DIPO_HPME erőtér-kép

Bázisérték, monitoring jelentés: Melléklet: 3/3

Bevezetés (Készítette: Pitlik László)

Az erőtér-elemzés elsődleges célja, hogy világossá tegye a döntéshozók előtt, hogy az ösztönös, heurisztikus terveik támogatására, vagy tükörképeként, milyen mutatószámok mentén tűnik valóban szükségszerűnek a felzárkózás a konkurens objektumok (pl. térségek, települések, vállalkozások, személyek) erőtereihez mérten. Az erőtér a valóság (a tények) és a számított egyensúlyi állapot közötti feszültség. Erőtérről tehát kétféle módon lehet beszélni, ösztönösen érezve az egyensúlyt, a fenntartható pályát, ill. matematikai értelemben leképezve ezt az intuitív emberi érzést.
Minden olyan esetben tehát, ahol az alábbi táblázat pozitív hatástmechanizmust sejtet (vagyis a környezeti feltételek segítik a felzárkózást), ott érdemes cselekedni. S minden olyan esetben, ahol az erőtér negatív (ellenhatás), ott a rel. előnyök fenntartásának sikerese is csak esetleges lehet hosszabb távon, hiszen a többi konkurens objektum hasonló elvek alapján arra törekszik, hogy arra áldozzon forrásokat, hogy felzárkózhasson.
Úgy a pozitív, mint a negatív erőterek esetén két állapotot lehet megkülönböztetni: az egyik esetben a becslés- és a tény-trendvonalak közel párhuzamosak. A másik esetben a vizsgált időszakban metszik/érintik egymást. A párhuzamosság tartós szerkezeti problémákra (látszólag szerencsésnek tűnően monopolizált jogokra, komperatív előnyökre) utal, (melyek hosszabb távon nem ritkán robbanásszerűen oldódnak fel: vö. háború). A metszéspontok léte az időben könnyebben befolyásolható jelenségek indikátora. Abban az esetben tehát, ha egy ellentmondásmentes döntéshozatalra felhatalmazott testület az ösztönös brain-storming helyett ilyen erőterek alapján kíván akcióterveket kovácsolni, akkor a "találós kérdés" a következő: melyek azok a célok és operatív lépések, melyek minél több pozitív (gyors sikerek igénye esetén metszéspontot mutató) erőteret aknáznak ki?

A bázisérték-tanulmány (ahol bázis érték tehát a feltárt erőtereket jelenti) másik célja, hogy a feltárt, dinamikus erőterek általános hatását bemutassa a DIPO_HPME No.1.-No.28. akciótervekre. Az erőterek feltárása előtt a döntéshozatalra feljogosított politikai/szakértői közösség el kell, hogy döntse ellentmondásmentes módon, mely elemzésre rendelkezésre álló mutatószám, milyen alakzata (vagyis becslések és tények milyen potenciális viszonya) milyen módon (erősítés, gyengítés) és milyen mértékben hathat egy-egy projektre. Az erőtereket, s ebből következően ideális esetben a kockázatokat így már csak azután ismeri meg a döntéshozói csoport, miután minden (szubjektív) állásfoglalást meghozott. A feltárt kockázatok ismeretében a döntéshozók továbbra is szabadon dönthetnek, de immár tudni fogják, széllel szemben, szélcsendben vagy éppen hátszéllel segítve indítanak el egy-egy projekteket.

A becslések és tények trendvonalainak meredekségkülönbsége/távolsága az objektív erőterek nagyságát jelzik. Ez független attól, hogy adott intézkedéshez adott mutatószám mennyire fontos logikai szinten (vö. előző bekezdés). Az instabil (metszésponttal rendelkező) trendvonalak esetén ezek metszéspontjának időbeli elhelyezkedése alapján beszélhetünk nyilvánvaló és rejtett erőtérről. A nyilvánvaló erőtér esetén a metszéspont a vizsgált időszak közepe táján látható, míg rejtett erőterek esetén a metszéspont a vizsgálat végére esik, s a következő időegységre várható egy fajta átcsapás, már ha bekövetkezik. A közel párhuzamos becslés/tény-trendek esetén mindenkor egyértelmű összefüggésekről beszélünk. A trendvonalak alapján feltárt általános/átlagos hatásmechanizmust az utolsó tény és az utolsó becslés legitimálhatja, vagy megkérdőjelezheti. A tartós erőterek nem mindig ellentmondásmentesek a végpontjuk alapján. A trendvonalak iránya lehet növekvő, csökkenő és vegyes.

Részletes értelmező szövegpanelek:
- ellenhatás = a vizsgált jelenség elvárható értéke a döntéshozói célokkal ellentétes irányba helyezkedik el a tényekhez képest, tehát aktív cselekvés mellett is kicsi annak az esélye, hogy a kívánt elmozdulás sikeres legyen...
- támogatás = a vizsgált jelenség elvárható értéke a döntéshozói célok irányba esik a tényekhez képest, tehát akár cselekvés hiánya mellett is lehet annak esélye, hogy a kívánt elmozdulás sikeres legyen...
- tartós = a becsült és a tényleges idősorok trendjei nem metszik egymást a vizsgált időszakban (ill. közel párhuzamos lefutásúak), vagyis már hosszú ideje fennálló, s vélhetően nehezen feloldódó erőtérről van szó...
- változó = a becsült és a tényleges idősorok trendjei a múltban már metszették egymást, vagyis a jelenség korábban ellentétes erőteret képviselt a becslés és a tények viszonyát illetően...
- egyértelmű = tények és a becslések trendje a vizsgálat végén egymáshoz képest félreérthetetlen viszonyt mutat...
- átcsapás előtti = a tények és a becslések trendje a vizsgálat végén közel azonos pontra mutat, s ez a jövőbeli viszonyuk az erőterek ellentétes irányúra fordulását valószínűsíti...
- ellentmondásmentes = az utolsó tény és becslési érték egymáshoz való viszonya azonos a tények és a becslések trendjének utolsó pontban látható viszonyával...
- zavaros = az utolsó tény és becslési érték egymáshoz való viszonya fordítottja a tények és a becslések trendjének utolsó pontban látható viszonyának.

Az így leképezhető elméleti kombinatorikai tér nagysága: 3*2*6*2*2*3 = 434, vagyis
- irány (tervek és valóság viszonya: támogatás, egyensúly, ellenhatás) = 3
- dinamika (tény- és becslés-trendek párhuzamossága: tartós, változó) = 2
- mérték (tény- és becsléstrendek eltérése: nulla, jelképes, kicsi, közepes, nagy, max) = 6
- jelleg (trendek metszésének elhelyezkedése: egyértelmű/átcsapás előtti) = 2
- hitelesség (trendek és pontok viszonya: ellentmondásmentes, zavaros) = 2
- lefutás (becslés és tény-trendek alakulása: növekvő, csökkenő, vegyes) = 3

A kombinatorikai tér input-együttállásainak (melyek közül nem létezhet mind: pl. nincs olyan egyensúly, mely ne lenne egyértelmű, s jelképes mértékű) következménye nem más, mint a felismert erőtés erőssége:
- az erőtér erőssége AKKOR nulla, HA az erőtér egyensúlyt mutat, lévén tények és a becslések nem térnek el egymástól
- az erőtér erőssége AKKOR maximális, HA a tények és a becslések egymással derékszöget zárnak be, s a trendek együttfutnak a pontokkal
- az erőtér erőssége egyéb (létező) esetekben számszerűen (pl. a maximum %-ában) egy Y0 modellel közelíthető: (demo)
A 434 inputvariánsból az irány által jelzett 3-as szorzó kiesik, hiszen az erőtér mértékét iránya nem befolyásolja, ill. az egyensúlyi állapot eleve nullázza az erőtér erejét. A lefutás növekvő, csökkenő jellege az irány támogató és ellenhetó jellegéhez hasonlóan nem gyakorol hatást a mértékre. A 6 mértékfokozatból kiesik az alsó és a felső (lévén ezek önmagukban vezetnek a 0%-os és a 100%-os szintekhez). Tehát 2*4*2*2*2=64 inputvariánst kell elvileg rangsorukat (mértéküket) tekintve egymással összemérni. Az egyes dimenziók mértékre gyakorolt hatásának logikája az alábbiak szerint alakul:
- dinamika (2): változó > tartós (mert a tartósan létező hatás miért pont most kezdene érdemben változni)
- mérték (4): nagy > jelképes (triviálisan)
- jelleg (2): az egyértelmű > átcsapás előtti (hiszen az átcsapás ténye nem biztos)
- hitelesség (2): ellentmondásmentes > zavaros (mert a trendek mesterséges képződmények a valós adatokkal szemben)
- lefutás (2): vegyes > együttfutó (ugyanis ennek változása kényszerítőbb)
Az előző demo-ban levezetett erőtér-sorrend a 64 esetet 1+8+1 erősségi csoportba sorolta be (100%, ill. 99%, 86%, 71%, 57%, 43, 29, 14, 1%, ill. 0%), ahol a két-két szélsőség egymásba olvadását jelzik a közel azonos értékek (99 vs 100, ill. 1 vs 0). Ezen súlyok a logikai szinten (szubjektíven) fontos attribútumok alapján számított kockázatok ellenpontozására, finomhangolására alkalmasak. Mint jól látható, az Y0 modell arányosan osztott fel a 100-0%-os teret, csak az ekvivalenciákról akart és tudott dönteni. Erről is (egyéb kauzális információk hiányában) lényegében formálisan: vagyis az egymástól szignifikánsan nem különböző kombinatorikai variánsokat azonos csoportba sorolva. Valódi erőtér-mértéket az elméleti szinten ekvivalens csoportokon belül a trendek nyílásszög-különbsége, az idősoros zárópontok és a trendvégpontok különbségei alapján lehetne számolni egy-egy valós vizsgálat egymással versengő immár numerikus inputvariánsai alapján, ahol a nagyobb eltérés kontextustól függően pl. nagyobb erőteret, ill. nagyobb zavaró hatást jelent. Jelen esetben a numerikus variánsok primer leíró adatainak előállítása a trendvonalak egyenletei alapján elvileg automatizálható. A tanulási folyamatban a FIX-pontos tanulást érdemes használni, vagyis azt a módszert, ahol a szélsőségek a betanító szakértő által fixált 0%-os, ill. 100%-os értékhez viszonyítva kapnak hibapontokat, míg a többi tanulási objektum hibaszámítása az Y0_MIN alaplogikáját követi.

Újabb szempont (lehet a jövőben), hogy üzleti tervezési szinten milyen (quasi objektív: azaz kiszámolható, modellezhető) erőforrás-igény vélelmezhető adott mértékű változtatás reális kivitelezése érdekében. Ahhoz tehát, hogy üzleti terv szinten (megtérülést kalkulálva) lehessen dönteni egyes akciók előnyösségéről, az erőtérkép még önmagában nem elegendő. Az üzleti tervezésben a bevételekre és kiadásokra hatással bíró összes jelenség jövőbeli alakulását előrejelzésekkel kell lefedni, és/vagy olyan hasonlóságelemzési modelleket kell készíteni, melyek az ígérhető/realizálni tervezett állapotváltozásokat és ezek költségeit az összes döntési alternatívát összevetve elemzik, s azt adják meg eredményül, melyik döntési verzió tűnik a leginkább optimálisnak az ár/teljesítmény arány szempontjából.

A jelenleg a vizualizálás középpontjában álló DIPO-térség mellett ennek részeire (települési szint) és környezetére (2-2 kistérség, megye, statisztikai régió, ill. Magyarország) is készült elemzés, vagyis a DIPO-t körbevevő/befogadó terekben a DIPO-tól eltérő, vagy azzal azonos erőterek feltárása is megtörtént, ami annak elemzésére ad módot, honnan várható segítség/fenyegetés földrajzi értelemben. További részletek: itt és jelen dokumentum alján a táblázathoz fűzött lábjegyzetekben találhatók...
Magyarázatok a mutatószámokhoz kötődő előjelek általános értelmezése (vö. minden DIPO-térság által indítani tervezett akció alapvetően a munkanélküliség csökkentését, ill. a vállalkozási kedv növelését célozza). A virtuális röntgenképek (tény/becslés trendek és lefutások) alapján, (ahol az átcsapás lehetősége csak lehetőség, hiszen a következő időszak adatai után lehet csak ennek tényét megállapítani, vagyis a vélelmezett jövőbeli trendek a jelenlegi kiértékeléssel párhuzamos készítendő elemzést várnak el) az erőtér tehát lehet:

"+" = (támogatás = hátszél), vagyis az erőtér alapján vélelmezhetően rendelkezésre áll a szükséges erőforrás (pl. potenciális munkaerő a munkanélküliség csökkentésével, ill. alapításra váró vállalkozás a verseny rel. hiányában),
"-" = (ellenhatás = szembe szél), az erőtér alapján vélelmezhető egy fajta erőforrás-hiány (vö. már most is rel. alacsony munkanélküliség, ill. most is rel. sok vállalkozás, vagyis miért is lehetne/kellene az egyensúlyi állapottól még tovább eltérni...),
"*" = kiegyensúlyozott helyzet (szélcsend).

A HPME-k egyediségei alapján a mellékelt demo-állomány által jelzett módon vélelmezhetők bizonyos (szakértői = szubjektív) mutatószám-fontosságok és az erőterek hatásának (szubjektíven számszerűsített) arányai, valamint a döntések sikerességének kockázati szintjei: (demo)

Mellékletek az erőforrások rendelkezésre állásának térbeli megoszlása kapcsán:

- munkanélküliségi mutatók alakulása
- társas vállalkozások alakulása
- egyéni vállalkozások alakulása
ID Ábrák URL Értelmezések
(támogatás/ellenhatás; tartós/változó; jelképes/kicsi/közepes/nagy; egyértelmű/átcsapás előtti; ellentmondásmentes/zavaros; növekvő/csökkenő/stagnáló/vegyes)
28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
MN1 dipo xls 180 napon túli férfi munkanélküli lehetne TÖBB is
vagyis
egyértelmű, változó, közepes mértékű ellenhatás (zavaró végponttal, vegyes irányok mellett)
[71%]
-3
(28)
-5
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN2 dipo xls 180 napon túli női munkanélküli lehetne KEVESEBB is
vagyis
egyértelmű, tartós, kis mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[43%]
+4
(28)
+4
(27)
+5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN3 dipo xls 180 napon túli összes munkanélküli lehetne TÖBB is
vagyis
egyértelmű, változó, kis mértékű ellenhatás (zavaró végponttal növekvő irányok mellett)
[43%]
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN4 dipo xls 8 osztálynál kevesebbet végzett munkanélküli lehetne TÖBB is
egyértelmű, változó, nagy mértékű ellenhatás (zavaró végponttal vegyes irányok mellett)
[86%]
-5
(28)
-5
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN5 dipo xls Általános iskolai végzettségű munkanélküli lehetne (2007-ig) KEVESEBB is
átcsapás előtti, változó, nagy mértékű támogatás (mely még éppen ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
[86%]
+5
(28)
+5
(27)
+4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN6 dipo xls Egyetemi végzettségű munkanélküli lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, nagy mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
[99%]
+3
(28)
+3
(27)
+5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN7 dipo xls Regisztrált munkanélküliek szakiskolai végzettséggel lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[71%]
+5
(28)
+5
(27)
+4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN8 dipo xls Regisztrált munkanélküliek főiskolai végzettséggel lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, nagy mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[86%]
+3
(28)
+3
(27)
+5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN9 dipo xls Szakközépiskolai, technikumi, gimnáziumi végzettségű munkanélküli lehetne TÖBB is 2007 után
átcsapást előtti, változó, közepes mértékű ellenhatás (zavaró végponttal növekvő irányok mellett)
[43%]
-3
(28)
-3
(27)
-5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN10 dipo xls Szakmunkásképző végzettséggel rendelkező munkanélküli lehetne TÖBB is 2007 után
átcsapást előtti, változó, közepes mértékű ellenhatás (zavaró végponttal növekvő irányok mellett)
[43%]
-5
(28)
-5
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN11 dipo xls Regisztrált munkanélküli pályakezdők száma, nő lehetne KEVESEBB is
átcsapást előtti, változó, kis mértékű támogatás (mely még éppen ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[43%]
+3
(28)
+3
(27)
+5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN12 dipo xls Regisztrált munkanélküli pályakezdők száma, férfi lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, közepes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[57%]
+5
(28)
+5
(27)
+4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN13 dipo xls Regisztrált munkanélküli pályakezdők száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, közepes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
+4
(28)
+4
(27)
+4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN14 dipo xls Regisztrált munkanélküliek száma, szellemi foglalkozású lehetne TÖBB is
egyértelmű, változó, közepes mértékű ellenhatás (zavaró végponttal növekvő irányok mellett)
[57%]
-3
(28)
-3
(27)
-5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN15 dipo xls Regisztrált munkanélküliek száma, fizikai foglalkozású lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[43%]
+5
(28)
+5
(27)
+4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN16 dipo xls Regisztrált munkanélküliek száma, nő lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, jelképes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[29%]
+3
(28)
+3
(27)
+5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN17 dipo xls Regisztrált munkanélküliek száma, férfi lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, jelképes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[29%]
+3
(28)
+3
(27)
+3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN18 dipo xls Regisztrált munkanélküliek száma, összesen lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, jelképes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[29%]
+3
(28)
+3
(27)
+3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN19 dipo xls A 0-16 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
[86%]
+4
(28)
+5
(27)
+4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN20 dipo xls A 17-20 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
[57%]
-4
(28)
-5
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN21 dipo xls A 21-25 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, jelképes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[29%]
-4
(28)
-5
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN22 dipo xls A 26-30 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, jelképes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[43%]
+3
(28)
+5
(27)
+5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN23 dipo xls A 31-35 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, nagy mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[29%]
+3
(28)
+5
(27)
+5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN24 dipo xls A 36-40 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, jelképes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[29%]
-3
(28)
-5
(27)
-5
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN25 dipo xls A 41-45 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, jelképes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN26 dipo xls A 46-50 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes csökkenő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN27 dipo xls A 51-55 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN28 dipo xls Az 55-60 éves regisztrált munkanélküli lehetne TÖBB is
egyértelmű, változó, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
MN29 dipo xls A 60 évesnél idősebb regisztrált munkanélküli lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes csökkenő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG1 dipo xls A 10-19 főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, közepes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG2 dipo xls A 10-19 főt foglalkoztató működő társas vállalatok száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG3 dipo xls A 10-19 főt foglalkoztaó működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG4 dipo xls Az 1-9 főt foglalkozató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG5 dipo xls Az 1-9 főt foglalkoztató működő társas vállalatok száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, közepes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG6 dipo xls Az 1-9 főt foglalkoztató működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, közepes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG7 dipo xls A 20-49 főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne TÖBB
átcsapás előtti, változó, kis mértékű támogatás (zavaró végponttal vegyes irányok mellett)
+4
(28)
+4
(27)
+4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG8 dipo xls A 20-49 főt foglalkoztató működő társas vállalatok száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG9 dipo xls A 20-49 főt foglalkoztató működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG10 dipo xls A 250 és TÖBB főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne TÖBB is
átcsapás előtti, változó, nagy mértékű támogatás (zavaró végponttal vegyes irányok mellett)
+3
(28)
+3
(27)
+3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG11 dipo xls A 250 és TÖBB főt foglalkoztató társas vállalatok száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
+3
(28)
+3
(27)
+3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG12 dipo xls Az 50-250 főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG13 dipo xls Az 50-250 fős működő társas vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG14 dipo xls Az 50-250 főt foglalkoztató működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-4
(28)
-4
(27)
-4
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG15 dipo xls A működő jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes vegyes irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG16 dipo xls A működő jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG17 dipo xls A működő korlátolt felelősségű vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG18 dipo xls A működő nonprofit szervezetek száma lehetne KEVESEBB is
átcsapás előtti, változó, jelképes mértékű ellenhatás (zavaró végponttal növekvő irányok mellett)
-1
(28)
-1
(27)
-1
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG19 dipo xls A működő vállalkozások száma a bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia, gáz-, gőz-,vízellátás nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes csökkenő irányok mellett)
[43%]
-2
(28)
-5
(27)
-2
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG20 dipo xls Működő vállalkozások száma a szállítás, raktározás, posta, távközlés nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes csökkenő irányok mellett)
-2
(28)
-2
(27)
-2
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG21 dipo xls A működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes csökkenő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG22 dipo xls A működő vállalkozások száma a mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás nemzetgazdasági ágakban lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
[57%]
-5
(28)
-5
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG23 dipo xls A működő társas vállalkozások száma a bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ágakban lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes stagnáló irányok mellett)
[43%]
-2
(28)
-5
(27)
-2
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG24 dipo xls Működő társas vállalkozások száma a szállítás, raktározás, posta, távközlés nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, közepes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-2
(28)
-2
(27)
-2
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG25 dipo xls A működő társas vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG26 dipo xls A működő társas vállalkozások száma a mezőgazdaság , vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, nagy mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes csökkenő irányok mellett)
[71%]
-5
(28)
-5
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG27 dipo xls Regisztrált jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek száma KIEGYENSÚLYOZOTT
átcsapás előtti, változó, jelképes mértékű ellenhatás (zavaró végponttal növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG28 dipo xls A reigsztrált jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, kis mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG29 dipo xls A regisztrált társas vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, tartós, közepes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
CG30 dipo xls A regisztrált vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, jelképes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
EV1 dipo xls Az egyéni vállalkozás által üzemeltetett kiskereskedelmi hálózati egységek száma lehetne TÖBB is
egyértelmű, változó, jelképes mértékű támogatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
+3
(28)
+3
(27)
+3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
EV2 dipo xls Egyéni vállalkozás által üzemeltetett zöldség-, gyümölcsszaküzletek száma KIEGYENSÚLYOZOTT
egyértelmű, tartós, jelképes mértékű ellenhatás (mely ellentmondásmentes növekvő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
EV3 dipo xls Egyéni vállalkozás által üzemeltetett egyéb, nem kiemelt élelmiszert forgalmazó szaküzletek száma lehetne KEVESEBB is
egyértelmű, változó, jelképes mértékű ellenhatás (zavaró végponttal csökkenő irányok mellett)
-3
(28)
-3
(27)
-3
(26)
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
SUBJ-RISK A 62 mutatószám alapján a minden egyes HPME kapcsán eltérő fontosságú mutatószámok erőtereinek arányára alapozva levonható konklúzió: XLS A közvetelnül és nagyon fontos mutatószámok erősítő és gyengítő hatásainak százalékos arányában kifejezve: 50
---
50
41
---
59
70
---
30
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
OBJ-RISK Az adott HPME kapcsán szubjektíven kiemelt mutatószámok objektív %-os erőtere alapján levonható konklúzió: XLS A közvetelnül és nagyon fontos mutatószámok erősítő és gyengítő hatásainak százalékos arányában kifejezve: 50
---
50
22
---
78
65
---
35
? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
SUBJ-SUM 2. szubjektív konklúzió: XLS A +/- erőterek és fontosságuk összege (max=310, min=-310): -77 -84 -68 ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?

Kommentárok, magyarázatok


HPME28 (HVS.ppt: 137-138-as dia):
Megoldási javaslat: "Támogatnia az energia növények termelését és a feldolgozását, továbbá a gyümölcs ágazat termékei feldolgozását úgy, hogy a tájjelleg domináljon egyszerre jelent szerkezet váltást és térségi népesség megtartó képesség fokozását. A hűtőházak működőképességét helyre kell állítani és be kell kapcsolni az integrált térségi programba. Belátható, hogy nem a nagyüzemi módszerek ösztönzését tűzzük célul, hanem a fenntarthatóságot, amelyben a népesség megtartása, a megélhetés biztosítása és a települések fejlődése a cél."
A HPME28 keretében (bogyós gyümölcsök termesztése, energianövények termesztése) tervezett mezőgazdasági tevékenység férfi (telepítési, ápolási, gépi munkák, stb.) és női (szedés, válogatás, csomagolás, stb.) egyformán (de nem feltétlenül egyforma arányban igényel, alapvetően alacsonyabb végzettségi szinteken, így minden ilyen jellegű erőforrás-hiány veszélyes a projekt sikerére nézve, ill. a DIPO-n kívülről való munkaerőbeáramlást valószínűsít.
Az elemzés eredményeként elmondható, hogy a projekt kockázatos, de reális, a szubjektív és objektív kockázatok azonosak (50--50%) a szubjektíven/logikai szinten kiemelt mutatószámok szintjén. Maga a DIPO-térség azonban mindösszesen a környezetéhez mérten a fejlettebb objektumok közé sorolható, így minden terv alapvetően kockázatos. A szomszédos térségek karakterisztikája nem azonos a DIPO-térség jellemzőivel, így a feszültségek feloldása a DIPO-n kívüli térségekből reálisan elvárható.
Vissza
HPME27 (HVS.ppt: 135-136-os dia):
Megoldási javaslat: "Miután még nem történt meg a csapadékvizet befogadó külterületi részek rendezése, ezért halaszthatatlan egy, az egész térségre kiterjedő átfogó vízrendezési terv készítése. / A térség fejlesztési stratégiáját alapvetően érintő kérdés, a vízgazdálkodás alapdokumentuma elkészítése elősegítheti az öntözés fejlesztését, a turizmus fejlődését, a vízi sportok kiépülését, az édesvíz készlettel való gazdálkodást. A vízelvezető árkok kiépítése főleg védelmi célú. A vízeróziós hatása főleg akkor érvényesül, amikor egy-két nap alatt hullik le a negyedéves mennyiség és ekkor a domboldalon lezúduló víz 'mindent visz'! A vízelvezető árkok kiépítésének ezen károk megelőzésében van nagy jelentősége."
A HPME27 keretében (vízrendezési feladatok) tervezett tevékenység zömmel férfi munkaerő lekötését valószínűsíti alapvetően alacsonyabb végzettségi szinteken, így minden ilyen jellegű erőforrás-hiány veszélyes a projekt sikerére nézve, ill. a DIPO-n kívülről való munkaerőbeáramlást feltételez.
Az elemzés eredményeként elmondható, hogy a projekt jelentős kockázattal bír, a szubjektív kockázatokat (41--59%) az objektív erőterek tovább rontják (22--78%) a szubjektíven/logikai szinten kiemelt mutatószámok szintjén. Maga a DIPO-térség azonban mindösszesen a környezetéhez mérten a fejlettebb objektumok közé sorolható, így minden terv alapvetően kockázatos. A szomszédos térségek karakterisztikája nem azonos a DIPO-térség jellemzőivel, így a feszültségek feloldása a DIPO-n kívüli térségekből reálisan elvárható.
Vissza
HPME26 (HVS.ppt: 133-134-os dia):
Megoldási javaslat: "Kialakítható egy a gyógyturizmusra épülő fejlesztés: A következő három évben kialakítható a területisége a gyógyturizmus ágazatának, kapcsolódásai a meglévő tavak adta egyéb kínálatokhoz és a fővárosi egészségügyi rendszerekhez. Ezzel párhuzamosan a humánerőforrás kialakítása is megtörténhet."
A HPME26 keretében inkább képzett, tapasztalt, női munkaerő lekötése várható el.
Az elemzés eredményeként elmondható, hogy a projekt minimális kockázattal bír, a szubjektív kockázatokat (70--30%) az objektív erőterek kismértékben rontják csak le (65--35%) a szubjektíven/logikai szinten kiemelt mutatószámok szintjén. Maga a DIPO-térség azonban mindösszesen a környezetéhez mérten a fejlettebb objektumok közé sorolható, így minden terv alapvetően kockázatos. A szomszédos térségek karakterisztikája nem azonos a DIPO-térség jellemzőivel, így a feszültségek feloldása a DIPO-n kívüli térségekből reálisan elvárható.
Vissza
MN1_HPME28: (MN3=MN2+MN1)
180 napon túli férfi munkanélküli lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását.
Területi összehasonlításban (180 napon túli férfi munkanélküliek esetében) a DIPO és a Váci kistérség együttmozgása figyelhető meg a HU-KMR-ÉMR, ill. Pest megye, Nógrád megye és a Rétsági kistérséggel szemben, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani.
Vissza
MN2_HPME28: (MN3=MN2+MN1)
180 napon túli női munkanélküli lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását.
Területi összehasonlításban (180 napon túli női munkanélküliek esetében) egyedül a Váci kistérség ellentétes karakterisztikája figyelhető meg, azaz munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani.
Vissza
MN3_HPME28: (MN3=MN2+MN1)
180 napon túli összes munkanélküli lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását.
Területi összehasonlításban (180 napon túli összes munkanélküliek esetében) a DIPO és a Váci kistérség együttmozgása figyelhető meg a HU-KMR-ÉMR, ill. Pest megye, Nógrád megye és a Rétsági kistérséggel szemben, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani, vagyis a férfi és a női tartós munkanélküliség eredőhatása területi szempontból és mértékében a férfiakra jellemző erőtér hatása alatt áll.
Konzisztencia elv: az összes tartós munkanélküli (-, ill. [43%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (-) jelleg gyengén dominál az objektív erőtér-mértékek alapján!
Vissza
MN4_HPME28: (MN18=MN10+MN9+MN8+MN7+MN6+MN5+MN4)
8 osztálynál kevesebbet végzett regisztrált munkanélküli lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (8 osztálynál kevesebbet végzett regisztrált munkanélküliek esetében) a HU, a DIPO és a Váci kistérség együttmozgása figyelhető meg a KMR-ÉMR, ill. Pest megye, Nógrád megye és a Rétsági kistérséggel szemben, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli (+, ill. [29%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (+) jelleg gyengén dominál!
Vissza
MN5_HPME28: (MN18=MN10+MN9+MN8+MN7+MN6+MN5+MN4)
Általános iskolai végzettségű munkanélküli lehetne (2007-ig) KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősiti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (általános iskolai végzettségű munkanélküliek esetében) a HU, a KMR-ÉMR, a DIPO és a Váci kistérség együttmozgása figyelhető meg Pest megye, Nógrád megye és a Rétsági kistérséggel szemben, azaz a szükséges munkaerőre az ellentétes irányultságú térségekből lehet számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli (+, ill. [29%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (+) jelleg gyengén dominál!
Vissza
MN6_HPME28: (MN18=MN10+MN9+MN8+MN7+MN6+MN5+MN4)
Egyetemi végzettségű munkanélküli lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (egyetemi végzettségű munkanélküliek esetében) minden érintett térség együttmozgása figyelhető meg, azaz országos jellegű jelenségről van szó.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli (+, ill. [29%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (+) jelleg gyengén dominál!
Vissza
MN7_HPME28: (MN18=MN10+MN9+MN8+MN7+MN6+MN5+MN4)
Regisztrált munkanélküliek száma szakiskolai végzettséggel lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (szakiskolai végzettségű munkanélküliek esetében) a Váci kistérség, Pest megye és a statisztikai régiók (KMR, ÉMR) együttmozgása figyelhető meg, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből (Pest megyéből) lehet a legkevésbé számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli (+, ill. [29%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (+) jelleg gyengén dominál!
Vissza
MN8_HPME28: (MN18=MN10+MN9+MN8+MN7+MN6+MN5+MN4)
Regisztrált munkanélküliek száma főiskolai végzettséggel lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (főiskolai végzettségű munkanélküliek esetében) a Váci kistérség és a statisztikai régiók (KMR, ÉMR) együttmozgása figyelhető meg, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli (+, ill. [29%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (+) jelleg gyengén dominál!
Vissza
MN9_HPME28: (MN18=MN10+MN9+MN8+MN7+MN6+MN5+MN4)
Szakközépiskolai, technikumi, gimnáziumi végzettségű munkanélküli lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (szakközépiskolai, technikumi, gimnáziumi végzettségű munkanélküliek esetében) a Nógrád megye és a Rétsági kistérség együttmozgása figyelhető meg, azaz a szükséges munkaerőre a kelet felől lehet a legkevésbé számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli (+, ill. [29%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (+) jelleg gyengén dominál!
Vissza
MN10_HPME28: (MN18=MN10+MN9+MN8+MN7+MN6+MN5+MN4)
Szakmunkásképző végzettséggel rendelkező munkanélküli száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (szakmunkásképző végzettségű munkanélküliek esetében) a HU, Nógrád megye és a Rétsági kistérség együttmozgása figyelhető meg, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a leginkább számítani, s a DIPO tehát nem megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli (+, ill. [29%]) karakterisztikája szervesen illeszkedik a részhalmazok erdőjéhez, melyben a (+) jelleg gyengén dominál!
Vissza
MN11_HPME28: (MN13=MN11+MN12)
Regisztrált munkanélküli pályakezdők száma, nő lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen a nem magasan képzettek és férfiak bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (pályakezdő női munkanélküliek esetében) a KMR és a Váci kistérség együttmozgása figyelhető meg, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Vissza
MN12_HPME28: (MN13=MN11+MN12)
Regisztrált munkanélküli pályakezdők száma, férfi lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen a nem magasan képzettek és a kezdők bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (pályakezdő férfi munkanélküliek esetében) a KMR, Pest megye és a Váci kistérség együttmozgása figyelhető meg, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Vissza
MN13_HPME28: (MN13=MN11+MN12)
Regisztrált munkanélküli pályakezdők száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (pályakezdő munkanélküliek esetében) a KMR, Pest megye és a Váci kistérség együttmozgása figyelhető meg, azaz a szükséges munkaerőre a Váci kistérségből lehet a legkevésbé számítani, s a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes pályakezdők karakterisztikája szervesen illeszkedik a női és férfi részhalmazok eredményeihez!
Vissza
MN14_HPME28: (MN18=MN14+MN15)
Regisztrált munkanélküliek száma, szellemi foglalkozású lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (szellemi foglalkozású munkanélküliek esetében) a DIPO nem felel meg az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája szervesen illeszkedik a szellemi és fizikai részhalmazok eredményeihez, ugyanis a szellemi kategória objektív erőtér-mértékének előnyét a fizikai kategória létszám-többlete felülírja!
Vissza
MN15_HPME28: (MN18=MN14+MN15)
Regisztrált munkanélküliek száma, fizikai foglalkozású lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen a nem magasan képzettek bevonására alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (fizikai foglalkozású munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája szervesen illeszkedik a szellemi és fizikai részhalmazok eredményeihez, ugyanis a szellemi kategória objektív erőtér-mértékének előnyét a fizikai kategória létszám-többlete felülírja!
Vissza
MN16_HPME28: (MN18=MN16+MN17)
Regisztrált munkanélküliek száma, nő lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (női munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak, s ettől csak a Váci kistérség tér el.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája szervesen illeszkedik a férfi és női részhalmazok eredményeihez, hiszen mindhárom azonos irányú!
Vissza
MN17_HPME28: (MN18=MN16+MN17)
Regisztrált munkanélküliek száma, férfi lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (férfi munkanélküliek esetében) a DIPO nem felel meg az országos mintázatnak, hanem a Nógrád megyei, Váci és Rétsági kistérséggel mozog együtt.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája szervesen illeszkedik a férfi és női részhalmazok eredményeihez, hiszen mindhárom azonos irányú!
Vissza
MN18_HPME28:
Regisztrált munkanélküliek száma, összesen lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az összes munkanélküli esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak, s ellentétesen mozog a KMR, ÉMR térséggel és a Váci kistérséggel.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]) szervesen illeszkedik minden alkategória eredőjéhez, ami 13+1 mutató, ill. 3 részcsoport-képzés (nem, beosztás, képzettség) mellett meggyőző bizonyítéka a módszertan robosztusságának! A tartós munkanélküliek és a pályakezdők részhalmazainak eredője és ezek összesített hatása szintén ellentmondásmentes képet mutat.
Vissza
MN19_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 0-16 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 0-16 éves munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak, s ezzel ellentétesen csak a KMR térség mozog.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN20_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 17-20 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 17-20 éves munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN21_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 21-25 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 21-25 éves munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN22_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 26-30 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 26-30 éves munkanélküliek esetében) a DIPO nem felel meg az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN23_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 31-35 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 31-35 éves munkanélküliek esetében) a DIPO nem felel meg az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN24_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 36-40 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 36-40 éves munkanélküliek esetében) a DIPO nem felel meg az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN25_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 41-45 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 41-45 éves munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN26_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 46-50 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 46-50 éves munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN27_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 51-55 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 51-55 éves munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN28_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 55-60 éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 55-60 éves munkanélküliek esetében) a DIPO nem felel meg az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
MN29_HPME28: (MN18=MN29+MN28+MN27+MN26+MN25+MN24+MN23+MN22+MN21+MN20+MN19)
A 60+ éves regisztrált munkanélküliek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális munkavállalóknak alkalmas projektről van szó.
Területi összehasonlításban (az 60+ éves munkanélküliek esetében) a DIPO megfelel az országos mintázatnak.
Konzisztencia elv: az összes munkanélküli karakterisztikája (+ [29%]), mely 8 év alapján került levonásra NEM tükrözi a 4-4 év alapján elemzett korosztályos adatokat, s ez nem is lehet módszertani elvárás, csak véletlen egybeesés!
Vissza
CG1_HPME28:
A 10-19 főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG2_HPME28:
A 10-19 főt foglalkoztató működő társas vállalatok száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG3_HPME28:
A 10-19 főt foglalkoztaó működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG4_HPME28:
Az 1-9 főt foglalkozató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG5_HPME28:
Az 1-9 főt foglalkoztató működő társas vállalatok száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG6_HPME28:
Az 1-9 főt foglalkoztató működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG7_HPME28:
A 20-49 főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne TÖBB, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG8_HPME28:
A 20-49 főt foglalkoztató működő társas vállalatok száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG9_HPME28:
A 20-49 főt foglalkoztató működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG10_HPME28:
A 250 és TÖBB főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalatok száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG11_HPME28:
A 250 és TÖBB főt foglalkoztató társas vállalatok száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG12_HPME28:
Az 50-250 főt foglalkoztató működő jogi személyiségű vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG13_HPME28:
Az 50-250 fős működő társas vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG14_HPME28:
Az 50-250 főt foglalkoztató működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 4 (nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG15_HPME28:
A működő jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG16_HPME28:
A működő jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG17_HPME28:
A működő korlátolt felelősségű vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG18_HPME28:
A működő nonprofit szervezetek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 1 (nem fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG19_HPME28:
A működő vállalkozások száma a bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia, gáz-, gőz-,vízellátás nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 2 (kevésbé fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG20_HPME28:
Működő vállalkozások száma a szállítás, raktározás, posta, távközlés nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 2 (kevésbé fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG21_HPME28:
A működő vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG22_HPME28:
A működő vállalkozások száma a mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás nemzetgazdasági ágakban lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG23_HPME28:
A működő társas vállalkozások száma a bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ágakban lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 2 (kevésbé fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG24_HPME28:
Működő társas vállalkozások száma a szállítás, raktározás, posta, távközlés nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 2 (kevésbé fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG25_HPME28:
A működő társas vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG26_HPME28:
A működő társas vállalkozások száma a mezőgazdaság , vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ágban lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 5 (közvetlenül és nagyon fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG27_HPME28:
Regisztrált jogi személyiség nélküli gazdasági szervezetek száma KIEGYENSÚLYOZOTT, vagyis ez az erőtér gyengíti (= nem erősíti) a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG28_HPME28:
A regisztrált jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG29_HPME28:
A regisztrált társas vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Vissza
CG30_HPME28:
A regisztrált vállalkozások száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Konzisztencia-ellenőrzés a cégekre vonatkozóan nem volt eddig lehetséges, sajnos ugyanis a részhalmazok pontos definíciója egyelőre nem áll rendelkezésre.
Vissza
EV1_HPME28:
Az egyéni vállalkozás által üzemeltetett kiskereskedelmi hálózati egységek száma lehetne TÖBB is, vagyis ez az erőtér erősíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre (inkl. egyéni vállalkozásokra) vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Konzisztencia-ellenőrzés a cégekre vonatkozóan nem volt eddig lehetséges, sajnos ugyanis a részhalmazok pontos definíciója egyelőre nem áll rendelkezésre.
Vissza
EV2_HPME28:
Egyéni vállalkozás által üzemeltetett zöldség-, gyümölcsszaküzletek száma KIEGYENSÚLYOZOTT, vagyis ez az erőtér gyengíti (= nem erősíti) a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre (inkl. egyéni vállalkozásokra) vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Konzisztencia-ellenőrzés a cégekre vonatkozóan nem volt eddig lehetséges, sajnos ugyanis a részhalmazok pontos definíciója egyelőre nem áll rendelkezésre.
Vissza
EV3_HPME28:
Egyéni vállalkozás által üzemeltetett egyéb, nem kiemelt élelmiszert forgalmazó szaküzletek száma lehetne KEVESEBB is, vagyis ez az erőtér gyengíti a tervezett projekt DIPO-n belüli realizálását. Súly = 3 (átlagosan fontos), hiszen speciális cégek bevonását elváró projektről van szó. A cégekre (inkl. egyéni vállalkozásokra) vonatkozó egyensúlyi pontnál KISEBB (KEVESEBB) erőtér gyengítő hatású, lévén cégből (munkaadóból) több, míg munkanélküliből kevesebb lenne az idealizált helyzet.
Konzisztencia-ellenőrzés a cégekre vonatkozóan nem volt eddig lehetséges, sajnos ugyanis a részhalmazok pontos definíciója egyelőre nem áll rendelkezésre.
Vissza

A számítások a MY-X online elemzőcsomag támogatásával készültek a RIIRCORE projekt keretében. További részletek: OLAP-DIPO