Mottó: A “kívánsághangversenytől” a tudatos tervezés szintjéig (Parafrázis az egyik szakvéleményből)

a.) Országos szint:

1. A horizontális és a vertikális támogatások “mindent lefedő”, általános volta miatt “szinte nem létezik Magyarországon olyan tevékenység, vagy fejlesztési cél, amihez ne lehetne valamilyen támogatást illeszteni valamilyen jogcímen”. A horozintális eszközökből olyan tevékenységek is részesedhetnek támogatásban, amiket helyi szinten nem biztos, hogy preferálnának, másrészt bizonyos - helyi szinten preferált - problémákra csak országos szintű mérce szerint létezik támogatás (pl. “regionális határmentiség”).
1. A sokféleségen belül alapelvek és preferenciák fogalmazódnak meg, amik csak aggregált szinten diferenciálnak probléma-területenként a “mit?”, a “milyen - diferenciált - feltételekkel?” stb. kérdéseiben.
1. Az általános elvek adaptációját a helyi szintekre utalják át (vertikális eszközök), vagy országos szintről próbálják értékelni a pályázatok megfelelőségét általában.
1. Ennek megfelelően az országos támogatási rendszerek M&E rendszere (ha van) projekt-monitoringból áll, de nem hatás-értékelés.

1. A megyei szintű döntéshozatal “terepismerettel” igyekszik pótolni az írás 4. részében körülírt információk hiányát. A helyi szakemberekből álló értékelő bizottságok helyismeretük alapján nem csak szakmai jellegű kérdésben, hanem (gazdaságpolitikai) politikai jellegű döntésben is szerepet kényszerülnek vállalni, amikor arról nyilatkoznak, hogy valahol szükséges-e, illetve megfelelő-e - függetlenül annak szakmai korrektségétől - a szóban forgó projekt.
1. A szakmai korrektség igénye - az elbírálásra fordítható idő rövidsége miatt - néhány esetben bürokratikus munkamegosztást idézett elő az elbírálási folyamatban, a szakértők a projekt kivonatát értékelték, a kamarai szakmai osztály a kivonatok és a szakértői bírálatok alapján igyekezett kiszűrni az “esetleges szubjektivizmust”, majd az ügyvezető elnökség a szakmai “sovinizmusok”, az el nem fogadható bírálati szempontok érvényesítésének kiszűrésével hozott végleges döntést. A kamarai értékelési sor ugyanakkor a pénzügyi-financiális értékelés elszigeteltségét panaszolta, mondván a banki szisztémáról, hogy “az adott mélységben egyetlen tanácstag sem tudta megítélni e pontozási rendszer szakmai megfelelőségét”. Ez a “fragmentált” szakmaiság a szakmai értékelést nehezítette és hosszadalmassá tette az eljárást.
1. A “kemény” költségvetési korlátok és a támogatást igénylők nagy számának ellentmondásából következően politikai természetű (és elvileg nem tisztázott) problémaként vetődik fel a (bár feltételesen, de ígért) támogatás mértékének csökkentése.
1. A megyei szintű kiírások orientációs szerepe a több mint 10 féle pályázati típus felsorolásában és a kiírások alapelveinek és preferenciáinak, illetve néhány esetben a pontozás elveinek ismertetésében jelent meg. Mivel elsősorban ezek orientálhatják (a TFÜ dolgozóinak szóbeli értelmezésein túl) a potenciális pályázókat, érdemes volna ezeket előre és állandó jelleggel (vagy legalábbis hosszú távú érvényességgel) megfogalmazni és - már jóval a kiírás időpontja előtt - minden pályázó rendelkezésére bocsátani. Hasznos volna továbbá az esetleges társfinanszírozás lehetőségeit és feltételeit is megjeleníteni az egyes típusok és preferenciák mellett. A valódi orientálás, amely “egyértelműen sugallja a majd jónak minősülő pályázatokat”, csak megbízható adatbázisok alapján működhet, amire az írás 4. részében térek ki.
1. Az 1997. évi pályázati kiírások közül az egyik lényegében kiajánlásként, sőt kvázi-meghívásos alapon történő pályázatként működött. Mivel ez az új típusú program-pályázat egyik kísérleti modellje is volt, ezért működése külön figyelmet érdemel. A program-pályázatok újszerűsége és financiális volumene delegált tagokból álló bíráló bizottságot tett szükségessé az előzetes értékeléskor. Ennek a ténynek a jelentőségét - sajnos - információk híján nem tudom értékelni. A program részét alkotó projektek egymáshoz kapcsolódásának minőségét és mértékét valószínűleg ismét a bírálók “terepismerete” volt hivatva eldönteni, mert a pályázat ezen a téren volt a leginkább szűkszavú. Ez az elbírálás szempontjából kevésbé lehetett gond, hiszen az érintett kistérségek delegált képviselői valószínűleg ismerik valamennyi fejlesztés terepét, - de a monitoring és az utóértékelés szempontjából már sokat segített volna a részek kapcsolódásának részletezése.

1. A kistérségekben csapódik le az intézményrendszer ellentmondásos voltának sok politikai következménye. Egyrészt a döntéselőkészítés itt működik valóban többféle (termelői-, szolgáltató-, magán- és köz- stb.) szektort átfogó folyamatként. Másrészt a kistérségi szinten él a konkrét terephez legközelebb álló olyan intézmény, amely az általános kiírási megfogalmazások alapján konkrét kiajánlásokat, orientálást végezhetne, ha (1) biztos volna a központi kiírások preferenciái mögött meghúzódó konkrétabb irányokban és ha (2) ezen preferenciák a külön projekteket alkotó fejlesztések közti kölcsönhatásokat hangsúlyoznák, továbbá, ha (3) rendelkezésére állnának olyan információk, amik egyrészt (3/a) a térségre vonatkozó erőforrás-térképek, másrészt (3/b) a központi támogatási eszközök forrás-térképei alapján garantáltan támogatott célkitűzéseket vázolnának.

A közvetlen érintettség és az objektív mérőeszközök, továbbá az országos, a megyei és - főleg - a kistérségi konkrét célkitűzésrendszer hiánya miatt valamennyi döntés elkerülhetetlenül politikai tartalmú. Éppen a döntések ezen politikai természete miatt vonakodnak a kistérségek rangsort kialakítani. A rangsorok ugyanis (burkoltan, vagy nyíltan de) végeredményben mégis elutasítást, vagy támogatást jelentő rangsorok, amiket rendkívül fontos volna konkrét érvekkel indokolni.

Ezen a szinten nem “kemény” a költségvetési korlát: minden odacsalogatott pótlólagos forrás a kistérség nyeresége. Az alacsony kistérségi pontszám ezért egyrészt irracionális a kistérség egésze szempontjából (hiszen eleve lemondást jelent “megszerezhető” forrásokról), másrészt közvetlen politikai költségei vannak.

1. A kistérségi szinten volna legfontosabb az irányok (szociális, lakófunkciós, alapanyagtermelő stb.) és az eszközök (országos szintről bevonható, megyének leosztott támogatások) folytonos figyelemmel követése révén előzetesen orientálni a preferált célkitűzések körén belül megszületendő pályázatokat.
1. A kistérségi szinten jelennek meg a központi támogatásokból nyert más (a megyei TTF-en, a TFÜ-n át nem haladó) támogatások, ezen szinten lehetne összekapcsolni a régebben megindult és az aktuálisan tervezett fejlesztéseket (integrációk), és a kistérségi szinten lehetne terepszintű információkat gyűjteni a gyorsan változó (pl. állatlétszám) erőforrásokról.
1. Ezen a szinten a leggyengébben felszerelt az intézményrendszer. Olyannyira, hogy fenntartásának financiális alapjai sem biztosak.

Az utóértékelés lényege a megvalósult project/program eredményeinek (hatásának), illetve az eredmények költség-hatékonyságának értékelése. Ez azt jelenti, hogy az eredmény nem elsősorban magában a megvalósulásban van abban, hanem, hogy az előértékeléskor ígért hatásokat a fejlesztés valóban elérte, s azokat költséghatékonyan érte el. Az ilyen értékelésekhez alapvetően fontosak a kiinduló szituációt leíró külső információk, amik alapján a “projekt előtt”, illetve a “projekt után” szituációk összehasonlíthatók, hatásvizsgálatok végezhetők el.

Az utóértékelés másik értelme, hogy tanulságokkal szolgálhat elkövetkező projektek értékeléséhez, ami ismét a külső információk fontosságát hangsúlyozza.

Országos szinten az egyes támogatási formákat kezelő minisztériumok más és más szintű és módszerű monitoring gyakorlatot folytatnak. A leggyakrabban egy pénzkezelő és kifizető helyet bíznak meg a folyamat-követéssel (pl. az IKIM az MFB-t), máskor saját követő részleget alakítanak (pl. az IKIM), ismét más támogatások esetében a pénzügyi monitoring és a tevékenységi monitoring szétválik (pl. az FM. az APEH és az FM. Hivatalok segítségével végzi a monitoringot).

• A pályázatok számítógépes nyilvántartásának továbbfejlesztése: új mutatók és indikátorok kialakítása, amihez az adatbázis ma is lehetőséget nyújt,
• a kritikus határidők külön megjelenítése, ami a jelenlegi adatbázis alapján ma is megoldható,
• az elkülönült projektek tartalmi egymáshoz kapcsolása, amire lehetőség adódik a mostani adatbázisban (ez utóbbi már a értékelési folyamatok, az orientáció szempontjából is fontos eredmény).
• Monitoring- és ellenőrző bizottság felállítása, munka-, feladat- és szempontrendszerének kialakítása.

Az objektív etalonként szolgáló célkitűzésrendszer hiányában minden döntésben dominál a politikai elem, amit annál kevésbé szívesen vállalnak fel a szintek, minél közelebb működnek a konkrét terephez. Amint a kistérségi pontrendszerről szóló tanulmány jelzi, a döntés politikai következményeit a döntési szintek legszívesebben egymás között “passzolgatnák”.

• a terület problémáinak, gyengeségeinek, fenyegettségeinek ismerete;
• az azokra megfelelőnek értékelhető célkitűzések (és a nem-támogatott irányok, esetleg a tiltott alternatívák) megfogalmazása;
• a célkitűzések kiajánlása, a potenciális pályázóknak a célkitűzések felé orientálása, az azokhoz beemelhető kiegészítő támogatások propagálása;
• a projektek és programok környezetre gyakorolt hatásának értékelése.

A fejlesztések ugyanis nem abban merülnek ki, hogy kiegészítő erőforrásokat importálok a térségbe és azokat a különböző szakmai előírásoknak megfelelően költöm el, hanem abban, hogy a fejlesztésnek kedvező hatása van a gazdasági-társadalmi-fizikai környezetére. A támogatások célkitűzéseiben ezeket az elvárt és megkívánt HATÁSOKAT érdemes megjeleníteni, a projektektől és a programoktól ezeknek a HATÁSOKNAK a számszerűsített és mérhető indikátorait kell számon kérni, és az utóértékeléskor ezeket a HATÁSOKAT érdemes értékelni. Az ilyen “külső” információkból táplálkozó M&E rendszer sémáját illusztrálom az alábbi ábrával:

Az ábrából jól látható, hogy az M&E rendszer lényege - meglátásom szerint - a “külső” információk rendszere, amik a problémafeltárás, a célkitűzés-megfogalmazás, a pályázati orientáció és integráció, valamint a problémafeltárásra visszacsatoló hatásvizsgálatok alapja.

• A BAZ. megyei TTF, illetve a TFÜ független módon, a saját kezdeményezései alapján dolgozhatja ki - és ki is kell dolgoznia - M&E rendszerét. Olyan módon, hogy az a később kialakuló országos rendszernek nem csupán része lehessen, hanem akár példaadó modellje is. Eközben szem előtt kell tartania a már formát öltő országos kezdeményezéseket, amiknek a legelső (jogszabályi) lépései máris kezdetüket vették.
• Az M&E rendszer kialakításának egyik súlypontja az ún. “külső” információkat gyűjtő, rendszerező, feldolgozó, szolgáltató stb. információs hálózat és központ létrehozása, nagyrészt a már meglévő hardware eszközök és eszközparkok révén.

• Ennek a munkának a másik súlypontja a kistérségekre esik. Egyrészt, mert a kistérségi társulások irodái vannak a legközelebb a gazdasági folyamatok helyszínéhez, másrészt, mert kistérségi szintű információk aggregálásából építkezhetnek a megyei, a regionális szintű adatbázisok. Jelenleg azonban éppen a kistérségi szintű intézményrendszer a leggyengébben ellátott a szükséges infrastruktúrával, még fenntartásának financiális problémái sem tekinthetők megoldottnak.
• Az adatgyűjtés és -feldolgozás szempontrendszerének és a szükséges mutatók, indikátorok koncepciójának kialakítását, a gyűjtő és feldolgozó munka koordinálását egy olyan szakértői csoportra kell bízni, amelynek tagjai között tapasztalt társadalomelemzők (pl. MTA.RKK), gazdaságelemzők (pl. MVA, Miskolci Egyetem Marketing csoportja), informatikusok és statisztikusok, a TFÜ munkatársainak képviselői vannak, és akik a gazdasági kamarák, az önkormányzatok, munkavállalói érdekképviseletek, a munkaerőközpontok stb. szakmai támogatásával és az országos M&E rendszer kialakuló trendvonalai mentén végzik a dolgukat.
• Az így megszülető információs bázis segítségével a megye és a kistérségek probléma- és erőforrástérképét célszerű minél hamarabb (kvantifikálható eszközökkel demonstrálva) feltérképezni. Ez a feltérképezés szolgálja az alapján a célkitűzések meghatározásának, a konkrét fejlesztések előértékelésének és hatásvizsgálatának.
• A TTF a fenti adatbázis alapján már az év elején megjelentetheti a nyilvánosság számára a célkitűzésrendszerét, az ahhoz rendelt “forrástérképét”, (folyamatosan beemelve a lehetséges kiegészítő források lehetőségeit), a preferenciarendszerét, az egyes pályázat-típusok elbírálási szempontrendszerét stb, amivel időben orientálhatja a potenciális pályázókat, esetleg programcsomagokat ajánlhatna is az érdeklődőknek.
• A “futó programok és projectek” monitoringja viszonylag konszolidált helyzetben lévőnek ítélhető az értékelés feltételrendszeréhez képest. A nyertes projektek adatait magába foglaló számítógépes program a monitoringnak számos követelményének már ma is képes megfelelni, a továbbfejlesztése révén a tevékenységi és a pénzügyi monitoring alapvető eszköze lehet. (A program mai meglévő és potenciális lehetőségeiről részletesebben külön írott anyagban számolok be.) A számítógépes programot mindenképpen ki kell egészíteni a nyertes programcsomagok - bennük a részprojektek - adataival. Meggondolandó, hogy már az elbírálás előtt a program részévé legyenek a beérkezett pályázatok, hogy megkönnyítsék az elbírálás folyamatát.
• A monitoring pénzügyi részét a számlakezelő intézmény és a Kincstár viszonylag bejáratott eszközökkel és módon ellenőrzi. (A pnzügyi monitoring fejlesztésének koncepciója is kidolgozás alatt áll.)
• A terepen történő monitoring-tevékenység ellátására bizottság felállítása indokolt, amelynek tagjai esetleg főáálású tevékenységként végeznék ezt a munkát Elképzelhető azonban, hogy a TTF szerződés keretében végezteti a helyszíni monitoringot a falugazdákkal, vagy más szakemberekkel, esetleg kistérségek képviselőinek részvételével. A bizottság működési elvei és összetétele elsősorban politikai, másodsorban szakmai kérdés.

Gödöllő, 1997. február 2.