Főigazgató: Dr. Fehér Alajos

Az Intézetet 1918-ban alapította Fleischmann Rudolf, aki az első hazai főhivatású növénynemesítő volt. A magyar mezőgazdaságban intézetünk az egyetlen olyan kutatóhely, amely 80 éve megszakítás nélkül dolgozik. A növénynemesítés ma is az egyik legfontosabb kutatási tevékenység, amelynek eredményeit 54 államilag elismert növényfajta jelzi, melyből 35 jelenleg is a köztermesztésben van.

Az agrár-környezetgazdálkodási kutatások 45 éves múltra tekintenek vissza, ezen belül talajvédelmi, rekultivációs, trágyázási kutatások, és környezetbarát agrotechnikák fejlesztése folyik. A kompolti és putnoki kísérleti telepen négy évtizedes szántóföldi tartamkísérletek alapján nemzetközileg is jegyzett kutatási eredmények születtek. Ugyanezt mondhatjuk el a talajvédelmi és a rekultivációs kísérleti területeken végzett munkákról is.

Az Intézetben az alapítás óta folyamatosan figyelmet szenteltek a regionális kérdéseknek. Az első négy évtizedben azonban e kutatások nem különültek el, alapvetően a növényfajták területi elhelyezését, illetve később az egyes tájegységeken alkalmazható agrotechnikák megalapozását szolgálták. Az ötvenes évek végétől a nyolcvanas évek végéig az ökonómiai- és a tájkutatások együttesen folytak. Figyelemre méltó eredmények születtek az észak-magyarországi kistájakról származó ismeretek bővítésében, eredeti forrásmunkák megalkotásában. Ebből az időszakból a Bodrogközről, a Borsodi-ártérről, a Cserehátról, az Észak-Borsodi-kartsztról, a Hegyközi-dombság – Zempléni-hegységről, a Taktaközről és Tokaj-hegyaljáról készültek tanulmányok, amelyeket a megyei és az üzemi fejlesztési tervekben egyaránt hasznosítottak.

A Kutatóintézetben jelenleg 30 felsőfokú végzettségű munkatárs dolgozik, közülük 22 kutatói státuszban, a tudományos fokozattal rendelkezők száma 9 fő. A kísérleteket 113 - többségükben középfokú végzettségű – asszisztencia végzi.

A továbbiakban az agrár-regionális kutatások történetét és fontosabb eredményeit ismertetjük.

Osztályvezető: dr. habil. Fehér Alajos C.Sc.

Munkatársak:

Az ötvenes évek végén a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezését az ország mezőgazdasági kapacitásának felmérése előzte meg. A Földművelésügyi Minisztériumban Tájkutatási Tudományos Csoport-ot alakítottak, és ennek megfelelő csoportok szerveződtek a mezőgazdasági kutatóintézetekben is. Első jelentős munkája az északi-dombvidék természeti és gazdasági tényezőinek összefüggés-vizsgálata, napjainkban is használható információkat eredményezett.

1962-től dr. Tóth Sebestyén vezetésével folyik a lejtő-meredekség és a domborzati tényezők hatásainak vizsgálata a főbb szántóföldi növények területi elhelyezésére. Ugyancsak ő kutatja a dombvidéki területek talajvédelmi beavatkozásainak, meszezés, mélylazítás, vetésforgók stb. hatását a szántóföldi növénytermelésre. A kapott eredmények a hatvanas évek közepétől napjainkig folyamatosan hasznosulnak a termelésfejlesztési és regionális fejlesztési koncepciókban, programokban.

1964-től kutatja a károsodott területek és technogén tájak rekultivációjának lehetőségeit és módszereit az ország több külszíni szénbányája területén. Azok közül kiemelt helyet foglaltak el az ecsédi-szücsi, a visontai és a bükkábrányi, valamint a pécsi külfejtések. E munkák napjainkban is tovább folytatódnak. Kiemelt feladatként valósult meg a külszíni szénfejtések környezetre gyakorolt hatásainak a vizsgálata, a mezőgazdasági és erdészeti rekultiváció szakmai irányelveinek a kidolgozása, a különböző ökotechnikai és biológiai rekultivációs eljárások tudományos megalapozása.

A hetvenes és a nyolcvanas években a munkatársak aktív részt vállaltak az észak-magyarországi mezőgazdasági fejlesztési tervek, mezőgazdasági hatástanulmányok és programok készítésében. Ezek közül külön is kiemelhető a Tisza-tóhoz kapcsolódó öntözés-fejlesztési terv és program, valamint az észak-magyarországi húsmarhatartás fejlesztési projektje.

Tájkutatás történt a Bodrogközben, a Taktaközben és a Dél-Borsod-Tiszamente térségben, valamint a hegy- és dombvidéki kistérségekben (Cserehát, Észak-Borsodi-karszt, Rakaca-völgy, Szárazvölgy, Zemplén-hegység, Hegyköz, Tokaj-Hegyalja).

1988-ban számottevő új feladatok jelentkeztek. Így például a sík- és dombvidéki meliorációs beavatkozások gazdasági és regionális hatásainak vizsgálata, az exploratív adatelemzés érdekében a biometriai és ökonometriai módszerek fejlesztése, a kedvezőtlen adottságú területek ésszerű térhasználatának tudományos megalapozása, a nem élelmiszercélú területhasznosítás lehetőségeinek kutatása.

A feladat szervezeti változásokat is követelt, Tájkutatási és Ökonómiai Tudományos Osztály alakult, melynek vezetője dr. Tóth Sebestyén lett. Az osztályon belül tudományos csoportokat hoztak létre. Az alakuló osztály tudományos munkatársai: dr. Fehér Alajos C.Sc., dr. Máthéné dr. Gáspár Gabriella C.Sc., dr. Pummer László, dr. Bálint Dénes, Mezey Péter, Perényi Marianna voltak.

Az elmúlt 10 évben a kutatásokon belül jelentősebb hangsúlyt kapott a kedvezőtlen adottságú, elmaradott agrárterületek fenntartható mezőgazdálkodásának és a vidékfejlesztésnek a tudományos megalapozása. Az osztályt regionális kutatási műhelyként is elismerik, s neve 1998-tól Agrár-Regionális Kutatások Osztálya lett.

1. Az északi-dombvidék szántóterületein a lejtő meredekségétől, a talaj kötöttségétől, az alkalmazott erő- és munkagépektől függően 25-75 százalékkal is megnőttek a talajművelés költségei a síkterületekhez képest. Nagyobbak voltak a növényápolási és betakarítási költségek is. Ezek és az alacsonyabb termésátlagok következtében a főbb szántóföldi növényeknél 20-60 százalékkal volt kisebb az 1 hektárra jutó eredmény, mint az összehasonlításban szereplő síkvidéki gazdaságoknál. A termésátlagot a művelés iránya is befolyásolta. A rétegvonal mentén művel táblák termése 4-20 százalékkal, a hegy-völgy irányban művelteké 5-23 százalékkal, a vegyes irányban művelteké pedig 16-40 százalékkal volt kevesebb, mint az összehasonlításban szereplő síknak tekinthető táblákon elért hozamok. Vizsgálták a táblák kitettségének a terméseredményekre gyakorolt hatásait is, s azt állapították meg, hogy a legkisebb termések az észak- észak-keleti kitettségű táblákon keletkeztek, míg a legkedvezőbbnek a déli- dél-nyugati táblák bizonyultak. 10 éves átlagadatok alapján megbízhatóan állapították meg a talajerózió hatásait a főbb szántóföldi növények hozamaira, és jövedelmezőségére. Az eredmények az észak-magyarországi nagyüzemek, települések és megyék fejlesztési terveiben hasznosultak.

2. A külszíni szénfejtések rekultivációjának kutatása keretében értékelték a különböző humusz-gazdálkodási megoldásokat és a különböző növényfajok alkalmazhatóságát a meddőhányók újra növényesítésében. Pontos felmérés készült a károsodott területekről, az azok számára számbavehető rekultivációs megoldásokról. Kidolgozták a bányatechnikai, ökotechnikai és biológiai rekultivációs szakaszok logikai modelljét. Eredményeiket részben a visontai és a bükkábrányi felszíni bányák meddőhányóinak rekultivációjánál, részben pedig magyar-amerikai közös együttműködés keretében hasznosították.

3. Igen széles körű adatbázison és korszerű matematikai-statisztikai módszerekkel bizonyították, hogy a gyengébb termékenységű területeken tervezett meliorációs beavatkozások a mezőgazdasági termékek árában nem térülhettek meg, s így törvényszerűen az agrártermelők ellenérdekeltségével találkoztak. Várható hatásaik között szerepel a mikroszférában képződött szűkös fejlesztési források lekötése, s így az általuk megnövelt gazdasági potenciál kihasználatlansága, amely előrevetítette a beruházások befejezetlenségét s alacsony hatásfokú működését. Az eredményeket a meliorált területek hasznosítási modelljeinek kidolgozásán keresztül a regionális és kistérségi fejlesztési tervekben hasznosították.

4. Az agrártermelők mezőgazdaságon kívüli tevékenysége az adott közgazdasági környezetben (ideértve az ipari és kereskedelmi vállalatok kooperációs zavarait is) a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági nagyüzemekben alapvetően a mezőgazdasági termelés veszteségeinek fedezetét szolgálták, és bizonyos bevételi arány felett destabilizálták a szövetkezeteket, illetve állami gazdaságokat. A kapott eredmények a vidékfejlesztést szolgáló farmdiverzifikációs programokban hasznosultak.

5. A Tisza-tó mesterséges térszerkezeti elemként eltérő hatást fejt ki a közvetlen környékén található kiskörzetekre. Ez a körzetek természeti adottságaitól, a térhasználati módok arányaitól, a termelési hagyományoktól és a gazdálkodás színvonalától függ alapvetően. A vízlépcső és a tó pozitív hatásait csak a mezőgazdaság, az idegenforgalom, az infrastruktúra és az ipari célú térhasználat együttes és összehangolt fejlesztésével lehet kihasználni. Ennek hiánya miatt maradtak el eddig a tervezett pozitív hatások. A mezőgazdálkodást és az idegenforgalmat tartják a legdinamikusabban fejleszthető térhasználati módnak. A mezőgazdaság fejlesztési irányát tekintve különbséget kell tenni a tótól való távolság, az öntözővíz-nyerési lehetőségek, a fő közlekedési útvonalak elhelyezkedése és a helyi ipari hagyományok szerint. A tótól távolabb eső körzetekben az extenzív növénytermelés és állattenyésztés, valamint az erdősítés vehető számításba. A tóhoz közelebb eső körzetekben a gazdálkodók intenzívebb mezőgazdálkodást terveznek, ezt azonban környezetgazdálkodási szempontok szerint korlátozni kell. Ezért a tó környékén az extenzívebb, környezetbarát, magas minőségű termékeket előállító mezőgazdaságnak van jövője. Az idegenforgalmi fejlesztésnél a víziturizmus, a gyógyturizmus, a falusi turizmus, a horgászat és a vadászat egyaránt elképzelhető. A fejlesztési javaslat kidolgozásánál azonban figyelembe vették az infrastruktúrát, a hagyományokat, és a turisták kialakult szokásait. Külön is foglalkoztak az úgynevezett “második otthonok” kialakításának lehetőségeivel, és azoknak a településekre gyakorolt hatásaival. A főkomponens-analízis és a cluster-analízis együttes alkalmazásával olyan új módszert fejlesztettek ki, amely alkalmas adott területek, meghatározott funkciók szerinti, viszonylag homogén körzetek képzésére.

6. Az észak-magyarországi makrorégió agrárgazdasági teréről származó gazdasági információkat faktor-analízissel és cluster-analízissel vizsgálták. Az adózás előtti eredményből és a munkabérből álló bruttó jövedelem mutatónak célmutatóként kiemelkedő szerepe van az egyes gazdasági körzetek jövedelemképződési folyamataiban. Közvetlenül méri az agrártermelők alkalmazkodásának sikerességét, és több éves átlagértékeiből következtetni lehet az adott terület mezőgazdaságának fejlettségére és elmaradottságára is.

A természetföldrajzi kistájak és az ott élő agrártermelők alkalmazkodása alapján gazdasági térfelosztást végeztek, amely alkalmas az agrárátmenettel kapcsolatos gazdasági folyamatok vizsgálatára, összefüggések és törvényszerűségek feltárására. Bizonyították, hogy Észak-Magyarországon a nyolcvanas évek végétől strukturális jegyeket viselő alkalmazkodási válság van, amelyben - körzetenként eltérően - a mezőgazdaság meghatározó szerepet játszik. Kiszámították azokat a hazai mutatókat, amelyeket az Európai Unióban a kedvezőtlen adottságú területek lehatárolására bevezetett 75/268 sz. direktívában is használnak. Ezeknek az országos átlagtól való eltéréseit összesítették, és azokat a területeket tekintették kedvezőtlen adottságúnak, amelyeknél az összesített érték 20 százalékkal az átlag alatt maradt. Ezen érték, az agrárnépesség aránya, az 1 főre jutó bruttó jövedelem és a falusi munkanélküliség szerint regionális válságkörzeteket, potenciális válságkörzeteket, válságérzékeny körzeteket, jól alkalmazkodó és viszonylag jól alkalmazkodó körzeteket képeztek. A kutatás eredményeit a Cserehátra kidolgozott FAO-projektben, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei agrár- és vidékfejlesztési stratégiánál, a Heves megye területfejlesztési koncepcióban és az országos vidékfejlesztési program kidolgozásánál is felhasználták.

7. Az észak-magyarországi birtokviszonyok és földhasználati viszonyok kutatása során bizonyították, hogy jelentősen elválik a földtulajdon és a földhasználat, és a birtokszerkezet alakulásában regionális eltérések figyelhetők meg.

Így a válságkörzeteket és potenciális válságkörzeteket törpe- és kisbirtokok jellemezték 1994-ig. Ezt követően felgyorsult a bipoláris birtokszerkezet kialakulása. Ez azt jelenti, hogy a terület túlnyomó részét törpe- és kisbirtokok, valamint az 1000 hektár feletti nagybirtokok fedik le.

Az árutermelés szempontjából elfogadható (50 hektár feletti) területtel rendelkező birtokok azokban a körzetekben jellemzők, amelyekben regionális válságok nem alakultak ki és az agrártermelők jól alkalmazkodtak a kihívásokhoz.

8. Olyan üzemi- és kísérleti adatok feldolgozására alkalmas egymásra épülő matematikai-statisztikai módszerekre (többváltozós variancia-analízis, diszkriminancia-analízis, főkomponens-analízis, cluster-analízis, kanonikus korreláció számítás stb.) alapozott modelleket fejlesztettek ki, amelyek a szántóföldi kísérletek kiértékelésben, az exploratív adatelemzésben és összefüggés-vizsgálatoknál, valamint a regionális kutatásokban egyaránt hasznosíthatók.

9. Automatizált, interaktív technológiai tervezési rendszert fejlesztettek ki, amely a főbb szántóföldi növényeknél különböző méretű gazdaságokban egyaránt hasznosítható.

A kutatási területen elért eredménye, valamint a főhatóságok és regionális szervezetek részéről megnyilvánuló igények alapján az ezredfordulóig a következő kutatásokat tervezik: