Elõzmények

A tanulmány két forrásból táplálkozik, egyrészt az ACDI&VOCA felkérésére hazánk két kistérségében folytatott projektértékelési pontrendszerek kialakítását célzó munkákra, másrészt az Agroconsult Kft-nél több, bõvített kiadást megélt “Agrárinformatikai Szöveggyûjteményre”, s az ezt feldolgozó “Számítástechnika alapjai” címû GATE jegyzet 6. fejezetében összegyûjtött informatikaelmélet alapjaira, (így minden szakirodalmi hivatkozás [vö. szir.] az említett összeállításokra vonatkozik).

Bevezetés

A problémamegoldás általános elméleti alapjaiból kiindulva [vö. szir.] kijelenthetõ, hogy a problémamegoldás hatékony (optimalizálható) támogatásának legnagyobb akadálya a céltalanság [vö. szir.], azaz a döntéshozó(k) célfüggvényének hiánya, ill. sokrétû antagonizmusa. Problémamegoldásról mindaddig nem lehet beszélni, míg nem fejezhetõ ki valamilyen módon két tetszõleges megoldási alternatíva esetén legalább ezek rangsora. Célfüggvényt alkotni végtelen úton-módon lehet:

• Klasszikus értelemben a legjobb megoldás egy numerikus függvény, mely számszerûen képes megadni, bármely két célkomponens esetére azt, mekkora romlás következhet be az egyiknél, ha egy másiknál egy egységnyi javulással lehet számolni (pl. X egység légszennyezés-növekedés azonos értékû Y egység GDP növekedéssel).
• A számszerû megoldások mellett ki kell emelni még a mutatószámokra, pontrendszerekre, azaz a szakértõi rendszerek [vö. szir.] logikájára épülõ célkörülírási procedúrákat (pl. banki ügyfélminõsítés bonitásrendszere).
• Még ennél is homályosabb, ill. rafináltabb a helyesség (bûnösség-ártatlanság) fogalmának hasonlóság alapján történõ levezetése (pl. angolszász joggyakorlat, CBR=esetalapú következtetés, benchmarking, [vö. szir.]).
• Matematikai értelemben vizsgálva a kérdést kiemelendõ a hasonlóságok hasonlósága tétel [vö. szir.] és a rangsorolás eljárásai (pl. Joker-program termékek, tenderek összehasonlítására), melyek szintén képesek egy fajta poláris számvilág kialakításával a jó és a rossz fogalmát modellezni.

Feladat

A konkrét probléma nem volt más, mint megalkotni több tucat, egymással számtalan szálon összefüggõ (kistérségi) település projektértékelési pontrendszerét, mely képes arra a kérdés választ adni, hogyan alakul a területfejlesztési forrásokért folytatott harcban az egyes projektek (programok, projektcsoportok) rangsora. Más megfogalmazásban: milyen végleges döntéssel lenne elégedett a kistérség, ill. mi a kistérség célja.

A megoldási alternatívák értékelése

• Olyan numerikus összefüggés, mely többváltozós egyenlet formájában, számszerûen képes lenne a változók által szimbolizált értékelési szempontok együtthatását kifejezésre juttatni - noha elméletileg létezhet, mégis magától értetõdõen - nem alakítható ki.
• Egy másik, a hazai és nemzetközi gyakorlatban is gyakran alkalmazott eljárással, (mely szerint a fontosabb projektszempontok és küszöbértékeik kijelölése, ill. ezek logikai összefüggéseinek megadása után kialakuló szakértõi rendszer megoldást jelenthet), pedig az a probléma, hogy az érintett (módszertanilag laikus, de józanul gondolkodni tudó) lokál patriótáktól nem várható el egy ilyen rendszer megalkotása, még akkor sem, ha az elsõként tárgyalt numerikus összefüggésnél valóban emberibb (az emberi gondolkodást jobban támogató) eszközökkel készíthetõ. Sõt, éppen a szakértõi rendszerek szakirodalma emeli ki, hogy több szakértõt egy rendszerben leképezni gyakorlatilag lehetetlen, márpedig itt mindenképpen a csoport véleményének eredõjét kellene leképezni tudni. A technikai problémákon túl sokkal nagyobb veszélyt jelent a pl. félreértett módszertani apróságok körül folyó, nem érdemi, de személyeskedésig fajulni képes vita (vö. parlamenti munka).
• Éppen a vita elkerülhetetlensége miatt nem javasolható a hasonlóság elvén mûködõ (CBR) eljárás sem. Hiszen a viták általános rendezési mechanizmusának megoldási logikája egyben maga lenne a kiindulási probléma megoldása, (ha ez ilyen formában egyáltalán létezhet, vö. döntéshozatali út a jogban, ill parlament vs. alkotmánybíróság).
• A klasszikus, szoftveres, matematikai út (pl. Joker) önmagában ugyan nem tökéletes, de egy fontos tulajdonsággal rendelkezik, még pedig a vita nélküli, személyes vélemények összevezetésének és összevonásának procedúrájával. Ezen alternatíva egyetlen számottevõ hátránya a “black box” jelleg, vagyis az, hogy a feldolgozási algoritmus, s így a megértés/befolyásolás lehetõsége korlátozott.

A megoldás

Az elsõ munkafázisban, (amikor még kidolgozott projektek nem érkezhettek be, bár a potenciális projektek a delegáltak szeme elõtt lebegnek, hiszen csak a projektbeadás feltételeit tisztázni hivatott egyeztetések folynak), a szavazásra delegált személyeknek arról kell dönteniük, mennyire kötik meg a saját kezüket elõre, azaz egy tetszõleges maximális pontszámból mennyit ítélnek majd oda elõre kidolgozott (úm. kemény, objektív) szempontok alapján. Világosan kell látni, hogy már ez az elsõként jelentkezõ kérdés is felveti a játékelméleti megközelítés alkalmazásának gyanúját, mely gyanú a késõbbiek során kényszerré válik. Amennyiben ugyanis a kemény szempontok aránya 100% lenne, úgy nem kerülhetne sor késõbb az aktuális erõterek és egyéb szempontok figyelembe vételét is támogató kompromisszum-keresésre (vagy korrupcióra), melynek a történelembõl számos következménye ismert. Némi idealizmussal elmondható azonban az is, hogy egy ilyen elõre bebetonozott rendszer kialakításának kényszere elõre stresszhelyzetet vált ki a potenciális projektértékelõkben, mely alapján a kistérség lehetséges és hasznos jövõképe, a kistérség stratégiája idõben kialakulhat a fejekben. A kemény pontok ugyanis egyben a projektek kiírásának feltételrendszerét is jelentik, melyek gondolatokat indukálnak a potenciális pályázókban, ill. ötleteket ölnek el a projektszempontokkal való össze nem csengés okán.

A másik számszerû véglet oldaláról közelítve a keménypontok részarányához kijelenthetõ, hogy amennyiben egy döntéshozó testület 100 %-ban saját kezében tartja a döntés jogát, úm. ad hoc jelleggel, akkor a projektkiírás csak nagyon általános formában következhet be ennek minden elõnyével (ötletgazdagság) és hátrányával (összemérhetetlenség). A teljes mértékben utólagos döntés szintén egyszerre járhat specifikus elõnyökkel és hátrányokkal, melyek egyidejûleg a csoportos döntés mechanizmusában gyökereznek ennek összefüggésrendszerétõl függõen (pl. egy túlságosan poláris/diktatórikus szavazatértékelési rendszer egyszerre lehet a hatékonyság és az önkény eszköze, míg a kiegyenúlyozott/demokratikus vélemény-összevezetés egyrészt a konszenzus, másrészt a parttalan vita megalapozója lehet.) Tehát már az elsõ kérdés kapcsán is számtalan következménnyel kell és lehet számolni, s ennek megfelelõen lehet a %-os értéket jelentõ választ leadni.

Már itt az elsõ véleménynyilvánítás kapcsán felmerülnek bizonyos módszertani és elméleti kérdések, melyek a további szavazások egészére is érvényesek:

• Hogyan juttassák kifejezésre a delegáltak a szavazás eredményével való egyetértésüket, ill. mikor számít egy eredmény kötelezõ érvényûnek?
• Mely szavazatok titkosak, ill. ki, mikor adja a nevét a szavazatához?
• Legitimnek tekintik-e egymást a szavazótestület tagjai általában?
• Szakértõnek tekintik-e egymást a szavazótestület tagjai a konkrét kérdésekben?
• Milyen módszertan szerint kell összevezetni az egyedi szavazatokat (átlagolás, Joker-féle kompromisszumos rangsor, stb.)?
• Mekkora kombinatorikai teret, ill. milyen hosszú szempontlistát dolgozzon fel a szavazótestület?
• Szükséges-e, s ha igen, hol következetességi kontrollokat beépíteni a rendszerbe?
• Hogyan értékelendõ az érvénytelen, ill. az érintetlen szavazólap?
• Hová vezet a procedúra, ha feltételes szavazatokat is le lehet adni (pl. elfogadom az eredményt, ha XY szavazó legalább Z pontot adott egy kérdésben az általam támogatni kívánt szempontnak).

A titkosság kérdése a játék egyik fontos eleme. Amennyiben minden titkos, úgy a szavazók csak a csoportátlagok és a határozat-küszöbértékek számszerûségén, ill. a klikkek vélt tagjai és becsült stratégiái alapján tudnak tájékozódni a kompromisszumkeresés során. Ezt a vakon való tapogatózást lehet feloldani egy kódrendszerre támaszkodó anonimitással, vagy egy kompromisszumban érdekelt független játékvezetõ kommentárra való felkérésével. A másik véglet, a teljes nyíltság - különösen az egymásról alkotott vélemények értékelése esetén - legalább annyira veszélyes lehet a személyes ellentétek indukálása miatt, mint a teljes vakság.

A legitimitás illetõleg a szakértõi státusz a szavazatok értékelését (kompetencia-faktor) legerõteljesebben befolyásolni képes eszköz. Ekkor minden szavazó véleményt kell, hogy alkosson arról, mit gondol a másik véleményének erõsségérõl, hitelességérõl. Az így kialakuló szorzószámokat a súlyozott átlagképzésben jól fel lehet használni, a tömeg hangulatának megfelelõen torzítva a minden szavazó azonos értékébõl kiinduló alapértékelés (átlagolás) eredményeit. A kompetencia kifejezésre juttatása nem más, mint az elõjogok rendszerének megtorpedózása (pl. a csoport legbefolyásosabb embere az által válik marginálissá, hogy minden szakmai kérdésben a legkisebb erõteret tulajdonítja neki a csoport többi tagja).

Itt kell megemlíteni, hogy a matematika fejlõdése elméleti szinten már túlhaladottá tette az átlagolás alapján kialakított kompromisszumos rangsorokat (vö. Joker). Azonban mégis érdemes amellett lándzsát törni, hogy a hagyományos, minden érintett számára átlátható és kontrollálható átlagolás (ill. súlyozott átlagszámítás) ebben a játékkonstrukcióban a közmegegyezés egyik záloga. Hiszen - mint már erre utalás történt - egy black box rendszerrel szemben nem várható el bárkitõl a taktikus és stratégiai gondolkodásmód. Bár az is igaz, némileg elébe menve a tanulmány zárógondolatának, hogy egy kellõen bonyolult, de minden moduljában átlátható rendszer esetén, mely még következetességi kontroll-elemeket is tartalmaz, csak egyetlen - energetikailag is védhetõ - stratégia képzelhetõ el egy átlagember esetében, s ez pedig a feltétlen õszinteség elvének való behódolás. Minden egyéb esetben a következetlenségi arány feltehetõen jelentõsen nõne, ami az önérdekbõl végrehajtott parciális torzítások esetleges részeredményeit a hitelképtelenség általános bélyegével semmisítené meg.

A kombinatorikai tér és a szempontlista kapcsán rá kell mutatni arra, hogy bizonyos fontos projektértékelési szempontokat (pl. profit, környezetvédelem, munkahelyteremtés) esetleg még egymástól függetlenül is lehet kezelni, de pl. a területiség és a tartalmi szempontok egymástól már nem függetleníthetõk (pl. X településen az idegenforgalmi projekt jöhet csak szó, az ipar fejlesztése lehetetlen). Így magáról a szempontlistáról, ill. egyes új elemek listára kerülésérõl mindenképpen szavazni érdemes. Ebbõl következik az is, hogy a lista minden elemével kapcsolatban kompetencia szavazást lehet tartani, mely választ ad arra, mely szavazó véleményét kell súlyosabbnak értékelni adott esetben. A kombinatorika szabályai szerint az egymástól függetlennek titulált tényezõket automatikusan is lehet variálni (pl. minden településen minden ágazat jövõjét értékelni, még akkor is, ha elõre tudható, hogy ezen esetek jó része értelmetlen, mert mindenki számára világos, hogy nem fontos). Ilyen mechanisztikus helyzetek részben kiküszöbölhetõk, ha - az elõzõ példánál maradunk - arra kérdezünk rá, adott településen melyik a három legfontosabb ágazat, mely támogatást érdemelne.

A következetességi kontroll képes érzékletessé tenni, ki az, aki nagyobb arányban sértette meg saját preferenciáit, azaz nem tartotta be, hogy
 

A le nem adott szavazat esete kezelhetõ pl. úgy, hogy egyszerûen eltekintünk tõle, s az átlagképzésben nem vesszük tudomásul. Ez esetben azonban az átlag mögött álló erõ (a szavazók száma) esetrõl esetre eltérõvé válik, ami az egyes válaszok összevezetésének automatikusságát kérdõjelezheti meg (pl. 100 szavazó átlagában átlagosan fontos az idegenforgalom, ellenben csak 10-en szavaztak pl. a kõfaragásról, s õk ráadásul nem számítanak kompetensnek, de õk 10-en mégis kiemelkedõen fontosnak tartják az adott szempontot).

A feltételes szavazatok rendszere eddig nem került a gyakorlatban kipróbálásra. Ez a rendszer feltételezné, hogy minden válasz és elvárás nyíltan megtekinthetõ, s mindenki egy konkrét idõintervallumban tetszõleges alkalommal módosíthatja a szavazatát, melyet egy számítógép azonnal kiértékel, s közli a konfliktus helyzetek számát, formáját.

Összegzés

Az eddigiekbõl talán kiderült, hogy a matematikai demokrácia nem mást, mint a szavazzunk mindenrõl és mindenkirõl megközelítés alkalmazása a projektértékelési szempontok vitamentes, konszenzusos kialakítása érdekében

A javasolt procedúra ugyan nem feltétlenül mindig idõtakarékos (a kombinatorikai robbanás kezelésének kényszere miatt), de célratörõ, s mellõzi/csökkenti a vitát, mely a vitákban használt fogalmak absztrakciós szintjének, a torzításoknak és csúsztatásoknak alkalmazása és a logikus érvelésekkel szemben automatikusan kialakuló szubjektív megértési korlátok önvédelmi jellegû felépülése miatt mindenképpen hatékonnyá teszi a rendszert.

Egy reálisan bonyolult szavazási térben, ahol tartalom mellett mindig arra is figyelni kell, hogy lehetõleg már az elsõ szavazással eredmény szülessen, mert ez idõben a leghatékonyabb megoldás, szinte lehetetlen olyan szisztematikus torzításokat tudatosan beépíteni, melyek segítségével a többiek józan, õszinte véleménye saját hasznunkra elnyomható, azaz egyedül az õszinte stratégia az, amely célra vezetõ.

Fontos, hogy a rendszer mindig a benne lévõk érdekeit szolgálja, hiszen minden értéket õk juttatnak bele, s szentesítenek szavazataikkal. Ebbõl kifolyólag a rendszer csak totális egészként képes hatékonyan mûködni.

Olyan esetekben, ahol külsõ nagyhatású erõterekrõl nem lehet véleményt alkotni, de ezek nagy befolyással bírnak a kistérségben történõ folyamatokra, logikus védelmi akciók levezetésére is lehetõség van e rendszer keretei között. Ilyen eset például az, ha a kistérség egy 100 pontos értékelési rendszerben csak 25 pontról dönthet. Ekkor ugyan a matematikai demokrácia elvei szerint kialakítható egy kemény pontrendszer (s az ehhez tartozó szempontok rendszere is) a kistérségen belül, de a végcél az, hogy a rangsort 24,1 és 24, 9 pont közé relativálva értelmezzék, mert nem tudhatják elõre, hogy a külsõ 75 pont mit, hogyan értékel, s így a legvalószínûbb, hogy legalább egy kistérségi projekt (legyen az a rangsorban a legutolsó) finanszírozásra kerül.

Végezetül ki kell mondani, hogy erre a problémára - mint a problémák legtöbbjére - nincs optimális megoldás. Az ismertetett út egyike lehetne azonban a jelenlegi politikai helyzetben alkalmazható megoldásoknak.
 

Gondolatok a monitoringról

Monitoring csak egyféle van: a tervezés során ismert kiindulási állpotokhoz képest mikorra (idõdimenzió) kinek, hol, mit, hogyan kell elérnie (állapotváltozások) ahhoz, hogy az elmozdulást sikeresnek lehessen ítélni.

A monitoring kapcsán többféle részterületre lehet hangsúlyt helyezni, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezek mind visszavezethetõk adott objektum attribútumainak értékváltozására, ill. az egyes értékváltozásokat együttesen kezelõ értékelési módszerekre.

A monitoring három fontos modulját mégis érdemes kiemelni:

• programhozilleszkedés (szolgálja-e egy adott programmodul/projekt a kitûzött célokat, ill. melyek a támogatásra elvileg érdemes programok),
• nyomonkövetés (vagyis pl. a beruházás végrehajtása az ütemterv szerint halad-e úgy pénzügyileg, mint fizikailag, s ha nem, miért),
• hatásvizsgálat (a megvalósulás során sikerült-e elérni a kitûzött célokat, megtörtént-e a kívánt irányú és mértékû állapotváltozás, s ha nem, miért).

Üzleti tervek értékelése

Az üzleti terveket lehet az ismert fedezeti alapon értékelni (hitelfedezetvizsgálat és adósminõsítés), de érdemes lenne kockázati elven is vizsgálni õket. Ez nem jelent mást, mint az üzleti tervben szereplõ TERV adatok (prognózisok) plauzibilitásának, konzisztenciájának és hitelességének vizsgálata.

Globális monitoring

A monitoring során érdekes/érdemes azt is vizsgálni, (pl. a pótberuházásoknál), hogyan is illeszkedik a projekt (beruházás) a környezetébe. Ez egyrészt az összes érvényes térség- és területfejlesztési programhoz való illeszkedés vizsgálatát jelentené, mint globális monitoringot, másrészt pl. a piaci erõterek torzulását (versenyképesség-változás a többi partnerhez képest, integrátor-hatás vs. egyedi üzemi hatás, munkaerõpiaci hatás, környezetvédelmi hatás, stb.).
 
 

© Pitlik, 1999