A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület külső kommunikációja


The outside communication of

Menedék Hungarian Association for Migrants


Készítette: Gajda Szilvia, GTK V. évfolyam

Témavezető: Fekete Rita, VTUT, egyetemi tanársegéd

Életünk során folyamatosan ki vagyunk téve a külvilág ingereinek, melyek formálják, alakítják a környezetünkről, embertársainkról, a minket körülvevő szervezetekről kialakult véleményünket.

A kommunikáció az utóbbi években igen divatos és gyakran használt szó lett. Szinte nem vehetünk kezünkbe úgy napilapot, folyóiratot, szaklapot, hogy ne találkozzunk ezzel a kifejezéssel. Ma már magára valamit is adó nyelviskola hirdetésében csakis „komunikáció-központú” oktatást ígér. Mindezek mellett szép számmal akadunk az újságokban olyan csábító tanfolyamokra is, amelyeken – a hirdetés szerint – a jelentkező rövid időn belül elsajátíthatja anyanyelve hatékony és hatásos kommunikációs technikáit.

Témaválasztásommal arra kerestem a választ, hogy hogyan alakul ez a helyzet egy non-profit szervezet esetében, amely olyan emberekkel foglalkozik, akik idegen környezetben próbálják kisebb-nagyobb nehézségek árán megértetni magukat. Az általam választott intézmény, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, státuszos menekültekkel foglalkozik és a befogadó állomásokon élő migránsokkal tart kapcsolatot.

Az Menedék Egyesület kommunikációs tevékenysége jóval nehezebb, mint egy átlagos szervezeté. Mindez nemcsak azért van, mert non-profit szervezetről van szó, hanem azért is, mert egy olyan emberi réteggel tart kapcsolatot, amelyet a „hazai közönség” nem szívesen, illetve nagy nehézségek árán fogad be.

A Menedék esetében beszélhetünk külső, illetve belső kommunikációról is. Dolgozatom során az előbbire fektetem a hangsúlyt, mivel az Egyesülettel való kapcsolattartásom óta nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az intézmény külső kommunikációja az utóbbi években nemhogy javult volna, de inkább negatív mértékű változást mutat. Ezt a tendenciát kérdőívek segítségével szeretném bemutatni, melyeket a menekültügy különböző szerveinél, szervezeteinél mértem fel.