„Cigaretta” változatai közötti eltérés

A Miau Wiki wikiből
(Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA))
 
(94 közbenső módosítás ugyanattól a szerkesztőtől nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
 +
=Forrás=
 +
http://miau.gau.hu/oktatas/2010osz/kha.xls
 
=A tervezett alkalmazás/megoldás címe=
 
=A tervezett alkalmazás/megoldás címe=
 
Cigaretták összehasonlítása, különböző egészségre ártalmas összetételek alapján.
 
Cigaretták összehasonlítása, különböző egészségre ártalmas összetételek alapján.
5. sor: 7. sor:
 
=A feladat megoldás jelenlegi helyzete és ennek értékelése=
 
=A feladat megoldás jelenlegi helyzete és ennek értékelése=
  
Adataimat a bevásárlóközpontok polcairól gyűjtöttem. A cigarettatermékek vásárlásánál a vásárlók többsége szokásokon alapuló döntéseket hoznak.pl: Az ismerőseim körében végzett kutatásaim alapján kiderült, hogy az elemzésben szerepeltetett attribútumokat szinte senki sem veszi figyelembe. Nem találkoztam olyan ismerősömmel, akinek például a döntését az befolyásolta, volna, az általa megvásárolt cigarettának hány mgr a szénmonoxid tartalma. Viszont a cigaretta ára már inkább befolyásoló tényező. Az általam használt attribútumok közül az áron kívül a nikotintartalmat emelném ki. Feltételezhető, hogy minél alacsonyabb a nikotintartalom annál drágább a termék. Ami miatt egy ilyen elemzés hasznos lehet, az az, hogy kiderült, hogy a nikotintartalom nincs összefüggésben az árral.  
+
Adataimat a bevásárlóközpontok polcairól gyűjtöttem össze. A cigarettatermékek vásárlásánál a vásárlók többsége szokásokon alapuló döntéseket hoznak.pl: Az ismerőseim körében végzett kutatásaim során kiderült, hogy az elemzésben szerepeltetett attribútumokat szinte senki sem veszi figyelembe. Nem találkoztam olyan ismerősömmel, akinek a döntését befolyásolta, volna,hogy az általa megvásárolt cigarettának hány mgr a szénmonoxid tartalma. Viszont a cigaretta ára már inkább befolyásoló tényező. Az általam használt attribútumok közül az áron kívül a nikotintartalmat emelném ki. Feltételezhető, hogy minél alacsonyabb a nikotintartalom, annál drágább a termék.Viszont ha már egyszer drágabb akkor,valószínüleg kevésbé ártalmas,ezért általában ha választanom kellett akkor a drágább termék mellett döntöttem. Kutatásaim során nem találtam olyan összehasonlító adathalmazt,mely a cigaretták káros összetevőinek tartalma és ára alapján végez ár/érték elemzést,segítve ezzel a fogyasztók döntését.Ezért találtam hasznosnak és  életszerűnek  ezt a feladatot. Az adatgyűjtés során arra is fény derült,hogy egyáltalán nincs is összefüggés a nikotintartalom és az ár között.Számtalan márkájú változat megtalálható a kereskedelemben.Természetesen a vásárlási indok lehet szubjektív érv is,ugymint a márka,ismertség,íz stb.Azonban egyértelmű döntést segítő ár/összetevő alapján,hogy melyik cigarettát érdemes megvásárolni-értékelés ezidáig még nem történt,csupán a szokásokon alapuló egyéni döntés lehetséges.Tehát,hasonlóságelemzés nélkül én személy szerint az arany Marlboro cigarettát választom.
 +
 
 
=A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG)=
 
=A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG)=
 +
A vizsgálat során 8 különböző márkájú cigaretta került összehasonlításra,melyek a következők.
 +
 
Objektumok (sorok)
 
Objektumok (sorok)
  Pall Mall Smooth Taste
+
* Pall Mall Smooth Taste
  Lucky Strike
+
* Viceroy
  Sopianae kék
+
* Sopianae kék
  Marlboro arany
+
* Bond
  Marlboro Flavor Plus
+
* Marlboro Flavor Plus
  Philip Morris EVE
+
* Philip Morris EVE
  Viceroy
+
* Lucky Strike
  Bond
+
* Marlboro arany
 
+
Az attributumok kiválasztásakor a doboz cimkéjén feltüntetett számszerűsíthető összetevők játszottak szerepet.
 
Attribútumok (X, Y oszlopok)
 
Attribútumok (X, Y oszlopok)
  Nikotin
+
* X(A1)= Kátrány tartalom (mgr)
  Kátrány
+
* X(A2)= Mennyiség (darab)
  Szénmonoxid
+
* X(A3)= Nikotin tartalom (mgr)
  Mennyiség
+
* X(A4)= Szénmonoxid (mgr)
  Ár
+
* Y(A5)= Ár (Ft)
 
+
A vizsgált attributumok irányai az alábbiak:
 +
*X1 irány:0,mert minél alacsonyabb az érték annál jobb.
 +
*X2 irány:1,mert minél több van egy dobozban annál jobban megéri az árát.
 +
*X3 irány:0,mert minél alacsonyabb az érték annál jobb.
 +
*X4 irány:0,mert minél alacsonyabb az érték annál jobb.
  
 
=A feladat által érintett célcsoportok=
 
=A feladat által érintett célcsoportok=
 
Azon fogyasztók számára ajánlott, akik elhatározták, hogy inkább a csökkentett kockázatot jelentő termékeket részesítik előnyben.
 
Azon fogyasztók számára ajánlott, akik elhatározták, hogy inkább a csökkentett kockázatot jelentő termékeket részesítik előnyben.
 +
=A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság=
 +
A vizsgált szempontok alapján kaptunk egy ár-érték arányt,mely elsősorban a fogyasztóknak ad választ arra,hogy melyik terméket érdemes megvenni.Mivel a cigaretta egyértelműen méreg az ember számára,nem árt odafigyelni az egészségre káros összetevőinek mértékére.Bármilyen dohánytermék fogyasztása komoly egészségügyi kockázattal járhat,melynek vállalásáról csak az képes felelősen dönteni,aki kellőképpen tájékozott ezekről a kockázatokról.Ezért elég nehéz forintosítani a várható hasznosságát.De úgy gondolom,hogy egy gyengébb cigaretta kevesebb egyészségügyi kockázattal járhat.Viszont ha az árakat összehasonlítom ,akkor a legolcsóbb és a legdrágább cigaretta ára között akár 200.- Ft eltérés is lehet.Ha ezt az összeget átlagosan napi 1 dobozzal számolom,akkor havonta akár 6000.-Ft többletkiadást,vagy megtakarítást is jelenthet a fogyasztónak
 +
 
=A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)=
 
=A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)=
Vizsgált objektumok:
+
A megoldás lépései.
  Pall Mall Smooth Taste
 
  Lucky Strike
 
  Sopianae kék
 
  Marlboro arany
 
  Marlboro Flavor Plus
 
  Philip Morris EVE
 
  Viceroy
 
  Bond
 
  
Vizsgált attributumok: nikotin, kátrány, szénmonoxid, mennyiség, ár  
+
A vizsgált objektumok:
Gyakorlati lépések  
+
* Pall Mall Smooth Taste
  * Adatbázis készítése
+
* Lucky Strike
  * Pivot-tábla készítése
+
* Sopianae kék
  * Primer Adattábla készítése, adatokkal való feltöltése Pivot Táblázatra Hivatkozva
+
* Marlboro arany
  * Rangsor tábla kialakítása, Sorszám függvény segítségével
+
* Marlboro Flavor Plus
  * Lépcső tábla készítése, adatokkal feltöltése 0-val
+
* Philip Morris EVE
  * CoCo tábla előkészítése FKERES függvény segítségével
+
* Viceroy
  * Ár, becslés és eltérés oszlopok előkészítése
+
* Bond
  * Solver beállításai
+
 
  * Solver lefuttatása többször, amíg azonos eredményt nem hoz
+
 
  * eredmények kiértékelése a valós és becsült árkülönbséggel, szorzatösszeg függvény segítségével
+
Vizsgált attributumok:
 +
* nikotin,
 +
* kátrány,  
 +
* szénmonoxid
 +
* mennyiség
 +
* ár
 +
 
 +
 
 +
Gyakorlati lépések:
 +
* Alap adattábla készítése,adatokkal való feltöltése(célja,hogy az adatokat táblázatos  struktúrában is látni lehessen)
 +
* Adatbázis tábla készítése(értékoszlopos struktúra)
 +
* Pivot-tábla készítése (adatbázis tábla alapján))
 +
* Rangsor tábla kialakítása, Sorszám függvény segítségével
 +
* Lépcső tábla készítése
 +
* CoCo tábla előkészítése FKERES függvény segítségével
 +
* Ár, becslés és eltérés oszlopok előkészítése
 +
* Solver beállításai
 +
* Solver futtatása
 +
* My-X futtatása
  
 
=Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY)=
 
=Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY)=
Vizsgált objektumok:
+
A nyolc cigarettamárka 5 attributumát megvizsgálva a hasonlóságelemzéssel,az alábbi eredményeket kaptam
  Pall Mall Smooth Taste
+
*1.Sopianae kék: olcsó
  Lucky Strike
+
*2.Bond: olcsó
  Sopianae kék
+
*3.Viceroy: értékarányos
  Marlboro arany
+
*4.Marlboro Flavor Plus: értékarányos
  Marlboro Flavor Plus
+
*5.Lucky Strike: értékarányos
  Philip Morris EVE
+
*6.Pall Mall Smooth Taste: értékarányos
  Viceroy
+
*7.Philip Morris EVE: drága
  Bond
+
*8.Marlboro arany: drága
  
Vizsgált attributumok: nikotin, kátrány, szénmonoxid, mennyiség, ár  
+
=Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS)=
Gyakorlati lépések
+
A számítások alapján nyolc márkát vizsgáltam,és a valós és a számított értékek figyelembevételével,két márkát találtam megfelelőnek,a kék Spoianaet,és a Bond márkát.Mindkét termék tekintetében a tényleges ár lényegesen kedvezőbb a becsült árnál.Viszont abszolút győztesnek a kék Sopianae márkát hírdetném ki,mert a káros anyag összetétele alacsonyabb mint a Bond márkának. Összességében,elmondható hogy a vizsgált cigarettamárkák közül csak néhány márka tekintetében van az ár jól megállapítva. Természetesen az árukat sok minden egyéb gazdasági tényező is befolyásolja,mint például az, hogy ki a gyártó cég, mennyire világmárka az adott termék, valamint az adott országban milyen mértékű a jövedéki adó.
  * Adatbázis készítése
 
  * Pivot-tábla készítése
 
  * Primer Adattábla készítése, adatokkal való feltöltése Pivot Táblázatra Hivatkozva
 
  * Rangsor tábla kialakítása, Sorszám függvény segítségével
 
  * Lépcső tábla készítése, adatokkal feltöltése 0-val
 
  * CoCo tábla előkészítése FKERES függvény segítségével
 
  * Ár, becslés és eltérés oszlopok előkészítése
 
  * Solver beállításai
 
  * Solver lefuttatása többször, amíg azonos eredményt nem hoz
 
  * eredmények kiértékelése a valós és becsült árkülönbséggel, szorzatösszeg függvény segítségével
 
  
=Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS)=
 
A számítások alapján nyolc márkát vizsgáltam, és a valós és számított értékek figyelembevételével csak egy márkát találtam kevésbé ártalmasnak, a többi márkával ellentétben.
 
 
=Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA)=
 
=Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA)=
Ezzel a dolgozattal azoknak az embereknek próbálok segíteni, akik a cigaretta megvásárlásánál figyelembe veszik mindazokat az attribútumokat, melyeket kiválasztottam a dolgozatnál.  
+
Az általam eredetileg kiválasztott márka(Marlboro arany)a legrosszabb választásnak bizonyult,mert a becsült ár lényegesen alacsonyabb mint a tényleges ár.A vizsgált szempontok alapján hasonlóságelemzéssel,a kék Sopianae tekintetében egy sokkal jobb ár/érték arányú cigarettát sikerült kiválasztani.A vásárlók a legtöbb esetben az olcsóbb termékeket részesítik előnyben,így mindenképp ez a legjobb választás.A két termék ára között dobozonként 180.-Ft a különbség.Ha átlagosan havi 30 dobozzal számolunk,akkor akár 5400.Ft-ot is megtakaríthatunk.
 +
Úgy gondolom,hogy az általam készített összehasonlítás segítségül szolgálhat mindazon fogyasztóknak,akik az olcsóbb termékeket keresik.Továbbfejlesztés céljából pedig,több cigarettamárka adatait venném alapul,ezáltal egy szélesebb körben végzett elemzéssel,nagyobb valószínűséggel tudnám kiválasztani a kritériumoknak leginkább megfelelő márkát.
 +
 
 
=Lépcsős függvény átforgatása szakértői rendszerként értelmezhető táblázatba=
 
=Lépcsős függvény átforgatása szakértői rendszerként értelmezhető táblázatba=
  * a lépcsős függvény segítséget nyújt adott termék összeállítására, megmutatja az adott tulajdonságot milyen mértékben befolyásolja az árakat
 
  * Megadja az adott ár mellett milyen tulajdonságokat kell, hogy tartalamzzon a termék.
 
  
 
=Kapcsolódó, ill. konkurens megoldások, dokumentumok=
 
=Kapcsolódó, ill. konkurens megoldások, dokumentumok=
 
+
A különböző márkáju cigaretták dobozain feltüntetett adatokból gyűjtöttem össze az elemzésben felhasznált adatokat.
  
 
[[Kategória:Szakértői rendszerek]]
 
[[Kategória:Szakértői rendszerek]]

A lap jelenlegi, 2011. február 1., 19:45-kori változata

Forrás

http://miau.gau.hu/oktatas/2010osz/kha.xls

A tervezett alkalmazás/megoldás címe

Cigaretták összehasonlítása, különböző egészségre ártalmas összetételek alapján.

A feladat előtörténete

Megállapították, hogy a dohányzás kiváltó ok/vagy kockázati tényező számos betegség esetében. Nagyon fontos a dohányzók ennek megfelelő tájékoztatása, hogy teljes mértékben-tisztában legyenek a dohányzás kockázataival. Nem létezik egészségre ártalmatlan cigaretta, azok azonban, akik nem képesek teljesen leszokni a dohányzásról, jól teszik, ha átszoknak az alacsony kátrány- és nikotintartalmú márkákra. Szeretném megvizsgálni a káros összetevők alapján mely márka, a kevésbé ártalmas. Milyen arányosság lehet az adott ár és az összetétel mértéke között. Az adott információk alapján készítettem el a felmérést, mely csak egy szűk keresztmetszete a cigarettáknak, de remélhetőleg kellő információval szolgál a dohányosoknak.

A feladat megoldás jelenlegi helyzete és ennek értékelése

Adataimat a bevásárlóközpontok polcairól gyűjtöttem össze. A cigarettatermékek vásárlásánál a vásárlók többsége szokásokon alapuló döntéseket hoznak.pl: Az ismerőseim körében végzett kutatásaim során kiderült, hogy az elemzésben szerepeltetett attribútumokat szinte senki sem veszi figyelembe. Nem találkoztam olyan ismerősömmel, akinek a döntését befolyásolta, volna,hogy az általa megvásárolt cigarettának hány mgr a szénmonoxid tartalma. Viszont a cigaretta ára már inkább befolyásoló tényező. Az általam használt attribútumok közül az áron kívül a nikotintartalmat emelném ki. Feltételezhető, hogy minél alacsonyabb a nikotintartalom, annál drágább a termék.Viszont ha már egyszer drágabb akkor,valószínüleg kevésbé ártalmas,ezért általában ha választanom kellett akkor a drágább termék mellett döntöttem. Kutatásaim során nem találtam olyan összehasonlító adathalmazt,mely a cigaretták káros összetevőinek tartalma és ára alapján végez ár/érték elemzést,segítve ezzel a fogyasztók döntését.Ezért találtam hasznosnak és életszerűnek ezt a feladatot. Az adatgyűjtés során arra is fény derült,hogy egyáltalán nincs is összefüggés a nikotintartalom és az ár között.Számtalan márkájú változat megtalálható a kereskedelemben.Természetesen a vásárlási indok lehet szubjektív érv is,ugymint a márka,ismertség,íz stb.Azonban egyértelmű döntést segítő ár/összetevő alapján,hogy melyik cigarettát érdemes megvásárolni-értékelés ezidáig még nem történt,csupán a szokásokon alapuló egyéni döntés lehetséges.Tehát,hasonlóságelemzés nélkül én személy szerint az arany Marlboro cigarettát választom.

A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG)

A vizsgálat során 8 különböző márkájú cigaretta került összehasonlításra,melyek a következők.

Objektumok (sorok)

  • Pall Mall Smooth Taste
  • Viceroy
  • Sopianae kék
  • Bond
  • Marlboro Flavor Plus
  • Philip Morris EVE
  • Lucky Strike
  • Marlboro arany

Az attributumok kiválasztásakor a doboz cimkéjén feltüntetett számszerűsíthető összetevők játszottak szerepet. Attribútumok (X, Y oszlopok)

  • X(A1)= Kátrány tartalom (mgr)
  • X(A2)= Mennyiség (darab)
  • X(A3)= Nikotin tartalom (mgr)
  • X(A4)= Szénmonoxid (mgr)
  • Y(A5)= Ár (Ft)

A vizsgált attributumok irányai az alábbiak:

  • X1 irány:0,mert minél alacsonyabb az érték annál jobb.
  • X2 irány:1,mert minél több van egy dobozban annál jobban megéri az árát.
  • X3 irány:0,mert minél alacsonyabb az érték annál jobb.
  • X4 irány:0,mert minél alacsonyabb az érték annál jobb.

A feladat által érintett célcsoportok

Azon fogyasztók számára ajánlott, akik elhatározták, hogy inkább a csökkentett kockázatot jelentő termékeket részesítik előnyben.

A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság

A vizsgált szempontok alapján kaptunk egy ár-érték arányt,mely elsősorban a fogyasztóknak ad választ arra,hogy melyik terméket érdemes megvenni.Mivel a cigaretta egyértelműen méreg az ember számára,nem árt odafigyelni az egészségre káros összetevőinek mértékére.Bármilyen dohánytermék fogyasztása komoly egészségügyi kockázattal járhat,melynek vállalásáról csak az képes felelősen dönteni,aki kellőképpen tájékozott ezekről a kockázatokról.Ezért elég nehéz forintosítani a várható hasznosságát.De úgy gondolom,hogy egy gyengébb cigaretta kevesebb egyészségügyi kockázattal járhat.Viszont ha az árakat összehasonlítom ,akkor a legolcsóbb és a legdrágább cigaretta ára között akár 200.- Ft eltérés is lehet.Ha ezt az összeget átlagosan napi 1 dobozzal számolom,akkor havonta akár 6000.-Ft többletkiadást,vagy megtakarítást is jelenthet a fogyasztónak

A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)

A megoldás lépései.

A vizsgált objektumok:

  • Pall Mall Smooth Taste
  • Lucky Strike
  • Sopianae kék
  • Marlboro arany
  • Marlboro Flavor Plus
  • Philip Morris EVE
  • Viceroy
  • Bond


Vizsgált attributumok:

  • nikotin,
  • kátrány,
  • szénmonoxid
  • mennyiség
  • ár


Gyakorlati lépések:

  • Alap adattábla készítése,adatokkal való feltöltése(célja,hogy az adatokat táblázatos struktúrában is látni lehessen)
  • Adatbázis tábla készítése(értékoszlopos struktúra)
  • Pivot-tábla készítése (adatbázis tábla alapján))
  • Rangsor tábla kialakítása, Sorszám függvény segítségével
  • Lépcső tábla készítése
  • CoCo tábla előkészítése FKERES függvény segítségével
  • Ár, becslés és eltérés oszlopok előkészítése
  • Solver beállításai
  • Solver futtatása
  • My-X futtatása

Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY)

A nyolc cigarettamárka 5 attributumát megvizsgálva a hasonlóságelemzéssel,az alábbi eredményeket kaptam

  • 1.Sopianae kék: olcsó
  • 2.Bond: olcsó
  • 3.Viceroy: értékarányos
  • 4.Marlboro Flavor Plus: értékarányos
  • 5.Lucky Strike: értékarányos
  • 6.Pall Mall Smooth Taste: értékarányos
  • 7.Philip Morris EVE: drága
  • 8.Marlboro arany: drága

Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS)

A számítások alapján nyolc márkát vizsgáltam,és a valós és a számított értékek figyelembevételével,két márkát találtam megfelelőnek,a kék Spoianaet,és a Bond márkát.Mindkét termék tekintetében a tényleges ár lényegesen kedvezőbb a becsült árnál.Viszont abszolút győztesnek a kék Sopianae márkát hírdetném ki,mert a káros anyag összetétele alacsonyabb mint a Bond márkának. Összességében,elmondható hogy a vizsgált cigarettamárkák közül csak néhány márka tekintetében van az ár jól megállapítva. Természetesen az árukat sok minden egyéb gazdasági tényező is befolyásolja,mint például az, hogy ki a gyártó cég, mennyire világmárka az adott termék, valamint az adott országban milyen mértékű a jövedéki adó.

Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA)

Az általam eredetileg kiválasztott márka(Marlboro arany)a legrosszabb választásnak bizonyult,mert a becsült ár lényegesen alacsonyabb mint a tényleges ár.A vizsgált szempontok alapján hasonlóságelemzéssel,a kék Sopianae tekintetében egy sokkal jobb ár/érték arányú cigarettát sikerült kiválasztani.A vásárlók a legtöbb esetben az olcsóbb termékeket részesítik előnyben,így mindenképp ez a legjobb választás.A két termék ára között dobozonként 180.-Ft a különbség.Ha átlagosan havi 30 dobozzal számolunk,akkor akár 5400.Ft-ot is megtakaríthatunk. Úgy gondolom,hogy az általam készített összehasonlítás segítségül szolgálhat mindazon fogyasztóknak,akik az olcsóbb termékeket keresik.Továbbfejlesztés céljából pedig,több cigarettamárka adatait venném alapul,ezáltal egy szélesebb körben végzett elemzéssel,nagyobb valószínűséggel tudnám kiválasztani a kritériumoknak leginkább megfelelő márkát.

Lépcsős függvény átforgatása szakértői rendszerként értelmezhető táblázatba

Kapcsolódó, ill. konkurens megoldások, dokumentumok

A különböző márkáju cigaretták dobozain feltüntetett adatokból gyűjtöttem össze az elemzésben felhasznált adatokat.