Szerkesztő:Hn

A Miau Wiki wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hn (vitalap | szerkesztései) 2011. január 19., 20:42-kor történt szerkesztése után volt. (Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY))

panelszigetelés

Forrás

 A letölthető excel URL-je: [1]

A tervezett alkalmazás/megoldás címe

A panelfelújítási programban résztevevő cégek összehasonlítása hasonlóságelemzéssel ár-érték arány alapján.

A feladat előtörténete

2006- tól folyamatosan megkezdték az elöregedett panelházak fűtéstechnikai korszerűsítését és a homlokzat rekonstrukcióját . A beruházás célja, hogy az épületek fűtési energiafogyasztását optimalizálják. Budapest XIII.ker Hajdú utca 22-45 háztömb kezelésével megbízott, Angyalföld 2. számú lakásfenntartó szövetkezetének tulajdonosi közössége úgy határozott, hogy az épület felújításához elkülönített pénzalapot hoz létre, melyből később finanszírozták a folyamatos karbantartási munkákat pl. a hőközpont teljes felújítását valamint a teljes villámhárító rendszer cseréjét, víz és hőszigetelések cseréjét stb. A szövetkezet 2010 október 22. -én értesült, a Belügy-minisztérium és a XII.ker.i Önkormányzat álltal meghírdetett LKFT- 2010 – 2A – 2 pályázatáról, aminek keretében vissza nem térítendő támogatást nyújt az állam a panelházak homlokzati hőszigetelésének kivitelezéséhez, melynek célja, hogy korszerű anyagok és technológiák felhasználásával az épületek hőtechnikai paraméterei javuljanak és fűtési energia felhasználásuk pedig csökkenjen. A közösség élt a pályázatban kínált lehetőséggel és benyújtotta tervezetét, ami pozitív elbírálást kapott a pályázatot kiíró hivatalok részéről. A pályázatban kiírt állami támogatás a teljes költségek 33%-a,az önkormányzat hozzájárulása 33%, a maradék 34%-ot pedig a lakók,mint tulajdonosok megtakarításából és a szövetkezet álltal felvett hitelből biztosították. Azért választottam e feladatot, mert egyrészt jómagam is érinett vagyok, másrészt érdekesnek találom, hogy a sok piaci résztevevő közül mely paraméterek alapján került kiválasztásra e nagy volumenű projekt kivitelezője.

A feladat megoldás jelenlegi helyzete és ennek értékelése

A kivitelezési munkálatokra kiírt tenderre a következő cégek adták be ajánlatukat: -ABLAK CENTRUM KFT -ÉPKAR ZRT -REVCOLOR KFT -BAUREK Építítőipari és Szolgáltató KFT -SPECIALPIN BT -SKYTEC KFT -ALPIN-HÁZ KFT A fent említett cégek közül dönthettünk volna személyes benyomás alapján megtekintve a cégek referenciáit és a benyújtott terveket, vagy a döntést meghozhatjuk a COCO- elemzés segítségével, mely objektív képet ad a helyes döntésről. A pályazaton résztevevő cégeket a döntéshozók számára legfontosabb szempontok alapján hasonlítottuk össze. A következő attribútumok kerültek vizsgálatra: • alapítás éve • jegyzett tőke • forgalom • munkavégzés díja • határidő • referencia • garancia


A feladat által érintett célcsoportok

Az érintett lakásszövetkezet és a felújítandó panelház lakói, akik arra törekednek, hogy a meglévő ingatlanjuk működtetése a leggazdaságosabb, költséghatékonyabb legyen.

A feladat megválaszolása kapcsán várható hasznosság

Remélhetőleg a COCO módszer a BEST PRICE módszer szubjektivitását felülmúlva objektív módon ad segítséget a döntés meghozásához.

A válaszokat befolyásoló tényezők

Az egyes vállalati jellemző vizsgálatba való beválogatása befolyásolja az értékelés szakmai helyességét.

A saját megoldás bemutatása (MÓDSZER)

1. Objektumok meghatározása 2. Attribútumok megadása 3. A cél kijelölése 4. Az adtok összegyűjtése a pályázók által megadott adatok alapján 5. PIVOT tábla készítése 6. Helyezés tábla elkészítése sorszám képlet segítségével 7. Solver tábla elkészítése, módosuló cellák kijelölése, lépcsők beállítása 8. Solver, becslés készítése és at eredmények értékelése 9. Érzékenység és fontosság vizsgálatok az egyes attribútumok esetében (átlag és szórás) Először a pályázatok beérkezése, rendszerezése történt meg excel tábla segítségével.

Az eredmények értelmezése (EREDMÉNY)

A számítások a következő eredményekre vezetnek: -Solver eredménye (beruházás költségének arányossága) -Az egyes attribútumok szerepének értékelése -Az attribútumok fontossági rangsora -Az attribútumok érzékenységi rangsora

Ajánlások megfogalmazása (KÖVETKEZTETÉS)

Nagyon óvatosan merek csak következtetéseket levonni, vagy akár értékeléseket megfogalmazni, hiszen nagyon csekély számú objektum és attribútum szám állt rendelkezésemre a vizsgálatkor.

Emiatt kizárólag a kis elemszámú minta COCO modellezésének eredményeire szorítkozom.

A számítások alapján beigazolódott, hogy a szubjektíven kiválasztott objektum attribútumok mindegyike hatással van az információ ráfordítás költségére a vállalatok közötti összehasonlításban.

Némely attribútumok komoly befolyást mutattak az eredményekre (I., IV., V.), míg mások viszonylag semlegesek voltak a vizsgálat egyes szempontjait tekintve.

Az egyes attribútumok objektív hatásának fontossága és érzékenysége, valamint a költségvolumenhez számított aránya számszerűsítésre került, amelyek alapján három kategóriába sorolhatóak a vállalatok:


I. - a túl keveset költekezők: a 30. és az 58. sz. vállalatok, amelyek elvben sokkal kevesebb összeggel, azaz költséghatékonyabban többet "értek el" az összehasonlított attribútumok tekintetében.

II. - az arányosan költekezők: a 34. és 97. sz. vállalatok, amelyek a modell által kiszámított volumenű összeget fordítottak információra.

III. - a túl sokat költekezők: a 35. és 74. sz. vállalat, amelyek a modellben javasolt ráfordításik meghaladják a 10%-os vizsgálati határt,.


Az egyes római számok egyben helyezést is jelentenek, hiszen a sokkal költséghatékonyabban költekező vállalatok versenyképesebben társaiknál, ugyanis az egyes attribútumoknak megfelelő rangsorolás alapján ők teljesítettek messze a társaik felett a takarékos információs ráfordítást tekintve.

Azok a cégek, amelyek a rangsorban az I. helyen állnak, olyan költségtartalékokkal bírnak az attribútumaikat tekintve, hogy a jövőre nézve potenciális fenyegetést jelenthetnek a többi objektum számára, hiszen hatékonyabban használják fel információs ráfordításaikat. Ennélfogva gyorsabban képesek terjeszkedni az e-business piacokon, reális versenyelőnnyel rendelkeznek, amit képesek lehetnek profitra váltani versenytársaikkal szemben.

Azok a cégek, amelyek a III. kategóriába tartoznak, a vizsgálatban megállapított tűréshatárhoz képest többet költenek, kevésbé hatékonyan az I. kategória cégeinél. Tekintettel az éles piaci versenyre, el kell gondolkozniuk azon, hogy mi lehet az oka a relatíve magasabb költekezésnek. Milyen attribútum lehet, amelyet nem vettek be ugyan a vizsgálatba, azonban olyan költségcentrum lehet, amelyre indokolhatóan elköltésre került a költségtöbblet? Tudnak-e ilyet igazolni a szakemberek a cégben? Ha igen, akkor érdemes újramodellezni, újra rangsorolni és összevetni egy új mátrix alapján az objektumokat. Ha nem tudnak ilyet felmutatni a cég illetékes vezetői, akkor bizony kérdőre kell vonni őket, miért is tartják, milyen OBJEKTÍV szempont alapján tartják indokoltnak a versenytársakhoz lépest viszonylag magasabb költekezési arányt?


FONTOSSÁGI rangsor értékelése

Az információs ráfordítások költségtervezésénél az egyes vállalati jellemzők a költségvolumenre gyakorolt hatását ez a rangsor mutatja. A rangsorból egyértelműen megállapítható, hogy a nagyobb cégek többet költenek és az is kiderül, hogy minél korábban kezdték használni az internetet - tehát az innováció adaptációs besorolás alapján korai elfogadónak számító cégek - annál inkább tulajdonítanak jelentőséget az információs büdzsének.


ÉRZÉKENYSÉGI rangsor értékelése

Az érzékenység azt mutatja meg, hogy mennyire érzékeny adott attribútum változására a modell alapján kiszámított (javasolt) összeg (információs ráfordítás költsége.)

A cég méretére és az elektronikus beszerzések arányára érzéketlenséget mutat a modell. Ez meglepő, hiszen logikusan az elektronikus beszerzések komoly hatással kell, hogy legyenek az információ ráfordítására, hiszen igen nagymértékű információ szerzési tevékenységgel kellene, hogy járjon maga a beszerzési tevékenység. Ez további elemzést igényelne, hogy vajon miért is áll fenn ez az érzéketlenség ezen attribútum esetén.

A COCO modellben szereplő attribútum értékek alapján kialakított rangsor determinálja, hogy a ráfordítás költségszámítási célfüggvény összege melyik jellemzők változására a legérzékenyebb. Mindent egybevetve, a fenti elemzések összességét tekintve úgy vélem, hogy az Internet bevezetésének éve attribútum játszik a legnagyobb szerepet az információ ráfordításának mértékében. Azaz, az IKT innovációjának korai elfogadásának szerepe meghatározó az információ ráfordítás költséghatékonyságában.


GYŐZTES hirdetése

Az összesített győztes cég (objektum): 58. számú kérdőívet kitöltő vállalat.

Az információ ráfordítás költségtervezésének szempontjai (VITA)

A fentiekben levezetett számítások alapján lehetőség nyílik a döntéshozónak arra, hogy az egyes attribútumok szerepét azok értékeinek megváltoztatásával, a SOLVER többszöri lefuttatásával újraértékelje, azok változásainak hatását a költségszerkezetre megvizsgálja.

Ezek alapján a stratégiai döntésében, mérlegelve a versenytársak egyes jellemzőit lényegesen pontosabban "hangolhatja" be, korrigálhatja az információs ráfordításainak költségeit a vizsgált jellemzőknek tükrében. Tehát, növelheti értékesítési %-át, vagy csökkentheti az információ ráfordítást, hogy ennek megfelelően a cégek közötti rangsorban előkelőbb helyet kaphasson, ami a piaci versenyelőnyeinek vélt/valós erősítését célozza.

Tehát az egyik fő szempont a tervezéskor: versenyelőnyhöz jutás.

Itt megemlíteném újra, hogy a COCO módszertan vegytiszta objektivitása egy tökéletesen szubjektív döntéssorozat eredményére támaszkodik. Azaz, a vizsgáló dönti el, hogy melyik attribútumot veszi be a vizsgálatba, szintén ő dönti el a vizsgált rangsorolást kialakító értékeket (pl. alkalmazotti létszám kategóriák). Itt a vizsgálónak óriási a szakmai felelőssége, hiszen az általa beválogatott jellemzők minősége és mennyisége, annak vizsgált jelenséggel való vélt-valós, adott pillanatban a vizsgáló szubjektuma által az attribútumoknak tulajdonított kapcsolatán áll, vagy bukik.

Emiatt mindenképpen csak egy újra és újraismételt, többféle válogatáson, rostán átesett COCO vizsgálat eredményinek az összehasonlító vizsgálata is adott esetben indokolt lehet, hogy az egyes vizsgált attribútum kombinációkat is, mint objektumokat egymással összehasonlítva kaphassunk még objektívebb képet arról, hogy:


1. mennyire szakszerűen és célszerűen lettek összeválogatva az egyes attribútumok?

2. mennyire volt használhatóak az optimalizálás eredményei?

3. valóban visszaigazolja-e a gyakorlat a kapott eredményeket, vagy újdonsággal, esetleg meglepetésekkel szolgál-e valamelyik elemében?


Vizsgálatomban nagyon kevés számú jellemző lett bevonva, amely közvetve, közvetlenül objektív hatással lehet a költségekre. Mindenképpen további vizsgálódás szükséges ahhoz, hogy az információ költségekre leginkább objektív hatást gyakorló jellemzőket felkutassuk és azok ismeretében újraoptimalizáljunk, futtatva tehát a modellt olyan eredményt kapjunk, amelyekben a rangsorolást újraértékelhetjük.

Megjegyzendő azonban, hogy az egyes objektív vizsgálódás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a közvetett, nagyon is szubjektív, emberi értékelések és akaratok (döntések) mentén történő vizsgálódás (Akerlof, 1984).

Nem zárható tehát ki a szubjektivitás a vizsgálati módszertanból sem teljesen ahhoz, hogy igazán való képet kapjunk a vizsgált jelenségekről. Egy túlzott költekezés információra, vagy éppen arányos ráfordítás még sok egyéb tényezőnek is tulajdonítható, amelyet be kell vennünk a végső értékeléskor. Pl. versenytársak reakciói, külső nyomások hatásaira adott válaszok, gazdasági válság okozta externáliák.

Lépcsős függvény átforgatása szakértői rendszerként értelmezhető táblázatba

Fejlesztés alatt... Az alábbi szakértői rendszer mintájára ki kell fejezni tudni:

1. melyik attribútum esetén hány aktív lépcső van 2. hány aktív attribútum maradt, melyekre egy szakértői rendszerben rá kellene kérdezni (vannak-e zajok) 3. mennyi az aktív lépcsők szorzata minden attribútumok figyelembe véve (=kombinatorikai tér mérete, azaz a sorok száma) 4. mennyi a következmények (azaz az oszlopok száma): vö. EGO 5. mi a genetikai potenciál értéke (az első lépcsőszintek összege)

Kapcsolódó, ill. konkurens megoldások, dokumentumok

Felhasznált irodalom

Akerlof, G.A. (1984): An Economic theorist’s book of Tales. Cambridge: Cambridge University Press, 7-23. p.

Arrow, K.J. [1979]: Információ és gazdasági viselkedés. In. Egyensúly és döntés. KJK. Budapest.

Badinszky Péter (2010): Hazai kis- és középvállalkozások elektronikus üzletvitelét segítő és akadályozó tényezők. E-business adaptáció. PhD értekezés

Bailey, D. és Brorsen, B.W. [1989]: Price Asymmetry in Spatial Fed Cattle Markets. Western Journal of Agricultural Economics, 14[2], 246 – 252.

Bartók István (2001): Vállalatkormányzás, PhD értekezés, 31-32. p.

Coase, R.H. (1937): The Nature of the Firm. Economica, 4(13): 386-405. Esettanulmány, Szociológiai Szemle (4), 95-128. p.

Csizmadia Zoltán - Dőry Tibor - Grosz András - Kádár Imre - Lados Mihály - Pakucs János - Rechnitzer János - Somogyi Miklós (2001): Az ipari parkok innovációs szolgáltatásait segítő intézmény- és informatikai hálózat rendszerének kidolgozása. Szerk.: Dőry Tibor. Magyar Innovációs Szövetség, Budapest, 2001. május 15.

Tóth Lilla (2004):A bizalom szerepe a helyi gazdasági kapcsolatokban. Esettanulmány, Szociológiai Szemle (4), 95-128. p.

Elektronikus:

Miau Wiki:Projekt-portál. (https://miau.gau.hu/mediawiki/index.php/Miau_Wiki:Projekt-port%C3%A1l)

Kertesi Gábor – Reiff Ádám: AZ INFORMÁCIÓ KÖZGAZDASÁGTANA (http://www.econ.core.hu/~kertesi/kertesimikro/kertesimikro_26.pdf)