4.3.3. A SZAPORODÁS ÉS SZAPORÍTÁS TECHNOLÓGIÁJA

Szerzők:

Dr. Látits György

Gödöllői Agrártudományi Egyetem,

Állattenyésztési Intézet, Szaporodásbiológiai Tanszék

2103 Gödöllő, Páter K.u.1.

Tel: (28) 310 200 Fax: (28) 310 804

Tel/fax: (23) 319 133

A magyarországi sertéstenyésztés az elmúlt évtizedekben alapvető változásokon ment keresztül, megváltozott az egész tenyésztési struktúra, és kialakult az ennek megfelelő sertéstípus maga az átalakulás, de ezen belül a megfelelő sertéstípus kialakulása is jóval erősebben kapcsolódott és kapcsolódik ma is a szaporodóképességhez mint ahogy ez a többi nagy gazdasági állatfajnál van. A tenyésztési szerkezet átalakulását első lépésben a nagyüzemre váltás jelentette, ez később intezívebbé vált, majd iparszerű termelési formát próbált megvalósítani.

4.3.3.1. Ivarérettség, tenyészérettség, tenyészbevétel

Szerzők: Látits György, GATE, Sarlós Péter, ÁTK

Az ivarérettség és a tenyészérettség nem azonos fogalom. Általában ivarérettnek tekinthető az az egyed, amelyik már érett ivarsejteket termel. A kocasüldők: nemi érdeklődése 4-5 hónapos korban indul; ivarzásszerű tünetekkel jelzik a petefészkeken induló funkciót. Ebben az időben azonban a tűrési reflex még nem alakul ki, az ivarzási tünetek ovuláció nélkül zajlanak le. A teljes értékű ovulációval járó ivarzások 6-8 hónapos korban várhatók.

A tenyészérettséget illetően máig sincs egységes vélemény. Szaporodás-biológiai szempontból azok a kocasüldők tekintendők tenyészérettnek, amelyek már 7-8 hónapos koruak, 120 kg testtömeget elérték, és már 2-3 teljes értékű ivarzásukat megfigyelték. Pontosabban fogalmazva tenyészérett az az egyed, amelyik már ciklusosan ivarzik, és ovulál, szervezete a vemhességgel járó megterhelést károsodás nélkül elviseli, a fajra és korra jellemző számú utódot fial, azokat felneveli, és a szoptatás után néhány nappal újra ivarzik és vemhesül.

Az ivarérettség és a tenyészérettség időpontja közel esik egymáshoz, és ez okozza a gyakorlatban azt a gyakran előforduló félreértést, hogy amelyik kocasüldő ivarzik, az már vemhesíthető is. Ezt a felfogást elsősorban kényelmi szempontok diktálják, hiszen a tenyészérettség megítéléséhez legalább két-három, szabályos ivarzást kell megfigyelni és értékelni. Ennek viszont alapfeltétele, hogy a tenyésztésbe kijelölt kocasüldőket hathónapos korukban egyedileg meg kell jelölni, ivarzásaikat rendszeresen ellenőrizni. Általában azonban ezt hanyagolják el, rábízva az egészet a kangondozóra és a kereső kanra, nem törődve a következményekkel.

A szakszerűtlen tenyésztésbevétel esetén minden olyan egyed vemhesítését megkísérlik, amelyik életkorától függetlenül ivarzik. Ezzel nagy gazdasági károkat okozó és egyben ellenőrizhetetlen spontán szelekciót hajtanak végre.

A kanokon általában 5-8 hónapos korban következik be az ivarérés. Ettől az időponttól a kan érett spermiumokat termel. Ilyenkor azonban a fertilitás még távolról sem éri el a maximumot, ez csak az 1-2 éves korban következik be.

Születéskor a here viszonylag differenciálatlan. A herecsatorna előfutára, a hereköteg még tömör, nincs centrális lumene, s magában foglalja a primitív csírasejteket és a Sertoli-sejtek előfutárait. Ezzel szemben születéskor az intersticiális sejtek (a Leydig-sejtek elsődleges képződményei), nagy számban találhatók a herében. Később, de még a korai születés utáni időben a számuk azonban csökken.

A születés és a pubertás elérése között a két szövet viszonylagos növekedése változik. Születéskor a sertésherében 84% az intersticiális szövet és csak 16% a hereköteg. Ezzel szemben a pubertás elérésekor az előbbi 37,8, az utóbbi 62,2. A születés és a pubertás elérése közötti időben a tesztikuláris szövet gyors növekedése a hereköteg kiterjedéséhez vezet: a 29 m-es hosszúságáról egyéves korra 3160 m-re növekedik. A pubertás eléréséig a tömör köteg funkcióképes csatornává alakul át. Az intersticiális sejtek is átalakulnak a funkcióképes, androgént kiválasztó Leydig-sejtekké.

A kan heréjében a spermatogóniumok először kéthónapos korban, a spermatociták három hónapos korban és a spermiumok öthónapos korban jelennek meg.

A fölnevelés alatti tartás és takarmányozás befolyásolhatja a pubertás elérését, illetve a felnőttkori nemi teljesítményt is. A kocáktól elkülönítve nevelt kanok "udvarlási aktivitása" kisebb és ejakulációjuk időtartama rövidebb, mint a nőivaruakkal együtt nevelt társaiké.

A nőivarúak jelenléte vagy éppen hiánya azonban nem befolyásolja a pubertás bekövetkezésének időpontját. A szabadban és csoportosan tartott kansüldőkön a pubertás korábban jelentkezik, és ivari agresszivitásuk is észrevehetően nagyobb, mint a zártan és egyedileg tartott társaiké.

Egyesek szerint a csökkent fertilitású kanok száma emelkedett, és az összefüggésben lehet a nagy hízási és vágási teljesítményekre való szelekcióval. Mások vizsgálatai azt mutatják, hogy a nagy hízási teljesítmények nem befolyásolják hátrányosan a reprodukciós teljesítményt, sőt a nagyobb napi súlygyarapodás szignifikánsan növeli a herék tömegét, a germinatív volument, a csatornaátmérőt, a spermatogén felületet és az abszolút Leydig-sejt-részt.

Megállapítják, hogy az intenzív takarmányozás és a mozgásszegény tartás nem befolyásolja hátrányosan a spermaprodukciót és a szexuális fejlődést.

A kvantitatív spermatulajdonságokra pozitív hatású a takarmány fölnevelés alatti kiegészítése létfontosságú aminosavakkal (lizin, metionin, cisztein). A cisztein fokozza a spermatogenezis ütemét, a metionin növeli az ejakulátum mennyiségét és az ejakulátumonkénti spermiumszámot. Ugyancsak jótékony hatású a felnevelés alatti takarmányozás kiegészítése A-vitaminnal (15 000 NE/takarmány kg). Az A-vitamin növeli az ejakulátum volumenét, a spermiumkoncentrációt és az összes spermiumszámot.

A sertéskanok tenyészérettségének pontos időpontját meghatározni - éppen az előbbiek alapján - nagyon nehéz. Egy későbbi fejezet ("A spermatermelést befolyásoló tényezők") bővebb információt nyújt az életkor és a tenyésztésbevételi életkor spermaminőségre gyakorolt hatásáról. Az ott bemutatott vizsgálati eredmények támpontot nyújthatnak a sertéskanok tenyésztésbevételi életkorának megválasztásához.

4.3.3.2. A koca ivari működése

Szerző: Látits György, GATE

A sertés eredetileg évente egyszer ivarzó, monoösztrusz faj volt. A domesztikált sertés ivari működése folyamatos, ciklusritmusa évszakonként alig változik, minden évszakban ellik; poliösztruszos fajként tartják számon. A sertéstenyésztés gyakorlatában beszélnek ugyan szezonalitásról, hiszen a nyári hónapokban általában gyengébb a kocák termékenysége. Ez a jelenség nem azonos, és nem tévesztendő össze más állatfajok (juh, ló) szaporodásának szezonalitásával, mert alapvetően a nyári meleg következménye. Alkati adottságai folytán (kevés verejtékmirigy, hőszigetelő szalonnaréteg) a sertés érzékeny a magas hőmérsékletre, ugyanakkor a téli hideg nem zavarja.

A kanok spermatermelésének romlása is hozzájárul a nyári termékenyülési romláshoz, ugyanis a kan heréjének anatómiai elhelyeződése a hőszabályozás szempontjából egyáltalán nem kedvező. Szintén a termékenység romláshoz vezet az is, hogy a magas környezeti hőmérséklet az embriófejlődést is károsítja a vemhesség első heteiben, és ez a többet szülő fajban a részleges meddőség emelkedéséhez vezet.

Lényegileg a káros környezeti hatásra összegeződése folytán alakul ki ez a szezonszerű hatás, és ezért sorolhatjuk a sertést poliösztruszos fajok közé.

Ha feltesszük a kérdést vajon a domesztikált sertés valóban poliösztruszos-e, csak óvatosan mondható ki az igen, mert a folyamatos és ritmusos malacoztatás a poliösztrusz látszatát keltheti ugyan, de a termékenyülési, termékenységi anomáliák nem mindig igazolják ezt egyértelműen.

A koca szaporodóképessége az első, második vemhességben még nem teljes.

Igazából mi lenne a sorsa a korán tenyésztésbe vett kocasüldőknek?

Az ovulációk számának alakulása kocában

A koca faji jellegzetessége, hogy az ivarzás általában napi két csúcsban jelentkezik, kora hajnalban 4-10, és este 19-23 óra között. A fiatal kocák ovulációs száma számottevően kevesebb mint az idősebbeké.

Faji jellegzetessége még, hogy a kocák szoptatás ideje alatt nem ivarzanak. Ennek oka a prolaktin-gonadotropin hipotalamikus antagonizmusa. A gonadotróp hormon aktivitás az elválasztás után kezdődik újra, amit az állattenyésztési gyakorlat mintegy ivarzásszinkronizációs lehetőséget tart számon, ez a gyakorlatban viszonyítási alapul szolgál a termékenyítés optimális idejének a meghatározásában.

A koca ivari működése ciklikusan ismétlődő folyamat, ivari ciklusának hossza 18-23, átlagosan 21 nap. Kocasüldőkön a ciklusok kissé rövidebbek mint a kocákon. A koca ivari ciklusában szakaszokat (fázisokat) szokás megkülönböztetni:

- tüsző vagy follikulus fázis

ovuláció

- sárgatest vagy lutein fázis

A koca ivari ciklusában a follikulus vagy tüsző fázis a megelőző ciklus sárgatest fázisának végétől - a luteolizistől - az ovulációig tartó szakasz. A follikulusfázis hossza a 21 napos ciklus 16-17. napjától az ovulációig, 4-5 nap, a sárgatest fázis 14-16. nap.

A koca ivari ciklusa vázlatosan:

follikulus vagy tüsző fázis

sárgatest működés vége ivarzás

luteolizis ovuláció

sárgatest vagy

lutein fázis

A follikulus fázisra alapvetően jellemző a petefészkekben növekedő és érésben levő tüszők jelenléte. A tüsző a petefészek funkcionális egysége, amelyet maga a petesejt, valamint az ezt körülvevő differenciált sejtcsoport alkot. A tüszők növekedése, érése hormonális szabályozás alatt történik, ahol az irányító szerep a hipotalamusz - hipofízis rendszeren belül a hipofízis elülső lebenyének gonadotrop hormonjaira hárul. Ezek:

- az FSH follikulus stimuláló hormon

- az LH luteinizációs hormon

A follikulusok fejlődése morfológiai és funkcionális átalakulások sora.

Ebben az értelemben beszélhetünk különböző nagyságú, elhelyezkedésű, érési stádiumban levő follikulusokról, úgymint:

- Primordiális vagy primer follikulusok, amelyek aprók, a petefészek állományában vannak. Bennük a petesejtek mindaddig nyugalmi állapotban vannak, amíg az ovulációs gonadotropin hatásra fejlődésük be nem indul.

- A szekunder follikulus fejlődése beindult, aminek következő lépése az üreg vagy antrum-képződés. A petesejt a tüsző növekedése alatt annak szélére szorul, majd folyadékkal kitöltött üreg képződik.

- Tercier vagy Graaf-féle tüszőknek nevezzük a nagy, ovuláció előtti (preovulációs) follikulusokat. Ezek nagysága fajok szerint eltérő lehet, az ovulációra való alkalmasság azonban láthatólag nem a nagysággal, hanem sokkal inkább a funkcionális állapottal függ össze.

A follikulusokon belül két funkcionális sejtréteget különböztetünk meg:

- a granulosa sejtekből álló réteget

- a theca interna rétegét.

A granulosa sejtek elsősorban progeszteront termelnek, míg a theca interna inkább ösztrogént és androgént állít elő. Mindkét rétegnek sajátos enzimrendszere van, amely eltérő úton, de teljes szteroid szintézis végzésére alkalmas.

Az ivarzás az ivari ciklusnak az a szakasza, amikor idegi és hormonális hatásra kialakul a kocában a párzásra való hajlandóság, és ami szoros összefüggésben áll a petefészkeken lezajló tüszőérési és petesejt leválási - ovulációs - folyamatokkal.

A koca ivarzását görgésnek, bugásnak nevezi a gyakorlat. Az ivarzás hossza általában 66-72 óra.

Ivarzáskor az állat nemi apparátusának működése, és ugyanakkor a viselkedése is úgy alakul, hogy lehetővé váljék a petesejt optimális időben való találkozása az ondósejtekkel. Ez a párosodásra való készség időszaka (receptív állapot), rendszerint jellegzetes tünetekben nyilvánul meg; ezeket ivarzási tüneteknek nevezik.

Az ivarzás tünetei alapvetően három csoportba sorolhatók:

- A nemi szervek változásának külső, látható jelei, amelyek során a péraajkak megduzzadnak, vérbővé válnak, kipirulnak, a hüvely fala fényes, sikamlós.

- A genitális és regulációs szervek nehezebben érzékelhető belső elváltozásai: a méh erigáltsága, a hüvely, a méh, a petevezető nyálkahártyájának proliferációja ill. szekréciós átalakulása, a nemi hormonok vérszintjének jellegzetes alakulása, a petefészkeken tüszőérés majd ovuláció.

- A szexuális viselkedés megváltozása: érdeklődés, vonzódás, érintkezés, tűrés, receptivitás és amelyek még rendszerint az alapanyagcsere élénkülése is kísér.

Az ivarzási tünetek élénksége, intenzitása függ a koca életkorától, az ellés óta eltelt időtől, a fajtától, az egyedtől, de befolyásolja az állat tartásmódja és takarmányozása is.

Az ivarzás folyamatát három szakaszra szokták bontani:

- előivarzás (proösztrusz)

- ivarzás (ösztrusz)

- utóivarzás (posztösztrusz)

Az előivarzáskor feltűnő, a koca kereső tevékenységének fokozódása, mozgása megélénkül a hímállat irányába, ha lehetősége van keresi annak társaságát. Részben feromon (szaginger) utján részben pedig különleges hangadással, görgéssel, búgással jelzi az ivarzás állapotának kezdetét.

Ivarzáskor a koca általános idegállapota, viselkedése megváltozik, megváltozik az emberrel szemben tanúsított viselkedése is. Általában szelíddé válik, még a félénkebb egyedek is közelednek az emberhez, tűrik a simogatást, vakargatást. Rendszerint csökken az étvágy, növekszik a vízfelvétele, gyakrabban vizel. A hüvelynyálkahártya bővérű, élénk rózsaszínű. megduzzad. Ha teheti görgő hangot adva keresi a kan közelségét. Csoportos tartásban gyakran kan módjára viselkedik, ugrálja társait, vagy eltűri társainak felugrását. Szívesen közeledik a gondozójához, de méginkább a kan gondozójához.

Amíg a koca hang és szag ingerek alapján keresi fel a kant, a kan vaktában végzett felugrások eredménye alapján tájékozódik a kocák szexuális állapotáról. A szexuális érintkezésben alapvetően a koca viselkedése a döntő, a kezdeményezés sokkal inkább tőle, mint a kantól indul ki. Bár a koca kant "felvevő" készsége - receptivitása - tartósabb előjáték után alakul ki - hamarabb az ivarzás csúcsán mint a kezdetén -, mégis a kan távollétéban és szexuális stimulus nélkül is kialakul a receptivitás a kocák jelentős hányadán. Az ivarzó állat nem tér ki az ágyék keresztcsonti tájékára gyakorolt nyomás alól, hanem az ilyen próba mozdulatlanságot vált ki, az előre mozgatási kísérleteknek ellenszegül. Egyszerűen kiváltható ez a reflex, ha a gondozó ivarzó kereséskor a keresztcsont tájékon lovagló ülésben helyezkedik a kocára (hátalási próba).

Az ivarzás hossza változó, süldőkön rendszerint rövidebb, kocákon hosszabb.

Utóivarzás során az ivarzási tünetek a keletkezésükkel ellentétes sorrendben szűnnek meg. A tűrési reflex megszűnésével lezárul a valódi ivarzás, az izgalmi tünetek azonban még tovább tartanak, csillapodásukhoz nemegyszer több nap is szükséges. Ennek valószínűsíthető oka, hogy a kocában a sárgatestek progeszterontermelése viszonylag később kezdődik el.

Az ivarzások napszakossága

Az ivarzások általában napi két csúcsban jelentkeznek; legnagyobb gyakorisággal a hajnali órákban 4-10 óra, és este, 19-22 óra között.

Az ivarzó kocák kiválogatása, az ivarzás elbírálása legegyszerűbb és leghatékonyabb u.n. kereső kan segítségével. A próbakant nem szükséges vazektomizálni, mert a hosszabb udvarlás és előkészület módot és időt ad arra, hogy időben elválasszák a kocától. Kan nélküli próbáltatáskor a hátalási próba alkalmazása ajánlható, aminek hatása még fokozható kanszagot utánzó stimuláló anyagok alkalmazásával. A kannal való kerestetés fölényben van ugyan az emberi próbákkal szemben, azonban ha ez utóbbi megfelelő szakértelemmel és körültekintéssel, valamint türelemmel történik, úgy alig van különbség a két módszer között.

Az ovuláció - az ovuláció és az ivarzás általában együtt jelentkezik, hiszen voltaképpen az ivarzás, annak tünetei az elsődleges jelzőrendszere a petefészkeken zajló folyamatoknak. Az ivarzás és ovuláció mégsem azonos élettani fogalom. Amíg az ivarzás idegrendszeri tünetek összessége és nem mindig jár együtt ovulációval, addig az ovuláció hormonális folyamatok eredményeként a petefészkekben megy végbe, és nem kísérik okvetlenül az ivarzás jelei. Különösen vonatkozik ez az u.n. iparszerű tartásban tartott kocaállományokra.

Az ovuláció az érett petesejt kilépése a petefészek tüszőjéből.

Az ivarzás, ovuláció időbeni összefüggése

Az ivarzás, ovuláció időbeni összefüggése a termékenyítési idő szempontjából lényeges. A kocában az ovuláció időpontja a receptivitás kialakulásának a kezdetével áll összefüggésben olymódon, hogy annak kezdetétől számított 36.

órában kezdődik, és legkésőbb a 40. óráig tart.

A szaporítási technológiák kialakításánál ennek az időpontnak az ismerete azért fontos, mert arra kell törekedni, hogy az ovuláció idejekor a petevezetőben már termékenyítőképes spermiumok legyenek. Túl korai termékenyítéskor a spermiumok elöregedésével kell számolni, ami csökkent termékenyítőképességet eredményez, késői termékenyítés során pedig fokozódik a rendellenes - atípusos - termékenyülések előfordulása az által, hogy a laktáció megszüntetésével feloldja a prolaktin-gonadotropin antagonizmust, és így kikapcsolva a laktációs gátlást, ivarzást indukál.

A sárgatest vagy lutein fázis

A sárgatest a follikulusból keletkező endokrin szerv. A koca sárgatestének kialakulása lassú folyamat, amelynek az első lépése kb. az ovulációt követő 48 óra múlva az u.n. corpus haemorrhagicum kialakulása. A továbbiak során ezekből képződik a sárgatest (corpus luteum). A c. haemorrhagicum enyhén tömött tapintatú, bársonyosan mélyvörös színű képlet. A már kialakult sárgatest a tüszővel megegyező nagyságú, halványvörös, fényes felületű és szívós képződmény.

Az ovuláció utáni 6. nap táján háromnegyed gömbszerűen kiemelkednek, tapintatuk jellegzetes, rugalmas és tömör.

Ha nem történik fogamzás, a sárgatest funkció a ciklus 14-16. napján megszűnik, a sárgatestek rohamosan részben vagy egészében eltűnnek a petefészekről. Ezt a folyamatot luteolizisnek nevezzük. A sárgatestek endokrin szervek alapvető feladatuk a progeszteron termelés. A progeszteronak gonadotrop gátló (negatív feed-back) hatása mind a ciklusfunkció szabályozásában, mind a vemhesség során élettanilag nélkülözhetetlen. A luteolizis során a plazma progeszteron koncentráció a maximális értékről hirtelen ennek felére, majd tovább 1 ľg/ml érték alá zuhan. A luteolizis mechanizmusában korábban enzim tevékenységet sejtettek (luteolizin), ma már egyértelmű, hogy ennek hátterében a prosztaglandin luteinizációs hatása áll.

Szerző: Látits György, GATE

Az ivarzás idegrendszeri tüneteinek intenzitása azonban lényegesnek látszik a fogamzás szempontjából. Az élénk ivarzás során több és erősebb kontrakció mutatható ki a méhnyakban, viszont lanyha ivarzásban ezek ritkábbak és általában rövidebbek és gyengébbek.

A tünetmentes ovuláció vagy más néven csendesivarzás a kocában is előfordul. Ez legtöbbször abból tűnik ki, hogy az ivarzások esetenként az átlagos 21 nap többszörösének megfelelően jelentkeznek. A csendes ivarzás esetén általában nem az ovulációval van probléma - bár jelentkezését összefüggésbe hozzák a kevesebb tüsző érésével-, hanem elsősorban a petefészkeken lezajló történéseket kisérő viselkedési, és pszicho-szexuális magatartással, aminek következménye, hogy az ivarzó állatot nem ismerik fel és termékenyítése elmarad. Megfelelő, az állat fiziológiás igényeit is figyelembe vevő tartásmód, takarmányozás, a szakmájukat jól értő, gyakorlatban járatos állatgondozók esetén a csendesivarzás előfordulása nem számottevő.

Ovuláció nélküli ivarzásról a koca esetében nem beszélhetünk, az irodalom sem említik, bár bizonyosnak vehető, hogy bizonyos petefészek ciszták kifejlődését an ovulációs (ovuláció nélküli) ösztruszok kísérhetik.

A koca szaporodászavarainak igen gyakori és jellegzetes formája az ivarzás többé-kevésbé tartós elmaradása, amely állapotot általában, anösztruszként említi a szakirodalom.

Az anösztrusz kifejezés igazából nem szerencsés, mert mind etológiai, mind klinikai vonatkozásban alapvetően különböző szexuál funkciós zavaroknak csak a közös tünetére az ivarzás elmaradására utal.

Az anösztruszt más-más okok idézik elő a kocasüldőknél, és ismét mások kocáknál.

A süldők nem ivarzásának oka a nagyüzemi tartásmódban igen gyakran a hajtatott felnevelés, méginkább akkor, ha a hizlaló takarmányozás zárt tartással jár együtt. Ilyen körülmények között az intenzív, gyors testi fejlődés, ami késleltető tényezőként hat az ivarérésre; következménye az, hogy elmarad az ivarzás, és tartós anösztruszos állapot alakul ki. A tartás és takarmányozás együttes hatása eredményezi ezt, mert zárt tartás esetén is ismeretlen akkor és ott, ahol a tenyésztési célnak megfelelően takarmányoznak. A zárt tartás és hizlaló takarmányozás együttes hatására lelassulnak a petesejt érési folyamatok, elmosódnak az ivarzási tünetek, az ivarzások intenzitása csökken.

A süldők anösztruszának sajátos oka még a korai tenyésztésbevétel. A mai sertések a tenyésztésre alkalmas és javasolt testtömegét a korábban megszokott időnél 2-2,5 hónappal előbb is elérik. Az ilyen testtömegben tenyésztésre alkalmasnak látszó, de korban még fiatal állatokon ivarzást szinkronizálni sem lehet, mert annak alapvető feltétele a már működő ivari élet.

A süldők késői ivarérése során egyes állatok ivarérése konstitucionális alapon megkésik falkatársaikéhoz képest.

Gonadotrop hormonkezelésre ezen állatoknak csak egy része reagál. Csökkenthet a számuk akkor, ha a tenyésztésbe állítás nem közvetlenül az ivarérésük után történt. Nagy a valószínűsége annak, hogy a későn ivarérőkből kerülnek ki a csekély alomlétszámmal ellő előhasi kocák, miután a genitális traktus szerveinek fejlettsége még a fogamzáskor nem teljes. A késői ivarérésre emlékeztet az a megfigyelés is, hogy egyes előhasi kocák ivarzása az ellésük után nem jelentkezik újra, és ezekben esetleges boncolások során kicsi, inaktív petefészkeket és infantilis méhet találunk.

Feltűnő, hogy a kérdéses állatok előzően igen kis alomszámmal ellettek. Kézenfekvőnek látszik az a feltevés, hogy ebben az esetben is, mint a késői ivaréréskor, a gonadotrop funkció alapvető renyheségével állunk szemben.

A genitális traktus infantilizmusa olyan állatokon is oka lehet a süldők anösztruszának, amelyek egyébként megfelelnek a tenyésztésbevétel kritériumainak. Az infantilizmus nem a korai tenyésztésbevétel következménye, így nem is gyógyul az idővel. Ezek az állatok végleg kiesnek a tenyésztésből. Előfordulásának mértékét még megbecsülni is nehéz, mert az ilyen állatokat fiatal koruk miatt előnyösen értékesítik húsra.

A szezon miatt a meleg nyári hónapokban fokozatos átmenet után a süldők egy részének leáll az ivarzása. A nemivarzó állatok többsége az idő múlásával (a meleg megszűntével) újból búgni kezd. Az ilyen ok miatti anösztrusz mértéke a klimatikus tényezők alakulása szerint változik. Súlyos esetekben a süldő állomány 40-60 %-ára is kiterjedhet.

Áthelyezések után gyakori jelenség, hogy a süldők az új helyen átmenetileg anösztruszosok, annak ellenére, hogy nagyobb részük az érkeztetés után 3-8 napon belül ivarzott. Ha az akkor jelentkező ivarzásban nem termékenyítik az állatokat, bekövetkezik a klimatizációs anösztrusznak nevezhető kórkép. A szexuál-funkciók kimaradása ebben az esetben nagy valószínűséggel a helymegszokással, az adaptációval, áll összefüggésben. Következményeit súlyosbíthatja az, hogy az ivarzások később csak szóródva jelentkeznek, ezáltal a csoport termékenyítése elhúzódik. Nagyobb számban maradhatnak vissza olyan egyedek is, amelyeknek ivari működése hosszú időre, vagy véglegesen elmarad, ezek végül is a tenyésztésből kiesnek.

Az anösztruszhoz hasonló, és az áthelyezéssel kapcsolatos jelenség, hogy a vemhesen vásárolt, vagy üresen felvásárolt de az új helyen vemhesített süldők az ellés után maradnak anösztruszosak. Ebben az ok alapvetően ismeretlen, csak gyaníthatjuk, hogy stresszes állapot, illetőleg adaptációs jelenség áll a háttérben.

Megnyugtató, hogy nem súlyos természetű zavarral van dolgunk, mert jól irányzott egyszeri gonadotropin-kezelés (PG 600) igen jó hatásfokkal megszünteti. Egyéb ciklus starterek ebben az esetben nem hatékonyak, alkalmazásuk nem javasolható.

A már ellett állatok nem-ivarzásának is oka lehet, - hogy nem veszik azt észre,- a csendesivarzás. A próbáltatott és a tűrési reflexet nem mutató állatok egy részén gondosabb, hosszabb próbáltatással ki lehet váltani az ivarzást, a tűrési reflex kialakulását. Szezonális okok is közrejátszhatnak, hasonlóak a már a süldőknél leírtakhoz. A szállítás hatása is a már leírt módon érvényesül mint a süldőknél, bár méreteiben messze elmarad azoktól.

A kocák egy része nem görög vissza a termékenyítés után, jóllehet üresek maradtak. Ezt idejében felismerni csak a korai vemhesség megállapításával lehet. Az így vissza nem ivarzó állatoknak mintegy 25-30 %-a semmilyen végleges petefészek vagy méh elváltozást nem mutat. A fogamzás elmaradása után rövidebb-hosszabb időre megkésik a sárgatestek visszaalakulása, így ezért nem ivarzanak. Az ilyen egyedek egyrésze gyógyulási hajlammal rendelkezik, míg a többi esetben általában végleges petefészek elváltozások (főleg cisztás degeneráció és ezzel együtt állandósult sárgatest) lépnek fel.

Az ellési rendellenességek is okai lehetnek a kocák ivarzásának kimaradásának. Az ellés során keletkezett sérülések, fertőződések okozzák ezt, jóllehet ugyanezek eredményezhetnek fogamzás elmaradást és visszaivarzást is. Ez azonban kisebb mértékben okozója a meddőségnek mint az anösztrusz.

A kocák anösztrusza tekintetében a választás hatásainak körülményei a legdöntőbbek. Elsődleges szempontnak tekintendő, hogy mennyi ideig szoptatott a koca. 20-36 napos laktáció után az állatok többsége a választást követően egy héten belül ivarzik.

40-60 napos szoptatás után viszont, különösen a lezsarolt állatok, csak a szervezetük regenerálódása után ivarzanak, megkésve, elszórtan, kiszámíthatatlan időben. Mindezekkel ellentétben a viszonylag korán történt választás után sem ivarzik az állatok egy része.

Ilyenkor vagy a választási módszerben, vagy egyéb tartási, takarmányozási -befolyásoló tényezőben lehet keresni, az okot. Amikor a korai választás után és jónak ítélhető tartási körülmények között is elmarad az ivarzás jelentkezése, az a választási mód zavaró hatására utal. Az ivari működés megindulására a választás utáni fokozott szintű takarmányozás a kedvező. A választás során viszont általában 24 órás vagy néha hosszabb takarmány és ivóvíz megvonást alkalmaznak, és alapvetően ennek a két ellentétes hatásnak az egybeesése okozza a problémát.

A gyakorlatban bevált az u.n. drasztikus választás, amikor a kocákat a malacok elválasztásával egyidőben koplaltatják és szomjaztatják (általában 24 óra).

Az ily módon végrehajtott választás után a kocák 80-90 %-a ivarzik a választást követő 10 napon belül. Az első három napon általában nincs ivarzás, az ivarzások zöme a választást követő 4. 5.. napra esik. Különösen sok az ivarzó az 5. napon.

A szakszerű választás ellenére is előfordulhat, hogy a kocák nem kielégítő számban ivarzanak. Ilyen esetben először az üzemvezetés hiányosságaira célszerű gondolni. Jól vezetett telepen erre előre számítanak, és több kocasüldő beállításával igyekeznek az egyensúlyt fenntartani. Jó eredménnyel alkalmazható ilyenkor is a PG-600 hormonkészítmény (400 NE PMSG + 200 NE HCG) preventíve, a választáskor adva.

A kocák ivarzásának elmaradását előidéző takarmányozási, tartási és egyéb hibák hormonális készítmények alkalmazásával nem korrigálhatók. A valódi okokat kell felderíteni és felszámolni, mert ellenkező esetben a hormonkészítmények csak látszólag segítenek át a nehézségeken, a valódi okok továbbra is rejtve maradnak. A későbbiek során ezek eredményes megszüntetése nagyobb gondot és erőfeszítést igényel.

A fogamzás elmaradása (visszaivarzás)

A méhelváltozás - általában a méhhurut - miatti fogamzás elmaradása általában kisebb oka a meddőségnek mint az anösztrusz. A méh és a hüvely különösen az ösztrogén fázisban öntisztító képességgel rendelkezik, így az elléskori szennyeződések csak ritkán okoznak méhhurutot. Régebben a méhhurut mint meddőségi tényező nem játszott szerepet. A nagyüzemekben viszont ezzel szemben megszaporodtak a panaszok a kocák genitális szervi fertőzéseivel kapcsolatban. Ennek elsődleges okaként a méhatóniát és a szervezet általános ellenálló képességének csökkenését kell kiemelni, míg másodsorban vizsgálhatjuk az esetekben szerepet játszó csírák virulencia-fokozódását, ami a nagyüzemekben a felpasszálódásból eredhet.

Klinikai megnyilvánulásukban többnyire ivarzás kimaradást, és általában ciklus rendellenességet is okoznak a viszonylag gyakori petefészek ciszták. Az egyes (szoliter) vagy retenciós ciszták egy vagy két tüsző ovulációjának elmaradása következtében keletkeznek. Gyakori előfordulásuk ellenére sem a ciklus-funkciót, sem a vemhességet nem zavarják. Minden bizonnyal ezek a képletek fokozatosan eltűnnek. Általában nagyobb jelentőséget nem kell tulajdonítani ezeknek a cisztáknak, mert legfeljebb - ritkán - alomlétszám csökkenést okozhatnak.

A kocameddőség szempontjából a másik két cisztaforma, a nagyobbszámú (multiplex) nagyciszta valamint a nagyobbszámú (multiplex) kisciszta bír sokkal nagyobb jelentőséggel.

A multiplex nagyciszta előfordulása a leggyakoribb a kocában. A ciszta falára jellemző az enyhe luteinizáció, és mellettük néhány sárgatest is található. Ezek a ciszták általában progeszteront termelnek. A kórforma kialakulásának okai nem tisztázottak teljesen. Általános tapasztalatok arra utalnak, hogy a nem szakszerű hormonkezelések gyakran járhatnak a follikulusok cisztás degenerációjával. A ciklus kisiklást elsősorban a ciszták mellett található sárgatestek illetőleg a cisztafal gesztagén termelése okozza és nem a ciszták ösztrogén termelése.

A multiplex kisciszták esetében fordított a helyzet. Ritkábban fordulnak elő, az ovulációs follikulusoknál valamivel nagyobbak. Számuk petefészkenként a huszat is elérheti. A cisztafal granulosa része ép, a ciszta nem mutat degenerációs jeleket. Ösztrogén termelésük intenzív, erősebb mint a normális follikulusoké. Cikluskimaradást okoz, gyakran hosszú ivarzásokat tarthat fenn, de hiperszexuális jelenségek (nimfománia) nem jellemzik. Jellemző viszont, hogy ezt a cisztaformát sohasem kísérik sárgatestek.

Tapasztalatok szerint a ciszták 30-40 nap alatt fejlődnek ki. Prognosztikai szempontból valószínű, hogy a cisztás elfajulás a szoliter cisztákat kivéve a ciklikus petefészek funkció végleges megszűnését jelenti; hiszen a ciszták elfajulást okozó gonadotróp-diszfunkcióit a ciszták rendellenes hormontermelése még tovább rontja, így kevés a valószínűsége a spontán gyógyulásnak. Az is valószínű, hogy a cisztafejlődés következtében idővel a petefészek szövetei is irreverzibilisen károsodnak.

A koca részleges meddőségéről akkor beszélünk, ha kevesebb malacot fial, mint amennyire genetikai képességei és lehetőségei folytán képes lenne.

A koca potenciális és reális szaporasága között nagy különbségek - akár 50 % - adódhatnak.

Szerző: Látits György, GATE

Búgatáskor a kan péniszének dugóhúzószerű makkja a koca méhnyakcsatornájának spirális ráncaiba ékelődik, így a nagymennyiségű ondó közvetlenül a méhbe jut. Az első spermiumok igen gyorsan - mintegy 15 perc alatt - feljutnak a petevezető ampulla szakaszába, a spermaplazma pedig gyorsan felszívódik a méhben. A méhben maradt spermiumok motilitása (mozgásképessége) már mintegy két óra múlva csökken, majd 5-7 óra múlva fagocitálódnak majd felszívódnak. A petevezető - méh szájadékban mintegy 24 órán át többször 10 millió spermium található, ezek termékenyítőképessége már 12 óra elmúltával gyengülni kezd. Mindezekből következik, hogy a búgatás (termékenyítés) már az ivarzás kezdetén - a tűrési reflex kialakulásakor - eredményes. A termékenyítés késése a fertilitási esély csökkenésével jár.

A petevezetőbe feljutott friss spermiumok még nem alkalmasak termékenyítésre. Ezt a képességet a női nemi utakban tartózkodva érik el, amikor is ott átalakuláson mennek át. Ennek az átalakulásnak az első részét képezi az u.n. kapacitáció.

A kapacitáció lényege alapjaiban ma sem ismert. A spermium fejen felületi változást még elektron-mikroszkópos vizsgálattal sem lehet kimutatni, viszont az akroszóma (a spermiumfej elülső kétharmadát borító réteg) permeabilitása, valamint az akroszómamembránok negatív elektromos töltése semlegesítődik a kapacitáció során. A méhbe jutott spermiumoknak mind az anyagcseréje, mind pedig a mozgásképessége felgyorsul, feltehetően a kapacitációval összefüggésben.

A kapacitáció kevéssé körülhatárolt, nem egységes folyamat, a sertés spermiumai bizonyítottan nem nélkülözhetik.

A kan ondósejt-kapacitáció jelentősége abban áll, hogy a spermiumokból a termékenyítésben fontos enzimek szabadulnak fel. A spermiumok ezzel járó élettartam rövídülése nem jelent hátrányt a termékenyítésben, mivel a kapacitáció folyamata már a petesejtek közelében fejeződik be. A kan spermiumainak kapacitációjához legalább 3 óra szükséges.

A termékenyítési idő optimális idejének szempontjából lényeges az ivarzás és az ovuláció időbeni összefüggésének ismerete. A kocában az ovuláció időpontja az ivarzás, ill. a receptivitás kialakulásának a kezdetével áll összefüggésben; az attól számított 36. órában kezdődik, és legkésőbb a 40. óráig tart. Ennek ismeretében arra kell törekedni, hogy a petevezetőben az ovuláció időpontjában termékenyítőképes spermiumok legyenek. Túl korai termékenyítéskor a spermiumok elöregedése áll elő, ami elsősorban csökkent termékenyítőképességet okoz.

Késői termékenyítéskor viszont fokozódik a rendellenes, atípusos termékenyülések előfordulása. Az atípusos termékenyülések főleg elöregedett petesejtekben fordulnak elő. Mindezek ismerete azért jelentős, mert a kocának a viszonylag hosszú ivarzásában a hím és (főleg) a női ivarsejtek elöregedése könnyen bekövetkezhet. A termékenyítés optimális ideje az ovuláció előtti 12-15. órában jelölhető meg ą 6 órás eltérésnek nincs jelentősége.

A két ivarsejt - az ondósejt és petesejt - találkozása ill. a termékenyülés a petevezető ampulla szakaszában megy végbe.

A már megtermékenyült petesejtek a zigóták az ovulációt követő 24-30 órakor érkeznek a petevezető -méh szájadékához, és mintegy 30-50. órában a méhbe (a búgatás után 2.2,5 nap múlva). A méhbe jutott embrió a 10. naptól ösztrogént termel, és nagyon valószínű, hogy az embrióból diffúzióval a méhfalhoz jutó ösztrogén (ösztron) jelzi a fogamzás tényét a méhnek, ezúton kezdeményezi a méh luteolitikus faktorának (prosztaglandin) semlegesítését, ami azután a sárgatest állandósulását (vemhességi sárgatestté válását) eredményezi.

A méhen belüli embrióvándorlás

A húszas években derült fény arra, hogy az embriók egyenletes eloszlását a méhen belüli vándorlás eredményezi. Mindezt kísérleteken is megerősítették azzal, hogy az egyik petefészek eltávolítása után is egyformán oszlanak meg az embriók a két méhszarvban. Az embrió vándorlás általában a 11-13. napon történik.

A kocák kettős elléséről gyakorta hallani, találkozhat az irodalmi közlésekkel az olvasó. Kettős ellések néha egyszeri fedeztetés után jelentkeznek, máskor a vemhesség alatti visszaivarzás és újabb termékenyítés után. A két ellés között a néhány naptól akár 100 napig terjedő idő is eltelhet, és rendesen fejlett, két kisebb almot hoz a világra a koca.

Vandeplasshe (1968) szerint a vemhes méh viszonyait tekintve nem valószínű, hogy rátermékenyülés történne még akkor sem, amikor kettős fedeztetés történt.

Nagyon valószínű, hogy nagyszámú ovuláció után a blasztociszták egy részének nincs elegendő implantációs hely a szokott időben, ezért közülük néhány csak vemhesség alatti méhnövekedés után kap helyet és tud inplantálódni, addig diapauzában marad.

A koca tápláltsági állapota egyrészt az ovulációs szám, másrészt az embrioelhalás útján befolyásolja az alomnagyságot. Igényesebb fajtáknál a fehérje ellátás csökkentése jelentős mértékben emeli az embrióveszteséget, ezáltal csökkenti az alomnagyságot. Amennyiben a koca fehérjeszükségletét a búgatás előtti két hétben nem elégítik ki, úgy változatlan ovulációs szám mellett 6-8%-kal is megnőhet az embriók implantáció előtti pusztulása. Az u.n. flusing nagyobb ovulációs számot eredményez ugyan, de a tapasztalatok szerint nem javítja a malacszámot.

Az is ismert, hogy az ovulációk számával emelkedik az embrió veszteség. A koca méhének implantációs kapacitása behatárolt, átlagosan 18 embrió befogadására alkalmas. Ha az ovulációk száma meghaladja a méh kapacitását, úgy e szám feletti embriók elpusztulnak. A méh alomszámot korlátozó hatása már 13 embrió felett kezdődik.

A korán tenyésztésbe vett süldők esetében is a méh kapacitása korlátozza a malacszámot. A túl korán tenyésztésbe vett süldőktől eltekintve a fiatal állatokban kevesebb az embrióveszteség. Jelentősen emelkedik viszont az ötödik, hatodik vemhesség után.

Szerző: Látits György, GATE

A vemhesség a fogamzástól az ellésig eltelt idő. A koca vemhességének hossza átlagosan 115-116 nap, kocáknál néha kissé hosszabb, fiatal állatoknál valamivel rövidebb.

4.3.3.5.1. Hormonális állapot a vemhességben:

A gonadotróp hormonok közül az FSH a vemhesség kezdetétől a 110. napig fokozatosan emelkedik. Az LH koncentráció a 18. nap táján a legmagasabb, később csökken.

A vemhességi progeszteron koncentráció, amely negatív feed hatásánál fogva leállítja a gonadotróp kiáramlást és ezáltal a ciklust a vemhességi sárgatestből ered. A magzat a luteolitikus faktor (prosztaglandin) gátlásával teszi lehetővé, hogy az LH hatása alatt állandósuljon a sárgatest. Mindez a 16-18. ciklusnapok között történik. A vemhesség későbbi szakaszában a luteotrop szerepet a kocában a prolaktin veszi át. A progeszteron koncentráció a vemhesség korai szakaszában viszonylag magas, később, egészen az ellésig az előző érték mintegy felére, egyharmadára csökken. Ellés előtt közvetlenül hirtelen leesik. Kocában a vemhesség a sárgatest fennmaradásától függ, mert az u.n. fetoplacentáris egység csak kismértékben járul hozzá a progeszterontermeléshez.

A vemhesség alatti ösztrogén koncentráció változásokról különböző megállapítások születtek. Kétséget kizáróan maximális mértékben emelkedik az ellés előtt. A vemhesség alatt termelődött ösztrogén nagyobbik része ösztron, kisebb része 17b ösztradiol. A vemhesség alatt a petefészkeken számottevő a follikulus növekedés, a vemhesség 50. napjáig u.n. járulékos sárgatestek is keletkeznek. Ezekről nem tudjuk azonban, hogy az eredeti ovulációk szabálytalan folytatásából származó ovulációval, vagy atretikus luteinizációval jönnek.-e létre, vagy esetleg későbbi ovulációkból keletkeznek.

A magzatok méhen belüli fejlődése

A magzatok méhenbelüli fejlődés során már a vemhesség korai szakaszától kezdve különbségek vannak. A testméretek alapján a magzatok mintegy 15-20 %-a fejlődésben elmaradottnak tekinthető. Többségük csökkent súllyal, és csökkent vitalitással születik.

A magzatok méhen belüli helyeződése is kisebb különbségeket sejtet, ami szerint a 70. vemhességi nap után a méhszarvak középső szakaszában implantálódottak jobban fejlődnek, mint az előttük vagy utánnuk következők. Bizonyosan ez a méh vérellátásával, és kedvezőbb táplálási viszonyokkal függ össze. Egyenlőtlenséget okozhat az is, ha a magzatok nem egyenlő számban oszlanak el a két méhszarvban.

A koca tápláltsági állapota valamint a magzatok fejlődése közötti összefüggés nem ismert minden vonatkozásban. Az bizonyos, hogy az anyai szervezet nagy takarmányozási különbségeket is kiegyenlíteni képes. A vemhesség kezdetén még az apró magzatok tápanyag igénye csekély, fehérje tartalékolás történik az anyai szervezetben, az N₂ és az ásványi anyagok mintegy 80 %-át elraktározza, és csak mintegy 20 %-át fordítja magzatépítésre. A magzatok testtömegének építése a vemhesség második felében intenzív, akkor anyai raktározás csak akkor történik, ha a tápanyag bevitel a magzatok szükségletét meghaladja. Az eltúlzott, bő takarmányozás a malacoknak sem a születési, sem pedig a választási testtömegét alapjában nem befolyásolja.

A koca vemhességének minél korábbi megállapítása mind tenyésztéstechnikai, mind ökonómiai szempontból nagy jelentőségű. Ismert, hogy a fedeztetett állatoknak jelentős hányada (15-20 %-a) a fogamzás elmaradása esetén még ideális körülmények fennforgása esetén sem ivarzik vissza a következő ciklusban.

A vemhesség megállapításának legegyszerűbb, hagyományos módja a termékenyített de nem fogamzott állatok visszaivarzásának a megfigyelése. Minthogy a visszaivarzás sok esetben nem a vemhesség, hanem egyéb kórtani elváltozások miatt maradt el, a módszer nem mindig elégíti ki az igényeket. A vemhességi vizsgálattal pontosan ezeket az egyedeket szeretnénk kiemelni. A minél korábban és megbízható vemhességi diagnózis céljára bonyolultabb (szövettani, fizikai, kémiai-analitikai, izotóptechnikát is igénylő) módszerek ismeretesek. Elterjedésüket a komplikált kivitelezhetőség, valamint költségességük akadályozza.

Könnyebben kivitelezhetők a különböző gonadotrop vagy szteroid hormonok (ciklus starterek) ivarzást indukáló hatásán alapuló módszerek, beavatkozások. A ciklusstarterek alkalmazásakor igazából az egész termékenyített kocaállományt hormonkezelésnek vetik alá a várható visszaivarzás előtt. Az eljárás a nem fogamzott, esetleg anösztruszossá váló kocák ciklusainak előhívására hivatott. A kezelés hatására a vemhes kocák egyrészén is jelentkezhet ivarzás, rendszerint tűrési reflex nélkül, ugyanakkor az üresen maradt egyedek sem ivarzanak minden esetben. Minthogy a ciklusstarter kezelés alkalmazása során a már vemhesült állatok is részesülnek a hormonkezelésben, felmerül a kérdés, hogy a vemhes állatok számára pontosan az implantáció idejében végzett hormon adagolás vajon nem káros-e? Újabban kétségek merültek fel az eljárás veszélytelenségét illetően.

A vemhesség megállapítására gyakorlatias és veszélytelen eljárás az ultrahangos vizsgálat. Megfelelő készülékkel és megfelelő jártassággal a vemhesség nagy biztonsággal megállapítható.

4.3.3.6.1. Előkészítés a fialásra

Az üzemi körülmények között tartott kocát az ellést megelőzően az u.n. elletőben, egyedi elhelyezésben kell részesíteni. Sajnos az üzemekben kialakított elletési technológiák messzemenően természetellenesek a koca számára, s ezáltal túlságosan is igénybeveszik annak egyébként is csekély adaptációs készségét. A koca számára a túl világos elletőistálló, a ráccsal elválasztott ellető kutricák egyáltalán nem szolgálják a koca fialásnál jelentkező elkülönülési igényét. Az alomnélküli tartásban a fészeképítési ösztön kielégítetlensége a kocában neurotikus állapotot válthat ki, agresszivitásra (kannibalizmusra) vezető következményekkel.

Az elletőállások szűkek, kényelmetlenek, szinte a mozdulatlanságig korlátozzák a koca mozgását, ami egymagában is súlyos stressz-állapotot eredményez. De nemcsak az elletők jó világítása ellenkezik a koca félhomályt kedvelő természetével, hanem a komfort-érzet kifejlődésében fontos szagérzetek sem alakulhatnak ki. A magas fokú technika, valamint azon törekvéseknek a megvalósítása, hogy az ellések felügyelete mellett, minél higénikusabban történjenek, éppen az ellenkező eredményt hozta. Mindezek összefüggésben állnak a neuro-endokrin rendszerekkel és az ilyen üzemekben a vemhesség néhány nappal meghosszabbodik. A tartási mód hibáinak összefüggéseit az ellési atóniával legjobban az igazolja, hogy amíg ez a hagyományos tartásban csak elvétve fordul elő, addig a technizált üzemben általános. Ha ezekben az üzemekben természetszerű körülményeket teremtenek, úgy az ellési rendellenességek is jelentősen csökkennek vagy meg is szűnnek.

A kocák viselkedése 1-2 nappal az ellés előtt - a plazma progeszteron szintjének első nagyobb esésekor - megváltozik; feltűnően nyugtalanná válnak, lábukkal kaparnak. gyakorta felugranak, a megszokottnál többször ürítenek. Étvágyuk feltűnően csökken. A vaddisznó ilyenkor kezd fészket építeni. Megindul a tejleadás előhasi kocákon 8, többször ellett állatoknál 3-5 órával az ellés megindulása előtt. A tejelválasztás az ellés diagnosztikai jeleként is felfogható.

Az ellés folyamatát három szakaszra szokás osztani:

- megnyilási szakasz

- kitolási szakasz

- utószakasz - involució

A megnyilási szakaszban a méhfal hosszanti és körkörös izomrostjainak aktív összehúzódása, valamint a cervix kitágulása kezdődik. Az u.n. nyitófájások mintegy 2-12 óráig tartanak. A méh összes izomrétege aktív, tartós összehúzódások és pihenési szakaszok váltják egymást.

A második vagy kitolási szakaszban a méh nyugalmi periódusai fokozatosan rövidülnek, a fájások (összehúzódások) 5, majd később 2 percenként jelentkeznek. A kitolás időszaka a magzatok számától függően 3-5 óra lehet. A magzatburkok szülés közben, de legkésőbb az utolsó malac megszületése után távoznak.

Az ellés harmadik szakaszában ( az utószakasz) a magzatburkok távoznak a méh lumenéből. Ennek a szakasznak a részeként célszerű az involuciót is tekinteni. Minthogy azonban az involució szinte valamennyi állatfajban az újrafogamzás egyik legfontosabb és legkritikusabb időszaka, ezért indokoltnak látszik az ellés folyamatairól külön tárgyalni. A harmadik szakaszban az egyre csökkenő vízellátás következtében degenerációs folyamatok indulnak meg a placentában. A sertés magzatburkai szerkezetükből eredően könnyen leválnak, gyorsan távoznak, magzatburok-visszatartás szinte alig fordul elő.

4.3.3.6.4. Szoptatás fialás alatt

Az újszülött malacok megszületésüket követően azonnal szopni kezdenek. Fájásgyengeség esetén ajánlatos éppen ezért a malacokat a kocánál hagyni, mert a szopás által kiváltott oxitocin felszabadítás előnyös az ellés lefolyására. Mégis általánosan elterjedt az a hibás gyakorlat, hogy a malacokat születésük után azonnal letörlik, fogukat elcsípik, majd az infralámpa alatti kosárban vagy ládában gyűjtik. A malacokat csak az ellés befejeződése után engedik a kocához. Igy kiiktaják az oxitocin kiáramlásának élettani szabályozóját a szopási ingert.

Ugyanakkor azt is megnehezítik, hogy a malacok emésztő rendszerébe először a föcstej és ne a mocskos alom jusson. A malacokat felszárításuk után azonnal a koca csecsére kell helyezni.

4.3.3.6.5. Ellési rendellenességek

Hagyományos tartási körülmények között a kocánál ritkán fordul elő nehézellés, az iparszerű tartásban viszont általános jelenség. A nehézellések egyik oka a magzatok egyenlőtlen fejlődése. Ilyen esetekben - és ez elsősorban előhasi kocákra vonatkozik - a viszonylag nagy magzat elakad a szülőútban. Gyakoribb a másik ok az u.n. fájásgyengeség. Enyhébb esetekben a méh összehúzódások csak a kitolási szakasz vége felé gyengülnek, esetleg kifáradás miatt egészen meg is szűnnek. Súlyosabb a helyzet azokban az esetekben, amikor a fájásgyengeséget már az ellés kezdetétől fennáll, és ennek következtében az ellés aggasztóan elhúzódik. A malacok megszületése között akár félórás, de még hosszabb szünetek is adódhatnak. Ennek következtében a malacok elhullása az ellés során elérheti a 25-30 %-ot is. Az elhullás oka szinte kizárólag fulladás (holtellés), amit szinte valamennyi esetben a köldökzsinór korai elszakadása okoz. A fájásgyengeség a nem megfelelő tartási és ellési körülmények idézik elő. A sertés telepek nagy részében a vemhes kocák nem, vagy csak alig mozognak, általános reakciókészségük igen alacsony szintű. Mindehhez társulnak még a túlságosan bő takarmányozás következményei is.

Gyakori ilyen jelenség az u.n. polispermia, amikor egynél több spermium behatolása után a petesejtben a második sarki test kilökődése elmarad, és az is női előmagot pronukleuszt képez, ami szintén megtermékenyül.

Ez a diginia jelensége. Az ilyen atipusos termékenyítések főleg már elöregedett petesejtekben fordulnak elő. Gyakorlatilag már az ovuláció időpontjában végzett termékenyítéskor is bekövetkeznek, az ovuláció utáni időben előre haladva pedig a számuk fokozatosan nő.

Az üzemek többségében a tartási mód megváltozására általában nincs lehetőség. A méhösszehúzódások kiváltására illetőleg erősítésére előszeretettel és kiterjedten alkalmazzák az oxitocin és a glanduitrin kezeléseket. Az oxitocin és a glanduitrin kezelés hatása rövid ideig tart, kiszámíthatatlan, így sok esetben túlzott összehúzódásokat okozhat. Ilyenkor a még bennlévő malacok megfulladhatnak, a viszonylag nagy magzatok esetében pedig egyenesen ellenjavalt ezeknek a gyógyszereknek az alkalmazása.

4.3.3.7. A méh fialás utáni visszaalakulása (involúció)

4.3.3.7.1. A méh morfológiai és funkcionális visszaalakulása

Az ellés befejeződése után a méh mind méreteiben, mind szövetszerkezetében a

vemhesség előtti állapotához alakul vissza.

A visszaalakulás befejeződése után újra alkalmassá válik a megtermékenyült petesejt befogadására, az újabb vehem kihordására. A sikeres újra vemhesítésnek ez az egyik feltétele, a másik pedig a petefészkeknek az ellés ill. a választás utáni újra aktiválódása. Ez a két folyamat (a méh involúciója, a petefészekműködés újraéledése) alapvetően befolyásolja az újrafogamzás időbeni lehetőségét. Mindkét folyamat szoros kapcsolatban áll a laktációval ill. a szoptatással.

A méh visszaalakulásában morfológiai és funkcionális (szöveti) folyamatokat különböztetünk meg. Az involució folyamata az ellés befejeződése után azonnal megindul.

A méh súlyának hossza- és körméretének visszaalakulása az ellést követő néhány nap alatt igen intenzív, mégis a folyamat 24-28 napig is eltart. Ez idő alatt a méh súlya, méretei mintegy 50 %-kal csökkennek.

A méhfalban valamint a méhnyálkahártyában a szövettanilag követhető visszaalakulási folyamatok a 21. nap körül fejeződnek be.

A méh visszaalakulását az involúciót az ellés utáni néhány napban jelentéktelen, kis mennyiségű lochia ürülése jelzi.

4.3.3.7.2. Ellés utáni méhkezelések

Szokásos az a gyakorlat, hogy az ellés utáni hőmérőzések alapján részesítik helyi és parentekális kezelésben a kocákat. Mérsékelt hőemelkedés még nem ok a beavatkozásra. Az ellés utáni állapot megítélését a hőmérsékletmérésen túl az általános állapotra, és egyéb, más tünetekre (pl. gennyes kifolyás) kell alapozni.

Nem helyeselhető az a gyakorlat, hogy a lefialt kocákat ha kell, ha nem "preventive" méhkezelésben részesítik. Költséges, eredményessége vitatható, alkalmazásmódja gyakran kifejezetten ártalmas. Természetesen indokolt esetekben a szakszerű beavatkozások, tüneti kezelések nem kifogásolhatók és szükségesek (antibiotikumok, méhösszehúzók), de preventive, diagnózis nélküli alkalmazásuk műhiba.

4.3.3.7.3. Az ivarszervek ellés utáni szeptikus megbetegedései

A hagyományos tartásmódban tartott kocáknak az involució késére, ill. szövődményei csak ritkán fordulnak elő. A nagyüzemi tartásmód elterjedésével állt elő az az ellentmondó helyzet, hogy a higiénia kétséget kizáró javulása ellenére nagymértékben elszaporodtak az ivarszervek szeptikus megbetegedései.

MMA szindróma

Az 1950-es években az USA-ban írták le a kocák "metritis-mastitis-agalactia" szindrómáját. Rendszerint az elhúzódó ellésekhez társul és már 12-48 órával a fialás után jelentkezik. Agalactia esetén a tejelválasztás szünetel, a tőgy ödémás vagy gyulladásosan beszűrődött. A csecsekből gyulladásra utaló vörhenyes váladék vagy normális összetételű, de bűzös tej fejhető. A tőgy fájdalmas, ami miatt a koca hasonfekszik és nem szoptat. A metritisre a hüvelyből ürülő savós-gennyes vagy savós-nyálkás, súlyosabb esetekben vörösbarnás bűzös váladék utal. A betegség rendszeres kísérője az emésztőtraktus atóniája (bélműködés renyhesége), és ezzel együtt bélsár-rekedés, de csatlakozhat még izomgyengeség, vérkeringési zavarok, és izületi gyulladások is. A három betegség nem mindig együtt jelentkezik, általában a három közül csak egy-egy áll az előtérben.

Az MMA szindróma oktana nem teljesen tisztázott. Az az általános feltevés, hogy endokrin háttérben a tartáshibák következtében lép fel. Okaként említik a csökkent, általános ellenállóképességet, a túltakarmányozást, a bélsár pangást okozó diétát, a romlott vagy esetleg ösztrogéntartalmú takarmányt. Szóbajöhet még a túl meleg istálló vagy esetleg hirtelen környezetváltozás is. Általában az elhúzódó ellések számának növekedésével egyenes arányban nő az involució szövődményeinek a száma is. Az MMA szindróma csak ritkán okoz koca elhullást. A szeptikus méhgyulladás is általában gyakran gyógyul, tartós fogamzás kimaradást nem szokott okozni. Az igazi kártétele az éhező malacok elhullásából ered, ha csak nem gondoskodnak azok időben történő dajkásításáról, mesterséges felneveléséről.

Idült méhhurut: régebben ez a közforma is csak ritkán okozott fogamzási zavarokat. A koca genitális apparátusának nagy az öntisztuló képessége, és jóllehet a fialás alatt rendszerint szennyeződik, apatogén vagy fakultativ patogén csírákkal azokat nagyon hamar kiküszöböli. Az is lehetséges, hogy egyes ilyen esetekben a mikrobák közötti antagonizmus által, egyensúlyi helyzet áll elő. Ha nem kellően széles hatás spektrumú antibiotikummal az egyik fajt kiirtjuk, ugyanakkor a másik faj elszaporodását idézzük elő, megakadályozva ezzel a gyógyulást.

A nagyüzemi körülmények okozta kóros következmények kényszerítették az üzemeket arra, hogy technológia szerű védekező módszereket alkalmazzanak. A jódoldaton kívül általában a tehenek méhkezelésére használt gyógyszerek oldatait szokták inszemináló katéterrel a méhbe juttatni. Ezzel, a megelőzésnek alig minősíthető eljárással bizonyos mértékig mérsékelni lehet a szövődmények okozta károkat.

A kérdés megnyugtató megoldása azonban ebben az esetben is csak a tartási technológiának a biológiai szempontból is szerencsés és megfelelő megszervezése lesz.

4.3.3.7.4. Petefészekműködés a szoptatás alatt

A vemhességi sárgatestek a fialást követő napon már változatlanok, de gyorsan sorvadnak, és a laktáció végére foltszerűvé válnak, eltűnnek. A laktáció alatt újabb follikulusok nem fejlődnek, a korábbról fennmaradt nagyobb tüszők visszaalakulása figyelhető meg. A szoptatás alatt nincs petefészek működés, a laktotrop hormonok a gonadotropokra kifejtett autogonista hatása miatt. A gonadotrop hormonok aktivitása az elválasztás - elapasztás után kezdődik újra. A tenyésztési gyakorlatban ennek az ellésforgó tervezése során van alapvető jelentősége.

A szoptatás és az elválasztás idejének túlzott elhúzása a kocaforgó csökkenéséhez, ezáltal kevesebb malac megszületéséhez vezet. A túlzott rövid ideig tartó szoptatáskor a méh involuciós folyamatai lassúbbak, gyengébbek a fogamzási eredmények. Az újravemhesítéshez azt az optimális időpontot kell meghatározni, amikor a fogamzás és a malacszám már megfelelő és még kielégítő kocaforgóra is számítani lehet. A hosszú szoptatás és fokozatos választás után az első ivarzások olyan jelentős szóródással jelentkeznek, hogy nem nagyon van értelme az átlag idő megadásának. Ebben főleg a takarmányozás és az alomszám viszonya, valamint a kocának a laktáció okozta leromlása játszik döntő szerepet. Ilyen volt a régebben 50-50 napos szoptatás gyakorlata.

4.3.3.7.5. Az elválasztás hatása az újraivarzásra és fogamzásra

A rövidebb szoptatási idő, a korábbi választás az ivari funkciók erőteljesebb újrakezdődésével jár. Minthogy autogonizmus áll fenn a tejtermelésért felelős prolaktin és a petefészek-működésre ható gonadotrop hormonok között, a tejtermelés megszűnésekor azonnal megindul a gonadotrop hormonok felszabadítása, és 5-8 nap múlva jelentkezik az ivarzás. Minél határozottabb a tejtermelés megszűnése, annál biztosabban és egyöntetűbben jelentkeznek az ivarzások.

Az általánosan alkalmazott 28 napos szoptatási időtartam esetén egyedül a malacok elválasztásával nem szüntethető meg a koca tejtermelése. Ezért terjedt el az u.n. "drasztikus" választás, amikor a malacok eltávolításával egyidőben, 24 órán át koplaltatják és szomjaztatják a kocákat. Ilyen körülmények között a kocák mintegy 85 %-ának ivarzása 10 napon belül bekövetkezik. A választás utáni első ciklusunk az ad jelentőséget, hogy ilyenkor legjobb a fertilitás.

A választás utáni anösztrusz gyakori probléma az előhasi kocák jelentős részénél; abban áll mibenléte, hogy választás után nem ivarzik újra a koca. Ennek alapvető okát elsősorban felnevelési és tenyésztésbevételi anomáliákban célszerű keresni, de egyéb, más oka is lehet.

Ilyen ok lehet pl. az, hogy a kocasüldők egyrészének a tejtermelése már a 2. hét körül erősen csökken vagy meg is szűnik, de a 4-5. napon jelentkező ivarzást a fiaztatóban nem veszik észre. Másik okként említhető, hogy az előhasi kocák esetlegesen nem túl magas tejtermelése nem igényelné a "drasztikus" választást, amikor is ez a petefészek funkció újraindulását is akadályozza.

4.3.3.8. Magzatkori és fialáskori szaporulat veszteségek

A részleges meddőség mértékét alapvetően befolyásolják a magzatot érő károsodások.

Különösen vonatkozik ez:

- a magzatkori elhalásra

- a holt magzatok ellésére

- az elléskori (perinatalis) elhullásokra.

4.3.3.8.1. A magzatkori elhalás:

Az ivarzáskor levált petesejtek és az életképes magzatok száma közötti mintegy 30-35 %-os különbség a magzat ill. embriókori elhalásból adódik márcsak azért is mivel a sertésben a termékenyülés mértéke majdnem 100 %-ra tehető. A magzat vesztesége általában az egész állományt sújtja, a kocák 80-90 %-án tapasztalható. Előfordulása kisebb fokú az embrió beágyazódása előtt, nagyobb a 9-13. vemhességi napokban. Kisebb nagyságrendben de előfordulhat a 21. nap körül, valamint a magzati növekedés meggyorsulása idején a vemhesség 60-70. napja táján. Az embrió és magzat elhalást előidéző okok között belső és külső tényezőket szoktak említeni.

A belső tényezők közül elsősorban az u.n. atípusos termékenyülést szokás megemlíteni, ami többnyire a késői termékenyítés következménye. (Ezért is fontos a termékenyítési idő betartása.)

A külső okok szerepének jelentősége egyre nő, ahogy távolodunk a természetes tartástól. Ezek közül elsősorban a

- takarmányozás

- tartás és környezeti viszonyok

szerepe emelhető ki.

Az anya tápláltsági állapota részben az ovulációs számot, részben az embrió elhalás útján az alomlétszámot befolyásolja. Az u.n. flushing hatás (javuló takarmányozás) jó hatású az ovulációk számára kocában, süldőben egyaránt. Nagyobb alomlétszám elérése érdekben viszont a flushingolást az ovuláció idejekor jó abbahagyni.

A környezeti hatások szerepe a modern tartásban növekedett meg. Ahogy ez a tartásmód távolodik a természetestől, úgy terhelődik az állat adaptációs mechanizmusa, a változatos stresszhatásokra reagálva.

4.3.3.8.2. Holt magzatok születése

A nagyüzemi tartási viszonyok között sajátos jelenségnek tekintik, hogy az ellés során a malacok egy része holtan jön a világra. A jelenséget holtellésként említi a szakirodalom. Az 5-6 %-os értéket általában nem tekintik termelési szempontból zavarónak. Magyarországon mintegy 6-10 %-ban fordul elő, de akadnak olyan tenyészetek is, ahol a mértéke a 15-20 %-ot is eléri.

A holtellést előidéző okok

Az újszülött malacok jelentős hányada - 30-50 %-a - elszakadt köldökzsinórral jön a világra. A holtan született egyedek csaknem kizárólag ezek közül valók.

Ez azt jelenti, hogy szoros összefüggésben áll az elhalás a köldökzsinór szakadékonyságának és az ellési idő meghosszabbodásának - az ellés intenzítása csökkenésének - káros egybeesésével. Ha köldökzsinór elszakadása után a malac néhány percen belül nem születik meg, a szülőútban megfullad. Úgy tűnik, hogy oktanában mind a szervezet szilárdsága, mind az ellés intenzításának csökkenése alapvető tényező. (Ez lehet genetikai eredetű, de méginkább a tartás természetellenessége, és a mozgáshiány. A közvetlen ok az ellés renyhesége, elhúzódása. Ezért tanácsos az újszülötteket kellő felügyelet mellett az ellő koca mellett hagyni, mert a felszáradt, magához térő malac szopni kezd, és ez szopási ingerrel a kocában előnyösen alakítja az oxitocin-kiáramlást, ami optimálisan szabályozza az ellés ritmusát és intenzitását. Nyári, meleg napokon vagy túlfűtött fiaztatókban a holt malacok születése gyakoribb. Ennek oka minden bizonnyal a hőstressz.

4.3.3.9. A környezet hatása a sertés szaporodására

A környezeti tényezők hatásának a fokozódásával egyre nagyobb figyelem fordula stressz irányába, mert a környezeti tényezők hatása ma is stresszt hoz létre. Maga a stressz az állat válaszadó reakciója a számára általában ártalmas befolyásokra, stimulusokra; a stresszorokra.

Az adaptáció az állat védekező mechanizmusa a stresszorral szemben.

A hőmérséklet:

A sertés közérzetét elsősorban a hőmérséklet, az ezzel összefüggésben levő páratartalom, valamint a légmozgás befolyásolja.

Az alacsony hőmérsékletnek alig van kedvezőtlen hatása a szaporodásra.

A nálunk szokásos hideg nem zavarja az ovulációk számát, a fogamzás értékét, és az embriók életben maradását, de a kanok teljesítményét sem. Megfelelő takarmányozás és meleg fekvőhely biztosításával az állatok alkalmazkodnak az ilyen körülményekhez.

Ugyanezt nem mondhatjuk a prepuberális korú állatok esetében, amikor is a nagy hideg a kanok heréjének hipoplaziás fejlődését és az állatok későbbi ivarérését okozhatja.

Az elléskori alacsony hőméséklet viszont amiatt veszélyes, mert az újszülöttek hőszabályozó rendszere még kifejletlen.

A magas hőmérséklet egyenesen káros hatású a szaporodásra. Magas hőmérséklet hatására erősen romlik a sperma minősége, de a libidó romlása is velejárója a magas hőmérsékletnek.

Az ivari ciklus hosszát a mérsékelten magas hőmérséklet nem befolyásolja, de az ovulációk számát valamennyire csökkenti; különösen akkor, ha a hőhatás több napon át tart az ovuláció előtt.

A vemhesség alatt aszerint változik a hő hatása, hogy az a vemhesség melyik szakában érvényesül. Úgy tűnik, hogy az implantáció előtti időben (0-14. nap) a magas hőmérséklet némileg csökkenti az embriók számát.

A vemhesség második hetének a végétől a harmadik hónap végéig már alig vagy egyáltalán nincs közvetlen hatása a melegnek sem a vemhességre, sem pedig a magzatok túlélésére, vagy fejlődésére.

A vemhesség utolsó heteiben a magas hőmérséklet hatására sok esetben nő a holtan született malacok száma.

Az ellés utáni nagyon magas hőmérséklet szintén károsan hat a kocára, mert nem indul meg a tejelése (termális agelakcia).

A hőokozta szaporodási zavarok kiküszöbölése és megelőzése elvileg egyszerű is, és jól ismert; árnyékos hely, permetezés, vízfürdő, hűs üde ivóvíz, kondicionált épület.

A fény

A sertés szaporodását a fényviszonyok alapvetően nem befolyásolják. Arról vannak viszont jelzések, hogy a fény stimulálja a sárgatestek progeszteron termelését, a több progeszteron pedig javítja az embriók túlélését. A sötétben tartott kocáknál a születéskori alomlétszám valamivel kevesebb lehet, mint a világosban tartottaknál. A kanok teljesítményének romlását is megfigyelték sötéttartásban; csökkent a libidó, romlott az ondó minősége.

A zaj ártalmak

Az állandó erős zaj úgytűnik, hogy nem káros a szaporodásra. Nem ismert azonban, hogy a más, különböző jellegű zajforrások milyen hatással vannak a szaporodási funkciókra.