Példa:Jövőkutatás:Online vita VII.

Nováky Erzsébet erzsebet.novaky@uni-corvinus.hu

A jövőkutató módszertani felelőssége

Minden tudományterület képviselője felelős azért, amit tesz, ahogyan teszi és azért is, ha elmulaszt valamit megtenni. A jövőkutató felelőssége ennél több és összetettebb, mert a világot összefüggő rendszerként értelmezi, és hosszú távra tekint. Tanulmányomban a jövőkutató felelősségét a gyakorlat formálásába bekapcsolódó jövőkutatás szempontjai alapján tekintem át. Napjainkban ugyanis megnőtt az érdeklődés a jövőkutatás és annak gyakorlati felhasználása iránt, amire a jövőkutatóknak reagálniuk kell.

A jövőkutató felelőssége

A jövőkutató felelőssége négy területen – a jövőalternatívák felvázolásában, kommunikálásában, megvalósításában és a változások elfogadtatásában – jelenik meg (Nováky [2006/b]).

A jövőalternatívák felvázolásakor a jövőkutató felel azért, hogy helyesen ismerje fel: a vizsgált helyzet stabil vagy instabil viszonyokat tükröz-e. Ennek megfelelően használ eltérő metodológiai megközelítéseket és módszereket. A jövőkutatónak a helyzethez nem alkalmazkodnia felelőtlenség!

A jövőalternatívák kommunikálásakor a jövőkutatónak őszintén kell beszélnie azokról a lehetőségekről, amelyek a világ vagy egy nemzet előtt állnak. Nem helyes csak a pozitív irányú változások lehetőségét bemutatni, és nem helyes csak a negatív helyzetek, a katasztrófaváltozatok létrejötte lehetőségének felvázolása sem. Ezek gyakran nem tettekre ösztönöznek, hanem még inkább eltávolítanak azoktól. A „mikor kommunikáljanak a jövőkutatók” kérdés igen kényes probléma. Ha ugyanis már akkor nyilvánosságra hoznak negatív (katasztrófát jelző) jövőváltozatot, amikor az még csak gyenge jel formájában létezik, akkor esetleg pánikhelyzetet idézhetnek elő. Ha viszont csak akkor hozzák nyilvánosságra az előrejelzést, amikor már erős jelek mutatnak a vészhelyzet kialakulására, akkor esetleg már nincs idő a katasztrófa elhárítására. A jövőkutató felelős azért, hogy keresse a változások magjait, a gyenge jeleket és a jövőcsírákat (Hideg–Nováky–Vág [2006], Veigl [2006]). A jövőkutató felelőssége abban is megjelenik, hogy milyen formát választ a kommunikációhoz, mert különböző csoportoknak más-más módon kell átadnia az ismereteket.

A felelősség a jövőalternatívák megvalósításakor abban nyilvánul meg, hogy a jövőkutatónak számolnia kell azzal, hogy az emberi gondolkodás és a pillanatnyi cselekvés összetettsége (Kappéter [2003]) nem teszi lehetővé az előzetes elképzelések pontos végrehajtását. A jövőalakítás participatív módon valósul meg, de tisztában kell lenni azzal, hogy társadalmi akciókat a pozitív jövők megvalósításáért is szervezni kell (Nováky [2006/a]). Ehhez egyének és társadalmi csoportok jövőorientáltságának fokozása, új, jövőbe mutató értékek felismerése és új etikai megközelítés szükséges.

A jövőkutató felel azért is, hogy a lakosságot felkészítse a változásokra, azok fogadására. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a változások nemcsak a jövőhöz való szubjektív viszonyból fakadnak, hanem az objektív lehetőségek is kijelölik a változások körét, behatárolják mozgástartományukat. Csak a korlátokat figyelembe véve lehet tenni jövőért!

A jövőkutató fenti területeken megjelenő felelőssége változó. Egyes periódusokban az alternatívák felvázolásában vagy azok kommunikálásában, más periódusokban a jövőalternatívák megvalósításában, vagy a változások elfogadtatásában jelenik meg inkább a jövőkutató felelősségteljes szerepe. Pl. nagy változások idején az első és a negyedik területen megjelenő felelősség a kiemelkedő, máskor viszont éppen a kommunikáció területén.

A jövőkutató felelőssége más-más hangsúlyt kap attól függően, hogy milyen kérdéskör specialistája, a jövőkutatás milyen területével foglalkozik, hol végez kutatásokat, hogyan tart kapcsolatot azokkal, akik a jövő megvalósításában vezető szerepet töltenek be. Az elméleti jövőkutató felelőssége a jövőalternatívák körültekintő felvázolásában, főleg a kidolgozás tudományelméleti hátterének korszerű, alapos megválasztásában jelenik meg elsősorban. Felelős az adott hosszabb időszakban legelőnyösebben használható irányzatok és a paradigmák megfogalmazásáért (Hideg [1998]). Meg kell határoznia, elméletileg indokolnia kell a „jövőkutatás stratégiáját”.

A módszertannal foglalkozó jövőkutató felelőssége a jövőkutatás metodológiáját jellemző specifikumok – mindenekelőtt a jövőváltozatok alternatív szemléletben történő kidolgozása, az azokban való eligazodás és a stakeholderek bevonása a jövővizsgálatokba – szem előtt tartása: a mindenkori legjobb „jövőkutatási taktika” kidolgozása és alkalmazása. A módszertani szakértő felelőssége három területen jelenik meg:

• a jövőkutatási paradigmáknak megfelelés; • a helyzetek stabillá/instabillá válásának felismerése és a módszertani következtetések levonása; • az előrejelzés megbízhatóságának új értelmezése.

Az elméleti és a módszertani jövőkutatók a legnagyobb harmóniában kell, hogy dolgozzanak, egymás munkáját segíteniük kell, figyelembe kell venni egymás eredményeit. Nemcsak azért, mert ez előreviheti a tudomány fejlődését, hanem azért is, mert közös felelősségük csak így szolgálhatja a társadalom érdekeit.

Megfelelés a jövőkutatási paradigmáknak

A módszertannal foglalkozó jövőkutató felelős, hogy az adott helyzettel adekvát paradigmának megfelelő metodológia szerint végezze előrejelző munkáját. Felelős azért is, hogy előremutató módszertani alapokat adjon az elméleti jövőkutató számára, akit a módszertani újdonságok újabb paradigmák kidolgozására ösztönözhetik.

A módszertani szakértőt különböző elvek vezérlik abban, hogy a jövőkutatás két új paradigmájának – az evolúciós és a kritikai jövőkutatás paradigmáinak – megfelelő szemléletben végezze munkáját. Ezek az elvek irányulhatnak az objektív folyamatok változásának és a jövőért végezhető szubjektív cselekedetek felismerésére, valamint ezek összhangjának erősítésére:

• a folytonosság és a megszakítottság egységben történő értelmezése, és a stabil és az instabil helyzetekkel való kapcsolatának alapos tisztázása; • a változások magjainak a részekben, illetve a teljes rendszerben keresése, s ezeknek a folyamatok, illetve az egyének, csoportok jövőformáló erejéhez kötése; • új jövőváltozatok evolúciós kialakulása bizonytalansági tényezőinek – közöttük egyének, társadalmi csoportok jövőre vonatkozó várakozásainak, reményeinek és félelmeinek – felismerése; • a folyamatokban és a jövővárakozásokban a fordulópontok és a minőségileg új, kiszámíthatatlan helyzetek figyelembe vétele; • a determinációfajták közötti verseny, illetve „kooperáció” mechanizmusának feltérképezése, és kapcsolatuk értelmezése a replikációval, illetve az új mintázatok kialakulásának lehetőségével; • a véletlen mint az önszerveződés sajátos formája és az emberi tényező közötti kapcsolat felismerése; a matematikai valószínűség, valamint a kreativitás és a váratlanság mint bizonytalanságképző erő értelmezése; • a változások téridői kapcsolati rendszerben való megjelenésének felismerése, és a szubjektum szerepének értelmezése a téridővel jellemezhető társadalmi térben; • a jövőről való tudás és a jelen értékelése közötti kapcsolat megteremtése; a jövőnek és a jövő kialakulásának megmutatása a jelenben, azaz a jelenből kibontható jövők és a jelenben megjelenő jövők kapcsolatának figyelembe vétele; • a komplexitás vertikális és horizontális értelmezése, és a szubjektum komplexitás-növelő illetve -csökkentő tényezőként való felfogása; • a top → down és a bottom → up megközelítés egymásra épülő érvényesítése; • a tudatos és nem-tudatos, a racionális és irracionális, az érzelmi és értelmi előrelátó képesség egységben kezelése; • a tudás, az értékek és az életszervező elvek kognitív térképe változatlanságának és változásának, valamint a résztvevői kör jövőre vonatkozó elvárásainak, várakozásainak kapcsolata.

Ezek a vezérlő elvek segíthetnek abban, hogy a hagyományos és az új – az evolúciós és a kritikai – jövőkutatási paradigma kritériumainak megfelelő metodológiát alkalmazzunk, és arra építve válasszuk meg a célravezető előrejelzési eljárásokat. Ezek a metodológiai vezérlő elvek olyan rendszerré is összeállhatnak, amelyek szempontokat adhatnak a korábbiakat árnyaló vagy új paradigmák kidolgozásához.

A stabil és instabil helyzet felismerése, és a megfelelő módszertani következtetések levonása

A stabil és az instabil helyzet felismerése a módszertani szakértő alapvető feladata. Felelős azért, hogy kidolgozza az adott helyzethez megfelelő metodológiai megközelítéseket, és az ezekhez adekvát metodikákat. Az eltérő metodológiák jól követhetők a metodológiai kérdéskörökben: a jövő megismerhetősége és meghatározottsága, az idő és a tér kezelése, a jövő komplexitása és a jövő alternatívái kérdéskörökben (Nováky [2003]). A jövőkutató módszertani felelőssége ezekben a metodológiai kérdéskörökben alapvetően a megfelelő metodológiák és metodikák alkalmazásának felismerésében és időben való alkalmazásában jelenik meg.

Instabil viszonyok között nem gondolhat pl. a jövő múltból kibontható megismerhetőségének lehetőségére, a jövőorientált szemléletmód háttérbe szorítására, vagy a fordulópontok keresésének negligálására. Előtérbe kell helyeznie a teleologikus elemek és a humán cselekedetek fontosságát. Nagyobb figyelmet kell fordítania a múlt, a jelen és a jövő statisztikai egyensúlya megbomlásának. Fel kell ismernie, hogy instabil viszonyok között csökken a statisztikus valószínűség jelentősége, és megnövekszik a véletlen szerepe. Instabil viszonyok között nincs kitüntetett valószínűségi értékkel bíró jövőváltozat, hanem sok, többé-kevésbé azonos valószínűséggel bíró jövőváltozat tárható csak fel (Kristóf [2005]). Ezek létrejöttében nagy szerepük van a hirtelen és a kis valószínűségű változásoknak, valamint a jövőre vonatkozó várakozásoknak is.

Instabil viszonyok között jobban kell számolni az idő finomstruktúrájával és relatív jellegével, mint stabil viszonyokban. Ekkor feltárulhat a rendszerek dinamikája és önszerveződő jellege. Az idő finomstruktúráját értelmezve látni kell, hogy a múlt, a jelen és a jövő nemcsak egymásutániságukban léteznek, hanem minden időegységben egyszerre is. A jelen magában foglalja a múltat, azt az evolúciós folyamatot, amely ehhez a jelenhez elvezetett, és azt a jövőt is, amely összhangban van a további evolúciós választásokkal is.

A komplexitást is eltérően kell kezelni stabil és instabil feltételek esetén. Instabil körülmények között a rendszer sok elemét és összetevőjét kell megvizsgálni, mert egyes elemek kis változásai is új helyzetet idézhetnek elő. A visszacsatolásos, sokdimenziós komplex rendszer vizsgálata segítheti a jövőkutatót annak eldöntésében, hogy melyek az előrejelzés kritikus alrendszerei, folyamatai és kapcsolatai. A komplex rendszerekben más-más megközelítés alkalmazandó a kiinduló, a kontinuus és a diszkontinuus; a rövid és a hosszú távú folyamatokra; a különböző fejlődéstípusú tendenciákra, valamint a reverzibilis és az irreverzibilis folyamatokra.

Instabil viszonyok között a célokra is jellemző erős alternativitás fokozza a célok és a megvalósítás eszközeinek formálásában fokozódó társadalmi részvételt. Egyének és társadalmi csoportok a jövőképüket és a jövőjüket egyaránt alakítani akarják. Most erősebb az igény arra, hogy összehasonlítsák és mérlegeljék az előttük álló lehetőségeket, és számos szempontot figyelembe véve döntsenek valamelyik/valamelyikük elfogadásáról. A módszertani szakértőnek nagy a felelőssége a társadalmi részvétel erősítésében és irányításában.

Az előrejelzés megbízhatóságának újszerű értelmezése

Az előrejelzések megbízhatóságát a jövőkutatásban (a foresight-ban) megjelenő participativitás (Nováky [2004]) miatt kell újraértelmezni.

A jövőkutatási megbízhatóság fogalom definiálásakor a hangsúly a jövőkutatói tevékenység eredményeinek a döntéshez kötődő előrejelző erejére helyeződött (Besenyei–Gidai–Nováky [1982]). A nem-szakértők megbízhatósága nem értelmezhető ugyanúgy, mint a szakértőké, de az sem állítható, hogy az előrejelzések megbízhatósága szempontjából napjainkban közömbös lenne. Nehéz ennek definiálása és mérése. A nem-szakértők esetében nem a megbízhatóság, hanem a felelősség kerül előtérbe. A jövőkutatási megbízhatóság fogalom ezért a participativitás előtérbe kerülésével a szakértői megbízhatóság és a nem-szakértői felelősség sajátos kombinációjából származtatható. Az, hogy a szakértői megbízhatóság és a szakértői felelősség hogyan kapcsolódik egymáshoz, további vizsgálat tárgya.

Felhasznált irodalom

1. Besenyei L. – Gidai E. – Nováky E. [1982]: Előrejelzés – Megbízhatóság – Valóság. KJK, Budapest 2. Hideg É. [1998]: Új paradigmák: evolúciós és/vagy kritikai jövőkutatás? Jövőelméletek 1. BKE, Budapest 3. Hideg, É. – Nováky, E. – Vág, A. [2006]: A future image actualization for Hungary. Paper submitted to Technological Forecasting and Social Change 4. Kappéter I. [2003]: Az emberiség képes jóra változtatni a világot. Püski, Budapest 5. Kristóf T. [2005]: Lehetséges-e tudományosan megalapozott társadalmi előrejelzést készíteni? Magyar Tudomány, 8. szám 6. Nováky E. [2003]: A jövőkutatás módszertana stabilitás és instabilitás mellett. Jövőelméletek 10. BKÁE, Budapest 7. Nováky, E. [2004]: Participative Futures Studies. In: Nováky, E. – Fridrik, Sz. – Szél, B. (eds.): Action for the Future. Futures Studies Centre, BUESPA, Budapest, 67-80. o. 8. Nováky, E. [2006/a]: Action oriented futures studies in Hungary, Futures, 6. szám 9. Nováky E. [2006/b]: A jövőkutató felelőssége, Magyar Tudomány, 9. szám 10. Veigl H. [2006]: Jövőkutatási alapfogalmak új megközelítésben. In: Kristóf T. (szerk.). A jövőkutatási fogalmaktól a „stratégián túl”-ig. MTA-BCE Komplex Jövőkutatás Kutatócsoport Füzetek 7. BCE, Budapest, 17-35. o.

Nováky Erzsébet, a közgazdaságtudomány doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Jövőkutatás Tanszék, az MTA IX. Osztály Jövőkutatási Bizottság elnöke, az MTA IX. Osztály tanácskozási jogú tagja.

A tanulmány a T 043522. sz. OTKA keretében készült.