont pályázatok miatt. Eredetileg 200 millió Ft-ot szántak az agroturizmus támogatására – ami kiosztásra is került - de az igen nagy érdeklõdésnek köszönhetõen ezt a kijuttatásra került összeg túlszárnyalta. Az elfogadott (és élõ) pályázatok alapján odaítélt támogatás 260 652 000 Ft, ebbõl 1998. évet terhel 202 023 000 Ft, 1999. évet 53 355 000 Ft, 2000. évet pedig 5 276 000 Ft. Az 1998. évi agrártámogatásoknak (126 milliárd Ft) az elmúlt évben kiosztásra került agroturisztikai támogatás csupán másfél ezreléke.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyébõl az FVM-hez eljuttatott agroturisztikai pályázatok száma 1998-ban 25, ebbõl sikeres 15 volt. A megyében e célból kiosztott támogatások összege 3,5 millió Ft volt.

A korábban “területfejlesztési célirányzat” helyett ma a megyei területfejlesztési tanácsok egy “vidékfejlesztési célelõirányzat” címen futó decentralizált pénzösszeggel rendelkeznek, ebbõl valósul meg többek között a falusi turizmus támogatása is.

A B-A-Z Megyei Területfejlesztési Tanács un. integrált területfejlesztési programmal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy az IKIM és az FVM által támogatásra szánt pénzösszegek itt együttesen jelennek meg. A turisztikai támogatások 1997-ben a következõ alapok között oszlottak meg:

• vállalkozói pályázatok,
• kistérségi pályázatok (ennek összege kistérségi programonként maximum 40 millió Ft lehetett ezidáig),
• marketing és PR alap (pl. kiadványok esetében),
• környezetvédelmi alap (pl. ökoturizmus megvalósítása esetén képzés),
• területi kiegyenlítõ alap (ide önkormányzatok pályázhattak turisztikai célú beruházások esetén, pl. útjelzõ táblák, önkormányzati tulajdon ilyen célú hasznosítása) és
• kiemelt idegenforgalmi alap (ide tartozik az Aggteleki világörökség védelmében tett fejlesztések támogatása, gyógyfürdõk, pl. Mezõkövesd, Bogács, Miskolc-Tapolca, fejlesztésére szánt összegek, és itt kapott helyet pl. a falusi turizmus is.

Az elmúlt évben a fent említett alapok sora háromra redukálódott: kis-, és nagyvállalkozói, területi kiegyenlítõ és ökoturisztikai célú támogatási lehetõségekre.

Az elmúlt három évben a Tanács által kijuttatott turisztikai fejlesztési támogatások összege 1 313 101 000 Ft volt. Ez az összeg a szolgáltatásokon belül került meghatározásra és az összes támogatásoknak 13,6%-át alkotta. A támogatások ágazatonkénti megoszlása szerint kialakított sorrendben a turizmus fejlesztése a negyedik helyen áll, az ipari jellegû fejlesztések (30%), az infrastruktúra (21,2%), a szolgáltatások (19,4%) és az agrár fejlesztések (19,4) után. A turisztikai támogatásra szánt összeg 1997-ben volt a legmagasabb (843 554 000 Ft), ekkor 43 projektet támogattak a Fejlesztési Tanácsban. 1998-ban 415 916 000 Ft állt rendelkezésre turisztikai fejlesztésekre, ez 17 pályázat között oszlott meg.

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 8/1999. (I.20.), az agrárgazdasági célok 1999. évi költségvetési támogatásairól szóló FVM rendeletének IV., “Az egyes agrárgazdasági beruházások támogatása” címû fejezete alapján idén támogatás igényelhetõ többek között az agroturizmus fejlesztésére is. E paragrafus értelmében a tevékenység beindításához, fejlesztéséhez támogatást igényelhetnek a mezõgazdasági termelésre kedvezõtlen adottságú, tízezer lakosságszám alatti települések bel- és külterületein állandó jelleggel élõk, illetve a tízezer lakosságszám feletti települések külterületén élõk. A vendéglátónak, a fentieken kívül, mezõgazdasági, erdõgazdasági, vadgazdálkodási, illetve halászati termelõ, valamint egyes élelmiszer-feldolgozási tevékenységet folytató természetes személynek kell lennie.

További megkötések:

• állandó lakhely legalább a tárgyév elejétõl az adott közigazgatási területen, és saját tulajdonú lakóhely,
• fel kell kínálni saját termelésû/elõállítású agrártermékeket a vendégnek,
• legalább 4, legfeljebb 10 ágyas szálláshely kialakítása, korszerûsítése, üzemeltetése,
• a szálláshely minõsítésének vállalása (a 45/1998. VI.24. IKIM rendelet szerint),
• tanfolyamon való részvétel (amely az IKM-FM közös 3178 22 01 OKJ számú “falusi vendéglátó” szakképesítés oktatási tematikáján alapul) és végül
• meg kell hirdetni az agroturisztikai szolgáltatást országos szakmai érdekképviseleti szerv katalógusában, vagy egyéb országosan megjelenõ kiadványban.

Támogatás igényelhetõ a szálláshely kialakításához, bõvítéséhez, felújításához, a szükséges higiéniai és környezetvédelmi feltételek kielégítéséhez, a szálláshely környezetének – udvar, kert, udvari pihenõ- és játszótér – rendezéséhez, kialakításához, s a szakmai tanfolyam részvételi költségeihez, valamint a szolgáltatás hirdetéséhez szükséges anyagiakhoz.

A támogatás vissza nem térintendõ fejlesztési célú juttatás. Mértéke a megnevezett költségek 40%-a (ezalatt az ÁFA nélküli, illetve az ÁFA visszaigénylésre nem jogosultak esetében a teljes költség 40%-a értendõ) és összege pályázatonként maximum 2 millió Ft lehet.

2.4. Minõsítõ rendszer

A szálláshelykínálat sikeres piacra vitelének elõfeltétele az országosan egységes minõsítés, mivel csakis ez garantálhatja a kockázatmentes választást a szálláslehetõségekrõl katalógusból tájékozódni kívánó vendég számára (megfelelõ komfortfokozat, minõség, ár). A Falusi Turizmus Országos Szövetsége és az általa koordinált falusi turizmus egyesületek és egyéb tagszervezetek szakértõinek munkacsoportja éppen ennek érdekében dolgozta ki a magánszálláshelyek minõségi követelményrendszerét és aminõsítés szabályozását, az e téren kialakult nemzetközi gyakorlatot is figyelembe véve. Az IKIM Turizmus Fõosztálya, a Magyar Turisztikai Szolgálat Rt és a Földmûvelésügyi Minisztérium támogatásával 1997-ben elkészült egy kiadvány, amely tartalmazza a Falusi Turizmus Országos Szövetségének Minõsítési Szabályzatát. Részletesen leírja a falusi szálláshelyek és környezetük kialakításának, berendezéseinek tudnivalóit, a komfortfokozat szerinti követelményeket, továbbá a minõsítés menetét és ismerteti az adottságok számbavételére szolgáló adatlapokat, minõsítési igazolásokat, a minõsítõk és vendéglátók munkájához szükséges szálláshely ellenõrzõ jegyzékkel együtt. Az összefoglalt információk egyaránt eligazítást nyújtanak a falusi turizmus fejlesztésével foglalkozó egyesületek, szervezetek, önkormányzatok szakemberei, valamint a szálláshelyük modernizálását vagy új szálláshely kiépítését tervezõ vendéglátók számára.

Szakértõk felismerték, hogy a falusi turizmus, de általában az idegenforgalom alacsony hazai teljesítményének egyik oka a marketing tevékenység erõtlensége. Annak ellenére, hogy a bevételek szempontjából a magyar gazdaságban igen jelentõs helyet foglal el, mégsem fordítanak kellõ figyelmet a fejlesztésére, a még kiaknázatlan lehetõségek feltárására, s kihasználására. Magyarország kedvezõ földrajzi fekvése, kitûnõ adottságai (gyógyvizek, történelmi nevezetességek gazdagsága, sportolási lehetõségek stb.) lehetõvé teszik, hogy a turizmus a jövõ iparágává váljon. Ehhez azonban kínálatunknak meg kell állnia a helyét a világpiacon. Ki kell tehát küszöbölni a még fennálló nehézségeket, mint pl. az egyes térségek nehéz megközelíthetõsége, vagy a különbözõ hiányosságok az infrastruktúra területein. Problémát jelent továbbá a rövid fõszezon és az, hogy ezidáig csak a Balaton és Budapest volt a két fõ turisztikai központ. Fel kell hívni a figyelmet falvaink szépségére, kulturális értékeire is. Ehhez viszont megfelelõ fejlesztési koncepcióra és marketing politikára van szükség.

Az idegenforgalmi marketing sajátossága, hogy nem egyetlen konkrét árut, hanem egy olyan komplex szolgáltatáscsomagot próbál eladni, amely nem vonatkoztatható el a földrajzi helytõl, ahol megtalálható, valamint elemei más jellegû termékcsomag részét is képezhetik.

A termék megvásárlása az áru mélybemenõ megismerése nélkül zajlik, s a rendelkezésre álló és szükséges információk is korlátozottak. A vevõ általában bizalmi alapon választ az eladó aktív közremûködésével. A döntéseket nemcsak belsõ tényezõk – mint az áru minõsége – határozzák meg, hanem külsõ tényezõk – például a vevõ igénye – is.

A már korábban többször említett komplex termékcsomag magába foglalja mindazokat az adottságokat, amelyek az adott települést, illetve térséget attraktívvá teszik turisztikai szempontból. Közéjük tartozik a szállásadáson és a vendéglátáson kívül a fogadó személy vendégszeretete, a népi hagyományok, a természeti értékek is. Fontos azonban, hogy az alapszolgáltatások mellett mindig ott legyen az idõtöltésre lehetõséget adó színes programkínálat. A térség adottságaitól függõen ez lehet valamilyen kulturális esemény, vagy más, aktív elfoglaltság (pl. különbözõ sportolási lehetõségek), történelmi emlékhely, vagy épp egy közeli nagyváros nevezetessége. A városi és külföldi emberek számára nagy élményt jelenthet, ha rész vehetnek a falusi emberek mindennapjainak teendõiben. A vendégek kedvéért talán felélednek a rég feledésbe merült népszokások, hagyományok (pl. májusfa állítása, húsvéti locsolkodás). Az adottságok azonban önmagukban nem elegendõek, fogadóképessé kell tennünk a szóban forgó települést. Ehhez meg kell teremteni azokat a személyi és tárgyi feltételeket, amelyek a turisták pihenését zavartalanná teszik.

2.5.2. A kereslet összetevõi

Külföldi vendégekre, tekintettel a kommunikációs nehézségekre, leginkább az idegen nyelvet beszélõ tagokkal rendelkezõ családok számíthatnak. Ez a kör a fiatalság nyelvtanulásával fokozatosan bõvül; nagy problémát jelent viszont a társadalmilag (is) mélységesen erodálódott falvak esetében. Az eddigi tapasztalatok alapján elõnyt élveznek a német nemzetiségi települések, amelyek a “vissza a gyökerekhez” jelmondat jegyében, rokoni, baráti kapcsolatok révén viszonylag könnyedén találnak potenciális vendégkört, piacot. A külföldi, elsõsorban a német vendégkör az, amelyik a minõségi kínálatot keresi, és még meg is fizeti. Motiváltsága folytán jó piac lehet Dánia, Hollandia is, ahol nagy az érdeklõdés az eltérõ népi hagyományok, s a különleges látnivalók iránt. Az utóbbi piacokon meghatározóan befolyásoló tényezõ az ár is. A magyar falusi turizmus e tekintetben versenybe szállhat a környezõ országok kínálatával.

A belföldi kereslet motivációi annyiban hasonlíthatók a külföldihez, hogy hazánkban is egyre jelentõsebb a városi értelmiség igénye a vidéki üdülések iránt. Ezen kívül számos olyan esemény is bekövetkezett, amelyek a falusi turizmus felé fordították a keresletet. Egyik ilyen ok, hogy a vállalati üdülõket, ifjúsági- és gyermektáborokat a cégek eladták, magánkézbe, vagy egy szállodalánchoz kerültek. Ennek következtében a a szálláshelyek jelentõsen megdrágultak. Az évek óta tartó infláció, a lakossági jövedelemviszonyok romlása, a forintleértékelések a külföldi utazásokat megdrágítják, így a fizetõképes kereslet egyre inkább a belföldi turizmus, azon belül is a viszonylag olcsóbb szolgáltatások felé irányul. A gyermek üdültetése, a felnõtt lakosság igénye a rekreációra, az aktív pihenés és az emberi kapcsolatok teremtése iránti vágy mind-mind a falusi turizmus iránti igényt növelik. A hagyományos turisztikai idõtöltések mellett a természetjárás, a népi mesterségekbe való betekintés, illetve a ház körüli teendõkben való részvétel igénye egyre erõsebben dominál.

Az ár összekapcsolja a kereslet és kínálat oldalát. Az árpolitikát úgy kell kialakítani, hogy a turisták fizetõképességét, a szolgáltatások színvonalát, a konkurens piacok árszintjét szem elõtt tartsuk, ugyanakkor lehetõleg fedezetet nyújtson a vállalkozások költségeire és némi nyereséget is biztosítson. Alkalmazhatunk árdifferenciálást szezon, illetve idõszak, foglalási idõpont, célcsoportok szerint, valamint forgalom, értékesítési út, fizetési mód és minõség szerint. Így ugyanazt a típusú szolgáltatást különbözõ árakon lehet értékesíteni. Az agrárturizmus jellemzõje, hogy a gazdák többek között saját termelésû termékeiket is felkínálják a vendégeknek. Mivel ezúton ugyanazt a terméket magasabb áron is el tudják adni a vendégeknek, mint amit a felvásárlók adnak érte, ez a típusú turizmus olyan mezõgazdasági termék-értékesítést is jelent, amelynek során a kereskedelmi haszon is a termelõnél marad.

A marketing eszközök közül a leggyakrabban a kommunikációs és promóciós mix, azon belül is az imázs, aminek oka annak látványossága és erõs befolyásoló szerepe. Fontossága abból ered, hogy a vásárlói döntés bizalmi alapon, szubjektív benyomások alapján születik.

A termék jellegzetessége, hogy nem csak a vásárlás elõtt, hanem utólag sem képes a fogyasztó objektívan értékelni a terméket, mivel véleményét számos személyes tényezõ is befolyásolhatja (egészségügyi állapot, hangulat, stb.). Az imázskialakítás – máskülönben a változtatás is – hosszú folyamat. A kialakult kép sok különbözõ és irányíthatatlan tényezõtõl függ. Kialakítását nem szabad a véletlenre bízni. A marketing feladata, hogy az adott területrõl, termékrõl olyan tényezõket ismertessen, terjesszen, melyeken keresztül kedvezõ kép, “imázs” alakul ki. Az egyszer már kialakult negatív képet igen nehéz késõbb lerombolni, korrigálni, és sok pénzt, idõt és munkaerõt is igénybe vesz. Egy szilárd, pozitív imázs nagy ellenálló-képességgel bír, rendkívüli hibák és/vagy szerencsétlen körülmények közrejátszása esetén sem könnyû megingatni, fõleg nem szétrombolni.

A kistérségi arculatra koncentrálás elõnye egyrészt abból fakad, hogy a fogyasztó döntése sokszor nem egy településhez, hanem inkább régióhoz kapcsolódik. Fontos szempont továbbá az is, hogy az összefogással nagyobb pénzforrás állhat rendelkezésre a kommunikációs (marketing) politikához, ugyanakkor jól megragadhatóak a helyi sajátosságok is. Az egyediség, a többi régiótól való különbözõség a túlkínálat és az erõs verseny miatt nagyon fontos tényezõ.

Nagy hangsúlyt kell fektetni a tájékoztatásra is, minden lehetséges eszköz bevonásával (rádió, TV, kiállítások, vásárok). Ehhez a központi kiadvány mellett helyi-, kistérségi-, megyei információs kiadványok megjelenését is szorgalmazni kell. A külföldi vendégek bevonása megfelelõ szintû információ-szolgáltatást igényel, és az értékesítés elõsegítése érdekében indokolt a falusi turizmus kiadványainak terjesztése a külföldi szakkiállításokon és vásárokon is.

A kommunikációs marketing leglátványosabb része a reklám, ami elsõsorban a turisztikai szolgáltatások igénybevételére ösztönöz, miközben tájékoztat, és a kínálatra fókuszálja a potenciális kereslet figyelmét.

Az idegenforgalmi piacon a kereslet és a kínálat térben és idõben elkülönül egymástól, ebbõl kifolyólag a nyomtatott média alkalmazása ma még elengedhetetlenül fontos. A falusi turizmus kínálatát bemutató prospektusra is vonatkozik mindaz, ami az idegenforgalmi prospektusokra általában: mivel az ajánlott termék ismeretlen, s nem kézzel fogható, nincs mintapéldány, amit ki lehetne próbálni, az üdülés létrejöttéig a prospektusban közölt információ “helyettesíti” az elvárt, remélt szolgáltatást. A vevõnek ebbõl az információból kell elõre, véglegesen döntést hoznia. Célszerû, tehát a már széles körben ismert és általánosan elterjedt prospektus-, katalógusformát alkalmazni, amely komplexen – a választást megkönnyítõ fotókkal illusztrálva – bemutatja az üdülési lehetõségeket, a természetes és épített vonzerõket helyi, regionális és nemzeti adottságok szerint. Pontos leírást kell nyújtania továbbá a vendégfogadó létesítmények higiéniai és egyéb felszereltségérõl, elhelyezkedésérõl, megközelíthetõségérõl, környezetérõl, és mindazon speciális szolgáltatásokról, amelyek csak a falusi turizmust fémjelzik.

A megfelelõ figyelemfelkeltés után meg kell határozni, hogy milyen értékesítõ csatornán keresztül kívánjuk termékünket a fogyasztókig eljuttatni. Magyarországon a falusi turizmus értékesítése közvetett és közvetlen módon is történik. Mégis sokkal körülményesebb útnak számít a turista részérõl, ha nyaralni vidékre szeretne menni, mintha egy tengerparti üdülést választ. Elegendõ csak az idegenforgalmi irodák katalógusaiban feltüntetett szálláshelyeket végigböngészni, a mennyiségbeli különbség máris látható.

Az utazási irodák belföldi ajánlatában igen ritkán találkozhatunk ilyen típusú pihenést kínáló lehetõséggel. Például az IBUSZ belföldi utakat kínáló 1999. évi prospektusában is a 235 szálláshely közül csupán 16 (7%) minõsül falusi vendéglátóhelynek (“faluról falura” cím alatt), ezen belül pedig mindössze egy nyaralóház (a Bükk hegységben) és egy parasztház (Kékeden) tartozik Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai kínálatába. Ezzel szemben a külföldi szálláslehetõségek idei évi katalógusa közel háromszor annyi szálláslehetõséget (és programot) kínál az érdeklõdõknek, mint a belföldi tájékoztató. Ezek után ki lehet számolni mit is jelent mindez a falusi turizmus esetében.

Abban az esetben, ha a vidékre vágyó ember nem közvetlenül egy falusi turizmussal foglalkozó szervezethez fordul maximum néhány – egyébként már felkapottabbnak számító - szálláshely közül választhat, de az is megeshet, hogy csak egy telefonszámot kap, ahol tovább keresgélhet. Általában több lépcsõs folyamat útján juthatunk el egy számunkra megfelelõ falusi szálláshelyhez, különösen, ha konkrét elképzeléseink vannak a térséget, esetleg még a települést illetõen is (a programokról már nem is beszélve). Ezzel fõként a vidéki és a külföldi ember kell, hogy szembesüljön, akiknél nagyobb az esély, hogy nem közvetlenül egy, az FTOSZ tagszervezetéhez tartozó és közvetítéssel is foglalkozó szervezetet keresnek meg - amibõl összesen 38 mûködik az országban jelenleg, B-A-Z megyében pedig egy sem (!) - akik már bõvebb adatbázissal rendelkeznek az adott térségrõl. Röviden szólva, sokak számára egy lehetõség marad: közvetlen kapcsolatfelvétel a településsel, a szállásadóval.

Budapesten a Falusi Turizmus Centrum foglalkozik közvetítéssel. Számos írásos és fényképes anyaggal rendelkeznek. A falusi Turizmus Országos Szövetsége által kibocsátott címjegyzék jellemzõ tevékenységük szerint csoportosítja a Szövetség tagjait, ezzel hozzájárul a közvetlen partnerkapcsolatok kialakulásához. 1998-tól több utazási iroda is elfogadja a belföldi útjai esetén a Nemzeti Üdülés Szolgálat Kft. csekkjeit. Remélhetõleg ez is elõsegíti majd, hogy az érdeklõdés fokozódjék a falusi turizmus iránt.

A falusi turizmus népszerûsítésében nagyobb szerepet kellene kapnia a sajtónak, a rádiónak, a televíziónak, amelyen keresztül az üdülni vágyók jobban megismerhetnék ezt a pihenési formát. A megfelelõ színvonalú információszolgáltatáshoz még a különbözõ non-profit turisztikai tájékoztató irodák, turisztikai külképviseletek tevékenysége is fontos.

A falusi turizmus fejlesztése révén a falu lakossága un. alternatív jövedelemhez juthat, amely olyan bevételt jelent, ami kiegészíti a vendéglátó személy eredeti jövedelmét, s ami jelentõs kihatással lehet az egész település általános fejlõdésére. A legtöbb esetben az egyéni érdek mellett közösségi érdek is fûzõdik hozzá. Ezért igen fontos, hogy a külsõ megjelenés – egy megfelelõ színvonalú katalógus elkészítése, terjesztése – mellett kellõ hangsúlyt fektessünk az emberi erõforrás fejlesztésére, ösztönzésére, egyáltalán a meglétére. A települések vezetõinek felelõssége igen nagy ezen a téren egy falusi turizmus programcsomag kivitelezése esetén, hiszen jelentõs szerep hárulhat rájuk a tevékenység beindulásához, fejlesztéséhez szükséges feltételek megteremtésében, ami sok esetben egy vonzó, tiszta, rendezett falukép kialakítását jelenti. Egy-egy ötletes helyi szabályozás, s persze a folyamatos, közvetlen kapcsolattartás a helybéliekkel nagyon hatékony lehet, szinte valamennyi “háttér teendõ” könnyedén megoldható a lakosság bevonásával, ami ráadásul számos pozitív következménnyel is járhat (ne feledjük, amit magunk teszünk, az mindig kedvesebb, s közelebb áll szívünkhöz). Õk lehetnek a legfõbb ösztönzõ erõk a célok megismertetését követõen a lakosság minél szélesebb körû bevonása, s késõbb a szolgáltatás színvonalának növelése, valamint az egyéni kezdeményezõkészség fejlesztéséhez elengedhetetlen ismeretek megszerzését szolgáló tanfolyamok elvégzése terén.

A “kiképzés” falusi turizmus esetében az egyszerû ismeretátadástól a szakképesítés megszerzéséig terjedhet ki. A vendéglátó személyeknek tisztában kell lenni a szolgáltatásukhoz kapcsolódó ismeretekkel, tudatában kell lenniük a különbözõ turistaigényeknek, nem is beszélve saját térségük – itt kihangsúlyozandó: nem csupán az élõhelyül szolgáló falu értendõ ezalatt – természeti, kulturális értékeivel. Ezért kell elvégezniük legalább egy olyan tanfolyamot, amely során megismerkedhetnek a legfontosabb üzletviteli, élelmezés-ügyi, biztonsági, higiéniai követelményekkel, könyvelési és vezetési feladatokkal, és az általuk kínált komplex áru legfontosabb ismérveivel.

Azon személyeknek pedig, akik a helyi szintû információs és fogadószolgálat alkalmazottjaiként vesznek részt a programban, ismerniük kell térségük adottságait és turisztikai erõforrásait. Ezen kívül technikai és kereskedelmi ismeretekre is szükségük van azért, hogy kellõképpen és mértékben fejleszthessék és reklámozhassák a turisztikai terméket.

A megválasztott helyi tisztviselõk feladata az, hogy az érintettek és megfelelõ szakemberek bevonásával meghatározzák a helyi idegenforgalmi fejlesztés általános stratégiáját. Ehhez ismerniük kell az ide vonatkozó, aktuális szabályozásokat, a szükséges tõke beszerzéséhez vezetõ út minden buktatóját, a képviselt térség településeinek turisztikai vonzerõit, a potenciális fejlesztési lehetõségeket, s azt, hogy igazából mit is rejt magába a napjainkban oly sokat emlegetett fenntartható fejlõdés.

A mikrokörzet 14 települése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Zempléni hegység – történelmi nevén az Eperjes-Tokaj hegység – nyugati lábánál, illetve két település (Baskó, Sima) annak belsejében helyezkedik el, de a Hernád folyó völgyéhez is erõsen kötõdik a földrajzi közelség miatt. Területe összesen 227,8 km², a megye területének 3,1%-a. Lakóinak száma 6397 fõ, ami a megye népességének csupán 0,8%-a. Ezek az adatok azt is jelzik, hogy a kistérség népsûrûsége igen alacsony (25 fõ/km²).

A mikrokörzet északról Gönc, keletrõl Zemplén, délrõl Encs, nyugatról pedig Kegyetlen térségével határos (1. térkép). Önálló területi egységként nem kezelhetõ a létezõ földrajzi, közigazgatási és statisztikai besorolások alapján. Területi lehatárolása 12 önkormányzat (Arka, Baskó, Boldogkõújfalu, Boldogkõváralja, Fony, Hejce, Hernádcéce, Korlát, Mogyoróska, Regéc, Vilmány, Vizsoly) társulásával, mint településszövetség, a települések közigazgatási határai alapján indult, majd a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kérésére Abaújkér és Sima településeket is bevonták a kistérségbe.

Gergely-hegy kistérség gazdasági-társadalmi szempontból elmaradott, és a tartós munkanélküliséggel sújtott térségek közé tartozik. A mostoha adottságokkal és számos gonddal sújtott térségbõl a helyi tõke inkább elmenekült, az idegen pedig meg sem kísérelt a fejlesztésekben együttmûködni.

Vajon eleve ilyen háttérszerep rendeltetett Gergely-hegy kistérség számára, vagy a történelem hányadtatásai során süllyedt jelenlegi szomorú helyzetébe?

A települések története - az ásatások során feltárt leletek alapján (kõbalták, cserépmaradványok, stb.) – a kõkorszakra nyúlik vissza. A környék legrégebbi kultúrája a “Herzsa réti” (Arka határában) 18 600 éves múltra tekinthet vissza.

A falvak határában talált bronzkori, vagyis Kr. elõtt mintegy 3000 évvel készített edények, eszközök szintén igazolják a települések õsi idõkre visszanyúló kulturális meglétét.

A honfoglalás idején (Kr. után 896-ban) Aba fejedelem vezérletével megérkeztek erre a vidékre is a magyarok.

I. István király korában a Tokaj, Szerencs vidékén kialakult vármegyék határvármegyéknek számítottak, mert a Tisza vidékétõl egészen a Kárpátokig elnyúltak. A megyeközpontokat István a fõbb közlekedési utak mellett választotta. Így lett a Hernád menti Borsod vára a kialakuló vármegye központja, a Hernád menti Újvár pedig a másik megyeközpont. Az Aba nemzettség itteni birtoklása és ispánsága révén nemzetségnevükkel kiegészült a vármegye neve Abaújvárra. Keletebbre csaknem három évszázad telt el az államalapítást követõen, mire kialakult az egységes Zemplén vármegye Zemplén központtal.

A feudalizmus idején a kor termelési színvonalát tekintve a térség viszonylag elõkelõ helyen állt a fejlett paraszti árutermelést bizonyító szõlõtermelésével, állattenyésztésével és erdészetével. Az országos tekintetben is kiemelkedõ nagyságú adót fizetõ térség akkor még egyáltalán nem számított elmaradottnak.

A gazdasági lemaradás kezdete a török portyázások idejére tehetõ, amikor is a legtöbb érintett település teljesen elnéptelenedett. Az “idegen megszállás” okozta károknál azonban jelentõsebb károkat okozott a XVI. század új gazdálkodási struktúrája. A jól mûködõ parasztgazdaságokat válságba sodorta a kialakuló, és egyre dominánsabbá váló majorsági gazdálkodás. A gabonatermesztést preferáló jobbágygazdálkodás kereteiben a vidék nem tudta felvenni a versenyt az újonnan kedvezõbb helyzetbe (elsõsorban a természeti adottságaik miatt) került területekkel. A községekben kialakult kis, “nadrágszíj parcellák” nem tették lehetõvé a nagy területeket igénylõ majorsági gabona termesztését, így a lakosság túlnyomórészt megmaradt õstermelõnek, s a mûvelésre alkalmas területeken a családok inkább a saját szükségleteiket ellátó növényeket termesztettek, kiegészítve helyenként állattenyésztéssel és erdõgazdálkodással.

A XX. század elején a gondok csak tovább tetézõdtek a népesség túlzott mértékû megnövekedésével. Ezen a helyzeten 20-as években beindított központi fejlesztési programok sem tudtak segíteni) a földreform is csak a törpebirtokosok számát növelte, lelassítva ezáltal a termelõeszközök fejlõdését, majd a 30-as évek kormányprogramja a gyümölcstermesztés és baromfitenyésztés támogatására, valamint az új kultúrák népszerûsítése érdekében szervezett elõadássorozatok sem jártak sikerrel. Az emberek arra kényszerültek, hogy elhagyják ezt a térséget (is) és más vidéken, sõt más országban keressenek otthont és megélhetést kínáló körülményeket. Késõbb sokan hazatértek, és ha számottevõ tõkével nem is, de új tapasztalataikkal hozzájárultak a vidék kultúrájának frissítéshez.

A szerkezetváltás elmaradása a trianoni országhatár meghúzásával tragikus hatásúvá vált, mivel megszakadtak a korábbi, biztos mezõgazdasági piacot jelentõ kapcsolataink (pl. Felvidék), s a hagyományos ágazat népességeltartó ereje csak tovább csökkent. A tömeges elvándorlás ezúttal mégis késett, ami a háborús körülményekbõl és a távolabbi területek munkaerõ-felszívó képességének korlátozottságából adódott. az 1940-es évekre a fejlõdés fõ irányaitól végkép lemaradt, elmaradott térség a szocialista fejlõdés irányvonalába abszolút nem illett, így a felzárkóztatás helyett esetünkben a megszûntetés volt a cél (lásd. 3000 fõt jelentõ alsó limit a szocialista településtípus esetén). A II. világháború idõszakát követõen a népességmozgást gátló korábbi akadályok felszabadultak. A lakosság elvándorlása felgyorsult a “munkásság fellegvárai” felé. A központi tervezés elõírásai alapján a nehézipar (kohászat, bányászat, vegyipar) vált a megye fejlõdési motorjává, kiszorítva ezzel a helyi sajátosságokhoz alkalmazkodó mezõgazdálkodást, illetve a kisüzemi termelést. A gazdaságosság fetisizálása, s így a kicsik elsöprése egy un. tömbösítésre irányuló szándékká alakult. Ennek fõbb megnyilvánulási formái voltak a körzetesítések, a fejlesztési források városcentrikus - a kisebb településekkel nem is számoló - központi elosztása, stb. Mindez nagymértékben elõsegítette a terület gazdasági, (infrastrukturális) és társadalmi leépülését. Ez az “apró falvak ellenes” politika egészen a 70-es évekig éreztette erõsebb-gyengébb hatásait. Ettõl kezdõdõen a területi kiegyenlítõdés jegyében születtek meg a politikai döntések, azonban ez a meghirdetett cél meglehetõsen ellentmondásos volt, a lemaradást megállítani pedig nem tudta.

Az elmaradottság okainak múltbéli keresgélésével célom nem csupán a sorsdöntõ történelmi események bemutatása, hanem az is, hogy a dolgozat késõbbi fejezeteiben elõkerülõ “munkakedv” és “hozzáállás” kérdéseihez megfelelõ támpontot nyújtsak (lásd. 3.8.3-5.). A vidék emberének befelé fordulást tükrözõ magatartása egy régóta gyûrûzõ, periférikus helyzetet, elszigetelõdést elõidézõ folyamat természetes velejárója, a folyamat eredményét pedig a gazdasági mutatókon kívül a társadalom ezen képességein keresztül is le lehet, és - véleményem szerint - le is kell mérni.

Természetföldrajzi szempontból a kistérség kis kiterjedése ellenére is rendkívül heterogén képet mutat.

A körzet természeti potenciálját fekvése határozza meg. A Zempléni hegység peremvidékeként megjelenõ Abaúj-Hegyalja felszínének változatos formakincsét földtani felépítése és rögös szerkezete adja. A tájat alkotó, helyenként magashegyi képet idézõ andezit röghegyek (pl. Gergely-hegy 784 m magas vulkáni kúpja) tönkdarabjai között tektonikus süllyedéssel és lepusztulással keletkezett kismedencék találhatók (pl. a regéci medence).

Magyarország kistájainak katasztere alapján Gergely-hegy kistérség három földrajzi kistáj, a Központi Zemplén, Abaúji Hegyalja és Szerencsköz területén helyezkedik el (1. táblázat).

Szerencsköz kistájhoz tartozó része viszonylag jó adottságokkal bír. Ezen a területen található falvak délrõl haladva: Abaújkér, Hernádcéce, Vilmány és Vizsoly. Itt, a Hernád folyó keleti partja és a hegyvidék közötti sávon inkább a medence jelleg érvényesül, a talaj legnagyobb részt löszön képzõdött barna erdõtalaj, ezért kötött, nehezen megmûvelhetõ, viszont a szántók átlagos aranykorona értéke 21,3, ami szintén jónak mondható. A földterület túlnyomó része szántóként hasznosított (több mint 80%).

A turizmus szempontjából a Hernád folyó sekély, tölgyesekkel övezett partvidéke, valamint a települések kultúrtörténeti emlékei jelenthetnek vonzerõt.

Az Abaúji Hegyalja egy, az elõbbinél keskenyebb sávot elfoglaló kistáj. Ide tartozik a kistérség településeinek túlnyomó része: Sima, Boldogkõújfalu, Arka, Korlát, Fony, Mogyoróska, Regéc és Hejce. A kistáj felszíne 120-500 m szintkülönbség között változó, sok kis patakvölggyel tagolt dombság a Zemplén lábánál. Talajai között a barna erdõtalaj és a csernozjom barna erdõtalaj a meghatározó. Az elõzõ kistájhoz képest rosszabb földminõséggel rendelkezik (14,69 átlagos aranykorona értékû szántók). A kistérség ezen területén a szántók arányszáma (51%) mellett magas az erdõsültség aránya (25% az összes területbõl) is a domborzati és talajviszonyoknak megfelelõen.

Csupán két település, Baskó és Boldogkõváralja tartozik a harmadik, Központi Zemplén kistájhoz. A hegyvidéki jelleg, a nagyarányú erdõsültség (85%), valamint a vulkánikus hegység erõsen tagolt felszínének látványa turisztikai szempontból is jelentõs vonzerõt képviselhetnek.

A kistérség éghajlati elemei valamelyest eltérnek az országos átlagtól: magasabb az évi csapadékmennyiség, és alacsonyabb az átlaghõmérséklet. A turizmus szempontjából a gyakori esõzések (különösen a nyári hónapokban) némileg ronthatják a térség vonzerejét.

A kistérség településszerkezete hegyvidéki aprófalvas jellegû - zömében 1000 fõ alatti falvakkal - a 14 településbõl lakosságszám tekintetében csupán Boldogkõváralja (1041 fõ) és Vilmány (1328 fõ) emelkednek ki. Kilenc település lélekszáma az ötszázat sem éri el, ezek közül kiemelkedõen alacsony lakónépességgel rendelkeznek Arka (124 fõ), Mogyoróska (107 fõ), Regéc (93 fõ) és Sima (20 fõ) települések.

A gazdasági adottságokat a földrajzi fekvés és a települések mérete alapvetõen meghatározza. Esetünkben a települések többsége Miskolchoz viszonyítva egy 60 km sugarú körön belül helyezkedik el. A megyeszékhely és a szomszédos Szlovákia irányában a 3-as számú fõútvonal, továbbá a vele párhuzamosan futó Miskolc – Hidasnémeti – Kassa vasútvonal a legfontosabb közlekedési és szállítási összeköttetés. A Zempléni hegység keleti oldalán a 37. Sz. fõközlekedési útvonal alsóbb rendû utakon, a Miskolc–Sátoraljaújhely vasútvonal pedig un. vasúti szárnyvonalon (Szerencs – Hidasnémeti) érhetõ el, összeköttetést biztosítva ezáltal a megyeszékhely és Szlovákia között (2. térkép). Ez a kapcsolati háló azonban csak látszólag jó. A vasútvonalaktól távolabb (18 km-re) fekvõ Baskó, mint közúthálózati végpont mindössze egyetlen keskeny, völgyekben kanyargó bekötõúton közelíthetõ meg, a hozzá legközelebb található Sima településen keresztül.

Az idegenforgalmi szempontból érdekes belsõ-zempléni települések, az un. “hutás községek” felé is csupán egy, még ma is rosszul járható mellékút teremt összeköttetést Regécnél.

A földrajzi adottságok révén három részre tagolt körzet területén lévõ települések közül nem lehet meghatározni egy közös centrumot. A települések legerõsebb vonzásközpontjai: Encs városa, és két község: Gönc, valamint Abaújszántó. Ez utóbbi ma elsõsorban a rajta átmenõ, a mikrokörzetet Szerenccsel és Tokaj-hegyaljával összekötõ vasútnak köszönheti fontos pozícióját, míg a másik két település munkahelyeivel, valamint kereskedelmi-, és szolgáltató-ellátó egységeivel gyakorol jelentõs vonzást a körzetben élõkre. Az egymástól elkülönülõ völgyek között a közlekedési átjárás nehézkes, esetenként nem megoldott. Az egymástól való elszakítottság a funkcionális kapcsolatok, és a települések közötti együttmûködések területén is érezhetõ. A legerõsebb kapcsolatok jellemzõen “kifelé” köttettek, a fõbb vonzáscentrumokkal.

A vizsgált térség gazdaságfejlesztési lehetõségeit Dorgai László, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet munkatársa frappánsan megfogalmazta: “A kistérség nem rendelkezik semmi olyan ásványvagyonnal, amely számottevõ ipar megtelepedésének reményét keltené. Más ipari tevékenységek számára is csupán az egyre rosszabb összetételû munkaerõt kínálja, és ez a tapasztalatok szerint nem elég vonzerõ. Az utóbbi években a munkahelyteremtést és gazdaságfejlesztést szolgáló állami támogatásaiból helyi kezdeményezések híján a kistérség gyakorlatilag nem részesült.” Dorgai véleménye szerint munkaalkalmat kizárólag a mezõgazdaság (ezen belül is fõként az erdõgazdálkodás), valamint a különbözõ szolgáltatások – mint pl. oktatás, egészségügy, közigazgatás, kereskedelmi ellátás - jelenthetnek helyi szinten, ezek is csak “igen szerény mértékben”.

Ez a kép nem túl bíztató, különösen, ha a hazai mezõgazdaság jelenlegi helyzetébõl indulunk ki. A “kiskapuk” feltérképezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a térség múltban gyökerezõ elmaradottságát, a mára már mélységesen erodálódott gazdasági-társadalmi struktúráját sem, hiszen ez a jelenlegi helyzet az, ami felveti a fejlesztés gondolatát, és ez az, ami gátat szab az a belsõ potenciális adottságokra épülõ, helyi (alulról jövõ) kezdeményezéseknek, legalább is a hosszú távra tervezett és fenntartható fejlõdést indukáló programok, innovációk területén.

“1996-ban 145 vállalkozás mûködött a kistérségben, ebbõl 111 egyéni vállalkozás, 18 pedig betéti társaság volt. Az ezer lakosra jutó vállalkozások száma fele annyi, mint a megyei átlag.” Ezek a mutatók azóta is hasonlóan alacsony értéket képviselnek, az 1997. év végére a helyi vállalkozások száma 139-re csökkent, az ezer fõre jutó vállalkozások száma 25-rõl 22-re csökkent, ami igaz, így már több, mint a megyei átlag, ám figyelembe kell venni a népesség folyamatos csökkenését is mielõtt a javuló tendencia mellett voksolnánk. Az egyéni vállalkozások aránya továbbra is kiemelkedõen magas (74,8%) az összes mûködõ vállalkozás tekintetében. Ezt követõen a sorrend a következõ: betéti társaságok (14,8%), Kft-k (6,7%), szövetkezetek (3,7%) (9. táblázat).

Gergely-hegy kistérség mostoha helyzetét településszinten elsõsorban a népesség minõségi és mennyiségi változásával, valamint az infrastrukturális ellátottsággal tudjuk érzékeltetni.

Amint azt már korábban említettem, a kistérség aprófalvas településszerkezettel bír, ahol a települések átlagos lélekszáma napjainkban nem éri el az 500 fõt (408 fõ), míg pl. 1960-ban 820 fõ volt. A körzet lakosságából a három nagyobb településen (Vilmány, Vizsoly, Boldogkõváralja) a népesség száma csak csekély mértékben csökkent, ami elsõ sorban az itt élõ cigány lakosság magas természetes szaporodási rátájának köszönhetõ. A többi településen azonban jelentõs negatív irányú elmozdulás figyelhetõ meg a népességszámban (mintegy 50% körüli).

A 3. táblázatban hosszabb idõtávra visszatekintve – pontosabban 1960-tól – jól nyomon követhetõ a népességszám változása, az itt látható adatok egyidejûleg összevethetõk a megyei értékekkel is (részletesebben a 8. táblázat foglalkozik a népesség településenkénti jellemzõivel).

Néhány megállapítás a táblázat alapján:

• A lakónépesség száma az 1960-1995-ig tartó idõintervallumban rohamos csökkenést mutat valamennyi település esetében. A kistérség 1960-hoz képest 1995-ben már csupán a lakosság 44,17%-ával rendelkezik.
• A csökkenés szoros összefüggésben áll az elvándorlásokkal.
• Az un. zsáktelepülések, illetve peremfekvésûnek minõsülõ falvak közül különösen Baskó, Sima, Mogyoróska, Regéc esetében a népességszám már 1995-ben 60-90%-kal kevesebb volt az 1960-ban mért népszámlálási adatoknál.
• A népesség fogyása napjainkban is folytatódik, és ugyanilyen irányvonalú tendenciát jósol, ami sajnos bebizonyosodni is látszik, ha megnézzük a 8. táblázat 1997. évre szóló adatait.

Gyermekek nagyobb aránya Vizsolyban, Vilmányban, Boldogkõváralján és Boldogkõújfaluban jellemzõ.

A természetes szaporodás legmagasabb értékeivel Vilmányban (22) és Boldogkõújfaluban (10) találkozhatunk, a fogyás tekintetében pedig a legkiugróbb értéket Hejce (-18) képviseli. A kistérségi mutatók szempontjából is igen magas arányt reprezentál e kettõ (+41 és -46).

A térség egyes településein továbbra is nagy gondot jelent a cigány lakosság nagy aránya. Napjainkban Vilmányban (43%), Vizsolyban (39%), Korláton (37%), Boldogkõújfaluban (31%) és Boldogkõváralján (30%) a legmagasabb az etnikum lélekszáma. Ezeken a településeken nem csak segélyezésük ró nagy terheket az önkormányzatokra, hanem a közbiztonság, s a köztulajdon védelme is állandóan napirenden szerepel. A cigány népességgel összefüggõ, és rendelkezésemre bocsátott adatokat – a cigány kisebbségi szervezõdések számára vonatkozóan is – az 5. táblázatban foglaltam össze.

Érdekes még itt, a cigányság témakörében megvizsgálni az általános iskolás tanulók etnikai megoszlását, ami alapján fontos következtetést lehet levonni a települések felnövekvõ nemzedékének összetételére vonatkozóan. Ezt az érdekes konzekvenciát Dorgai le is vonja egy, a kistérségi tanulmány kapcsán készített táblázat segítségével: “A lakónépesség 34%-a cigány, az általános iskolások között viszont 57% a cigány tanulók aránya. Ez egyértelmûen jelzi, hogy a felnövekvõ nemzedékben a cigány népesség túlsúlyban lesz.” A kérdés csak az ezek után, hogy sikerül-e a cigány kérdésben a mindennapi etnikai feszültségek elcsitítása mellett egyfajta kompromisszumos megoldást találni a munkamegosztásban is, vagyis, hogy sikerül-e a cigányságnak munkát találni, s ha igen, milyen mértékben.

A megélhetési lehetõségek igen szûk skálája – mint azt már korábban jeleztem – az egész kistérség területére rányomja bélyegét, sõt egy távolabbi vonzáskörzetet figyelembe véve (Encs, Szerencs, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Hollóháza, Miskolc) sem találunk kedvezõbb, illetve gazdagabb feltételeket ezen a téren, lévén, hogy ezek a városok is csak idõszakosan, és csak szûk keretek között kínálnak munkaalkalmat a gergely-hegyi szabad munkaerõnek. Nem csoda hát, ha Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos viszonylatban egyébként is magas munkanélküliségi rátáját a vizsgált kistérség messze túlszárnyalja.

Sajnos kistérségi szinten - adathiányok miatt - a munkanélküliség kimutatására nem tudtam rátát használni, így csupán az önkormányzatoknál regisztrált 180 napon túli, járadékra jogosult és jövedelempótló támogatásban részesülõk számával kalkulálgattam, ám ezek az adatok is néhány település esetében részben vagy egészben hiányosak voltak.

A már oly sokat hivatkozott kistérségi tanulmány végül erre a problémámra is jól hasznosítható megoldást kínált egy táblázat formájában. Ebben a táblázatban a munkanélküliek arányát, valamint a regisztrált munkanélküliek számát tüntették fel (6. táblázat).

Megállapítható, hogy a munkanélküliek aránya ott a legmagasabb, ahol a cigány lakosság létszáma is magas. Ebben az élen jár Vilmány (31,9%), majd kissé “lemaradva” Hernádcéce (24,2%) következik, azután Korlát (22,3%), és Vizsoly (20,2%).

Megvizsgálva a regisztrált munkanélküliek megoszlását a három kategórián belül, látható, hogy a munkanélküliek 75%-a a “180 napon túli”, vagyis a tartós munkanélküliek csoportjába tartozik (ami a megyei átlag 67%-a), s ennek 61%-a csak “jövedelempótló támogatásban részesülõ” személy. Feltehetõen tehát a munkanélküli lakosság túlnyomó része munkanélküli-ellátásra már nem jogosult, valamint az utóbbi négy évre vonatkozóan – a munkanélküli járadékhoz szükséges - egy éves munkaviszonyt nem tudjanak felmutatni, s nagy valószínûséggel a munkaügyi központtal sem állnak összeköttetésben, ami pedig elhelyezkedésüket segíthetné. Ehelyett jövedelempótló támogatásban részesülnek, ami 24 hónapig folyósítható, de meghatározott feltételekkel újabb két évre meghosszabbítható. Ennek összegét úgy állapítják meg, hogy az érintett személy egyéb bevételeivel együtt (ami a legtöbb esetben hivatalosan nem létezik) elérje az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80%-át, és ne legyen kevesebb 1000 Ft-nál. A helyszíni beszélgetéseim során errõl is faggattam a helybélieket, és a polgármesteri hivatalok dolgozóit, akik szerint ez a támogatás sok embernek kielégítõ, hiszen néha napján “csurran-cseppen egy kis plusz” nekik a fekete munkákból. (Többen felhívták a figyelmemet a helyi munkanélküliek alacsony igényszintre. Az elbeszélések alapján az általuk igényelt javak a Maslow-féle “szükségletek hierarchia piramisának” maximum a két legalsó szintjét elégítik ki.)

A foglalkoztatásról lévén szó, természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a probléma okára is rávilágító kor és képzettség szerinti összetételt. A kistérség munkanélküli lakosságának e szerinti megoszlásáról sincs pontos, hivatalos adatokkal alátámasztott kimutatás a kezemben. Ezért úgy döntöttem, a helyiek véleményére támaszkodom ennek kapcsán, hiszen kis településekrõl van szó, az emberek szinte mindent tudnak egymásról.

• Inkább nõk, ami a hagyományos családi struktúrából és munkamegosztásból adódhat, illetve abból, hogy vidéken a munkakínálat zömében fizikai munkákat tartalmaz.
• Döntõ többségben szakképzetlen – vagy a jelenlegi munkaerõpiacon nem éppen keresett szakmával (pl. bádogos) rendelkezõ személyek, akiknek a képzésbe- továbbképzésbe történõ bevonásuk majdhogynem lehetetlen.
• Igen magas közöttük az idõsebb (öregségi nyugdíjkorhatárhoz közel álló) személy.
• A cigány népesség általában többszörösen hátrányos helyzetben van a munkaerõpiacon: szakképzetlenek (sokan közülük még a nyolc elemit sem képesek elvégezni), az idõsebb korosztályon belül pedig igen magas azok aránya, akik még soha sem álltak semmilyen munkaviszonyban.
• Vannak közöttük olyanok, akik csak egyszerûen nem képesek a munka érdekében áldozatokat hozni, esetleg más településre bejárni, vagy beköltözni.
• És végül akadnak olyanok is, akik inkább választják a munkanélküliség állapotát és az ezzel járó támogatásokat megélhetésükként, s ezt a csekély – de rendszeres – bevételt különbözõ “fekete” munkákkal kiegészítgetik.

A települések ellátottságára vonatkozó mutatókat a Statisztikai Évkönyv csoportosítása szerint felbontva a 8.1-8.4. táblázatokba foglaltam össze. A “mutatók” általános tulajdonsága, hogy önmagukban is jól szemléltetik a fogyatékosságokat, azért nem árt egy-két lényeges dolgot kiemelni:

• Az orvosi alapellátás ugyan minden településen teljesíti az alapkövetelményeket, az idõsgondozás csupán a települések egyharmadára korlátozódik.
• Gyógyszertár Vizsolyban (és idõszakos nyitva tartással Boldogkõváralján – bár ez a statisztikai nyilvántartásban nem szerepel) van a kistérségen.
• Óvoda, iskola is csak a települések egyharmadán található.
• A lakások nagytöbbsége az alapvetõ infrastruktúrával (elektromos áram, közüzemi víz) ellátott.
• Közcsatornával egyetlen település sem rendelkezik.
• A kiskereskedelmi ellátás gyakorlatilag minden településen az élelmiszerboltokra korlátozódik.
• Vendéglátó-hellyel ma már minden település rendelkezik, településenkénti számuk az adott település méretétõl függõen 1 és 4 között változik.
• A telefonellátás mára már lényegesen kibõvült, szinte nincs kapacitáskorlát.
• A kistérségben összesen 686 db személygépkocsi van, ami a tárgyév végén regisztrált lakásállománynak csupán 25%-a, ami nagyjából azt jelenti, hogy minden negyedik családra jut egy gépjármû.
• Távolsági autóbusz megállóval minden egyes település rendelkezik, vasútállomással minden második. A járatok viszont igen ritkák az alacsony utasszám miatt.
• Postahivatallal (vagy fiókpostával) a falvak 64%-a rendelkezik, a többi település mindenféle pénzintézeti szolgáltatástól közvetlen módon el van zárva.
• Benzinkút egyetlen településen sincs (a legközelebbi Göncön és Encsen található).
• Ipartelep egyik településen sem mûködik.

Vezetékes gázellátás a következõ települések esetében már biztosított (csak rá kell csatlakozniuk a lakosoknak a kiépített földgázvezetékre): Vizsoly és Korlát 1996 óta, Vilmány 1998 óta, Boldogkõváralja, Újfalu, Arka 1994 óta. A rácsatlakozások száma lassan, de folyamatosan nõ, ám ma még a nagyobb falvakban is csupán 10% körüli a helyi szintû igénybevétele ennek a szolgáltatásnak.

A csatornázás problémája még mindig megoldatlan, s megoldása a magas költségek miatt néhány falu esetében még a közeljövõben nem is várható. Közüzemi csatornahálózattal még egyetlen település sem rendelkezik, jelenleg önállóan oldják meg a szennyvíz tárolását, majd pedig szippantó autókkal elszállítják a környezõ “kijelölt” területekre, ahol szétszórják azt. Boldogkõváralján található egy szippantott szennyvízlerakó hely, de mivel ez a falu magán tulajdona, oda másnak szállítási engedélyt nem adott. A közeljövõben szükség lenne ilyen gyûjtõk, vagy egyéb más tisztítórendszerek (pl. a Bajor Program kapcsán Hejce esetében felmerült egy gyökérzónás, a nád növényi kultúrájára alapozott biotisztító rendszer megépítése) kialakítására minden egyes falu esetében.

A szilárd hulladék elhelyezése is az “égetõ” problémák sorába tartozik. A térségben mûködõ kommunális hulladéklerakó helyek csak néhány településnek szolgálnak megoldást ezen a téren. A legtöbb település egy általa kijelölt, félreesõ helyre hordja – természetesen illegálisan – idõszakonként a szemetet. Igaz, Korláton épült egy szilárd hulladéklerakó 1993-ban, de az elõzetes megegyezések szerint ez csupán Korlátnak, valamint Fony, Regéc és Mogyoróska településeknek kínál megoldást, legalábbis rövidtávon (eredetileg ugyanis 10 éves élettartamra tervezték).

Az egészségügyi ellátásban háziorvosok vesznek részt ma már vállalkozókként valamennyi falura kiterjesztve hálózatukat (átlagban egy orvos 4-5 települést lát el). Minden faluban található rendelõ, ám a székhelyek folyamatosnak tekinthetõ betegellátáson kívül a többi faluba csak heti egy-két alkalommal szállnak ki az illetékes orvosok. A legközelebbi mentõállomás Göncön (kihelyezett), valamint Encsen található, rendelõintézetet, kórházat is csak Encsen, valamint Szikszón találnak az itt élõk. Ügyeleti szolgálatot pedig Gönc teljesít a térség települései számára.

A kistérség területén három körzeti általános iskola mûködik (Boldogkõváralján, Vilmányban és Vizsolyban). A 7. táblázatba összefoglaltam az igazgatókkal készített interjúim során elhangzott továbbtanulásra vonatkozó adatokat. Látható, hogy a beiskolázási arány közel 83%-os (45 fõ adta le jelentkezési lapját valamelyik középszintû oktatási intézménybe). Közülük a legnagyobb arányt (43%) a szakmunkásiskolába jelentkezõ diákok képviselik. A másik két iskolatípus ugyanolyan arányban kedvelt (20%). A táblázatban nem tüntettem fel, de a beszélgetések során az is kiderült, hogy a tovább nem tanuló gyerekek 78%-a cigány.

Az 1990-es évek elején országszerte folyamatosan beinduló falugondnoki szolgálat mára már a mikrokörzet legtöbb településén mûködik, a lakosok nem kis örömére. Ez a szolgáltatás ugyanis nagymértékben megkönnyíti a különféle szolgáltatások elérését (pl. a közeli városokban a piacon történõ bevásárlást, vagy a receptek kiváltását) és sok esetben megoldja a lakosok utaztatását is. A legaktívabb szolgáltatásnyújtással Korlát és Hernádcéce településeken találkoztam.

Ha végigsétálunk a kistérség településein, sajnos nem sok esetben látunk tiszta, rendezett utcaképet. Pedig ez nagyon fontos, ugyanis ha a porták szépek és rendezettek is, a rendetlen kinti kép elriaszthatja az ide látogatókat. A turista általában a külsõ képrõl alkot véleményt, és a településrõl fog jó vagy rossz híreket terjeszteni. A kaszálatlan árokpartok, az eltakarítatlan szemét, az elhanyagolt közterületek (és még folytathatnánk a sort) mind rossz fényt vetnek a falvakra. A kisebb és zsáktelepülések a térség jó példái (Hejce, Arka, Baskó), itt általában tiszta, szépen rendezett, virágokkal feldíszített, beültetett köztereket találunk. Ez a kedvezõbb környezetkultúra lehetséges, hogy éppen az elzártabb földrajzi fekvésnek, az áthaladó forgalom és a kisebb lélekszám hiányának köszönhetõ.

A vizsgált körzet hazánk legszebb tájai közé tartozik, egyik fontos gazdasági ágazata lehetne az idegenforgalom. Kevés hely van az országban, ahol a történelmi múlt, a földrajzi fekvés, a sajátos vulkanikus geológiai viszonyok, a különleges értékû növénytakaró és állatvilág, a természeti értékek és ritkaságok, valamint az építészeti és kultúrtörténeti emlékek sokasága ilyen gazdag esztétikai élményt nyújtanak.

A zempléni-abaúji hegyvidék már az Árpádházi királyoknak is kedvelt vadászterülete volt. A vidék ezt a vonzerejét máig is hûen õrzi: nagy genetikai értéket képvisel a gímszarvas és muflon populáció, s az itt honos vaddisznó törzs hazánk kimagasló minõségû állatállományát reprezentálja.

A Hernád folyó a vadvízi túrázás és a horgászat kedvelõi számára kínálhatnak változatos szabadidõs programokat.

Szálláshelyek tekintetében igen szegényes a kistérség repertoárja. A szálláshelytípusok közül fizetõ vendéglátóhelyek (magánházaknál), panziók, vendégházak mûködnek legálisan, valamint egy turistaszállás.