Szerkesztő:Koli

A Miau Wiki wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Koli (vitalap | szerkesztései) 2012. május 14., 22:39-kor történt szerkesztése után volt. (A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság)

Forrás

[1]

A tervezett alkalmazás/megoldás címe

Melyik pesti uszoda ideális egy pest környéki iskolások részére megrendezett úszóverseny lebonyolítására?

A feladat előtörténete

A fejlődésben lévő gyermekek egészséges életmódra nevelése nem könnyű feladat a mai gyorséttermek és passzív hobbitevékenységek mellett. A tanároknak pedig fel kell venniük a versenyt ezzel – szó szerint is. Több olyan panaszkodó szülőtől és tanártól is hallottam, hogy kevés olyan közösségi programot és rendezvényt szervez az iskola, ahol a tanulók nemcsak jól érzik magukat, hanem az egészségükért is tesznek. Az úszás a sportok közül a legegészségesebb, azonban a Pesten kívüli iskolásoknak csak a fővárosban van lehetőségük úszni, vagy úszóversenyeken részt venni. Innen is jött az a gondolat, hogy segítsem a tanárokat azzal, hogy heti / havi úszóversenyek szervezéséhez a pesti uszodák közül egy pillanat alatt ki tudják választani az ideálisat úgy, hogy szervezés szempontjából az uszodákat egymáshoz hasonlítjuk és megtaláljuk a megfelelőt gyerekek és tanárok számára egyaránt.

A feladat megoldás jelenlegi helyzete és ennek értékelése

A korábbi tapasztalataimra hagyatkozva a mellékelt excel táblázat 1. fülében feltüntetett alapadatok alapján úgynevezett jóság-pontokat adtam, amiket összegeztem, és ezek közül a legmagasabb pontszámot elérő Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát választottam ideálisnak.

Indoklás: szubjektív módon össze lehet vonni a listázott uszodák jóság-pontjait.

Kritika: A pontozási rendszer szubjektív mivolta miatt szükség van önellenőrzésre.

A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása (ANYAG)

Az uszodák saját honlapján megtalálható adatokból gyűjtöttem össze a kellő információkat. Az esetleges hiányzó adatokat telefonos megkeresés útján lezajlott rövid interjúkkal pótoltam.

Objektumok (sorok)

  • Lobogo Tanuszoda
  • Újhegyi Uszoda
  • Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
  • BVSC Sportuszoda és strand
  • Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
  • Erzsébetligeti Uszoda
  • Szentmihályi Uszoda
  • Malév SC Uszoda
  • Újlak Uszoda

Attribútumok (X, Y oszlopok)

  • - Mennyi idő eljutni a Keleti Pályaudvartól az uszodáig tömegközlekedéssel? (perc) – Ez azért fontos, mert a diákok nagy része a Keleti Pályaudvarra érkezik meg. Online útvonaltervező és kalkulátor szolgált segítségül az idő megítélésben. Minél kevesebb idő alatt lehet eljutni az uszodához, annál előnyösebb helyzetben van az uszoda a többi uszodához képest. (irány = 1)
  • - Milyen távol van a legközelebbi kollégium? (km) – A több napos úszóverseny ideje alatt a diákok elszállásolása kollégiumban történik, és az az előnyös, ha az minél közelebb van a versenyek helyszínéhez. Tehát minél rövidebb a táv, annál jobb. (irány = 1)
  • - Van-e lelátó? Mivel sokan vesznek részt a versenyen, a nem versenyzők jelenléte zavaró lehet, ha nincs kijelölt helyük a futamok ideje alatt. Az az előnyös, ha van lelátó. (nincs = 0, van = 1)
  • - Milyen hosszú a medence? (méter) – Nem minden uszoda úszómedencéje elég hosszú, hogy versenyeket lehessen bennük rendezni, ez fontos tényező. Az 50 méteres hosszúság az ideális. A 25 méteres hosszúságnál már kétszer kell fordulni ugyanannyi táv megtételéhez, így elsősorban az 50 méteres uszoda lenne az optimális.
  • - Milyen mély a víz? (centiméter) – A kereken 200 centiméter mély víz a szabványos, ez lenne a tökéletes mélység. A 180-200 centiméteres mélységű medencék is elfogadhatóak, de a 150 alattiak már nem.
  • - Sávok száma (db) – A verseny gördülékenységét segíti, ha egyszerre több versenyző rajtolhat. A 10 sávra osztható medencék a megfelelőek, de ha esetleg ennél kevesebb sáv alakítható ki, az sem okoz gondot. A kevesebb sávszámnak csak annyi hátránya van, hogy a verseny tovább fog tartani, hiszen több fordulóban tudnak lemenni a versenyzők.
  • - Van-e wellness részlege? – ? Nem sarkalatos kitétel, de ha két uszoda hasonlónak bizonyul, ez segítheti a választást. (nincs= 0, van=1)

A feladat által érintett célcsoportok

Pénzt ér a dolgozat a következő felhasználók számára, mert megtakarítás várható:

  • • Pest környéki általános iskolák, szakközépiskolák, gimnáziumok, azon belül is főleg a testnevelő tanárok, hiszen elsősorban a sporthoz közeli idősebb kollégák szervezésében történik a hasonló sportesemények megszervezése.
  • • Azok az iskolák, akiknél az úszás, mint kötelező testnevelési egység megjelenik, és keresniük kell egy ideális uszodát ennek bevezetésére.
  • • Az uszodáknak is hasznos lehet, miben lehet esetleg a többi uszodához képest fejlődni, kitűnni, jobbnak lenni. (pl.: lelátó építése)

A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság

Szakértői elemzés:

  • Adatvagyon megszerzése
  • Az elemzéshez szükséges technikai feltétel megteremtése (Microsoft Office programcsomag)
  • Szakértői munka, elemzés lefolytatása


Hasonlóságelemzési módszer:

  • Adatvagyon megszerzése
  • Az elemzéshez szükséges technikai rendszer megszerzése (MY-X – COCO hasonlóságelemző program és Microsoft Office programcsomag)
  • Szakértői munka, elemzés lefolytatása


A ráfordítások költségvonzata:

  • Adatvagyon megszerzése: internetes hozzáférés költsége én telefonhívások költsége. (maximum 3000 Ft)
  • Az elemzéshez szükséges MY-X- COCO elemző program és a Microsoft Office programcsomag ingyenes
  • Szakértői munka, elemzés lefolytatása:

- Elemzési munkaidő: 4 óra 3000 HUF/óra = 12000 HUF

- Hasonlóságelemzés: 1 óra 4500 HUF/óra = 4500 HUF

A hasonlóságelemzés módszerével elvégzett feladat által megtakarított érték hozzávetőlegesen: 16500 HUF.

A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)

  • Adatgyűjtés (Litkey Építész És Design Stúdió), Objektumok, attribútumok meghatározása, alapadatok munkalap.
  • Pivot tábla készítése az alapadatok felhasználásával.
  • Pivot tábla alapján az egyes attribútumoknál külön-külön rangsorolást végeztem, ebből megkaptam a tanulási mintát, illetve a rangsor táblát.
  • COCO-online módszer alkalmazásával, a direkt alakzat munkalapon, COCO Y0 elemzést készítettem a rangsormátrix segítségével.
  • Létrehoztam az Inverz táblát a rangsor megfordításával a tanulási minta_2 munkalapon.
  • A COCO Inverz táblát az Inverz alakzat munkalapon helyeztem el.
  • A tanulási minta_3 munkalapon a Pivot táblából az Ajánlati árat átvittem az egyenlet másik oldalára, létrehoztam az új rangsormátrixot a kibővített adatokkal, és lefutattam a COCO STD-t.
  • A COCO STD eredménye az std_direkt munkalapon található.
  • Majd létrehoztam az inverz táblát a tanulási minta_4 munkalapon, és ismét lefuttattam a COCO STD-t, az új inverz-rangsormátrixszal.
  • A kapott adatokat az inverz_std munkalapon helyeztem el.
  • Az elemzést a COCO táblák kiértékelésével végzem el.

Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY)

Az összehasonlítás eredménye a következő:

Coco Y0:

  • Minden esetben hitelteles eredmény született.
  • Négy esetben született 100 % feletti eredmény.

Coco STD:

  • Négy esetben hitelteles eredmény született, három esetben hiteltelen.

Eredmény:

  • A legjobb ajánlatot a „D” ajánlattevő tette.
  • Másodikat a „G”.
  • Az első és a második helyezett között megközelítőleg kétszeres különbség van, ami egyértelmű fölényt mutat, ez szignifikáns különbség.
  • Ha az eredeti megoldást és a COCO-elemzés eredményeit hasonlítom össze, akkor ez utóbbit kell mérvadónak tekinteni, mivel ez kizárja a szubjektivitást az elemzésből.

Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS)

Az eredmények összehasonlításakor látható, hogy az eredeti, szakirodalmi megközelítés és a COCO elemzés közti különbség kézzelfoghatóan eltér. Az eredeti győztes „E” ajánlattevő visszaszorult a 4. helyre, és az új objektív győztes a „D” lett. A következő közbeszerzési eljárásnál több adatot kell bekérni a cégekről, referenciákat stb, hiszen ez tovább finomíthatja a képet. Minél több adatból vonunk le következtetéseket, annál objektívebb lesz az eredményünk.

Az információ többletérték lehetőségének levezetése (VITA)

A tervezett 65500HUF helyett 10.500 HUF tényleges költséggel meg lehet valósítani az elemzést.

Reális hasznosság:

A szuboptimális kockázatok költségei, és a munkavégzés időtartalmának csökkenéséből származó költségek is kiesnek.

Minden döntés kockázatot hordoz, ha az ember olyan szituációba kerül, hogy a döntése másokra közvetlenül, vagy közvetve kihat a döntés felelőssége még nagyobb. A döntéshozók szerepe ezért fontos, és ezért kell objektíven meghozni a legjobbat. Ha az ember nem tud elszámolni az objektivitásával, még akkor is bajba kerülhet, ha nem szándékosan okozott kárt. (Erre külön büntetőjogi kategória vonatkozik.) A döntés vagy választás során a hasonlóságelemzés módszerével a kiválasztott „D” ajánlat a megelőző súlyozásnál nem elsőként került ki. Tehát valami (feltételezhetően szubjektív) oka van a torzításnak. Érdemes átgondolni, milyen szempontokkal lehetne még pontosabban meghatározni a kiválasztási kritériumokat. Új közbeszerzési filozófiát és átláthatóbb mindenki számára hozzáférhető pályázatokat kell kidolgozni, ez mindannyiunk közös társadalmi érdeke.

Lépcsős függvény átforgatása szakértői rendszerként értelmezhető táblázatba

Kapcsolódó, ill. konkurens megoldások, dokumentumok

nyilatkozat és kitöltési segédlet