„Bevezetes de hol” változatai közötti eltérés

A Miau Wiki wikiből
(→‎A tervezett alkalmazás/megoldás címe)
(Eltávolította a lap teljes tartalmát)
 
(21 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
−
== Forrás ==
 
−
http://miau.gau.hu/oktatas/2011osz/furcsa_inverz2.xlsx
 
  
−
== A tervezett alkalmazás/megoldás címe ==
 
−
Egy banki munkamenedzsment rendszer bevezetéséhez kapcsolódó üzleti döntést támogató, ideális bankszakmai terület kiválasztása a projekt ideális ütemezése céljából
 
−
 
−
== A feladat előtörténete ==
 
−
Én személy szerint minden évben eltöltök egy hosszú hétvégét a harkányi apartmanokban, és ez idén sem másképpen. Abban bízok, hogy ennek a módszernek a segítségével a szállások ár-érték aránya nyilvánvalóbb lesz a számomra.
 
−
 
−
dehogy is, ez csak az előző feladat szövege, nem az enyém
 
−
 
−
== A feladat megoldásának jelenlegi helyzete (best practice) és ennek értékelése/kritikája ==
 
−
 
−
Én minden évben szinte kizárólag csak az ár alapján döntöttem el, hogy melyik apartmant válasszam. Ezt viszont sohasem adott olyan képet, hogy igazából megvizsgáljam, hogy melyik apartmannak milyen az ár-érték aránya. Én körülbelül 2500 Ft-os fő/éjszakában gondolkoztam mindig is, ezért rendszeresen az Edit Vendégház Harkány-ban szálltam meg.
 
−
Sajnos ezzel a technikával csak kevés apartmant tudtam összehasonlítani fejben, úgy gondolom, hogy ez a hasonlósági elemzés megfelelő lehet erre a célra.
 
−
 
−
== A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG) ==
 
−
Szerencsére nem okozott nehézséget összegyűjteni a különböző apartmanok adatait, hiszen egy holnapon találtam meg őket. Azonban nem tudtam az összes Harkányban található apartman/vendégház adatait összegyűjteni, ezért nem tudok teljes egész képet kapni a harkányi apartmanok/vendégházak ár-érték arányáról.
 
−
 
−
'''Objektumok (sorok)'''
 
−
 
−
 
−
Ági Vendégház Harkány
 
−
 
−
Alcatraz Apartman Harkány
 
−
 
−
Andrea Mónika Vendégház Harkány
 
−
 
−
Anikó Vendégház Harkány
 
−
 
−
Apartman Gál Harkány
 
−
 
−
Apartman Zita Harkány
 
−
 
−
Apartmanház Mediterrán Harkány
 
−
 
−
Áron Vendégház Harkány
 
−
 
−
Attila Vendégház Harkány
 
−
 
−
Dorina Apartman Harkány
 
−
 
−
Edit Vendégház Harkány
 
−
 
−
Família Vendégház Harkány
 
−
 
−
Family Apartman Harkány
 
−
 
−
Hangulat Vendégház Harkány
 
−
 
−
 
−
 
−
'''Attribútumok (X, Y oszlopok)'''
 
−
 
−
 
−
 
−
Foglalási díj,(van "1", nincs "0"), minél nagyobb annál jobb
 
−
 
−
Légkondícionált,(van "1", nincs "0"),minél nagyobb annál jobb
 
−
 
−
Saját parkoló,(van "1", nincs "0"),minél nagyobb annál jobb
 
−
 
−
Távolság a fürdő bejáratától, (méter),minél kisebb annál jobb
 
−
 
−
Üdülési csekk elfogadó hely,(van "1", nincs "0"),minél nagyobb annál jobb
 
−
 
−
Egy éjszaka ára 1 fő részére,(Ft),minél alacsonyabb annál jobb
 
−
 
−
== A feladat által érintett célcsoportok ==
 
−
Úgy gondolom, hogy igazából a célcsoportot úgy lehet meghatározni, hogy aki szívesen pihenne egy jót Harkányban.
 
−
 
−
== A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság==
 
−
A hasznosság résznél az a célom, hogy az általam vizsgált Apartmanok/Vendégházak  ár-érték arányban megtaláljam a legmegfelelőbbet. Ez a módszer alkalmas lehet arra, hogy az Apartmanokat/Vendégházakat ne csak önmagukhoz képest vizsgáljuk, hanem egymáshoz viszonyítva is.
 
−
 
−
 
−
A saját módszeres elemzésemnél és a hasonlóság elemzésnél is az internetet használtam az adatok begyűjtésére, ennek a költsége 0 HUF. Mind a két módszer időigényes feladat, de az elemzéssel együtt maximum 2 órát vesz igénybe. A diákmunka órabérét vettem alapul, ami átlagosan 500 HUF/óra. Így összesen 1000HUF költséget jelent.
 
−
 
−
 
−
Az alul árazott Apartmanok/Vendégházak esetében átlagosan 286HUF-ot spórolhatunk meg 1Fő/éj címén(.
 
−
 
−
A túlárazott Apartmanok/Vendégházak esetében átlagosan 300HUF-al került többe 1Fő/éj szállásdíja.
 
−
 
−
 
−
 
−
Tehát a hasonlóságelemzés módszerével maximum 300Ft-ot spórolhatunk meg 1Fő/éj szinten.
 
−
 
−
== A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER) ==
 
−
1. Létrehoztam az Data munkalapot, majd ezen a munkalapon elkészítettem egy adatbázist.
 
−
 
−
2. Ebből az adatbázisból Pivot kimutatást, és db nézet kimutatást készítettem, a Pivot nevű munkalapra.
 
−
 
−
3. Csináltam egy Segédtábla nevű munkalapot, ennek segítségével egy Alapadatok táblázatot hoztam létre a COCO munkalapon(A1:G16), ezután megadtam az irányultságokat az oszlopok alatt lévő cellákba, természetesen ez alól az ár kivétel.
 
−
 
−
4. Az Alapadatokat rangsoroltam az (A20:E35) közötti cellatartományokban, a SORSZÁM függvény segítségével.
 
−
 
−
5. Ebben a lépésben elkészítettem a Lépcsők táblát, ennek kitöltése a Solver feladata lesz majd.
 
−
 
−
6. A Lépcsők tábla mellett megszerkesztettem egy segédtáblát, melynek adatait a Solver korlátozó feltételeihez használok majd fel.
 
−
 
−
7. Most a COCO tábla adatainak feltöltése következik az FKERES függvénnyel. Végül lefuttattam a Solvert, és az így kapott eredményeket a HA függvény segítségével kiértékeltem ez alapján kiderült, hogy mely apartman/vendégház alul- illetve felül értékeltek, milyen ár-érték arányosak.
 
−
 
−
8. Továbbá megcsináltam a COCO inverz elemzését is, mivel úgy láttam, hogy túl nagy a monotonitás, ezért megcsináltam a COCO(2) és COCO Inverz(2) elemzést úgy, hogy a Távolság a fürdőtől(attribútum) kihagyásával.
 
−
 
−
== Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY) ==
 
−
Igazából mindenki más szempontokat vesz figyelembe, amikor szállást szeretne igénybe venni. A hasonlóságelemzés módszere alkalmas arra, hogy pl.: ne csak az árakat hasonlítsuk össze, hanem egyéb más fontos tényezőket is meg tudjunk vizsgálni.
 
−
 
−
 
−
Úgy gondolom, hogy a COCO(2) és a COCO(2) inverz vizsgálatok eredményei nem megbízhatóak, hiszen az apartmanok/vendégházak  tulajdonságainál egyértelműen megfigyelhető a monotonitás, méghozzá ugyan azokkal a becsült adatokkal. Így árak becslésénél minden apartmanhoz/vendégházhoz ugyan az a becsült ár tartozik.
 
−
 
−
Ezért az COCO vizsgálatból tudok hiteles információt nyerni(Coco mukalap,A57:K72). A módszer kiértékelésénél a legfontosabb, hogy hitlesnek minősített eredményekből vonjunk le következtetéseket.
 
−
 
−
Ezen kategóriába tartoznak(Coco mukalap,A57:K72 táblázat, K59:K72 sorban az OK=HITELES):
 
−
Ági Vendégház Harkány,
 
−
Andrea Mónika Vendégház Harkány,
 
−
Anikó Vendégház Harkány,
 
−
Apartman Gál Harkány,
 
−
Apartmanház Mediterrán Harkány,
 
−
Áron Vendégház Harkány,
 
−
Edit Vendégház Harkány,
 
−
Hangulat Vendégház Harkány,
 
−
 
−
További szűrőfeltétel, hogy az apartmanok/vendégházak mennyire ár-érték arányosak, ezt azt jelenti, hogy a vizsgálatban a becsült árak minél nagyobbak legyenek az eredeti áraknál (Coco mukalap,A57:K72 táblázat, I59:I72).
 
−
 
−
Ezek igazak a következő apartmanoknál/vendégházaknál:
 
−
Anikó Vendégház Harkány,ami -286 HUF-ot jelent(coco munkalap,I62-es cella)
 
−
 
−
Edit Vendégház Harkány, -286 HUF-ot jelent (coco munkalap,I69-es cella)
 
−
 
−
Hangulat Vendégház Harkány,-286 HUF-ot jelent(coco munkalap,I72-es cella)
 
−
 
−
Ezen információk alapján 3 győztest tudok kihirdetni. Ezen három apartman/vendégház-ból már az egyén, vagy a család nyugodtan dönthet akár szubjektív módon is.
 
−
 
−
== Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS) ==
 
−
A hasonlóság elemzés az általam ismert módszerek közül határozottan ez az eddigi legjobb.
 
−
 
−
A hasonlóságelemzés módszere alapján az: Anikó Vendégház Harkány, Edit Vendégház Harkány, Hangulat Vendégház Harkány a legjobb választások ár/érték arányokban (COCO munkalap,A57:K72).
 
−
 
−
Az általam alkalmazott módszernél is Edit Vendégház Harkánya volt a befutó.
 
−
 
−
A végső győztest, az Edit Vendégházat a COCO elemzés is megerősítette.
 
−
 
−
== Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA) ==
 
−
 
−
A COCO módszer alkalmas arra, hogy pontosabb képet adjon a vizsgált harkányi apartmanok/vendégházakról. Az én választásom is egy alulértékelt vendégházra esett (Edit Vendégház Harkány), ez az elemzés alátámasztotta azt, hogy jól döntöttem.
 
−
Az Edit Vendégház Harkány 286HUF-al van alul árazva a tényleges árhoz képest(COCO munkalap,A69:K69 táblázat, I69-es cella). Így a hasznom összesen 286HUF/fő/éj.
 
−
 
−
Azt azért nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Harkányba átlagosan 3 éjszakát vesznek igénybe az oda látogatók.
 
−
 
−
 
−
Továbbá azt nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg egy igen kicsi mintáról beszélünk, ezért ha növeljük a mintát, akkor reálisabb képet fogunk kapni a harkányi apartmanok/vendégházak közötti ár-érték versenyről.
 
−
 
−
== Kapcsolódó, ill. konkurens megoldások, dokumentumok =
 
−
<nowiki>Ide írd a formázatlan szöveget</nowiki>
 

A lap jelenlegi, 2014. január 7., 21:27-kori változata