AZ EURÓPAI REGIONÁLIS STRATÉGIÁK HATÁSA MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRE
The influence of the European Regional Strategy on the development of the economic life of Hungary
Készítette: JUHÁSZ RÉKA, GTK, V. évfolyam
Témavezető: Dr. Káposzta József, Regionális Gazdaságtani Tanszék, egyetemi docens
Az Európai Unió (EU) tagországain belül és az országok között lényeges különbségek mutatkoznak az egy főre eső GDP és a munkanélküliségi ráta szempontjából. A Közösség már korán felismerte, hogy a regionális egyenlőtlenségek megszakíthatják, lelassíthatják a gazdasági fejlődés folytonosságát.
A regionális politika egyik nagyon fontos szempontja, hogy erősíteni kell a stratégiai gondolkodást, és az arra épülő tervezést a tagországokban és azok regionális egységeiben.
Az Európai Unió regionális politikájában meghatározó egyrészt a városrendszerek fejlesztése, másrészt az infrastruktúrák és a tudás elérhetőségének biztosítása, harmadszor a természeti és kulturális örökség fokozott védelme, annak integrálása a területi folyamatokba, és végül az integrált területfejlesztés, ami az európai szintű és transznacionális stratégiák kialakítását szorgalmazza.
Dolgozatom célja, átfogó képet adni az Európai Unió területi stratégiáiról, ugyanis az elkövetkező évek nemzeti és regionális politikájának eligazítói ezen elvek és gyakorlatok lesznek. A hazai regionális politika és annak eszközrendszere fejlesztésének stratégiai irányait az Európai Unió országainak gyakorlata jelölheti meg számunkra.
Emellett ismertetem a hazai területfejlesztési stratégiákat, valamint a jelenlegi régiók kialakulásának folyamatát.
Végül elemzem a Nemzeti Fejlesztési Tervet, amelynek fő célja a fejlődésben elmaradt régiók fejlődésének és strukturális átalakulásának elősegítése.