Távol a kánontól, avagy amikor a hóhért akasztják
A rejtélyes címhez és alcímhez még néhány (ide nem illő?) népi bölcsesség:
- Savanyú a szőlő?!
- Mindenki a maga háza előtt seperjen!
Egy-egy elutasított cikk/ötlet kapcsán sokféle gondolat megfordul a szerzők fejében.
Hogy illik ehhez a témakörhöz a cím és miként kapcsolódnak ide a szólás-mondások? Remélem (legalább ez) hamarosan kiderül:
Elsőként következzék egy lista az utóbbi időben elutasított (a szerző által fontosnak ítélt, interdiszciplináris karakterű) javaslatokról:
Lektori vélemények nélkül:
Lektori véleményekkel alátámasztva:
lehetőségeiről?
Természetesen a legegyszerűbb és leghatékonyabb mindenkor az, ha sikerül úgy és annyit közölni egy publikációban, ami adott pillanatban a potenciális partnerek (szerkesztők, terjesztők) érdeklődését a szükséges mértékig felkelti, s így létrejön a szerzők és a kiadók között az a szimbiózis, mely közvetíti a még fogyaszthatónak, újszerűnek és hasznosnak tűnő tartalmak a kiadókban joggal bízó nagyközönség felé.
De mi van akkor, ha ez az ideális állapot nem következik be?
A kiadók alapvetően nem megrendelők: nem is ez az elsődleges feladatuk! Nem feltétlenül fontos számukra a sok-sok (látszólag) meddő anyagból az értékes opál-darabkákat fáradságos munkával kiválogatni, ezeket tisztogatni, csiszolgatni. Hiszen semmi garancia nincs arra, hogy egy-egy csillanás mögött valódi drágakő húzódik meg, s nem csak valami színes üvegszilánk, mely egyszer csak mély sebet ejt valakin...
A szerzők pedig (akik persze szintén "megérik a pénzüket") nem mindig akarnak megrendelésre dolgozni! Magukat akarják adni, úgy, ahogy a világ bennük leképződik, még akkor is, ha az (esetleg/zömmel?) nem arat osztatlan, s nagy ívű sikert.
Amikor én még lektor voltam: Egy konferencia lektoraként megrendelői jelleggel az egyes cikkekről nem átfogó bírálatokat írtam a közelmúltban, hanem úm. belekorrektúráztam a kritikus pontokon az eredeti szövegekbe. Majd a konferenciaszervezők vonakodó egyetértésével felkértem a szerzőket, a többé-kevésbé operatív instrukcióknak megfelelően, igyekezzenek átalakítani a cikket. Nem kell hozzá nagy találékonyság, hogy a végkifejlet alakulására egyből ráérezhessen az Olvasó: Egyetlen (talán további finomításokat is elbíró) kísérleten és egy-két szándéknyilatkozaton túl nem történtek meg a kért/elvárt/elvárható korrektúrák. A folyamat immár elhalni látszik anélkül, hogy a célközönség, vagyis az egyetemi hallgatók felé a példamutató együttgondolkodás operatív lépéseit érdemben demonstrálhatta volna. Egyes szerzők, szervezők óvatosan jelezték, hogy talán nem kellene névvel a kulisszák mögé pillantani engedni az Olvasót... URL).
Pedig - De!
Amikor ugyanis oktatót játszom, s igyekszem ismét csak megrendelőként világos szabályok és korrektúrák alapján a szerzőket (hallgatókat) minél szebb dolgozatok irányába terelgetni (l. Példatár), be kell vallanom, őszinte érdeklődéssel vegyes ijedtséggel személem a gondolatvilágok közeledésének ilyen lassú, vontatott, esetleges megnyilvánulásait...
Ismét csak oktatóként tehetetlenül állok az előtt a jelenség előtt, hogy egy hierarchikusnak vélhető munkakapcsolatban a beosztott munkatársak nem képesek, nem akarnak példamutató módon olyan demo-anyagokat előállítani színvonalas hallgatói esettanulmányokat elváró önálló feladatok előkészítéseként, melyben ők maguk tételesen végigmennek a hallgatóiktól elvárt feladatok minden egyes apró részletén, s egymás hibáinak javítását, mint tananyag-mellékletet kínálják fele (anonim módon) az érintettek számára okulásként...
