Az információ és a tudás kiemelt szerepe és súlya a fejlett piacgazdaságban közismert. Az már kevésbé, hogy amerikai és japán jövőkutatók két évtizede igen pontosan körvonalazták a fejlett információ és kommunikáció technológia (IKT) gazdasági és társadalmi hatásait, a kialakuló „információs társadalom" fő jellemzőit, amely – legalábbis náluk - időközben meg is valósult a gyakorlatban. „Az új erőforrás nem a kevesek kezében lévő pénz, hanem a sokak kezében lévő információ" írja 1982-ben az amerikai Naisbitt, kifejezve bizakodását a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenése iránt. Masuda, 1980-ban elképesztő pontossággal rajzolta meg az „információ-tengelyű gazdaság" körvonalait és „komputópia" elnevezésű látomása napjainkban válik valósággá Japánban.

A hazai média szerteágazó csatornáit elárasztották az információs társadalom fogalmát vulgarizáló - a puszta technikai problémák felszínén megragadó – műsorok, cikkek, híradások. Nem is beszélve az információval kapcsolatos szóhasználatról, amely gyakran teljesen összekeveri az alapfogalmakat. Tény, az információ - nálunk is – egyre inkább „új erőforrás". Méghozzá olyan speciális, megújuló erőforrás, amely a felhasználása révén egyre gyarapodhat. Feltéve, hogy az érdeklődő, folyamatos tanulásra kész, tudással rendelkező emberi erőforrások rendelkezésre állnak? A két erőforrás - ember-információ - kapcsolata elválaszthatatlan. Nem árt emlékezetbe vésni az információ keletkezésével, „teremtésével" összefüggő alábbi dilemmákat. Az egyik az információ felhasználóhoz „kötöttsége", hiszen nincs „önálló léte". A másik az információ-szolgáltató szakértelme és elhivatottsága. Számtalan kifejezés honosodott meg erre (adat „búvár", adatgazda, információ-mérnök, információs bróker, szaktanácsadó stb.) a hazai informatikai köznyelvben eltérő tartalommal. Talán ideje lenne ezek között a fogalmak között is „rendet teremteni". A harmadik, hogy mi a garanciája annak, hogy nem téved el, jól tud „halászni" az olyan szerteágazó választékot kínáló „adattengerekben" mint az Internet? A kifogott „halra" akad-e fogyasztó, elkel-e a piacon? Továbbá a „nyújtó" és „fogadó" céljai és szándékai közötti létezik-e összhang, végül milyen a „fogadó" tudásszintje?

A fejlett piacgazdaságokban (nemcsak Japánban és az USA-ban, hanem több EU tagországban) szerzett tapasztalataim és tanulmányaim alapján, az alábbi fő fejlődési tendenciák hazai megfontolását és fokozatos érvényre juttatását tartom fontosnak:

• Az információ „beépül" a termelőkbe, farm vagy szövetkezeti menedzserekbe, szaktanácsadókba, a fejlett humántőke a gazdasági fejlődés motorja?
• Az áru-jellegű információk köre egyre bővül, a szervezett információ-piac a gazdaság működésének alapja?
• Az információk jelentős részét, maga az állam, mint közjavakat - egyenlő hozzáférési eséllyel - biztosítja a piaci szereplők számára?
• A közhasznú információ előállítása és szolgáltatása terén ésszerű munkamegosztás alakul ki a társadalom és a magánszféra között. 

• Az agrárinformáció gazdaság kezdetlegessége (működési zavarokkal küzd, szolgáltatásai szabályozatlanok, ill. nem eléggé szabványosítottak)
• Az adatszolgáltatási kötelezettségek elhibázott liberalizálása, hézagok az agrárinformációval összefüggő törvényalkotásban
• A kormányzati informatika indokolatlan primátusa 
• Információs monopóliumok, lobbi érdekek primátusa, egyenlőtlen esélyek az információhoz való hozzáférésben
• A közhasznú információ korlátozottsága, a szolgáltató tevékenységek mellőzöttsége
• Térségek, helyi közösségek közötti információs egyensúlytalanság, amely a szaktudás hiányával vagy alacsony szintjével párosulhat
• Hatékonyan működő, intézményesült információs pályák hiánya
• Az informális kapcsolatrendszer szerepének előtérbe kerülése.

Ezek után nézzünk néhány - friss élményen (2000 április hó) alapuló - tanulságot Japánból. A bilaterális TÉT projektben két Japán kutatóhellyel (Kobe University, Waseda University) tartunk kapcsolatot. A projekt keretében megvalósítani tervezett kutatás – mely számos agrárinformatikai problémát is felvet - az alábbi fő kérdésekre, kérdéscsoportokra keresi a választ, kiválasztott térségek agrárvállalkozásait alapul véve:

• A környezetbarát földhasznosítás milyen szinten valósul meg, hogyan ítélhető meg a térségi agrárkörnyezet állapota?
• Melyek azok a főbb agrárkörnyezeti problémák, amelyek a mintául szolgáló térségeket sújtják?
• Melyek a főbb okai és összetevői az agrárkörnyezeti problémáknak az adott térségekben?
• Milyen megoldási alternatívák léteznek ezeknek a problémáknak a megoldásához? 
• Milyen technológiai, termesztési korszerűsítések (pl. ökogazdálkodás) megvalósítása lehetsége az egyensúlymegőrző, környezetkímélő vagy környezetbarát földhasznosítás irányában?
• Ezek megvalósítása hogyan hat az agrárvállalkozások környezeti viszonyaira?
• A környezetkímélő fölhasznosítás irányában való elmozdulás hogyan az agrárvállalkozások pénzügyi és jövedelemviszonyaira ill. a gazdálkodók megélhetésére?

A gépesítés, elektronizálás és automatizálás magas szintje nemcsak az iparban, hanem mezőgazdaságban is igen elterjedt Japánban. Az agrárgazdaságban a legfejlettebb információ és kommunikáció technológia (IKT) teljes eszköztára alkalmazásra kerül. Az IKT közvetlen és közvetett hatásai a jövedelemre, profitra, szervezettségre és az emberi életminőségre jól kimutathatók ill. a mindennapi életben tapasztalhatók. 

A törvény végrehajtásáért a minisztérium és az önkormányzatok felelősek, ahol új szervezeti egységeket alakítottak a fenntartható mezőgazdaság elvének gyakorlati megvalósításához. A helyi hatóságok nagyfokú önállósággal dolgoznak, kerülve az uniformitást, ügyelve a helyi sajátosságok és igények maximális figyelembevételére. Ez vonatkozik az agrárinformatikára is. A decentralizált adatbázisok egységes hardver és szoftver-elemekre, azonos szabványokra épülnek, de kifinomult információ-menedzsmenttel követik a helyi egyedi igényeket. A minisztériumi és önkormányzati szakemberekkel, valamint a termelőkkel és szövetkezeti menedzserekkel folytatott beszélgetések valamint a legfrissebb Internet honlapok böngészése meggyőzött arról, hogy a törvény megvalósításának legfontosabb garanciája a fent hangsúlyozott „erőforrás-pár" (ember-információ) megléte összhangja, magas szintű szervezettsége és stabilitása. 

A meglátogatott Hyogo Tartományi Önkormányzat u.n. „agrárkorszerűsítési" szervezeti egységet hozott létre, amelyben a különböző szakterületeken (környezetkímélő termelési technológiák, környezetkímélő talajerő-gazdálkodás, talajállapot javító kísérletek, öko-gazdálkodás, farm menedzsment szaktanácsadók, stb.) magasan képzett referensek dolgoznak. Japánban az információ-menedzsment szerves részévé tette – integrálta – ezeken a szakterületeken belül az IKT alkalmazását.
A szakértők folyamatos kapcsolatot tartanak a végrehajtásban érintett helyi szövetkezetekkel és a legkülönfélébb civil szervezetekkel, felelnek a kihelyezett támogatások ésszerű felhasználásáért. A megvalósítás mérése, a monitoring mindenhol része a munkának, amely IKT eszközök nélkül nem oldható meg.

Igen tanulságos a fenntartható integrált vidékfejlesztés hazai meghonosítása szempontjából az a törekvésük, hogy megpróbálják mérsékelni a városi és vidéki területek közti óriási információ-ellátottsági különbségeket. A közelmúltban kezdeményezték, hogy a Japán Mezőgazdasági Szövetkezetek helyi képviseletei tegyenek hatékony lépéseket az IKT megoldások elterjesztésére az alacsony népességű hegyes ill. hegyvidéki területeken. Miután az IKT vidéki alkalmazása még meglehetősen szűk területre terjed ki az Internet és hasonló technológiák kulcs szerepet, játszhatnak az életképesebb mezőgazdasági és vidéki vállalkozások elterjesztésében.

Az átfogó rendszerszemléletet Japánban a jövő törvényalkotói már a mai egyetemi oktatásban megismerhetik ill., elsajátíthatják.  A képzésnek ezt a számunkra még teljesen újszerű – a hazai képzési programokban még csak az elképzelés szintjén meglévő - felépítését és szemléletét a Tsukuba Egyetemen volt alkalmam tanulmányozni, ahol „Biorendszer Elemzés és Szervezés Alapjai" címmel most indult egy másoddiplomás posztgraduális képzés. „Biorendszer" alatt olyan új tudományágat értenek, amely az élő szervezetek és környezetük egymásra hatásának feltárásával, leírásával és modellezésével foglalkozik. A „Föld Napja" alkalmából a magyar televízió érdekes ismeretterjesztő adásban számolt be olyan új kutatási irányokról, mint az úgynevezett „nanotechnológia". A „biorendszer" ennek egy alkalmazott tudományterülete. 

Az oktatás célja az, hogy a leendő mérnökök és közgazdászok megtanulják, hogyan kell olyan termelési technológiákat kifejleszteni, amelyek képesek a „biorendszerben" a természeti körfolyamat energia megtakarító tulajdonságait kiaknázni (pl. zárt anyagforgalom, belső energiatranszfer). A Tsukuba Egyetemen végzett másoddiplomás szakembernek képesnek kell lenni ezek felismerésére, megtervezésére, megvalósítására és felhasználására. Az agrárinformatika kimagasló szerepét és rangját jól érzékelteti, ha néhány újszerű tantárgyat megnevezünk a tematikából: „Biorendszer Információ-menedzsment", Biorendszer Tervezés és Fejlesztés", „Élelmiszer-biotechnológia", „Élelmiszer-biztonság Értékelése", „Fenntartható Makro Biorendszer Menedzsment" stb. 

Hazánkban az agrárinformatika művelőire vár még a feladat, hogy a szakterület megfelelő rangot vívjon ki, nemcsak mint az agrár-közgazdaságtan megcsontosodott dogmáit oldani képes interdiszciplina, hanem az állandóan megújuló alkalmazott kutatások segítségével megalapozott alapvető gazdasági – tehát hangsúlyozzuk nemcsak technikai és matematikai - szakterület.
Az agrárinformatika emellett nálunk is egyre dominánsabb szerepet játszó „üzlet" illetve „piac", mégpedig - a felhasználók szempontjait gyakran háttérbe szorító, vagy nem kellően érvényesítő - kínálati piac. Az agrárinformatikai kínálati piac negatív hatásaival a hazai „információs társadalom" kialakulásának - még többnyire előttünk álló – „göröngyös" útján csak az információ-menedzsment ismereteivel és készségeivel felvértezett vezetők képesek megbirkózni.

Japán információs társadalmában nemcsak a kutatásban de a piacorientált agrárgazdaságban is az alábbi rendszerelvű követelmények és prioritások „dogmaszerű" követésével alkalmazzák az agrárinformatikát:

• A felhasználók, gazdasági döntéshozók információ igényei, a célok mindig elsődlegesek 
• Ennek alárendelten kell az igények kielégítését elősegítő technikai háttérrel, az eszközökkel foglalkozni, 
• A hatékony információ-szolgáltatás, információs rendszer kiépítése és működése csak a megfelelő humánerőforrások, eljárások, szervezeti és szervezési megoldások, összefoglalóan az információ- menedzsment alkalmazásával lehetséges.

A távoli Japánban szerzett tapasztalataim is jól alátámasztják, hogy a fejlett hazai agrárinformációs környezet kialakítása csak a fenti követelmények figyelembevételével és az oktatás fokozatos megreformálásával lehetséges.