„HR:villanykörte” változatai közötti eltérés

A Miau Wiki wikiből
(Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY))
(Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS))
 
(4 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
33. sor: 33. sor:
  
A különböző típusú termékek összehasonlításával szeretném ösztönözni azokat a fogyasztókat akik még nem szánták el magukat (különböző okok miatt) az energiatakarékos izzók átállására. Az otthoni világítás közel 80 %-át a hagyományos izzók teszik ki és ezen izzók által felhasznált energia 90-95 %-át hővé alakítja át és csak 5-10 %-át alakítja fénnyé. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos izzó a felhasznált energiát inkább fűtésre, mint világításra használja. Az energiatakarékos izzókra történő átállás jelentős mértékben csökkentené a termelésre szükséges energia mennyiségét, így a kibocsátott szén-dioxid mennyisége is csökkenne, ami a fogyasztók és egyben a világ villanyszámláját is jelentős mértékben csökkentené. Az igaz, hogy ennek érdekében első lépésként egy „beruházásra” van szükség, de legfőképpen annak elhatározására, hogy a fogyasztó lecseréli a hagyományos izzóit energiatakarékos izzókra az otthonában.
 
 +
 +
A saját gyanúm alapján és  a számított gyanú eltérése esetén az jár jól aki a GU 10 LED izzót vásárolja meg, hiszen aki a GU 10 LED izzót vásárolja, az jobban fog járni, mert hiába több 150 órával a 2U izzó becsült élettartama mint a tényleges a számítások alapján, de még mindig sokkal kevesebb, mint a GU 10 LED izzó élettartama. A 2U 15W izzónak pedig 150 órával kevesebb a becsült élettartama, mint a tényleges, tehát nem éri meg vásárolni ilyen izzót ha a számítások alapján szeretnék izzót vásárolni. Az jár jól, aki az adott élettartam paraméterei alapján választ izzót és nem a számítok szerint.
  
=A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)=
 
=A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)=
43. sor: 45. sor:
  
A két XLS táblázatban az adott irányokban történt változás, mégpedig az, hogy az első XLS-ben a hagyományos izzók teljesítményének az iránya 0 (minél nagyobb, annál jobb elv), a második XLS-ben a hagyományos izzók teljesítményének az iránya 1 (minél kisebb, annál jobb elv) lett megadva. Az első táblázatban az izzók becsült, valamint a tényleges élettartama között nincs különbség, erre azt mondtuk, hogy a „piac egyensúlyban van”. Minden tény-becsléspár azonos, vagyis a becsült élettartam az átlagos élettartam. A második táblázatban a gyanús objektumok a 2U és a 2U 15W-os izzók.  A 2U objektum becsült élettartama 150 órával több, mint a tényleges élettartama, a 2U 15W izzónak pedig 150 órával kevesebb a becsült élettartama, mint a tényleges. Ahol a különbség eredménye a legmagasabb az a nyerő termék az élettartam tekintetében az erőművek közelében.
 
Az adott irányok közül az a helyes, ahol a hagyományos izzók teljesítményénél az irány 0.
  
=Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS)=
 
A médiában láthatunk különféle felhívásokat arra, hogyan takarékoskodjunk az energiával és milyen lépések szükségesek ehhez. A globális átálláshoz véleményem szerint a média által közölt felhívások nem tűnnek annyira hatékonynak, mint például a különféle akciók, vagy személyes felhívások, a termékek bemutatása. A sikeres eredmény elérése érdekében szükség van az emberek tudatos ösztönzésére ahhoz, hogy fontosnak tartsák az energiatakarékos izzókra való átállást. 
+
Arra a következtetésre jutottam, hogy ha úgy megyünk be egy üzletbe, hogy előtte otthon a megadott paraméterek segítségével kiszámoljuk melyik izzót érdemes megvásárolni a 6 vizsgált termék közül, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy a 2U izzó a legjobb választás, hiszen 150 órával több az élettartama, mint a tényleges a többi vizsgált termékkel szemben. Lehet egy másik eredmény az, hogy nincs különbség a elvégzett számolás és a saját magam kiválasztott izzó élettartama között.  Mégpedig azért, mert ha úgy megyünk be egy üzletbe, hogy nem végzünk számítást, akkor a GU 10 LED izzót választjuk, hiszen ennek az izzónak a legtöbb az élettartama a többi vizsgált izzóval szemben. Tehát nem érdemes számításokat végezni, mielőtt bemegyünk egy üzletbe energiatakarékos izzót vásárolni, hiszen az adott, eltérő irányok alapján nem bizonyított az, hogy számítással a megfelelő hasznosságú energiatakarékos izzó kerül kiválasztásra.
A fogyasztók ösztönzése érdekében különböző lehetőségek állnak rendelkezésre. Az egyik lehetőség lehetne az, hogy a nagyáruházak, multinacionális cégek bizonyos időközönként olyan akciókat szerveznének, hogy egy energiatakarékos izzóhoz ajándékba adnának még egyet.  Azért találom ösztönzőnek, mert a fogyasztók kedvelik az ilyen akciókat, valamint mivel a termékek árai a hagyományos izzókkal ellentétben drágábbak, ezáltal az emberek valamennyi százaléka biztos élne az ilyen típusú akciók kihasználásával. Egy másik lehetőség az lehetne, hogy „városnapok” alkalmával a városszervezés a különböző programok mellett előadásokat tarthatna az energiatakarékos izzó hatékonyságáról, annak környezetbarát alkalmazásáról. Nem utolsó szempont, hogy az óvodákban, iskolákban gyakrabban (ha lehet minden nap) foglalkozzanak valamilyen szinten a környezetbarát, energiatakarékos termékekkel, mivel az új generáció számára az energiatakarékos izzó már nem lehet egy döntés, hanem természetes velejárója kell, hogy legyen a mindennapoknak.
 
=Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA)=
 
A lap jelenlegi, 2009. július 17., 16:43-kori változata

Forrás

XLS1

XLS2

A tervezett alkalmazás/megoldás címe

Az energiatakarékos izzók hatékonyságának, illetve árának összehasonlítása a nagyobb fogyasztás érdekében.

A feladat előtörténete

A családom körében ismerkedtem meg az energiatakarékos izzó előnyeivel, ezért is választottam ezt a feladatot, mert fontosnak tartom, hogy az emberek elfogadják az energiatakarékos izzókat és felismerjék annak hatékonyságát, környezetbarát jellegét. Magyarországon még kevésbé elterjedt az energiatakarékos izzók használata, inkább a hagyományos izzókat használják az emberek. Ennek lehetséges okai, hogy az energiatakarékos izzókat drágának találják (a lakosság 90 %-a), valamint, nem győződtek még meg arról, hogy az energiatakarékos izzó tovább „él”. Az összehasonlító elemzésem ebben nyújthat segítséget, azon háztartások számára, akik a jövőben tervezik környezetbarát technikák alkalmazását otthonaikban.

A feladat megoldás jelenlegi helyzete és ennek értékelése

Az első táblázatban a GU 10 LED és a Sunlike izzók a gyanúsak, mivel a GU 10 LED izzó a többi egyforma (60 W-os) izzóval összehasonlítva neki a legjobb a hasznossága, mivel az élettartama kb. 3x hosszabb. Az első táblázatban, ha összehasonlítjuk a termékek hasznosságát az adott irány alapján, akkor azt lehet mondani, hogy a 6 vizsgált termék közül a leghasznosabbak a GU 10 LED, valamint a Sunlike izzók. A második táblázatban, ha összehasonlítjuk a termékeket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a leghasznosabb itt is a GU 10 LED és a Sunlike (ők állnak a rangsor elején) mert a GU 10 LED a vele hasonló teljesítményű izzókhoz képest az első helyen áll. A MGL van a adott irány alapján az első helyen teljesítmény szempontjából, de az élettartama viszonyt a legkisebbek közé tehető. Akinek van rá lehetősége, hogy megvásárolja GU 10 LED izzót, tudom ajánlani mindenkinek, mert a leghasznosabbnak tűnik a vizsgált 6 termék közül.

A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG)

Az általam választott termékek adatait az interneten közölt különböző energiatakarékos izzók honlapjáról nyertem.

Objektumok (sorok)

Az általam vizsgált termékek U2, MGL, Tronic Mini, 2U 15W, Sunlike, GU 10 LED típusú energiatakarékos izzók.

Attribútumok (X, Y oszlopok)

A szempontok, ami alapján elemeztem a termékeket: az izzó teljesítménye, a hagyományos teljesítményből, az izzó élettartama, ára, valamint az erőművek közelében az izzók élettartama.

A feladat által érintett célcsoportok

A feladatom által érintett célcsoport a vásárlói, fogyasztói csoport.

A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság

A különböző típusú termékek összehasonlításával szeretném ösztönözni azokat a fogyasztókat akik még nem szánták el magukat (különböző okok miatt) az energiatakarékos izzók átállására. Az otthoni világítás közel 80 %-át a hagyományos izzók teszik ki és ezen izzók által felhasznált energia 90-95 %-át hővé alakítja át és csak 5-10 %-át alakítja fénnyé. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos izzó a felhasznált energiát inkább fűtésre, mint világításra használja. Az energiatakarékos izzókra történő átállás jelentős mértékben csökkentené a termelésre szükséges energia mennyiségét, így a kibocsátott szén-dioxid mennyisége is csökkenne, ami a fogyasztók és egyben a világ villanyszámláját is jelentős mértékben csökkentené. Az igaz, hogy ennek érdekében első lépésként egy „beruházásra” van szükség, de legfőképpen annak elhatározására, hogy a fogyasztó lecseréli a hagyományos izzóit energiatakarékos izzókra az otthonában.

A saját gyanúm alapján és a számított gyanú eltérése esetén az jár jól aki a GU 10 LED izzót vásárolja meg, hiszen aki a GU 10 LED izzót vásárolja, az jobban fog járni, mert hiába több 150 órával a 2U izzó becsült élettartama mint a tényleges a számítások alapján, de még mindig sokkal kevesebb, mint a GU 10 LED izzó élettartama. A 2U 15W izzónak pedig 150 órával kevesebb a becsült élettartama, mint a tényleges, tehát nem éri meg vásárolni ilyen izzót ha a számítások alapján szeretnék izzót vásárolni. Az jár jól, aki az adott élettartam paraméterei alapján választ izzót és nem a számítok szerint.

A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)

A feladat megoldása érdekében első lépés a különböző típusú termékekről az adatgyűjtés és az adattábla létrehozása (objektum-attribútum mátrix), majd az irányok meghatározása és a rangsorok kialakítása, majd ezek után a lépcsős függvény megadása, valamint a célfüggvény megadása (FKERES függvény) és a solver futtatása. Utolsó lépésként az ellenőrzés (pivot-tábla) került végrehajtásra.

Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY)

A solver lefuttatása során a következő ítélet született: kiegyenlített, mert a becsült érték az eredeti árral megegyezik vagy közel megegyezik. Az általam készített feladatban az objektumok és az attribútum, valamint az y táblázat alapján a solver futtatásával a tény és a becslés közötti különbség szinte nulla, így szinte teljes az egyezősség. A piac egyensúlyban van.

A két XLS táblázatban az adott irányokban történt változás, mégpedig az, hogy az első XLS-ben a hagyományos izzók teljesítményének az iránya 0 (minél nagyobb, annál jobb elv), a második XLS-ben a hagyományos izzók teljesítményének az iránya 1 (minél kisebb, annál jobb elv) lett megadva. Az első táblázatban az izzók becsült, valamint a tényleges élettartama között nincs különbség, erre azt mondtuk, hogy a „piac egyensúlyban van”. Minden tény-becsléspár azonos, vagyis a becsült élettartam az átlagos élettartam. A második táblázatban a gyanús objektumok a 2U és a 2U 15W-os izzók. A 2U objektum becsült élettartama 150 órával több, mint a tényleges élettartama, a 2U 15W izzónak pedig 150 órával kevesebb a becsült élettartama, mint a tényleges. Ahol a különbség eredménye a legmagasabb az a nyerő termék az élettartam tekintetében az erőművek közelében.

Az adott irányok közül az a helyes, ahol a hagyományos izzók teljesítményénél az irány 0.

Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS)

Arra a következtetésre jutottam, hogy ha úgy megyünk be egy üzletbe, hogy előtte otthon a megadott paraméterek segítségével kiszámoljuk melyik izzót érdemes megvásárolni a 6 vizsgált termék közül, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy a 2U izzó a legjobb választás, hiszen 150 órával több az élettartama, mint a tényleges a többi vizsgált termékkel szemben. Lehet egy másik eredmény az, hogy nincs különbség a elvégzett számolás és a saját magam kiválasztott izzó élettartama között. Mégpedig azért, mert ha úgy megyünk be egy üzletbe, hogy nem végzünk számítást, akkor a GU 10 LED izzót választjuk, hiszen ennek az izzónak a legtöbb az élettartama a többi vizsgált izzóval szemben. Tehát nem érdemes számításokat végezni, mielőtt bemegyünk egy üzletbe energiatakarékos izzót vásárolni, hiszen az adott, eltérő irányok alapján nem bizonyított az, hogy számítással a megfelelő hasznosságú energiatakarékos izzó kerül kiválasztásra.

Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA)

Az egyes energiatakarékos izzók kiválasztásánál elődleges szempont a termék ára. Az izzók tekintetében még fontos, annak élettartama. Az különböző izzók ára annál nagyobb, minél hosszabb egy bizonyos izzó élettartama. Van olyan fogyasztó, aki inkább az izzó élettartamát tartja elsődlegesnek, mert így biztos, hogy tovább fogja használni, mint azokat az izzókat, amelyek csak kevesebb időt szolgálnak. Az erőművek közelében számolni kell még azzal is, hogy ott az izzók élettartama lecsökken kb. a felére. A fogyasztók jelentős része viszont, ha energiatakarékos izzót vásárol, akkor is a legolcsóbbat keresi.

Lépcsős függvény átforgatása szakértői rendszerként értelmezhető táblázatba

Kapcsolódó, ill. konkurens megoldások, dokumentumok

nyilatkozat és kitöltési segédlet