Diétás sajtok
Ez lesz a diétás sajtok című cikkem
Tartalomjegyzék
Forrás
A tervezett alkalmazás/megoldás címe
A diétához ajánlott legkedvezőbb összetételű sajt kiválasztása a legfontosabb tulajdonságaik alapján
A feladat előtörténete
Az egészséges életmódra törekedve elhatároztam, hogy diéta mellett próbálok lefaragni pár kilót a súlytöbbletemből. Figyelnem kellett arra, hogy egyes összetevőkből mint pl. a zsír, szénhidrát, kalória mennyit fogyasztok. Mivel napi rendszerességgel fogyasztok sajtot, és ezzek az összetevők mindegyike megtalálható a termékekben, a összehasonlítás segítségével próbáltam kiválasztani a legideálisabbat diétám mellé.
A feladat megoldásának jelenlegi helyzete és ennek értékelése
A túlsúly és az elhízás a civilizáció egyik legjelentősebb egészségügyi problémája. Az OECD országok körében végzett testsúlyvizsgálatok szerint Magyarország a mezőny második részéhez tartozik. A férfiak 58 százaléka túlsúlyos, míg a nők körében ez az arány 48 százalék. A súlyom alapján sajnos én is ebbe a katégóriába tartozom. Ahogy teltek múltak az évek rájöttem arra, hogy ha már fiatalon ilyen problémákkal szembesülök mi várható majd később. Éppen ezért elhatároztam, első lépésként változtatok a táplálkozási szokásaimon, és diétázni fogok. Köztudott, hogy a zsír, a kalória és a szénhidrát közellenségnek számit, és napi rendszerességgel fogyasztja mindenki. Arra próbáltam törekedni, hogy azokból a termékekből amit nap mint nap fogyasztok olyat vegyek, ami a diéta mellett nyugodtan fogyasztható. Összehasonlításomban a szeletelt sajtok tulajdonságait vettem figyelembe. Általánosan vizsgált szempontok a termékek esetén a kalória, szénhidrát, zsír, tömeg és a szárazanyagtartalom. Az elemzésemben használt adatok az "Alapadatok" munkalap C2-C26 tartományában találhatóak.
A tervezett megoldás adatvagyonának bemutatása
A termékek kiválasztásához egy bevásárlóközpont eladóterét találtam a legmegfelelőbbnek. Feltételeimnek öt termék felelt meg, amelyeket a következő attribútumok szerint vizsgáltam. Első attribútumom a kalória, melynek fogyasztására a diéta alatt mindenképpen figyelni kell. Második attribútumként a zsír szerepelt, amely az egészséges életmód folytatása során vált fontossá. Harmadik attribútumom a szénhidrát, melynek fogyasztása szintén nagy szerepet tölt be táplálkozási szokásainkban. Negyedik attribútumom a tömeg, amely szintén bekerült az összehasonlítások közé. Végül ötödikként a szárazanyagtartalom mértékét vizsgáltam az általam kedvelt termékek körében.
Objektumok (sorok) 1. termék 2. termék 3. termék 4. termék 5. termék
Attribútumok (X,Y oszlopok) Kalória(kcal);minimalizálandó Zsír(g);maximalizálandó Szénhidrát(g);maximalizálandó Tömeg(g);minimalizálandó Szárazanyagtartalom(%);minimalizálandó
V
VII
COCO-matrix N°: feladat6005 | X (A1) | X (A2) | X (A3) | X (A4) | X (A5) | X (*) (A6) | X Y | X delta=Y-Y(*) | X %(=delta/Y) |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
O(1) | 900 | 0 | 0 | 200 | 0 | 1100 | 1100 | 0 | 10 |
0(2) | 0 | 0 | 0 | 200 | 475 | 675 | 675 | 0 | 0 |
0(3) | 900 | 0 | 0 | 0 | 0 | 900 | 900 | 0 | 0 |
0(4) | 870 | 0 | 0 | 0 | 0 | 870 | 870 | 0 | -16 |
0(5) | 0 | 0 | 675 | 200 | 0 | 875 | 875 | 0 | 0
|