Foglalkoztatasiesely
Tartalomjegyzék
- 1 Forrás
- 1.1 A tervezett alkalmazás/megoldás címe
- 1.2 A feladat előtörténete
- 1.3 A feladat megoldásának jelenlegi helyzete (best practice) és ennek értékelése/kritikája
- 1.4 A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG)
- 1.5 Objektumok (sorok)
- 1.6 Attribútumok (X, Y oszlopok
- 1.7 A feladat által érintett célcsoportok
- 1.8 A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság
Forrás
A tervezett alkalmazás/megoldás címe
A legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkező munkanélküliek esélye a munkaerőpiacon
A feladat előtörténete
Munkám során azokkal az emberekkel foglalkozom, akik nem csak a munkaerőpiacról, hanem a munkanélküli ellátásokból is kiestek már. Jelenlegi nevén foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülnek a helyi Polgármesteri Hivatalban. A helyszín egy kis falu a budapesti agglomerációban, tehát az ország hátrányos helyzetű régióihoz képest előnyösebb helyzetben vannak az itt élők. Mi az oka mégis, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és hol, miben és kinek kellene segítenie rajtuk, ill. nekik kellene magukon segíteni? Azt gondolom, hogy ahol ezek az emberek megjelennek a Munkaügyi Központokban kell az első lépést megtenni.
A feladat megoldásának jelenlegi helyzete (best practice) és ennek értékelése/kritikája
A fizikai dolgozók elhelyezkedési esélyeinek vizsgálatához kérdőívet készítettem. A kérdőív alapján készített rangsorban a több pontot a magasabb végzettség, a speciális szaktudás, a kedvező közlekedési helyzet kapta.
Az elkészített kérdőívben megpróbáltam leszűkíteni a kérdések körét, először sokkal több kérdést tettem fel. Ebből választottam ki az általam legfontosabbnak és legmegfoghatóbbnak tartott és egymáshoz súlyukban mérhető 21 kérdést. A pontozás szerint 1=rossz, 2=jó . Két általam legfontosabbnak tartott szempont az életkor és az iskolai végzettség esetében lehetett 3 pontot is adni 3=legjobb.
A rangsorolásom alapján 2 első helyezett és egy utolsó helyezett volt. A két első helyezett az utolsótól 5 pontban különbözött.
Ezek:
- standard szakképzettség - speciális szakképzettség
- 5 évnél kevesebb ill. 10 évnél több munkagyakorlat
- amikor dolgozott alkalmazottként vezető/beosztott ill. vállalkozóként kereskedelmi/termelő területen
- tanult kompetenciák humán - reál
- vállalna-e több műszakot ill. nem
Az általam ilyen módon elvégzett vizsgálatnak volt viszont egy olyan nem várt eredménye is,hogy a két első helyezett között több ponton volt különbség mint az első és utolsó helyezett között.
Ezek:
- aktív korú - pályakezdő
- középfokú végzettség - 8 általánost sem végzett
- l évnél kevesebb ideje - 1 évnél több ideje munkanélküli
- adottságai humán - reál jellegűek
- nem vállalna el bármit - elvállalna bármit
- csak szakképzettségének megfelelő munkát vállalna - nem csak szakképzettségének megfelelő munkát vállalna
- közlekedés rossz - jó
Tehát a kérdőív alapján adott pontokkal az eredmény önellentmondásba került, hiszen úgy tűnik, hogy a speciális szakképzettség nem feltétlenül előny, de a 8 általános alatti végzettség nem feltétlenül hátrány. Tehát egy olyan kérdőívet és értékelő módszert kell kidolgozni, ahol az egyes kérdésekre adandó válaszok a helyi viszonyok pontos ismeretében kell, hogy elkészüljenek.
Az így elkészített rangsor alapján kialakított vélemény nem egységes, eseti rendező elvek alapján készített és nem is aktualizálható könnyen.
A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG)
A tervezett megoldás egyszeri bekerülési értéke a meglévő személyi állománytól függően kisebb/nagyobb tanácsadói költséggel megoldható, majd önállóan bővíthető. A költség több Munkaügyi Központ között megosztható, vagy egyszeri állami beruházással és betanítással használható. A jelenlegi software/hardware háttérrel működtethető. Eszköz beruházást nem igényel. A tanácsadói költség az ország számos Központjára kivetítve elhanyagolható, esetleg saját személyi állománnyal is megvalósítható.
Objektumok (sorok)
Munkaügyi központban jelentkező fizikai dolgozók. Anonim megnevezéssel személy1, személy2 stb.
Attribútumok (X, Y oszlopok
1.- életkor
- aktív korú 3p.
- pályakezdő 2p.
- védett korú >55 1p.
2.- családi állapot
- családos 1-2 gyerek 1p.
- családos 3<gyerek 2p.
- egyedülálló 1p.
3.- alapvégzettség
- <általános 8 osztály 1p.
- általános 8 osztály 2p.
- középfokú 3p.
4.- szakképzettség
- standard 1 p.
- speciális 2 p.
5.-nyelvtudás
- egy 1 p.
- több 2 p
6. - munkával töltött évek száma'
- 5 év> 1 p.
- 10 év< 2 p.
7. - mikor dolgozott utoljára
- 1 év< 1 p.
- 1 év> 2 p.
8.- foglalkoztatás formája amikor dolgozott
- alkalmazott - beosztott 1 p./ vezető 2 p.
- saját vállalkozás - termelő 2 p. kereskedő 1.p
9. - Foglalkoztatás minősége
- szakképzettségének megfelelő 1 p.
- szakképzettségének nem megfelelő 2 p.
10. - Adottság
- humán 1 p.
- reál 1 p.
11. - Tanult kompetenciák
- humán 1 p.
- reál 1 p.
12.- Utazási hajlandóság
- igen 2 p.
- nem 1 p.
13. - Vállalna-e több műszakot
- igen 2 p.
- nem 1 p.
14. - Bármilyen munkát elvállalna
- igen 2 p.
- nem 1 p.
15. - csak szakképzettségének megfelelő munkát vállalna el
- igen 1 p.
- nem 2 p.
16. - anyagi kényszer erőssége
- gyerek/eltartott 1 p.
- adósság 1 p.
17. - tanulási hajlandóság
- igen 2 p.
- nem 1 p.
18. - lakóhely megye/régió
- Budapest+vonzáskörzet 2 p.
- hátrányos régió 1 p.
19. - Vasút / távolsági busz
- közlekedés jó 2 p.
- közlekedés rossz 1 p.
20. - autópálya elérhetősége
- 20 km-en belül 2 p.
- 20 km-en túl 1 p.
21. - lakóhely jellege
- városias 2 p.
- falusias 1 p.
A feladat által érintett célcsoportok
A tervezett célcsoport: fizikai dolgozók a munkaerőpicon,ill. a munkanélküliek között, legfeljebb középfokú végzettséggel
A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság
A haszon nem azonnali és kézzelfogható, de a best practice döntés alapján meghozandó döntés tévútra viheti a Munkaügyi központot vagy a Beruházót, mert például egy 8 általánost sem végzett személyt irányít nyelvi képzésre, vagy egy hátrányos régióból származó speciális szakképzettségű embert aki nem vállalna el a képzettségének nem megfelelő munkát hátrébb sorol annál aki ha elvállal a szakképzettségének nem megfelelő munkát az azt jelenti, hogy magasabb képzettséget igénylőmunkát hajlandó elvégezni mint amihez ért ez jó eséllyel inkább negatív mint pozitív hozzáállás.
Tehát valamilyen szinten tájékoztató jellegű a best practice alapján végzett vizsgálat is, de számos kérdést felvet. A kérdőívek nem egységes,eseti rendező elvek alapján készítettek, nem aktualizálhatók.
A best practice alapján csak 4. helyre sorolt munkavállalót az 1. helyre sorolja, a két 1. helyezettet 2. és 3. helyezettre bontja. A best practice elemzésben a két 1. helyezettünk között 6 válasznál volt eltérés, nagyobb volt a különbség mint az 1. és 6. helyezett között a különbségek számában. Mindkét elemzésben az utolsó helyet ugyan az a munkavállaló érte el. Tehát valamilyen szinten tájékoztató jellegű a best practice alapján végzett vizsgálat is, de számos kérdést felvet. A kérdőívek nem egységes,eseti rendező elvek alapján készítettek, nem aktualizálhatók.
Az Félkövér szöveg1. munkalap - A kiinduló tábla nevet kapta - az ebben szereplő szempontok alapján készült a kérdőív. Ebben 4 nagy csoportra osztottam a kérdéseket -
- Személyes adatok
- Megszerzett tudás
- Egyéniség mentalitás
- Szociális helyzet
Ezen belül Személyes adatok ==
- életkor
- családi állapot
- alap végzettség
- szakképzettség
- nyelv tudás
Megszerzett tudás ==
munkatapasztalat
- munkával töltött évek száma
- mikor dolgozott utoljára
- foglalkoztatás formája amikor dolgozott
- - alkalmazott
- - saját vállalkozás
- foglalkoztatás minősége amikor dolgozott
- - szakképzettségének megfelelő
Egyéniség mentalitás ==
képesség
- adottság
- tanult
mobilitás
- utazási hajlandóság
- vállalna-e több műszakos munkát
- bármit elvállalna
- csak szakképzettségének megfelelő munkát vállalna
- tanulni hajlandó lenne-e
Szociális helyzet ==
lakókörnyezeti adottságok
- lakóhely megye/régió
- vasút/busz
- autópálya közelsége
- lakóhely jellege
2. munkalap a 20 főre elkészített direkt táblázatot
3. munkalap a 20 főre elkészített inverz táblázatot
4. munkalap a 20 főre készített hasonlóságelemzés
Mivel a túl nagy 20 fős táblázat a hasonlóságelemzéskor hiteltelen adatokat adott, ezért leszűkítettem és 6 fővel végeztem el.
5. munkalap a 6 főre elkészített direkt táblázatot
6. munkalap a 6 főre elkészített inverz táblázatot
7. munkalap a 6 főre elkészített hasonlóságelemzés
Így már sikerült eredményt kapnom, egy hiteltelen volt csak az eredmények között.
A hasonlóság elemzés módszerével elkészült rangsor már árnyaltabb lett. Az a munkanélküli aki, középfokú végzettségű, háromnál több gyereke van, 8 általános alatti a végzettsége, de speciális szaktudása van, 10 évnél több a munkatapasztalata, hajlandó több műszakban dolgozni, és hajlandó tanulni, az autópálya viszont 20 km-nél közelebb van lakóhelyéhez, jó eséllyel kereshet munkát. Ebben az esetben megelőzi az érettségizett,de az autópályától messzebb lakó munkát keresőt. és még mindig több esélye van elhelyezkedni, m int egy standard szakképzettséggel rendelkező középfokú végzettségűnek. Az előnyök és hátrányok ilyen formán történő kiegyenlítődése fontos szempont a vizsgálat előkészítésénél.
Javaslatok - következtetések : A munkanélküliekkel nagy számban foglalkozó Munkaügyi központok részére hasznos lenne egy ilyen jellegű kérdőív kidolgozása, és ezzel a jelentkező munkanélküliek előzetes szűrése. Azonnal a megfelelő ügyintézőhöz lehetne irányítani az embereket. A továbbképzésre alkalmasakat a munkaerőpiacra visszavezethetőeket, a csak közmunkára alkalmasakat azonnal szét lehetne választani. A kérdőívet mindenképpen tökéletesíteni célszerű, az egyes csoportokra jobban jellemző kérdésekkel. Az általam elkészített modellnek hibája, hogy nem elég konkrét. Nem csak az emberek, hanem például a kistérségek szerint is más és más kérdéscsoportok a fontosabbak.