Távol a kánontól, avagy amikor a hóhért akasztják
Tartalomjegyzék
Bevezetés?
A rejtélyes címhez és alcímhez még néhány (ide nem illő?) népi bölcsesség:
- Savanyú a szőlő?!
- Mindenki a maga háza előtt seperjen!
Egy-egy elutasított cikk/ötlet kapcsán sokféle gondolat megfordul a szerzők fejében... Hogyan illik a cím és miként kapcsolódnak a publikálásra alkalmassághoz / alkalmatlansághoz a szólás-mondások? Remélem (legalább ez) hamarosan kiderül:
Elsőként következzék egy lista az utóbbi időben elutasított (a szerző által fontosnak ítélt, interdiszciplináris karakterű) javaslatokról:
- Lektori vélemények nélkül:
- Lektori véleményekkel alátámasztva:
- EN & HU A fenntarthatóság mérhetőségének lehetőségeiről?
- A konzisztens és automatikus modellezésről...
Kiegészítésként pedig egy soha meg nem írt napló részlete, vagyis egy idézet egy tiszteletre méltó, potenciális baráttól: "Tudod, Te úgy írsz, mintha magadnak készítenél feljegyzéseket...!"
A probléma
Természetesen a legegyszerűbb és leghatékonyabb mindenkor az, ha sikerül úgy és annyit közölni a szerzőknek egy publikációban, ami adott pillanatban a potenciális partnerek (szerkesztők, terjesztők) érdeklődését a szükséges mértékig felkelti, s így létrejön a szerzők és a kiadók között az a szimbiózis, mely közvetíti a még legitim módon fogyaszthatónak, újszerűnek és hasznosnak vélt, annak tűnő tartalmak a kiadókban joggal bízó nagyközönség felé.
De mi van akkor, ha ez az ideális állapot nem következik be?
A kiadók alapvetően nem megrendelők: nem is ez az elsődleges feladatuk! Nem feltétlenül fontos számukra a sok-sok (látszólag) meddő anyagból az értékes opál-darabkákat fáradságos munkával kiválogatni, ezeket tisztogatni, csiszolgatni. Hiszen semmi garancia nincs arra, hogy egy-egy csillanás mögött valódi drágakő húzódik meg, s nem csak valami színes üvegszilánk, mely egyszer csak mély sebet ejt valakin...
A szerzők pedig (akik persze szintén "megérik a pénzüket") nem mindig akarnak megrendelésre dolgozni! Magukat akarják adni, úgy, ahogy a világ bennük leképződik, még akkor is, ha az (esetleg/zömmel?) nem arat osztatlan, s nagy ívű sikert.
További naplótöredékek
Amikor én még lektor voltam: Egy konferencia lektoraként megrendelői jelleggel az egyes cikkekről nem átfogó bírálatokat írtam a közelmúltban, hanem úm. belekorrektúráztam a kritikus pontokon az eredeti szövegekbe. Majd a konferenciaszervezők vonakodó egyetértésével felkértem a szerzőket, a többé-kevésbé operatív instrukcióknak megfelelően, igyekezzenek átalakítani a cikket. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy a végkifejlet alakulására egyből ráérezhessen az Olvasó: Egyetlen (talán további finomításokat is elbíró) kísérleten és egy-két szándéknyilatkozaton túl nem történtek meg a kért/elvárt/elvárható korrektúrák. A folyamat immár elhalni látszik anélkül, hogy a célközönség, vagyis az egyetemi hallgatók felé a példamutató együttgondolkodás operatív lépéseit érdemben demonstrálhatta volna. Egyes szerzők, szervezők óvatosan jelezték, hogy talán nem kellene névvel a kulisszák mögé pillantani engedni az Olvasót... URL).
Pedig - De!
Amikor ugyanis oktatót játszom, s igyekszem ismét csak megrendelőként világos szabályok és korrektúrák alapján a szerzőket (hallgatókat) minél szebb (piacképesebb) dolgozatok irányába terelgetni (l. Példatár), be kell vallanom, őszinte érdeklődéssel vegyes ijedtséggel személem a gondolatvilágok közeledésének ilyen lassú, vontatott és esetleges megnyilvánulásait...
Ismét csak oktatóként jórészt tehetetlenül állok az előtt a jelenség előtt, hogy egy hierarchikusnak vélhető munkakapcsolatban a munkatársak nem képesek / nem akarnak példamutató módon olyan demo-anyagokat előállítani színvonalas hallgatói esettanulmányokat elváró önálló feladatok előkészítéseként, melyben ők maguk tételesen végigmennek a hallgatóiktól elvárt feladatok minden egyes, apró részletén, s egymás hibáinak javítását, mint tananyag-mellékletet kínálják fele (anonim módon) az érintettek számára okulásként...
Savanyú a szőlő?!
Igen! Kár lenne tagadni! Különösen, ha az ember alapvetően egyetért azzal, hogy univerzálisan jó szekvencia nincs, csak szerencsés találkozások... A jó szekvencia alatt azt kell érteni, hogy valamilyen mondandó betűk/szavak/bekezdések/gondolatok sorozataként áll elő, s hogy egy adott karaktersor adott Olvasónak mennyire tetszik, az véletlen, hiszen minden Olvasó máshol érzi feleslegesnek azt, amit már pár szóból is megértett, s máshol marad hiányérzete, noha formálisan sokat magyarázza a szerző, amit magyarázatra szorulónak vél...
Mégis: a savanyúság, úgy tűnik, talán lehet kulináris élvezetek forrása is?!
Ehhez talán nincs is másra szükség, mint arra, hogy mindenki a saját háza előtt sepregessen, azaz egy oktató/szerző/lektor saját tapasztalatait (belső és kifelé is kimutatott vitáit), mint egy betegség (gyógyulási folyamat?) történetét őszintén mutassa minden érintett számára... (S hogy egy még sokszor alkalmazandó meredek asszociációs ugrással éljek: olyan ez, mint a legújabb beteg-portál /[URL]/, melyen betegek az adatvédelmi tiltások "sötét leplét" fel-feltépve bemutathatják saját eseteiket a többiek Lorenzi intuíciójának üzemanyaggal való meghajtása érdekében /vö. URL/).
Summa summarum: ezen az oldalon keresztül bárki követheti mostantól azt a sajátos önmarcangolást és szakmai vitát, mely a meglévő (nem ilyen céllal létrehozott, de jobb híján erre felhasznált) nyersanyagok változásait mutatja be, egyrészt a potenciális szerzőknek, másrészt azonban az OTKA T 049013-as projekt egy fajta zárójelentés-mellékleteként, hiszen a dokumentumok tartalma nem szól másról, mint az ellentmondás-mentes modellezés elvi és automatizációig finomítható/finomítandó gyakorlati ismereteiről...
Távol a kánontól?!
Mottó: Ha nem hasonlítasz ahhoz, amit tagadsz/elvetsz/finomítani akarsz, nagyjából már megtaláltad a helyed, ha mások ezt még nem is látják (be)!
Már elhangzott, s leírásra is került (URL), bár sok port nem vert fel: Csak az a tudás, mely forráskódba önthető, minden más képesség, művészet. (Talán a Lorenzi intuíció biológiai áthallásai révén érdemes arra is utalni (már megint hogy jön ide ez a felületes utalás?!), hogy az is tudás, amit a génekbe kódoltan át tudunk menteni egyik generációról a másikra, vagyis nem vész el fenotípusos "tudásként" az ezt birtokló sírba szállásával...)
Miért fontos ez? Mert a tudományos kánon tudatos és öntudatlan megnyilvánulásai szerint senkit nem érdekel az, vajon mérhető-e a modellek helyessége, s hogyan lehet esetleg ennek birtokában a modellezést jórészt automatizálni (vö. céltalanság tétele). Ennek alapján születnek hatásos, egyszer valahogy működő, de nem versengő megoldások... Példa: A meteorológiai előrejelzések kapcsán...
Ahhoz, hogy kilehessen törni a megszokott kerékvágásból (vö. mély agyi barázdák), a felületen (vö. felületesség?) fel-felvillanó egyidejű aktivitások (vö. intuíció) megcsapolása szükséges. A felületesség ez esetben pozitív értelmet nyer, mert tetszőleges hasonlóságok felismerését jelenti. Természetesen számos, zavaros, veszélyes, demagóg látszathasonlóságét is... A hasonlóság már csak ilyen...
A kitörés más megfogalmazásban a META-filozófiák (URL) irányából is közelíthető: valószínűleg majd minden, amit ma a kánon befogad, fontos, alapvetően helyes, csak!: jelen formájában eltakarja a látást, a meglátást, a belátást, tehát szükség van ezek (felületes vs. felületi) együttállásainak egységes rendszerbe foglalására (vö. paradigma-váltás?)...
