Távol a kánontól, avagy amikor a hóhért akasztják
Távol a kánontól, avagy amikor a hóhért akasztják...
Savanyú a szőlő?! Egy-egy elutasított cikk/ötlet kapcsán sokféle gondolat megfordul a szerzők fejében.
Természetesen a legegyszerűbb és leghatékonyabb mindenkor az, ha sikerül úgy és annyit közölni egy publikációban, ami adott pillanatban a potenciális partnerek érdeklődését a szükséges mértékig felkelti, s így létrejön a szerzők és a terjesztők között a szimbiózis, mely közvetíti a még fogyaszthatónak, újszerűnek és hasznosnak tűnő tartalmak a terjesztőkben joggal bízó nagyközönség felé.
De mi van akkor, ha ez az ideális állapot nem következik be?
A terjesztők nem megrendelők: nem is ez a feladatuk! Nem feltétlenül fontos számukra a sok-sok meddő anyagból az értékes opál-darabkákat kikotorászni, tisztogatni, csiszolgatni...
A szerző pedig nem mindig akar megrendelésre dolgozni! Magát akarja adni, úgy, ahogy a világ benne leképeződik, még akkor is, ha az nem arat osztatlan, s nagy ívű sikert. (Megj.: Egy konferencia lektoraként megrendelői jelleggel az egyes cikkekről nem átfogó bírálatokat írtam a múltkori, hanem belekorrektúráztam a kritikus pontokon az eredeti szövegekbe. Majd a konferenciaszervezők egyetértésével felkértem a szerzőket, a többé-kevésbé operatív instrukcióknak megfelelően igyekezzenek átalakítani a cikket. Nem kell hozzá nagy találékonyság, hogy a végkifejlet alakulására ráérezhessen az Olvasó: NEM történtek meg a kért/elvárt/elvárható korrektúrák... Néhány vérszegény kísérlet után a folyamat immár elhalni látszik...)
